Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-19 / 196. szám

2 Dunántúlt napló 1981. július 19., vasárnap Fegyverkezés vagy enyhülés? Zamjatyin válasza a ív-ben a nézők kérdéseire W illy Brandt moszkvai látogatásáról, a szovjet—amerikai kapcsolatokról és az Egyesült Államok kormányának politikájáról beszélt Leonyid Zamjatyin, az ismert szov­jet külpolitikai szakértő, az SZKP KB osztályvezetője szombaton délután, a moszkvai televízióban, a nézők leveleire válaszolva. Zamjatyin kijelentette: vissza kell térni a szovjet—amerikai együttműködés politikájához, ahelyett, hogy a katonai fölény megszerzésére törekednének. Willy Brandt moszkvai tár­gyalásairól szólva Zamjatyin hangsúlyozta: a megbeszélés középpontjában az európai eny­hülés megőrzésének kérdése állt. Nem szabad megengedni, hogy most minden olyan pozi­tívumot megsemmisítsenek, amelyet az emberiség, Európa népei az elmúlt évtizedben ér­tek el. „Arról volt szó. Hogy ne engedjék rákényszeríteni Euró­pára a nukleáris rakétafegyver­kezés új, veszélyes fordulóját, amelyet az Eayesült Államok akar kierőszakolni" — mondot­ta a többi között a szovjet kül­politikai szakértő. Utalva Brandt hazatérése utáni nyilatkozatai­ra, kiemelte: a nyugatnémet politikus is leszögezte, hogy a Szovjetunió kész az előzetes fel. tételek nélküli és azonnali tár­gyalásra az Egyesült Államok­kal a fegyverzet, mindenekelőtt a rakéta-nukleáris fegyverzet korlátozásáról s kész arra hogy az ilyen tárgyalások létrejötte esetén az első naptól kezdve felfüggessze közepes hatótávol­ságú fegyvereinek telepítését, feltéve, hogy az Egyesült Álla­mok is hasonló módon jár el. „Brandt is kijelentette, hogy ez olvan fontos elem, amelyet fel­tétlenül figyelembe kell venni a Nyugaton, azoknak is, akik ma azt állítják, hogy a Szov­jetunió fölényben van a köze­pes hatótávolságú rakétafeqv- verek terén s ez a fölény to­vább növekszik" — hangoztatta Zamjatyin. A Szovjetunió jól tudja, hogy az EqyesülU Államok valótlan adatokat közöl szövetségeseivel a Szovjetunió európai területé­nek nyugati részén elhelyezett fegyverekről. .,E téren nem va­gyunk fölényben. A hordozó- eszközök vonalán naqyjából azonosság áll fenn a Szovjet­unió, illetve az Egyesült Álla­mok és NATO-szövetségesei kö­zött, a nukleáris tölteteket il­letően pedia az Egyesült Álla­mok ilyen feavvereinek száma Európában mintegy másfélsze­rese annak, amivel a Szovjet­unió rendelkezik. Ha most Nyu- gat-Európába további 600 ame­rikai atomfegyver-egysége* he­lyeznek el, akkor ez a fölény kétszeresére növekszik”. Zamiatvin kijelentette: az Eqyesült Államok a jelek szerint nem akar táravalásokat kezde-. ni a Szovjetunióval. Emlékezte­tett Eugene Rostownak, az Egyesült Államok Feavverzetel- lenőrzési és Leszerelési Hiva­tala új igazgatójának nemré­gen elhangzott nyilatkozatára, amelyet a szenátus illetékes bi­zottsága előtt tett: az Egyesült Államok Rostow szerint a leg­jobb esetben kilenc hónap múl­va lesz kész a Szovjetunióval folytatandó tárgvalásokra. „Az időtényező, ahogy ezt Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt találkozóján is aláhúz­ták, igen nagy jelentőségű — mondotta Zamjatyin. — Ha va­lóban meg akarják oldani az európai biztonság kérdéseit, ak­kor azonnal le kell ülni a tár­gyalóasztalhoz. A Szovjetunió kész erre — a válasznak az amerikai fél részéről kell el­hangoznia." A szovjet külpolitikai szakér­tő szólt arról, hogy számos ve­zető amerikai politikus is bí­rálja az Egyesült Államok je­lenlegi külpolitikáját. Sokan mi­nősítik ezt a politikát esz­telennek és vaknak, olyan irány, vonalnak, amely csak konfron­tációhoz, helyi, sőt ennél na­gyobb konfliktusok kirobbaná­sához vezethet. Zamjatyin er­kölcstelennek minősítette a fennálló államközi szerződések és megállapodások felrúgását. „A nemzetközi kapcsolatok nem azonosak a cowboy-filmekkel. Józanul kell nézni mindarra, ami a ■ hetvenes években létrejött, ami a nyolcvanas években ala­kul ki. reálisan kell mindezt szemlélni. A Szovjetunió nem engedi meg. hogv az Egyesült Államok katonai fölényt szerez­zen vele szemben. Vissza kell térni az együttműködéshez" — mondotta. „A szovjet—amerikai együtt­működés előnyös volt a Szov­jetuniónak, az Egyesült Álla­moknak és más népeknek is. Az együttműködés irányvonalát helyre kell állítani, vissza kell térni az államok eavenlő biz­tonságának politikájához, amely nem a fölényhez vezet, hanem eqyüttműködéshez, a vitás kér­dések rendezésére vonatkozó megállaoodások együttes meg­kereséséhez" — hangoztatta a többi között. A nézők kérdéseire válaszolva Leonyid Zamjatyin elemezte a Kínai Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának nemrég meg­tartott ülését, az ott hozott dön­téseket is. Kijelentette: a 'kínai vezetés általános politikai irányvonalában nem következett be változás. A pekinqi vezetés a kínai pártot és a népet afelé irányítja, hogy harcoljon a Szovjetunió ellen közeledjék az imperialista hatalmakhoz, min­denekelőtt az amerikai impe­rializmushoz, a szovjetellenes- ség alapján fogjon össze a Reagan-kormányzattal. S3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Izraeli terrorbombázás Li! ♦ ATLANTA: Egy szövetségi bíróság vádat emelt Wayne B. Williams ellen kétszeres ember­ölésért. A 23 éves Williamst már korábban megvádolták az atlantai gyilkosságsorozat utol­só, 28. áldozata, a 27 éves Nathaniel Cater meggyilkolá­sával. Most a bíróság a vádat kiegészítette és a 26. áldozat, g 21 éves Jimmy Ray Payne ellen elkövetett bűncselek­ményért is Williamst tette fele­lőssé. ♦ PEKING: Az előzetes fel­mérések szerint a dél-kínai ár­víznek mintegy 3000 halálos áldozata, 40—50 ezer sebesült­je van, és a természeti csapás mintegy 500 ezer embert tett hajléktalanná - jelentette az AFP francia hírügynökség egy Szecsuán tartományi tisztség- viselővel folytatott telefonbe­szélgetésre hivatkozva. A forrás szerint 466 ezer hektárnyi ter­mőföld került viz alá a Jangce és mellékfolyóinak hirtelen ára­dása következtében. Az árvíz elpusztította e terület kéthar­madának termését. Szecsuán nemcsak Kína legnépesebb, közel 100 millió lakosú tarto­mánya, hanem mezőgazdasá­gilag is a legfejlettebbek közé tartozik. 4- TUNISZ: Habib Burgiba tunéziai államfő szombaton el­ismerte a Tunéziai Kommunista Párt legalitását és ezzel egy­ben lehetővé tette, hogy a párt jelölteket állítson a no­vember 1-én esedékes parla­menti választásra. i Képünkön: bejrúti utcarészlet -------------------------*-------------------------­K ísért a múlt A New Yorkba összehívott nemzetközi Kambodzsa-értekez- leten, a törvényes kambodzsai kormány, az indokinai országok és sok más állam távollétében, felszólalt Haig külügyminiszter is, „önállóságot" követelve az or­szágnak. Ismeri a témát, hiszen a dél­vietnami expedíctós hadsereg egyik parancsnokaként 1969-ben a Kambodzsa elleni támadásokat előkészítő titkos műveletek egyik szervezője volt. Ez vetett véget több évre Kambodzsa igazi ön­állóságának. E múlt idézése ezúttal különös­képpen helyénvalónak tűnhet . . . (r. e.) ♦ STOCKHOLM: Naraszimha Rao indiai külügyminiszter, aki rövid látogatást tett a Szov­jetunióban, Svédországba érke­zett. A skandináv államban Rao két napig tartózkodik és Olof Palme volt miniszterelnök­kel tárgyal az iraki—iráni konf­liktus politikai rendezésének le­hetőségeiről. ♦ KANSAS CITY: Pénteken este leszakadt a Hyatt Szálló erkélye Kansas Cityben. Szem­tanúk szerint a hotel előcsar­noka’és táncterme feletti er­kélysorból a második emeleti ráesett az első emeletire, le­szakította azt, és az alatta tán­coló mintegy 500 vendég közé zuhant. Az első jelentések sze­rint a halálos áldozatok száma 43, mintegy száz vendég meg­sebesült. A szállodát kiürítet­ték, a katasztrófa oka egyelőre tisztázatlan. egy izraeli támadás után. ♦ NEW YORK: New York­ban véget ért az ENSZ égisze alatt megrendezett „Kam- bodzsa-értekezlet". Résztvevői ötnapos ülésezés után elfogad­ták a „Nyilatkozat Kambodzsá­ról” elnevezésű dokumentumot. A tanácskozáson — amely a tör­vényes kambodzsai kormány, valamint a kérdésben közvet­lenül érdekelt Vietnam, továb­bá a szocialista és a pozitív el nem kötelezettség alapján álló országok képviselői nélkül folyt le — jóváhagyott nyilat­kozat „politikai rendezést”, a külföldi csapatok kivonását és „szabad választásokat" szor­galmaz Kambodzsában. + RÓMA: II. János Pál pápa virusos fertőzése határozottan visszafejlődőben van - áll a szombaton délelőtt kiadott leg­frissebb orvosi közleményben. Néhány napja nincs láza. Fi­zikai állapota lehetővé teszi, hogy naponta néhány órát munkával töltsön — írták orvo­sai. A pápa egyelőre továbbra is a Gemelli klinikán marad. 4- RÓMA: Hétfőn Rómában elkezdődik Mehmet Ali Agca pere. II. János Pál pápa me-, rénylőjét azzal vádolják, hogy a pápa életére tört, amikor május 13-án a Szent Péter té­ren rálőtt az egyházfőre. Ha az esküdtszék bűnösnek "találja a törököt — s ehhez aligha fér­het kétség — akkor Agcarra életfogytiglani büntetést szab­hatnak ki. (Olaszországban nincs halálbüntetés.) Heti külpolitikai összefoglaló A hét 3 kérdése © Hogyan fogalmazta meg az amerikai külügyminiszter Washington legyverkorlátozási elveit? Az új amerikai kormányzat első intézkedései főként bel- és gazdaságpolitikai ügyekkel vol­tak kapcsolatosak — a külpo­litika viszonylag háttérbe szo­rult. A nemzetközi események tempója azonban nem lassul, . s egyre több esetben kíván vagy kívánna valódi állásfog­lalást Washingtontól. Hat hó­nappal Reagan beiktatása után még a szövetségesek körében is türelmetlenséggel vegyes csalódottság mutatkozik: tekin­télyes lapok kedvelt témája, hogy van-e az Egyesült Álla­moknak egyáltalán átfogó és átgondolt külpolitikája? Nyilván ez késztette az elnö­köt néhány nappal ezelőtt chi­cagói külpolitikai bizonyítvány­magyarázatára, a héten pedig Haig külügyminiszter ismertette a New York-i Hiltonban, a kül­ügyi társaság összejövetelén Washington fegyverzetkorláto­zási elveit. Amelynek végrehaj­tó-tárgyaló gárdája is kiegé­szült: Rowney nyugalmazott tá­bornokot nevezték ki Rostow­nak, a leszerelési hivatal veze­tőjének helyetteséül, ez egye­bek között azt jelenti, hogy ő lesz az amerikai delegáció ve­zetője az esetleges SALT-tár- gyalásokon. Nem túlzottan ked­vező előjelekkel, miután Ros­tow a fegyverkezés elszánt hí­vei közé tartozik, az újból akti­vizálódott generális pedig 1979 tavaszán leköszönt az Egye­sült Államok SALT-delegáció- jában elfoglalt szakértői tisz­téről, mert engedékenynek ta­lálta az akkori Carter-kormány magatartását. A Haig által kifejtett néze­tek, amelyeket a külügyminisz­ter igyekezett négy pontból ál­ló rendszerbe foglalni, nehéz és bonyolult tárgyalásokat ígér­nek. Az egyetlen valamennyire pozitívnak mondható elem, hogy az Egyesült Államok no­vember közepe és december közepe között akarja megkez­deni a tárgyalásokat az euro- stratégiai rakétákról. @ Milyen leszerelési javaslatokat tett a Szocialista Internacionálé bonni tanácskozása? A Szocialista Internacionálé alelnöki testületének üléséről egy résztvevő távol maradt (pontosabban mondva egy má­sik szocialista vezetővel képvi­seltette magát), de ettől csak hangsúlyosabb lett a bonni ta­lálkozó. A francia elnököt, Mitterrandot tartották otthon az államügyek, s a közeli ot­tawai utazás: ez viszont azt jelzi, hogy a. szocialisták fon­tos pozíciót nyertek egy nyu­gat-európai országban. A nyu­gatnémet fővárosban összese- reglett szocialista és szociál­demokrata vezetők mindenkép­pen jelentős politikai, nem egy esetben kormányzati tényezőt jelentenek országukban. Tanácskozásuk és döntéseik tükrözték a szocialista-szociál­demokrata álláspontot, amely nem mentes az ellentmondá­soktól sem. De a leglényege­sebb területen, az enyhülés s főként a katonai enyhülés vo­natkozásban több kezdeménye­zést tettek. Sürgették a SALT-fo- lyamat továbbvitelét, a komoly eurorakéta tárgyalásokat, vala­mint három további leszerelési indítványt tettek. (Ezek a vegyi fegyverek eltiltását, az európai leszerelési és katonai bizalom- erősítő konferencia összehívá­sát és a fejlődő világba történő fegyverexport korlátozását sür­getik.) A dán, a finn és a nor­vég pártvezetők bejelentették: részletesen elemezni kívánják a szovjet javaslatot, amely atom­fegyvermentes övezetté kívánja alakítani Észak-Európát. © Miért éleződött ki ismét a közel-keleti helyzet? Izraelben Begin megkezdte kormányalakítási tárgyalásait: pontosan kétszer három hét áll rendelkezésére, hogy négy má­sik párt bevonásával koalíciót formáljon. Nem könnyű feladat és sokan máris egy új válasz­tási kampány lehetőségét mér­legelik. Ha ez így van, a politikai harc újabb szakasza — sajnos nem szokatlanul — bombákkal kezdődött. Határ menti össze­ütközéseket ürügyként használ­va az izraeli légierő az utóbbi évek legsúlyosabb légitámadá­sát intézte a libanoni főváros ellen, s nyolc híd lerombolását val gyakorlatilag kettévágta az országot. Elhangzottak további fenyegetőzések is. Libanon a Biztonsági Tanács összehívását kérte; Arafat az arab országokhoz apellált; s említésre méltó hír, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: anyagilag fedezi a Bagdad mellett? atomreaktor újjáépíté­sét. Az előrejelzések további bonyodalmakat, a helyzet éle­ződését vetítik előre. Az Egyesült Államoknak e napokban kellett volna dönteni a kényes kérdésről, leszállít- ják-e Izraelnek a megrendelt F-16-os harci gépeket. (A reak­tor bombázása nyomán állítot­ták le ideiglenesen a szállítást.) Washington dilemmája, hogy kedvében járjon az izraeli ve­zetésnek, de az araboktól se szigetelje el magát, Bejrút iz­raeli bombázása miatt egyelő­re újabb halasztást eredménye­zett. Előbb-utóbb azonban színt kell vallani, annál inkább, mert nem túl meggyőző az ér­velés, hogy ezek az F—16-osok „védelmi” feladattal repülnek be és bombáznak közeli és tá­volabbi országok fővárosai kö­rül. Réti Ervin Nicaragua ünnepre készül Nicaragua lakossága öröm­mel és lelkesedéssel készülődik a sandinista forradalom máso­dik évfordulójának megünnep­lésére. Az örömöt és várakozást fokozza, hogy a sandinista ve­zetés feltehetőleg az évforduló alkalmából hozza nyilvánosság­ra a forradalmat szabotáló földbirtokosok és tőkések ellen irányuló új törvényeket. Július 17-ét egyébként az egész országban „nemzeti örömnappá” nyilvánították. Anastacio Somoza, a gyűlölt diktátor ugyanis két évvel ez­előtt, pénteki napon menekült el az országból. Az öröm és vidámság napját az ország falvaiban, városai­ban felvonulásokkal és színes népi játékokkal ünnepelték meg. Az ország minden sarkából érkeznek a jelentések arról, hogy a dolgozók miként készü­lődnek a július 19-én tartandó központi ünnepségekre. A belső ellenség arra törek­szik, hogy a magánkézben levő földterületek műveletlenül ha­gyásával csökkentse a terme­lést, növelje a munkanélkülisé­get és károkat okozzon a nem­zetgazdaságnak. Ezzel párhu­zamosan folytatódik a vállala­tok szétzilálása, a tőke kime­nekítése, a berendezések tönk­retétele, az alkalmazottak el­bocsátása. A dolgozók képviselőinek a rádió és televízió által folya­matosan idézett nyilatkozatai leszögezik: a dolgozó emberek azt várják, hogy a július 19-én bejelentendő új Intézkedések mérjenek elemi erejű csapást azoknak a reakciósoknak a ter­veire, akik képtelenek belenyu­godni a nicaraguai forradalom visszafordíthatatlan voltába. LAPZÁRTA Tegnap este, kevéssel 21 óra előtt a Dóm téren felhangzott az ismert szignál, a Szeged hí­res város kezdetű népdal be­vezető dallamsora, jelezve a szabadtéri játékok idei előadá­sainak megkezdését. A hagyo­mányok szerint a zenekar el­játszotta a Himnuszt, ezután fel­csendültek a nyitó előadás, Glinka: Ivan Szuszanyin című operájának dallamai. * A Szakszervezetek Országos Tanácsa táviratban köszöntötte testvérszervezetét a Nicaraguai Dolgozók Sandinista Központ­ját, a forradalom győzelmének 2. és a Sandinista Nemzeti Fet- szabadítási Front megalakulá­sának 20. évfordulója alkalmá­ból. Ugyancsak táviratban üd­vözölte nicaraguai partnerét eb­ből az alkalomból a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács * Mint az Úi Kína hírügynök­ség jelentette, szombaton Pe- kingben nyilvánosan kivégeztek öt köztörvényes bűnözőt. Ezzel kínai jelentések szerint 18-ra emelkedett az elmúlt nyolc nap során kivégzett személyek szá­ma. A halálos ítéleteket egy 18 ezer ember részvételével tartott tömeggyűlésen jelentették be, és az ítélethirdetés után azon­nal végrehajtották. Egy hatodik személyt szintén halálra ítéltek, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. »V Súlyos közlekedési baleset történt szombaton Budapesten, a XI. kerületi Budaörsi úton. Pozsár János 28 éves gépko­csivezető tehergépkocsival át­tért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy — vele szemben szabályosan köz­lekedő — 40-es jelzésű autó­busszal, majd ezt követően még két személygépkocsival. Az ösz- szeütközés következtében Po­zsár János és utasa, Gól Imre 23 éves rakodó, budapesti la­kos a helyszínen meghalt. Ket­ten életveszélyes, 8-an súlyos, 18-an pedig könnyű sérülést szenvedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents