Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-06 / 153. szám
Dunántúlt TIqpIö 1981. június 6., szombat Adni valami nagyszerűt a szülővárosnak Kétféle véleményt ismerek róla. Az egyik elismeri, méltatja egyedülálló tevékenységét, a másik a hivatásos szakember fenntartását támogatja az auto- didaktikával szemben. Pedig Fetter Antal eddigi munkássága — ami csaknem egy életművé állt már össze — tárgyszerű értékelést érdemelne. * Kicsiny szoba a Somogyi Béla utcai házban. Középütt bakokra helyezett táblán egy tornyos, gipszből készült sarokház: Pécs második városházának a modellje. Pár éve ugyanezen a helyen Gázi Kászim pasa dzsámija állt, amelyet most az Építőművész Szövetség Széchenyi téri helyiségében csodálhattam meg. Ilyen volt? Nem tudom. De ilyen lehetett! A szobácskábán a falakon régi pécsi metszetek, térképek, mindenfelé rajztekercsek, a nagy rajzasztalon egy készülő rajz, a Széchenyi tértől a Mindszentek templomáig terjedő városdarab térképvázlata; a közel egy évtizede nyomokban megtalált, ám az építkezések miatt megsemmisült római kori vízvezeték nyomvonalát próbálja rajta rekonstruálni, Fényképeken elevenedik meg előttem, hogyan kerültek elő a jól megépített vezeték darabjai, s hogyan váltak semmivé1... * A Rét utcai tanonciskolában tanulta ki a kőműves mesterséget — „Apám is az volt, én mit tehettem volna mást? ..." — később ugyanitt magasabb fokon is tanult, s a szerzett tudást 1931-től kezdte visszaadni az iskolának különféle épületszerkezeti modellek formájában. Egész szép gyűjtemény jött ösz- sze, amit azonban elvitt a háború. Azóta egy másik gyűjtemény állt össze, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a hallgatók Fetter Antal épületszerkezetein tanulják a mesterséget. 1952-től a PTV-nél dolgozott, technikusként és mezőgazdasági jellegű épületekkel, esetenként közel kerülve pécsi műemlékekhez. Mindaz viszont, amit a szenvedélyeként emlegetek, szinte véletlenül jött. Akkor, amikor 1957-ben meghívták a pécsi városi műemléki albizottságba, amelynek utóbb — 1973-ig, azaz a nyugdíjba vonulásig — az elnöke is lett. Tulajdonképpen itt tért rá arra az útra, amely oly sokat hozott Pécsnek. Ott lehetett mindenütt, ahol Pécs múltjából valami előkerült, és ez egyre jobban afelé sodorta, hogy a maga autodidakta módszereivel mind mélyebbre ásson a város múltjába, s hogy a szerzett ismeretek alapján ábrázolja is valahogy a régi Pécset. Az ábrázolás rengeteg további tanulmányozást és éjszakába nyúló, hajnalokon kezdett munkát követelt. * Legpompásabb műve a római Pantheon. „Hajtott a kíváncsiság, hogyan működik ez a csodálatos, a világon szinte egyedülálló kupola. Mert mindig is érdekeltek a hagyományos szerkezetek játékai.” Elmeséli, milyen kerülő utakon sikerült megszereznie és összeállítania a könyvtárak féltve őrzött s^ikkönyveiből azt a dokumentációt, amelynek a segítségével hozzákezdhetett az 1:50 kicsinyítésű templom megépítéA Fetter-féle modellek sabban díszíthette az akkori, egységes arculatú teret, mint a nyugtalan homlokzatú, a teret szinte agyonnyomó tömegű új. * Miközben a városháza modellje készült, párhuzamosan csinálta (és csinálja még mindig) az 1830-40 körüli Széchenyi tér homlokzatainak az ábrázolatát. Korabeli metszetek, festmények, levéltári dokumentumok, no meg utóbb, még a bontás előtt készült halványuló fényképek alapján készülnek a rajzok, mindegyik házról külön- külön. Van, amit háromszor- négyszer is újra kellett rajzolni, vagy javítani, mert újabban előkerült adatok a hitelesség érdekében megkövetelték ezt. Mindegyik házról tud valamit mondani. A rajzok és a történetek segítségével egy érdekesen szép térkép áll össze bennem; olyané, ami másutt, ahol nem kergettek nagyra vágyó álmokat a város urai, az utókorra maradhatott. * összegöngyöljük a rajzokat és arról beszélgetünk, mire készül most. „Még két házat akarok megcsinálni ... de ez még titok...” Aztán mégis elárulja: a Szatmári-villa lenne az egyik, a mostani levéltár helyén volt „cs. és kir. sóház” a másik. „Ez vár még rám ... És a Széchenyi tér befejezése ...” Aztán kimondom, ami egyfolytában motoszkál bennem: mibe kerültek ezek a modellek? „Szinte semmibe . . . minden anyagot magam készítettem hozzájuk . . . csak a gipsz ..." Ám kiderül, hogy mégsem ilyen egyszerű a dolog. A modellek egyenként ugyan valóban nem sokba kerültek, de sokévi munka, hatalmas ismeretanyag és hallatlan ügybuzgalom van bennük. Meg is kérdezem, hogy biztatta, buzdította-e valaha valaki erre a munkára? „Mindig csak a kíváncsiság hajtott, ez gyötört engem, senki nem biztatott..." Úgy adni valami nagyszerűt c szülővárosnak, hogy arra senki nem adott megbízást, s az indíték „csupán" a város múltja iránti olthatatlan érdeklődés és a város szeretete. Megtanuljuk-e még ezt is értékelni? Hársfai István Néhányat múzeumi gyűjtemény érzi n Pantheon félia alatt a „sufniban” séhez. 6 évig tartott, amíg magagyártotta apró téglákból, faragott tufából felépítette ezt a csodát. Ebbe a Pantheonba is „be lehet menni”: a padozata alul nyitott, a kíváncsi belülről is láthatja azt, amiért egyébként Rómába kellene elmennie. Meg is kérdezem: ő látta-e az körbejárja őket, fogalmat alkothat magának, miket építhettek itt a rómaiak. A többi modell kevésbé „szerencsés”. A Pantheon a Somogyi Béla utcai ház végében egy sufniban fólia alatt szunnyad. A dzsámi — négy évig készült, az eredetivel megegyező anyagokból, a szaeredetit? Nem, sajnos nem látta, csak mások meséltek neki róla . .. * Figyelem, ahogy Pécs régi dolgairól, az általa felfedezett dolgairól mesél. Úgy kezdi, mint bárki más tenné: múlt időben. Ezt tették, így csinálták . . . Aztán eljön az a pillanat, amikor annyira beleéli magát abba a régi — római? középkori? török? — időbe, hogy átvált a jelen idejű fogalmazásra és attól kezdve a hallgatója is vele együtt él abban a régi korban. Ha vele beszélget az ember, mindig sikerül valami újat megtudni a város múltjáról. * A Fetter-féle modellek közül a nagyközönség ma kettőt is- merhet-láthat: a Janus Pannonius Múzeum régészeti gyűjteményében van a Cella Trichora és a Cella Septichora - a három- és a hétkaréjos templom — modellje. Ilyenek voltak valóban? Ilyenek lehettek! És aki rajevói nagy-dzsámi dokumentációját felhasználva, a török kiűzése után lebontott kiegészítőkkel: a háromkupolás előcsarnokkal és a minarettel — a MÉSZ-ben egy szűk szakmai kör számára látható. A török utáni első — 1698-ban épült — városháza a Szigeti úti magasház reprezentatív tanácskozó- termét ékesíti. A hajdani Püspökvárról készült modell a múzeum valamelyik raktárában pihen, arra várva, hogy a hely- történeti múzeumba kerüljön. Korábban elkészítette az 1722- ben volt Pécs 1000-es léptékű modelljét, ez a levéltár padlásán van. A levéltárban van a kádi-csorgó is. És most a legújabb, a második városháza, amely a mostaninak a helyén állt, s amelyet 1829-ben a bécsi cs. és kir. udvari építészeti hivatal tervezett és Piatschek József épített 1830—34 között. A mai Széchenyi térre és a Kossuth Lajos utcára néző L-alakú sarokház volt ez, s a modell klasszikus vonalait látva arra gondolok: szebben, harmonikuKORHAZI FELVÉTELES UGYELETEK: Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, I. kerület: II. sz. Klinika, II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat); III. kerület: I. sz. Klinika. Sebészet: Honvéd Kórház. Baleseti sebészet: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár; Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszer- tár. SOS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től reggel 7 óráig. ORVOSI ÜGYELET A Az Egyesitett Eü. Intézmények Pécs város lakossága részére az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombati napokon: Felnőttek részére összevont rendelés 7—19 óráig: újmeszesi körzeti rendelő, Korvin Ottó u. 23., (tel.: 11-169), Munkácsy M. utcai rendelő- intézet, II. emelet 219., (tel.: 13-833/ 48), dr. Veress E. u. rendelőintézet (tel.: 15-833). Gyermekek részére: Összevont rendelés 7 órától 13 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (T.: 11-752), Vasas I—II.. Hird (dr. Galambos, dr. Szűcs), Hősök tere (dr. Lázár), Szabolcsfalu (dr. Székely), Meszes I—II. (dr. Ká- lózdy, dr. Zólyomi) körzetek betegeinek. Zsolnay V. u. 45. (T.: 13-724), Borbála- és Pócsbányatelep (dr. Fischer), Zsolnay V. u. I—II. (dr. Kovács, dr. Katona), Ady E. u. I—II. (dr. Finta, dr. Jármay) körzetek betegeinek. Munkácsy Mihály utca 19., gyer- mekpoliklinika, földszinti bejárata, (telefon: 13-833/75): Munkácsy Mihály u. 19. (dr. Dörömbözi), Koller u. 9. (dr. Gehring), Móricz Zs. tér (dr. Tóth L.), Semmelweis u. I. (dr. Pánczél), Mikszáth K. u. I—II. (dr. Géczy, dr. Bajnai), körzetek betegeinek. Kertváros, Krisztina tér (T.: 15-708), Kertváros u. (dr. Tóth Zs.), Varsány u. I—II. (a'r. Matusovits, dr. Bóna), Krisztina tér I—II—III. (dr. Király, dr. Palaczky, dr. Kiss), Sarohin t. u. (dr. Sásdi), Fazekas M. u. I—II. (dr. Schmidt, dr. Gothár) körzetek betegeinek. Dr. Veress Endre u. 2., rendelőintézet, gyermekpavilon (tel.: 15-833.) Mecsekalja (dr. Benczenleit- ner), I—II—III—IV. uránvárosi körzetek (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Ötvös) betegei részére. Rókus u. 8. (tel.: 10-742): Rókus u. I—II—III. (dr., Kovács Cs., dr. SeBartók Béla zenéje az első magyar digitális hanglemezen Lesz-e Magyarországon digitális hanglemez? — A zeneszeretők egyre gyakrabban érdeklődnek, mivel külföldön már van, s mivel nagy kérdés, hogy ehhez o lemezhez kell-e külön lejátszó, avagy jó hozzá a régi is? De mi a digitális lemez? — A holland Philips cég már gyártja; olyan korong, amelyre impulzusokká alakított hanghullámokat rögzítenek, és elektromos úton zenévé alakítanak vissza. Vagyis; lejátsz- szák. De ezt a műveletet nem lehet régi eszközökkel lemezre .tenni”, mivel a digitek árama rendkívüli sűrűségű. De a japán Sony cég is — függetlenül a Philipstől — elkezdte a gyártását. Nyilvánvaló, hogy az egyébként versenyképes magyar hanglemezipar a jövőben csak úgy tarthatja meg ezt a képességét, ha idehaza is elkezdjük a digitális lemezek gyártását. Sőt, ez egyenesen gazdasági érdek. Hiszen, ehhez a lemezhez ez idáig külön lejátszó készülék szükséges, és Magyarországon nincs. A digitális lemez tehát kizárólag exportcikk lesz. Van jövője, mivel a magyar zeneművészet, Bartók, Kodály hagyatéka csak szerzői jogdijakból évi több száz millió forintos bevételt jelent a népgazdaságnak, konvertibilis valutában. Ha viszont ezeket a műveket nemcsak szellemi értékkért, hanem kész termékképpen, vagyis idehaza lemezre gyártjuk, akkor a bevétel növekszik. Ezért nálunk is megkezdték a digitális lemezkészítést. Előrehaladott állapotban vannak a munkával. Tervezik, hogy még az idén megjelenik az első magyar zenemű, ilyen lemezen. Mivel Bartók-év van, A kékszakállú herceg várát adják majd ki, valószínűleg Sass Szilvia és a pécsi Kováts Kolos előadásában. De már megszületett a második digitális lemez terve is, ezen Rossini operáinak részletei lesznek. A magyar digitális lemezről egyelőre nem árul el többet a lemezszakma. A holland Phi- lipsről tudjuk, hogy átmérője 11 centiméter, és csak az egyik oldalán van zene. De a minősége kiváló, nem kopik. Tized- mikronnyi lyukacskák megfelelően szaggatott sora tárolja a zenét, s ezt lézerfény olvassa le hangokká. Nincs tehát „pickup”. A nemzetközi szakma pedig a „hi-fi" fogalom után most a „su-fi" korszakot emlegeti. A „su-fi” a superior fide- lity-t, vagyis rendkívül hanghűséget jelenti. Ha tehát egyelőre nem is várhatjuk ezt a lemezt az otthonunkba — lejátszó híján — a valutagazdálkodás eredményét, a magyar zene rangját tovább növeli. A valutabevétel egy része pedig lemezimportunkat segíti. így még több külföldi hanglemezt vásárolhatunk majd meg a magyar zeneszeretőknek. F. D. Szülők-nevelők parlamentje A későn jövőknek már a karzaton is csak a lépcsőn jutott hely. Mi vonzott ide ennyi embert? A szülők-nevelők III. megyei parlamentjére gyűlt össze nemrégen több száz résztvevő Baranya falvaibái és városaiból. „Lám, már a szülői munkaközösségek is „parlamentes- dit" játszanak - mondhatják többen. — Mi szükség egy újabb értekezletre? A választ az összejövetel programja adta meg: előadás a család szerepéről a társadalmi mobilitás elősegítésében; a szekcióüléseken vita nz iskoláskor előtti feladatokról; az úttörőmozgalom és a család együttműködéséről; a középiskolások otthoni és iskolai problémáiról: a szakmunkástanulók mobilitásáról; a családi munkameaosztásról. Napjaink eleven, mondhatni húsba vágó kérdései. Mert vegyük csak a társadalmi mobilitást, vagyis a társadalom minden rétegének megadatott lehetőséget a szakmai, egzisztenciális fölemelkedésre, a továbbtanulás, az iskolai és az önképzés egyenlő esélyeit: vajon beszélhetünk-e már ideális helyzetről? Nem véletlenül szerepelt ez a kérdés a plenáris ülés napirendjén, elsősorban a családi oldal felé hajlítva a penge élét. Kár, hogy a referátum egyhangú és didaktikus volt, hogy problémák felvetése helyett közhely- szerű okfejtéseket tartalmazott. (Az országos Pedagógiai Intézet nevelési osztályának vezetője tartotta.) Más kérdés, hogy lehet-e várni egy hatvanperces „prelekciótól", hogy vitát kavarjon; talán nem is az volt a célja. A szekcióüléseken mindenesetre sokkal élőbben kerültek terítékre az oktatásügy, a szülők és az iskola kapcsolatának hétköznapi gondjai. Ha egy kicsit túlzó is a „parlament" elnevezés, az ifjúság neveléséért felelős emberek találkozása mindenképpen hasznos. összekapcsolja az egymástól elszigetelten tevékenykedő közösségeket, igazolhatja vaav megcáfolhatja a szülői, nevelői törekvéseket. Az oktatásügy jelenlegi és várhatóan nem enyhülő nehézségei csak erősítik a parlament alapgondolatát: jobban ki kell használni a család és az iskola kapcsolatéban rejlő lehetőségeket. Jobban, mint valaha - a jövő tanévben.-h diánszky, dr. Mezőlaki), toronyhóz (dr. Szabó I.), Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis u. II. (dr. Örkényi) körzetek betegeinek. Szombaton 13 órától este 19 óráig az egész város gyermeklakossága részére gyermekorvosi ügyelet egy helyen: Munkácsy M. utcai Rendelő- intézet, gyermekpoliklinika földszinti bejárata. (Tel.: 13-833/75 mellék). Szombaton este 19 órától vasárnap egész nap és éjszaka, hétfőn reggel 7 óráig ügyeleti szolgálat áll a sürgős ellátásra szoruló betegek rendelkezésére. Felnőttek részére: Korvin O. u. 23. (tel.: 11-169), Munkácsy M. utcai rendelőintézet (ügyeleti bejárat, tel.: 12-812), dr. Veress E. u. rendelőintézet (tel.: 15-833). Gyermekek részére: Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet gyermekpoliklinika földszinti bejárata (tel.: 10-895). Injekciós kezelésben részesülő gyermekek ellátása vasárnap délelőtt 8— 11 óra között történik ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, beteghez hívást a 09- nek (posta) is be lehet jelenteni. Fogászati ügyeleti szolgálat: szombaton este 19 órától hétfő reggel 7 óráig a Munkácsy M. utcai rendelőintézetben (ügyeleti bejárat). állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1981. június 6-án du. 14. órától június 8-án 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. szám. Telefon: Pécs 15-588. Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós város és járás részére a keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére a nyugati részen: Sellyei Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás keleti részen: Szent- lőrinc, Erzsébet u. 31. Telefon: Szentlőrinc 71-052. Szigetvári járás nyugati részen: Szigetvár, Al latkórház. Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható a Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komié város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál „Állatorvosi ügyelet" címen.