Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-21 / 168. szám

A Szent Iván napja Északon A természeti népek nagy ünnepe Szent Iván napja: — június 24-e —, a nyári nap­forduló. Régi pogány szokás szerint tüzet gyújtottak ilyen­kor szerte a világon, északon és délen, finnek, angolok és olaszok, oroszok és franciák, hogy fényével meghosszab­bítsák az attól kezdve rövidü­lő napot. Csak a Hortobágy környékén nem ünnepük, ki tudja, miért nem? De a Du­nántúlon lehántják a nyírfa ^kérgét, botokra tűzik és Iván- nap előestéjén meggyújtva járják vele a falut. Sok helyt felújítják napjainkban a tűz- ugrást (milyen szépen meg­írja Móra Ferenc Négy apá­nak egy leánya című regé­nyében!). Finnországban a legöregebb belvízi hajót vízre bocsátják ezen az esten, fel­díszítik nyírfaágakkal, s így vonulnak az ünnepi máglyá­hoz. A Seura Saarin — a Bé­kesség Szigetén — állítják a legnagyobb máglyát. Ahol nemcsak a világ legszebb fa­lumúzeuma van, de Kekkonen elnök háza is. Tizenkét hatal­mas, kiöregedett, bekátrányo­zott bárkát raknak gúlába, s meggyújtják este tíz óra táj­ban. Világos van ilyenkor még, hiszen ezen az esten a nap alig pihen, és be sem sötétedik. A vízen csónakok százai, s a tűz közelében népünnepély. Másutt már ko­ra délután ég a tűz. Nem mindenütt szokás már, hogy öreg csónakot áldozzanak fel pogány módra. Egyik helyen kisebb pásztortűz ég, másutt egész éven át gyűjtik a szá­raz ágat torony formájú áll­ványra téve, s aki arra jár, hozzá tesz egyet-egyet Vas és Zala megyében is egész éven át készülnek a legények a tűzgyújtásra, öreg seprűk gyűjtögetésével. Suomiban nagy csendben veszi körül öreg és fiatal a máglyát, falun-városon. Nem szervezik, de rend van, és különös áhítattal nézik a lo­bogó lángot azon az esten, amire annyira vártak, mert a napot, a fényt hozta el szá­mukra, s amitől ugyanakkor búcsút kell mondaniuk. Észak­ra, a Lappföldre mennek ilyenkor, ahol amint lemegy a nap, nyomban fel is kel. A rövid, alig kéthónapos nyár delelője ez, kísértetiesen kö­zeledik az ősz. Kegyetlenül szép ünnep Juhani ünnepe, vagyis Jánosé; innen a finn neve: János napja. De Szent- ivánéj még Shakespeare-nél is. A finnek számára a nap­fény többet jelent, mint szá­munkra. A nap, a fény utáni vágyakozás áthatja egész éle­tüket, kultúrájukat. Mert hiá­ba olvad el a főváros utcá­in, járdáin a jég, mert alul­ról fűtik, hiába még a lap­pok vigassága is színekben, sárgákban, kékben, vörösben, hiába a fényt befogadó nagy ablakok a régi parasztháza­kon is, a napot pótolni nem lehet. Délre menekült nagy írójuk, Mika Waltari is regé­nyeiben, s ha másképp nem tehette, hát Rómában és Egyiptomban keresett példát. Furcsa ellentmondás: az európai turisták vándorlása feltűnően megnőtt Északra, így Finnországba, míg a finnek naposabb égtájat ke­resnek pihenésre, és a lányok szívesen mennek férjhez is déliekhez. A napfény, madórdal, vi­rág, gyümölcs utáni vágy életformáló erő a finnekben. Mennyi válogatotton szép zöldség, gyümölcs a finn pia­cokon, már Szent Iván éje előtt görögdinnye, s szinte nemzeti eledelül: paradi­csom! És virág épp úgy, mint minálunk, vagy még több és szebb talán. A mezei virágok, a pipacs, szarkaláb, gyöngy­virág nagyobbra nő, mint a mi rétjeinken, erdőinkben. Hiába hűlnek le az éjszakák még nyáron is gyakran alig a fagypont fölé, napközben átmelegszik a vékony termő­föld alatti gránit, s a pára és a sok fény gyorsan neveli a növényeket. A burgonyát június végén vetik, s már augusztus elején felszedik. A vetés beérik hat hét alatt. A sovány föld, a végtelen szürke tél, a szigorú történel­mi sors szerénységre szoktat­ta a finneket. Hosszú évszá­zadok tették a kenyeret nem­zeti eledellé. Boltokban, elő­re készítve, szárítva, tizenöt­féle kapható ma is. Éhínség idején, s ez bőven volt, 1542—45-ben, 1601—1602­ben, 1655—57-ben, 1867-68- ban, hogy csak néhányat em­lítsünk, halomra pusztult az ember, fenyőkéreggel pótol­ták az árpalisztet, s erdei bo­gyókkal, sóskával, borsóval sokszor. És számolva a mér­gezés veszélyével is: pelyvá­val, szalmával, 1918-ban pe­dig lenmaggal. Hogyne ma­radt volna meg még a mai életben is az éltető napfény ünnepe. Szent Iván napja, nemzeti ünnepnek. Koczogh Ákos A magyar kempingezők egy csoportja a DCR-en A Duna menti országok kempingezőinek 8. találkozója Pünkösdi randevú a Beszedekben w Évezredes magyar- bolgár kapcsolatok Paiszij Hilendarszki, akinek 1762-ben irt műve, a „Szláv-bolgár történet" a budai Egyetemi Nyomdában jelent meg. Nyolc éve a magyar, az oszt­rák és a csehszlovák kempin­gezők szervezetei egymást vált. va rendezik meg a Duna menti országok kempingezőinek ta­lálkozóit, a DCR-t, mely egyre népszerűbb, évről évre mind több a résztvevők száma. Ez év­ben június 5. és 8 között a csehszlovákiai Roznovban ke­rült sor a találkozóra, a hagyó, mányoknak megfelelően, pün­kösdkor. A DCR helyéül kije­lölt „Sport" kemping a Beszki- dek aljában, a Becsva-patak és a Zsolna—Valesské MeZirci közötti műút között fekszik. Megfelelő körülmények várták a résztvevőket. A jelentkezők­nek előre kijelölték sátorhelyei, két a rendezők, így bármikor is érkeztek, nem okozott számuk­ra gondot a berendezkedés. A rendelkezésre álló kevés számú zuhanyozót a kempingben ta­lálható három úszómedencével kívánták ellensúlyozni, azonban a nem éppen nagy forróságban, kevesen vállalkoztak fürdésre. Ennek ellenére az időjárás „ke­gyes” volt a találkozóhoz, mindössze egy hatalmas és rö­vid idejű felhőszakadás tette próbára a sátrakat. A találkozón természetesen a legnagyobb számban a . cseh. szlovák kempingezők vettek részt, viszonylag kis csoportot alkottak az osztrákok — akik többségükben lakókocsikkal jöttek —, hazánkból több mint kétszázötvenen érkeztek a DCR- re, köztük negyven baranyai kempingező, (Sajnos az elhe­lyezés nem tette lehetővé, hogy sátrainkat egymás mellé állít­suk fel, de több közös rendez­vényen, esti „sátras találkozók” keretében, sok kellemes órát töltöttünk el együtt.) A magyar résztvevők igen szép útvonala­kon juthattak el RoZnovba, megismerkedve Csehszlovákia néhány látványos vidékével. Többségükben a Pöstyénen és Trencsénen keresztül vezető útvonalat választották, vissza­felé sokan felkeresték Beszter­cebányát és a közelében lévő Sliác-fürdőt. Természetesen a legtöbb lehetőség a Beszkidek néhány nevezetességének meg­tekintésére nyílt. Nagyszerű, nyári és téli sportokra alkal­mas, kiránduló, és túraközpont­ja ez Csehszlovákiának. Erdők­ben, fenyvesekben gazdag hegyvidék, melyben számtalan tisztás, rét, havasi patak talál­ható. Kirándulásaink alkalmá­val betekintést nyerhettünk a jól kiépített turistaház-hálózat. ba, ahol kedvező szállás, és étkezési lehetőségek vannak, sok sífelvonót építettek a lej­tőkön. A találkozón két autóbu. szos kirándulást szerveztek az érdeklődőknek a Beszkidekbe, ennek keretében felkereshették a legjelentősebb túra- és síköz­pontokat: a Solánt, a Bumalkát, a Radhost hegységet, megmu­tatták a közelben lévő Kopriv- nicében, a híres Tátra gépkocsi, gyár által létesített múzeumot, melyben kiállították a gyár va­lamennyi eddig gyártott gép­kocsiját. Roznovban, egy igen szép skanzenben tekinthették meg a résztvevők a tájegység hagyományos faépületeit, azok berendezését és egy hangula­tos havasi kocsmában tölthették el szabad idejük egy részét. (Ahol igen olcsó, és kiváló sört mértek I) Gazdag programot szervez­tek a táborban is. Az ünne­pélyes megnyitóra egy nép­viseletbe öltözött havasi fú­vószenekar hívta egybe a résztvevőket, ahol a jelenlévő­ket mindhárom ország kemping­szövetségeinek vezetői köszön­tötték, hangsúlyozva, hogy a találkozó is hozzá kíván járul­ni a népek közötti barátság, a béke erősítéséhez. Az osztrák szervezet képviselője bejelen­tette, hogy 1982-ben Graz mel­lett kívánják megrendezni a 9. DCR-t. A találkozón részt vevő gyerekeknek havasi ötpróba, a felnőtteknek autós ügyességi versenyt rendeztek, a szórakoz­tatásról népi együttesek gon­doskodtak, s nem maradt el az esti tábortűz sem. (Néhányon sajnálták, hogy az előzetes programban jelzett horgászver­seny elmaradt, pedig a Becsva. patakban vidáman ugrándoztak a szebbnél szebb pisztrángok!) A vendéglátók a találkozón egy nyolc szalaggal díszített, havasi fokost adtak át az osztrák kempingezőknek, mely az eddigi nyolc találkozóra em­lékeztetett, javasolták, hogy az a jövőben egy évig a rendező országnál legyen és vándor­fokosként járja majd útját. Min­den bizonnyal 1982-ben Graz­ban újabb szalag kerül majd a szép havasi fokosra! (Mitzki) Rádió a sasfészekben Nem mindennapi eset történt az egyik kis kirgiz faluban. Egyik alkalommal az Obsirszaj nevű kis hegyi patak fölötti sziklák közül zene hangjai hallatszottak. Kozsamehtov. a juhász, meghallva a muzsikát, azonnal tudta, hová tűnt a rá- dója. Elhatározta ugyanis, hogy megfürdik, s a patak partján hagyta bekapcsolt Selga készü. lékét. Mialatt fürdött, az egyik sas felkapta és a fészkébe vit­te a rádiót. Néhány napon keresztül hallgatták a madarak a zenét. Amikor kimerült az elem, és a rádió elnémult, a sasok egy­szerűen kidobták a rádiót a fészekből. Kamaz teherautó mezőgazdasági célokra Új teherautótípus sorozat, gyártását kezdték meg a tatár­országi KAMAZ gyárban. A hét tonna teherbírású billenős­kocsit speciálisan mezőgazda- sági célokra fejlesztették ki. A vállalat tervezői három oldal­ra billenthető kocsiszekrénnyel látták el az új típust. A teher­autó billenős kocsiszekrényű pótkocsik vontatására is alkal­mas. Akinek négy veséje van Az egyik bécsi bank tisztvise­lőnője, a 33 éves Helene Weig­lein kollégáival együtt orvosi vizsgálaton vett részt. A rönt­genfelvétel kimutatta, hogy Helene Weiglein szervezeté­nek egyedülálló sajátossága van: négy vesével él. Az or­vosok alaposan tanulmányozták ezt a jelenséget. Kiderült, hogy ez a rendellenesség hasznos a szervezet számára. Helene egész életében leküzdhetetlen undort érzett a zsíros étellel, a cigarettafüsttel, az alkohollal és a klórozott vízzel szemben. Ugyanakkor pedig mindig tisz­ta, friss levegőre vágyott, igye­kezett minél többet tornászni. Drezdában, a második vi­lágháborúban, 1945, február 13—16. között borzalmas pusz­títást végzett az angolszász lé­gierő. Elpusztult ez a műem­lékekben gazdag város, amely joggal érdemelte ki az „Elba Firenzéje” nevet. Az NDK kormánya jelentős erőfeszítéseket tett az elmúlt évtizedekben Drezda újjáépíté­sére és a műemlékek restaurá­lására. Helyreállították a Zwingert, s számos műemlék- épületet. Képünkön egy újabb restaurációs művelet látható, amelyben a drezdai barokk kas. tély közelében álló Stallhof fal­képét állítják helyre, amely 103 méter hosszú „képregény”. A monumentális képzőművészeti alkotás 22 500 meisseni csem­péből állt össze. A „képre­gény” a szász fejedelmek lo­vas karavánját ábrázolja. Ez az épület a XVI. században lovarda, egyben istálló volt, A bolgár állam alapításának 1300. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból a buda­pesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem szláv filolóqiai tan­székén tudományos ülésszakon vitatták meg a két nép évez­redes kapcsolatait. Dr. Király Péter tanszékvezető professzor előadása a magyar honfogla­lás előtti időszakról szólt. El­mondta, hogy a bolgárok elei, a bolgár-szlávok a Kárpátok­tól északra fekvő, szláv ősha­zából vándoroltak le a Balkán- félszigetre, míg a bolgár-tö­rökök (a protobolgárok) az Azovi-tenger fölötti térségekből vonultak a Duna alsó folyásá­nak területeire. A magyarok elei, a honfoglalást megelőző századokban szintén az Azovi- tenger és a Fekete-tenger fö­lötti térségekben éltek, s egyik águk szintén a Duna alsó fo­lyásának vidékén át jutott mai hazájába, a Duna-medencébe. A magyarok elei és a bolgárok között tehát kapcsolatok ala­kulhattak ki. Mikor találkoztak először egymással a magyarok és a bolgárok a Duna menti térsé­gekben? A magyar történészek eddig a 834—836, évet tekin­tették bizonyítottnak. A leg­újabb kutatások azonban arra utalnak, hogy ez a találkozás korábban történt. Bolgár-szláv források ugyanis az I. Nikéfo­amelyben lovasviadalokat, be­mutatókat tartottak. A máso­dik világháborúban megsérült ez az épület is. A külső front restaurálása során, eredeti for­májában és szépségében állít­rosz bizánci császár és Kum bolgár fejedelem között 811. évi háború kapcsán az ugrók­ról, magyarokról is szólnak, mint a bolgárok segítőiről. A magyar—bolgár—szláv érintkezések nyomai a magyar nyelv szókincsében is tükrö­ződnek. Olyan szavak, mint kereszt, rozsda, mesgye, pest, mostoha, biztosan a bolgárból kerültek a magyar nyelvbe, de hogy a többi, déli szláv nyel­vekből származó szavak kö­zül (mint pl. a pravoszláv egy­házhoz kötődő pap, diák, csü­törtök, péntek stb.) melyik mi­nősülhet bolgár eredetűnek, még nem tisztázott. A törökök által meghódított balkáni államokban, így Bul­gáriában is, igen nehéz volt a nemzeti nyelvű iskolázás és a nemzeti nyelvű irodalom hely­zete. Ezért kellett a bolgárok­nak külföldön, egyebek között Budán is, kinyomtatni könyvei­ket. így például Paiszij Hilen­darszki 1762-ben írt „Szláv- bolgár történet”-e CT budai Egyetemi Nyomdában jelent meg. A könyvben több ma­gyar vonatkozásra bukkanunk. Ugyanitt nyomták 1847-ben Konstantin Teodorovics és G. M Vladykin, a „Bibliai történet az ótestamentumról" című mű­vét. ják helyre ezt a hatalmas ki­terjedésű alkotást. HÉTVÉGE lm Népviseletbe öltözött hovasi fúvószenekar térzenéje 9- '• Ml lie m lek védelem Drezdában %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents