Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-05 / 182. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli namo XXXVIII. évfolyam, 182. sióm 1981. július 5., vasárnap Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megye! Bizottságának lapja A hajnali zivatar nem okozott károkat * Az áramveszély ♦ Labdarúgó NB ll-s mérleg Elsősegély-gyakorlat Willy Brandt moszkvai útja Ha egy olyan tekintélyes poli­tikus, mint Willy Brandt, a nyu­gatnémet SPD s egyúttal a Szo­cialista Internacionálé elnöke Moszkvába látogat, annak min­dig jelentősége van. Ezúttal azonban nem túlzás rendkívüli jelentőségű utazásról beszélni, amit kifejezhetett az a tény is, hogy 72 órás moszkvai tartóz­kodása során négy ízben talál­kozott Leonyid Brezsnyevvel. Az egész világon tudják és érzik, hogy az elmúlt időszak­ban nőtt a nemzetközi feszült­ség, felhőssé, helyenként vihar­felhőssé vált az égboli. Mindez új erőfeszítésekre ösztönzi azo­kat, akik felelősséget éreznek az enyhülés vívmányainak védelmé­ben. így van ez Keleten és Nyu­gaton egyaránt. A Szovjetunió és a szocialista országok, miköz­ben határozottan visszautasít­ják az eröpolitikai próbálkozá­sokat, új kezdeményezések so­rát tették és teszik. A nyugati országokban évek óta nem ke­rült sor ilyen nagyméretű béke- megmozdulásokra, a közhangu­latot a vezetők egyrésze sem hagyhatja figyelmen kívül. A viták középpontjába a fegy­verkezési hajsza megfékezése, s ezen belül a kontinensünkön levő (vagy Európába tervezett) középhatósugarú rakéták korlá­tozásának kérdése került. Amennyiben megjelennének a NATO eurorakétái. akkor pél­dátlan arányokat öltene a fegy­verkezés, visszaszorításuk viszont kölcsönös fegyverzetcsökkentést eredményezhetne, s kedvező fel­tételek jöhetnének létre a SALT- folyamat továbbviteléhez. A NA­TO — amint ez közismert — kettős határozatot hozo't: fegy­verkezni és tárgyalni Vagyis az atlanti tömb nem akar lemon­dani a fegyverkezés fokozásá­ról, de a közvélemény nyomá­sa miatt a tárgyalásoktól sem zárkózhat el. A sorrend és az arányok azonban perdöntőek: ha egyszer véglegessé válik a rakétatelepítés, akkor nehéz len­ne miről tárgyalni. A kulcskér­dés ezért, hogy -mielőbb meg­kezdődjék a párbeszéd s elejét vegyék a fegyverkezési verseny újabb szakaszának. Ilyen körülmények között — az utóbbi időben gyakran használt kifejezéssel élve — a moszkvai látogatás, a Brezsnyev—Brandt eszmecsere bizalomerősítő té­nyező egy bonyolult és válságos világhe yzetben. Gyakorlati meg­állapodásokat nem lehetett vár­ni — hi; ten Brandt nem a NA- TO-hatr.mak megbízásából és nem kormányfunkciót viselő po­litikusként folytatta megbeszé­léseit —, de Brandtnak a sajtó, értekezletén elhangzott kijelen­tését (ami szerint meggyőződ­hetett a szovjet vezetők őszinte békeszándékairól és leszerelési készségéről) egyértelmű tárgya­lási felhívásként értelmezhetjük. Nyugaton meglehetősen egyol­dalúan állítják be a szovjet SS—20-as rakéták telepítését, hogy saját terveiket igazolják. Nos, Brandt Moszkvában meg­jegyezte: egészen más adato­kat hallott, ideje lenne hát a nézeteltéréseket és különbsége­ket a tárgyalóasztal mellett tisz. tázni. Hivatkozott Brezsnyev mo­ratóriumjavaslatára is: ennek módosított változata nem zárná ki egyelőre a rakéták gyártásá­nak folytatását, ám elhalasztaná a telepítést (hadrendbe állíiást) a tárgyalások idejére. Gyors és gyökeres változást aligha lehet várni egyetlen lá­togatástól, de a moszkvai esz­mecsere melegebb áramlatot jelentett a fagyos légkörben. Biztatást és bátorítást mind­azoknak, akik fellépnek a fe­szültség washingtoni és NATO- beli szitáival szemben BARANYAI TÁJAK: A MALOMVÖLGYI TO A NAGY FŰZFÁVAL Fotó: Proksza László KGST-tanácskozás Szófiában Kádár János fogadta Wolfgang Mischnicket Kádár János, a Magyar Szo­cialista .Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szombaton délelőtt fogadta Wolfgang Mischnicket, az NSZK-beli Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökhelyettesét, a párt parlamenti frakciójának elnökét, valamint a kíséretében levő Julius Cronenberg parla­menti képviselőt, az FDP par­lamenti frakciója elnökségének tagját. A nyílt, szívélyes légkörű ta­lálkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai béke, biztonság és együttműködés helyzetére, va­lamint a Magyar Népköztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak alakulására. A találkozón részt vett Gye- nes András, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Dárvasi István, a kül­ügyi bizottság titkára. Jelen volt Norman Dencker, a Né­met Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. Egyezmények az egységes elektronikai alkatrész­gyártásra és -felhasználásra Szombaton Szófiában megtar­totta 100. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó bizottsága. A végre, hajtó bizottság a KGST XXXV. ülésszakán elfogadott határoza­tok végrehajtásával összefüggő munkaszervezési kérdéseket vizs­gálta meg. Ugyancsak ülést tartott szom­baton Szófiában a KGST ter­vezési együttműködési bizott­sága, amelyen a XXXV. ülés­szak határozataiból következő tervezési feladatokkal foglalkoz­tak. Az ülésszak befejeztével az érdekelt KGST-országok több egyezményt írtak aló. Az egy­séges elektronikai alkatrészbá­zis létrehozásáról szóló egyemény szerint az érdekelt országok sok­oldalú együttműködést alakíta­nak ki az egységesített elektro­nikai termékek, az ilyen gyár­tásához szükséqes különleges berendezések, félvezető és más anyagok egységes bázisának létrehozásában. Az egyezmény végrehajtása biztosítja, hogy a KGST-tagállamok által készített elektronikus berendezésekhez megfelelő mennyiségű, magas minőségű alkatrész készüljön, s ezeknek az alkatrészeknek a felhasználásával készüljenek el­sősorban a legújabb rádiótech­nikai berendezések, hírközlő esz­közök, számítástechnikai beren­dezések, a technológiai folya­matok automatizált irányító be­rendezései, az úgynevezett NC- vezérlő berendezések a fémmeg­munkáló gépek számára s az ipari robotok irányítási rend­szerei. Szorosan kapcsolódik a kor­szerű elektronika alkalmazásá­hoz a kapcsolástechnikai be­rendezésekről szóló egyezmény, amely például az elektronikus telefonközpontok létrehozásá­ban és gyártásában folytatan­dó sokoldalú együttműködést szolgálja. A KGST érdekelt tag. államai egységes berendezése­ket hoznak létre, egységes al­katrészekkel, s így lehetővé vá­lik az egyes berendezések nagy szériájú qyártása, a tagállamok megfelelő ellátása és az alkat­részek biztosítása. Ugyancsak a legkorszerűbb műszaki-tudomá­nyos elvek alapján alakítják ki a KGST tagállamai az egysé­ges digitális átviteltechnikai rendszert, amelynek létrehozá­sáról és gyártásáról ugyancsak egyezményt írtak alá Szófiá­ban. Az elektronikai alkatrészbázis létrehozásáról szóló általános kormányközi egyezményt magyar részről Lázár György miniszter- elnök, a kapcsolástechnikai és a digitális átviteltechnikai egyezményt Méhes Lajos ipari miniszter írta alá. Egyezményt írtak alá az ülés­szak befejeztével a Kubai Köz­társaság mezőgazdaságának fejlesztésében kialakítandó együttműködésről. Hazánk részt vesz annak az egyezménynek a végrehajtásában, amely a cit­rusfélék termesztésének növelé­sét irányozza elő. A KGST ér­dekelt taqállamai segítséget nyújtanak Kubának ahhoz, hogy jelentősen megnövelhesse a na­rancs, a grapefruit, a citrom és a mandarin termelését. Az így meqtermelt qyümölcs jelentős részét a KGST tagállamaiba szállítják majd, amelyek így va­lutát takaríthatnak meg. Ezt az egyezményt magyar részről Fa­luvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke írta alá. (A KGST üléséről közleményt ad­nak ki.) Szombaton délután a szófiai Nemzeti Kultúrpalotában tartott plenáris záróüléssel befejező­dött a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának XXXV ülés­szaka. A tanács XXXVI. üléssza­kát jövőre Budapesten tartják meg. A záróülésen a küldöttségek vezetői aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét, valamint az ülés­szak idején kötött egyezménye­ket. Aláírták a végrehajtó bi­zottság 100. ülésének jegyző­könyvét is Dr. Geisz Mihály ünnepi beszédet mondott Fotó: Proksza László A nemzetközi szövetkezeti nap Idén 59. alkalommal ünnep­ük a világ, így hazánk szövet­kezeti dolgozói is a nemzetközi szövetkezeti napot. Magyaror­szágon a szövetkezeti ágazatok dolgozói ősszel tartják kong­resszusaikat, mely a szövetkeze­ti napnak külön jelentőséget ad. A szövetkezeti nap Baranya megyei központi ünnepségére tegnap délelőtt került sor Pé­csett, a Steinmetz Miklós Műve. lődési Házban. A megye mint­egy 200 000 szövetkezeti tagját képviselő résztvevőket, vglamint a meghívott vendégeket Papp Zoltán, a szövetkezetek megyei bizottságának soros elnöke kö­szöntötte, majd dr. Geisz Mihály, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának osztályvezetője mondott ünnepi megemlékezést. — Ez a nap „legyen az ün­neplés és a propaganda fesz­tiválja; bizonyítsa a világnak, hogy a szövetkezők szolidaritá­sa és szervezeteik hatékony esz­közei a gazdasági emancipá­ciónak és biztosítékai a világbé­kének”. E szavak 1923-ban. Mi­lánóban hangzottak el először, elhatározva, hogy a népek kö­megyei ünnepsége A további fejlődésnek megvannak a tartalékai zötti közeledésért és a szövet­kezeti eszme népszerűsítéséért július első szombatját szövetke­zeti világnappá nyilvánítják. Dr. Geisz Mihály ezután a nemzetközi és hazai szövetkeze­ti mozgalom múltjáról, fejlődé­séről beszélt, majd a jelenről elmondta, hogy szövetkezeteink jelentős termelőalappal rendel­keznek. A döntően szocialista tulajdonban lévő termelőeszkö­zökkel tervszerűen és egyre in­kább a szükséglethez igazodóan gazdálkodnak. A mezőgazdasá­gi szövetkezetekben a szocia­lista szövetkezeti földtulajdon aránya fokozatosan növekszik és a határozatoknak megfelelően hosszabb idő alatt válik teljes­sé. A szövetkezetek előtt álló fel­adatok teljesítésének egyik leg­fontosabb feltétele a szövetkeze­ti demokrácia érvényesítése, szükség szerinti fejlesztése. A demokratikus önkormányzat mű­ködésében az elmúlt időszak kedvező eredményeket hozott. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek szocialis­ta tartalmának erősödése nem­csak a gazdasági eredmények­ben, a mind következetesebb vállalatszerű gazdálkodásban, a demokratikus működésben, ha­nem a dolgozó emberek tudati fejlődésében is megmutatkozik. A szövetkezeti mozgalom előtt álló feladatok tiszteletre mél­tóan nagyok. Hagyományai, ed­digi eredményei és fejlődésének tartalékai megfelelő garanciát biztosítanak eredményes teljesí­tésükhöz. — Kívánom, hogy a baranyai szövetkezetek tagjai, alkalma­zottai és vezetői jó egészség­ben és sikerrel valósítsák meg céljaikat, gazdagítsák további kiemelkedő eredményekkel a ha­zai és nemzetközi szövetkezeti mozgalom kincsestárát. , Az ünnepség alkalmából nyi­tották meg a termelőszövetke­zeti nőbizottságok kézimunkái­ból rendezett kiállítást, amit a nagyközönség is megtekinthet. R N. erősödik a szocialista tartalom

Next

/
Thumbnails
Contents