Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-26 / 203. szám

Antigoné szembeszegül a királyi akarattal Bartók: Hegedűduók. Az előtérben Körmendy László és Paronai Magda valamint Hajzer Gá­bor és Bretus Mária Kamarabalettek a bástyatérben és a szabadban Jelenet a Hegedűduókból Fotók: Cseri László Többször leírtuk már, hogy kamarabalettek előadására kitűnő teret biztosít a Barba- kán. A táncosokat, zenélőket, nézőket mint egy közös bará­ti társaságot fogja közre re­neszánsz köveivel a körbás­tya. E társaság hangulatát, szórakozási szintjét a házi­gazda ötletgazdagsága, szel­leme határozza meg. A Nyá­ri Színház idején —■ időről időre — Eck Imre a házigaz­da. Az idei évben vendégvá­ró művésztársaival —, Bretus Mária, Paronai Magdolna, Zarnóczai Gizella, Hajzer Gá­bor, Hetényi János és Kör­mend y László —, Bartók ze­néjére készült balettel lepték meg vendégeiket. it A 44 hegedűkettőst Bartók tanuló hegedűsöknek készí­tette, érthető, hogy apró, pár perces, de különböző jellegű miniatűrökből áll a sorozat. Eck Imré ötletesen a legjel­lemzőbb hangulatú kettőst választotta ki egy-egy jelenet zenei alaphangulatának, ez­által a tánc foglalta gondo­lati egységbe a zenei feldol­gozásokat. A több képből ál­ló balettnek egybefogó esz­méje az ifjúság, a fiatalság. Ennek költői szépsége, bája mindvégig meghatározó volt, a kedvesen incselkedő kezdő táncoktól kezdve a népies lé­pésekkel a falut idéző kép­sorokig. Igaz ugyan, hogy si­kert aratott a falusi tréfának szánt jelenet is, de ennek „baka-mári" szintű exponá­lása kirítt a kompozició egé­széből. A falu szerelmi életé­ben szemérmesebb, zárkózot- tabb. Eck Imre ötletgazdag­sága sokkal többre képes, minthogy egy ilyen szép ívű, költőinek induló tánc tovább­vitelét szellemtelen tréfákkal kelljen előre mozdítani. Gyermán István és Gy. \/áss Ágnes hegedűjátéka nagy­szerű volt. A parányi kis nép­dalfeldolgozásoknak és a bartóki gondolatoknak saját­ságos, egyéni hangulatait teremtették meg. Hegedű­gyakorlatok helyett igényesen megszólaltatott művészi zenét hallottunk. * Az esőre fordult, viharos időjárás ellenére is sok lá­togató nézte végig Hetényi János és Majoros István Bar­tók zongoraműveire készült koreográfiáit a villányi szo­borparkban. A Szabadban és a Három burleszk kompozí­cióra Majoros István, a Suite op. 14 és a Táncszvitre pedig Hetényi János készített tán­cokat. Mindkét koreográfus­ra jellemző a bartóki zene hangulatainak megérzése, az ehhez való ragaszkodás, és ennek megfelelő táncos meg­oldás. Előtérbe került termé­szetesen a játékos, ötletes helyzetek pantomimikus be­mutatása, de láthattunk na­gyon szép lírai jeleneteket, emeléseket, pózokat, ame­lyeknek megoldását a terep lehetővé teszi. A szabadban való táncoknak ez az egyik, de talán fő nehézsége is, ami a koreográfus táncos fantá­ziájának gátat szab. Mind­egyik táncba szervesen épült bele, mint művészi díszlet a Hullámok című képzőművé­szeti alkotás, és ennek a te­re egy képzeletbeli színpadot is alkotott, ami összefogta, zárt egységbe zárta a tánco­kat. A Szabadban című zené­nek egyik legszebb és tartal­milag legmélyebb tétele Az éjszaka zenéje. Ennek han­gulatát, békéjét sikeresen ta­lálta meg Majoros István, és plasztikusan simultak a zené­hez a táncosok elegáns, szép kivitelezésű mozdulatai. Vi­dám perceket szerzett a Há­rom burleszk „Kicsit ázottan” tétele, annak ellenére, hogy itt a zenében foglaltak szó szerinti pantomimját kaptuk vissza. Kuli Ferenc az utolsó tételben mutatta be remek parodizáló képességét, amit kitűnő ritmusérzéke, és a bartóki muzsika ismerete tett még élvezetesebbé. Hetényi János tánckompo- zicióiban a játékos elem volt a meghatározó. Egy-egy hely­zet humorát, hangulatát élez­te ki, felhasználva o szabad­téri lehetőségeket. A bartóki feszes, népzenei ihletésű ze­nét néptáncmotívumokkal je­lenítette meg. Ezek markáns jellegét Bauer Józsefnek si­került legigazabban vissza­tükrözni, s ezzel mintegy a bartóki tartást is közvetítve táncában. Minden elismerést megér­demelnek a táncosok, akik a szeles, esős, hideg időjárás ellenére is kellemes, szép él­ményben részesítették a mind­végig kitartó nézőket. Fonay Zsuzsa 8. HÉTVÉGE Antigoné és Iszméné (Dávid Marianna és Kóródi Andrea) Tettyei Játékszín: Antigoné — koreografálva Kreon nem zsarnok — egy­szerűen rosszul büntet. Az iste­nek nem szeretik a temetetlen holtakat. Antigoné nem hősnő — csupán nem hagyhatja fivére tetemét a dögkeselyűk martalé­kául. Ezért áldozatra is képes, de Kreon keménysége összetöri — ilyen súlyos ítéletre nem számított. Ahogy Iszméné és Haimón sem. Bagossy László a végzetet törli a görög tragédiák szótárából — a rendező a drá­mát készakarva alacsonyítja hétköznapivá. Ügy véli — és igazat kell adnunk neki —, hogy az eleve elrendeltetettség ókori patináját lehántva fölcsil­lanhat a döntések súlyának na­gyon is nekünk szóló aktualitá­sa. Nincs szó sorscsapásról, csak a határozat, a tett követ­kezményéről. Nincs szó zsarnok­ságról, csak kérlelhetetlen kö­vetkezetességről — a vezető vállalt felelősségéről. Szerencsére Bagossy László nem valamiféle publicisztikus Antigonét rendezett, nem cse­rélte ki a halottak fejfáit, nem torzított az élők jellemén — a fenti fejtegetéseket csak kiérez­tette a Szophoklész-műből. A külsőségekben pedig hű maradt a görög sorstragédiák színpad­ra állításához: azaz a hétköz­napibb drámát nem*aktualizál- ja, hanem visszavezeti az ókor­ba. így most már nem a végzet, hanem a vezető és vezetettek viszonya válik örökérvényűvé. De ezzel nem ér kísérlete végére a rendező — új műfajt is be­lop Szophoklész remekművébe: a táncot. A nép nemcsak a kórussal tudatja hangulatát, behódolását és ellenszegülését az uralkodóval, hanem mozdu­latokkal is kifejezésre juttatja véleményét. A mondat ugyan prózai, de a megvalósítás Urai — és ismét csak nem torzít, hanem épít. Bagossy pontosan azt adja hozzá a tragédiához, amit szóban elvett: a sejtelmek költészetét. A koreográfus — Vidákovics Antal — érti és ér­telmezi a rendezői szándékot, képes azt a mozdulatok nyel­vére átültetni, így a tánc nem illusztrál, hanem kiegészít. Funkciójával magyarázza meg létjogosultságát. Persze, azért ne higgyünk a műsorfüzetnek, nem vált tárcjátékkó az Antigo­né. Tragédia maradt: érdekes és értékes színpadi vállalkozás. Ritka a komplexitás ilyesfajta sikere, amikor a szó, a zene, a tánc, a jelmez és a díszlet ennyire egyet mondó az egyik nem „lóg ki” a másikból, a műfajok kavalkádja nem zavar, inkább fokoz, erősít. Ez minden bizonnyal annak az együttesen alkotó munkának is köszönhető, amely Bagossy László csoport­jának és a Baranya Táncegyüt­tesnek közös fellépését jellemzi. A színész oly természetességgel mozog a táncos társaságában, mintha ősidők óta vele próbált volna, a táncosnak sem ide­gen a színész így a produkció is szétválaszthatatlan egészet nyújt, a színházi élményből egyaránt részt vállalnak Ba­gossy emberei és Vidákovics csoportja —, külön-külön ele- mezhetetlenek. Bachmann Zol­tán díszlete jól kihasználja a térbeli adottságokat Uherko­vich Ágnes jelmezei pedig szinte összenőnek a színpadon alkalmazott drapériákkal, me­lyek szuverén jelentés-hordozók. Az Antigoné a jó értelmű teatralitás iskolapéldája. Külső hatások garmada töltődik meg az előadás folyamán tartalom­mal — csak elvétve fordulnak elő üres rendezői ötletek (né^ hány drapéria-formáció, a nyi­tójelenet kissé elnyújtott tán­ca...). Azt ívtam: Bagossy nem aktualizál direkt módon, távol áll tőle Szophoklész meghami­sítása — erénye az értelmezve átértelmezés. Éppen ezért hat erőltetetten a hírnök farmeres szerepeltetése, amely bár ko­runk divatja, de szakállas ren­dezői megoldás. Ráadásul nem idevaló, mert maga a szerep is közvetlenül ki—•, azaz a közön­séghez szóló, anélkül, hogy azt az 1981-es esztendővel kellene aposztrofálni. Az amatőr sze­replők játékát megirigyelhetné a hivatásos színház is: különö­sen Dávid Marianna és Güth János alakítása kiemelendő. Antigoné és Kreon megformálói csak akkor heroikusak, amikor helyzetük válik heroikussá, egyébként végig vívódó és töp­rengő hősök — gondolkodva gondolkoztatnak. Theiresziász — Csutora Ferenc — skandá- lása modoros, de megszokható. Mindenesetre a sírontúli hang lehet, hogy jóshoz illő, ám cseppet sem természetfölötti, inkább gépies. Iszméné (Kó­ródi Andrea) és Haimón (Budai Miklós) ebben az előadásban mellékszereplők — játékuk azonban nem mellékes. A Ba­ranya Táncegyüttes valamennyi tagja dicséretet érdemel, a pu­ritán koreográfiát magas szín­vonalon, de az egyszerűséghez hűen valósították meg. És még valami: jó volt látni és érezni azt a lelkesedést, amely a drá­ma valamennyi szereplőjét jel­lemezte. Fázós időben lehet, hogy fáztak — de meleget ad­tak. Köszönet érte. Tamás Ervin A kórus és a „táncos” Antigoné és Haimón (Sztrunga Magdol­na és Vidákovics Antal) Dávid Marianna és a kórus Antigoné készül a halálra

Next

/
Thumbnails
Contents