Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-26 / 203. szám

Családok

Házasságuk dióhéjban: Gálos Imre megfázással, illetve annak szövődményeivel került Pécsett kórházba, ahol Etelka ápolónő volt. Imre rendbe jött, ám az ápolónőből azóta sem „gyógyult ki", 1964 őszén házasodtak össze.

Szokványtörténet a megismerkedésük és az egybekelésük abban is, hogy albérletben kezdtek. Amiben mégis eltérő a megszokottól: llmréék Pécsett hatan, Etelkáék Kaposvárott heten voltak testvérek. Mindketten, ha nem is jómódban, de jó családi légkörben nőttek fel.

Hatévi albérlet után három gyerekkel — Imivel, Etával és Gáborral — költöztek első „saját” lakásukba, az újmecsek- aljai 2,5 szobásba Oda született Laci és Ági. Hatodik éve kapták meg a Rét utcai 3 szobás, személyzeti félszobás tanácsi lakást, ide érkezett hatodiknak Ildi, aki öktóberben lesz 5 éves.

Lakásukban egyszerű bútorok, rend és tisztaság. A nagyszobában beszélgetek a férjjel és feleséggel, A négy kicsi a fiúszobában csendben játszik, jól el vannak egymással.

Az apa észreveszi, hogy „hiányolom" a gyerekzsivajt, a rohangálást.

— Megszokták, hogy alattunk, felettünk is laknak, nem szabad itthon futkározni, hangoskodni. Lent a Köztársaság téren kedvükre láthatnak, futhatnak. Sokat sétálunk, az igazi nagy élményt a gyakori mecseki kirándulások és a gyódi kiruccanások jelentik.

— Gyódon rokonok élnek?

— Nem. Van egy kis földünk, öt éve alkalmi vétel volt, 425 négyszögöles Megtermeljük ott a konyhára valót. Újmecsekal- járól gyakran gyalogoltunk ki családostól, néha kerékpárral, gyakrabban busszal megyünk ki.

— Van ház is a telken?

— Sajnos nincs. Anyagot már évek óta vásárolgatok, ahogy telik rá, remélem, néhány éven belül sikerül felhúzni egy kis házikót. Szeretném a területet betelepílteni gyümölcsfákkal. Gyód a mi nagy családi beruházási programunk. Egyszer majd csak megvalósul . . .

Beszélgetésünk során« az „egyszer majd", a „jó lenne", a „szeretnénk" gyakorta felbukkan mondataikban. Szerények, csendesek, egymásnak és a gyerekeiknek élnek. Álmaik, vágyaik középpontja is ez. Nincsenek nagy álmaik. Csak . . .

Nemrég a férj tapétázta ki a

. HÉTVEGE

lakást. Felesége büszke, hogy milyen jól és milyen olcsón.

— Kétezertje került. Leértékelésben vette a tapétákat, fél- áron. A leértékelések nekünk nagyon jól jönnek.

— Miért, mennyi a jövedelmük?

A férj, aki hadnagyként a Pécs városi Tűzoltóparancsnokság tűzmegelőzési előadója és a József Attila utcai tüdőgondozóban asszisztensként dolgozó feleség — március óta van ott, végre egyműszakos munkaidőben —, havi jövedelmük 9000 forint, ehhez jön a 2200 forint családi pótlék.

— Más semmi nincs? — kérdem hitetlenkedve, mert akárhogy osztok szorzók, nyolcukra ez fejenként havi 1400—1400 forintot jelent.

— Nincs. Azaz, Imrének esetenként TIT előadás — közli az asszony.

— Mennyi a rezsijük?

— Most úgy havi 3000, télen a villannyal és a gázfűtéssel sokkal több.

Nem panaszkodnak, tényeket közölnek. A tavalyi tanévkezdés több mint 4000 forintot vitt el. Napi 3 kiló kenyér és 3 liter tej a minimum, akkor is, ha a gyerkőcöknek valamiért nincs étvágyuk. „Szerencsére jó evők — büszkélkedik a feleség —. A kosztpénzen csak a tanévben tudunk spórolni, mert minimális térítést kell fizetnünk.

— Hogy vásárolnak?

— Módszeresen, ütemterv szerint — közli a férj. — Jó, ha egy szezont kibír a cipőjük. Ki kell várnunk a leértékeléseket.

Még a náluk sokkal tehetősebbek is kivárják. Nekik ez létkérdés. És az OTP áruvásárlási kölcsönök, enélkül . . .

Körbejárjuk a lakást. A fiú- és a lányszoba polcai nem roskadoznak a játékok tucatjaitól.- Fizetéstől fizetésig élnek, szigorú beosztással és sok lemondással — mégis boldogan

— Két éve voltunk először kéthetes SZOT-beutalóval a Balatonon, Széplakon, együtt nyolcán — mondja a feleség. — Csodálatos volt. Jó Tenne minden évben együtt üdülni, pihen, ni, kikapcsolódni.

— Nem lehet?

Csend. Nem szeretnek kérni, rohangálni, könyörögni. Nem értem. Miért nékik kellene, amikor a családpolitikánk középpontjában a többgyermekes, nagycsaládok állnak. A személyijükbe is be van írva, hogy: Imre, Etelka, Gábor, Lacika, Ágika és Ildikó mikor született. Ezt a munkáltatójuk is tudja. Zavaromból az apa igyekszik kizökkenteni egy közmondással: „Szégyenlős koldusnak üres a tarisznyája."

De miért lennének ők „koldusok"? Mert hat gyerekük van? Mert tisztességben nevelik két? Mert annyi mindenről le kell mondaniuk a szülőknek — negyvenedik életévük táján — és a gyerekeknek? Mert nap mint nap az ártatlan gyermeki kérésre határozottan — de belül fájó szülői szívvel — nemet kell — hangsúlyozom: — kell mondaniuk?

Szerintem Gálosék „gazdagok” Amit nem adhatnak meg játékban, fagyiban, ajándékok és játékok tucatjában — azt megadják szeretetben, életre szép emléket hagyó, gyakori közös programokkal. „Szerencsére nem követelőzőek a gyerekeink. Megértik, hogy sok mindenre nem telik" — mondja az apa.

Még jó, hogy a Mecseki Kul- túrpark vezetősége ingyenjegyet adott Gálosoknak. így havonta ez is emlékezetes programot kínál.

A férj szíve nemrég rakoncát- lankodott, kórházban feküdt. A feleség naponta járt be hozzá, vitte a felgyógyulást elősegítő gyümölcsöket.

A feleség elsírja magát:

— Csak úgy fogadta el, hogy megnyugtattam, a gyerekek is ettek.

Pedig, ha tudta volna . . .

Erre a gyógyító kúrára került mindkettőjük jegygyűrűje a za- ciba.

— Terveik, céljaik?

Egymás szavába vágnak:

— Tisztességben felnevelni a gyerekeinket.

A férj:

— Elvégezni a műszaki főiskolát, Megépíteni a gyódi házikót. Jó lenne összedobni legalább néhány ezret biztonsági tartaléknak a takarékba. Lemezjátszós rádió . . . Együtt megtenni az országos kék túrát — ez 3 éves programunk

A feleség:

— Minél többet a csalóddal, a gyerekekkel lenni.

Murányi László

Népi demokráciáink születése fé.f

Koalíció és népfront

A második világháború után Kelet-Európában a népfrontnak két típusa, pontosabban két változata alakult ki: az ún.

„egypártrendszerű" és a „többpártrendszerű" népfront.

Az „egypártrendszerű" népfront lényegében egy politikai tömegszervezet volt, amelyben kezdettől fogva a kommunista párt meghatározó szerepe érvényesült (kommunisták töltötték be az államhatalmi pozíciók döntő többségét), míg más pártok vagy egyáltalán nem léteztek vagy csak formális szelepet játszottak. Tagjai voltak viszont a népfrontnak a társadalmi és tömegszervezetek (pl. szakszervezetek), valamint az érdekszövetségek, sőt, egyénileg is be lehetett lépni oda. A népfront ezen típusával találkozhattunk Jugoszláviában és Albániában. Albániában a Demokratikus Frontban csak a kommunista párt vett részt, más pártok nem, mert azok működését a kommunista párt szektás vonala következményeként nem engedélyezték. Jugoszláviában a Nemzeti Felszabadító Frontban viszont a JKP mellett helyet foglalt még öt vagy hat párt, közöttük a Hor- vát Parasztpárt és a Független Demokrata Párt, de csak a kommunista pártnak voltak kiépített, független szervezetei. A többiek csak névleg léteztek, saját pártapparátussal, anyagiakkal nem rendelkeztek, s így szervezkedni sem tudtak.

A „többpártrendszerű" népfront ezzel szemben önálló, egymástól független politikai pártok koalíciója volt, amelyben a vallási pártoktól kezdve, a parasztpártokon át, a munkáspártokig jellegüket, osztálybázisukat, ideológiai és politikai beállítottságukat, szervezettségüket, módszereiket és mentalitásukat tekintve nagyon különböző politikai szervezetek és csoportok vettek részt, s amelyben a kommunista párt csak az egyik, bár kétségkívül a legfontosabb szereplő volt. A népfront eme típusának is sokféle változata létezett az érintett országokban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában. A koalícióra lépett pártok száma, egymás közötti erőviszonyaik, a hatalomban való részesedésük mértéke függött az adott ország történeti hagyományaitól, a forradalmi erők helyzetétől, s a demokratikus átalakulás radikalizmusától.

A „többpártrendszerű" népfront 1944 és 1948 között három fejlődési szakaszon ment keresztül.

Az első szakaszra, amelyet a „széles” koalíció időszakának nevezünk, az a jellemző, hogy a népfrontban, s következésképpen a kormányban, a parlamentben, az államigazgatásban stb. valamennyi legálisan működő antifasiszta párt és csoportosulás részt vesz. A pártok reprezentatív politikai szervezetek, valódi társadalmi erőket és érdekeket képviselnek. A politikai pluralizmus sértetlen. A pártok és politikusok szabadon végezhetik tevékenységüket, szervezkedhetnek, lapokat adhatnak ki, viszonylag egyenrangúan élhetnek a szabadságjogokkal. A pártok között harmónia és egyetértés van, s betartják a koalíciós játékszabályokat. Jelentős társadalmi-gazdasági

reformokat hajtanak végre, közöttük a földreformot és az első államosításokat: hozzálátnak az újjáépítéshez és az egyes országok gazdasági élete helyreállításához: folytatják a társadalom demokratikus átépítését.

A szoros együttműködés és a konszenzus ellenére azonban már ebben a szakaszban megkezdődik a harc az államhatalom feletti ellenőrzés megszerzéséért, kibontakozik az ún. „pozícióháború", s megindul ha különböző mértékben és ütemben — a belpolitikai polarizáció. A koalíción belül szűkebb csoportosulások alakulnak ki. (Romániában a Demokratikus Blokk, Magyarországon a Baloldali Blokk.)

A „széles" koalíció országonként eltérő ideig tartott. Romániában és Bulgáriában már 1945 tavaszán lezárult ez az időszak, Lengyelországban azonban csak 1946 őszén. Magyarországon viszont 1947 kora nyarán. A pártszövetségeknek ez a széles körű formája legtovább Csehszlovákiában maradt fenn, s csak az 1948. februári fordulat vetett véget a fennállásának.

A „szűk" koalíció — a második szakasz — időszakában a népfrontban és a hatalomban már nem képviselteti magát az összes antifasiszta párt, hanem csak a baloldaliak, s a jobboldali elemektől megtisztult demokratikus pártok. A kormányzati hatalomban megnövekszik a munkáspártok, elsősorban a kommunista pártok befolyása. A polgári, paraszti és vallási politikai szervezetek, valaminta jobboldali szociáldemokrácia zömmel ellenzékbe vonulnak. A politikai harc főként a kormánykoalíció és az ellenzék között bontakozik ki, de a koalíción belül is megbomlik az egység, s nézeteltérések, súrlódások keletkeznek a munkáspártok között is. A baloldal az ellenzéki erőkkel szemben, a hatalomért vívott harcban politikai eszközök mellett adminisztratív eszközöket is igénybe vesz. A politikai ellentétek kiéleződése miatt a fejlődés lelassul, belpolitikai válságok sorozata bonyolítja az újjáépítést, a gazdasági nehézségek felszámolását, s a demokratizálódás folyamatának további elmélyülését.

Ez a periódus országonként szintén különböző ideig tartott: Bulgáriában és Romániában 1945 tavaszától 1947 nyaráig, Lengyelországban 1946 őszétől 1947, őszéig, Magyarországon pedig 1947 nyarától 1948 nyaráig. A polgári ellenzék viszonylag a legerősebb Romániában volt; gerincét az ún. „történelmi pártok”, a Maniu- féle Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt alkották. Bulgáriában 1945 nyarán N. Petkov, a Népi Földművesszövetség vezérének irányításával kezdődött az ellenzéki szervezkedés, amelyhez csatlakozott a jobboldali szociáldemokrata párt, valamint a polgári arculatú Demokrata Párt. Lengyelországban, a Mikolajczyk vezette Lengyel Néppárt 1946 októberében lépett ki a kormánykoalícióból, s indított támadást a munkáspártok ellen. Mindazonáltal a népi demokratikus erők politikai (de nemegyszer adminisztratív) nyomása, a saját programtalanságuk következtében az ellenzéki pártok 1945—46. folyamán fokozatosan vesztettek tömegbefolyásukból, a parlamenti választásokon sorozatos veszteségeket szenvedtek, 1947 nyarán, őszén összeütközésbe kerülve a népi demokratikus renddel, fokozatosan felszámolódtak. Mamut és Petkovot — államelle- nes szervezkedés vádjával — letartóztatták és bíróság elé állították (a bolgár parasztpolitikust ki is végezték), a Nemzeti Parasztpártot, a jobboldali Népi Földművesszövetséget pedig betiltották, ill. feloszlatták. Mikolajczyk 1947 októberében illegálisan elhagyta Lengyelországot. Ezzel a burzsoázia fő képviselői kiszorultak a politikai hatalomból.

A „többpártrendszerű" népfront fejlődésének harmadik stádiuma: a felszabadulás után létrejött pártkoalíció „lebontása" s az áttérés a szocialista politikai és hatalmi viszonyoknak megfelelő pártrendszerre. Erre a korszakra az a jellemző, hogy mindenütt felszámolják a nyílt ellenzéket, ezzel a burzsoázia képviselői a politikai életből is eltűnnek. Egy ideig a kormánykoalícióban munkáspártok mellett részt vesznek a baloldali vezetés alá került demokratikus pártok, de hamarosan megkezdődik a „szűk” koalíció átszervezése. A legjelentősebb lépés e téren a jobboldali szociáldemokrácia kiszorítása a hatalomból, a munkáspártok egyesülése, s az egységes proletárpárt létrehozása,

A jobboldali szociáldemokrácia elleni harc 1947 őszén a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának megalakulása után került előtérbe. Romániában a két munkáspárt már 1947 szeptemberében elhatározta, hogy hozzálát a munkásosztály egységes politikai szervezetének létrehozásához. Magyarországon és Lengyelországban hosszas politikai harc utón 1948 tavaszán született hasonló értelmű döntés, míg Csehszlovákiában, ahol a legerősebb volt a, szociáldemokrata munkásmozgalom, csak az 1948. februári fordulat után három hónappal került napirendre a munkáspártok egyesülése. Az egységes munkáspártok létrehozásának ideológiai, politikai, szervezeti elveit a kommunisták dolgozták ki, de a végrehajtás során számos helyen a demokratizmus, az egyenjogúság, s a pártszerűség elvét megsértve a volt szociáldemokratákat az új pártban háttérbe szorították.

Az egységes munkáspártok létrehozása nagyjelentőségű tett volt: betetőzte a népi demokratikus forradalom győzelmét: a hatalom oszthatatlanul a munkásosztály kezébe ment át, mivel rríinden kényes pozíciót az egyesült pártok képviselői, jobbára a kommunisták töltöttek be.

A munkáspártok fúziójával párhuzamosan számos országban sor került a baloldali vezetés alá került parasztpártok egyesítésére is (Pl. Lengyelországban, Bulgáriában.) A parasztpártok mellett többhelyütt formálisan más pártok is fennmaradtak. Elfogadva a szocializmus platformáját, s a kommunista párt vezető szerepét, betagozódtak a kiépülő szocializmus politikai rendszerébe.

Vida István

A ma már kihalófélben levő mesterséget, a . gyertyaöntést műveli Gulyás Béla Egerben, a Dobó István utcai műhelyében. Az 1846-ban épített mártó-, illetve öntőgépeken a középkor óta szinte változatlan technológiával készíti a gyertyákat. Gulyás Béla ezzel a módszerrel havonta mintegy nyolcvan kilogramm gyertyát szokott önteni.

GALOSEK