Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-17 / 164. szám
A Dunántúli napló 1981. június 17., szerda 1981. JÚNIUS 17 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LAURA, ALIDA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.44 órakor. A Hold kél 20.28 — nyugszik 4.51 órakor. S zázhúsz évvel ezelőtt, 1861. június 17-én született, és 85 éves korában, 1946-ban halt meg Sidney Jones angol zeneszerző és karmester. Alig volt 15 éves, amikor színházi klarinétosként bebarangolja szinte az egész országot. Hamarosan egy vándor operett társulat vezetője lett, s társulatával sűrűn szerepelt Angliában, illetve Ausztráliában is. Az együttes az általa szerzett operettekkel lépett dobogóra, s többnyire nagy sikerrel szerepelt. A századfordulót követően végleg Angliában telepedett le, s 1905-ben a londoni Empire-szinházban lett vezető karmester. Operettjeivel — Gaiety Girl, The Geisha (Gésák), A Greek Slave, San Toy, My Lady Molly, The King of Cadonia, The Persian Princess stb. — különösen az 1890—1920 közötti évtizedekben volt világszerte rendkívül népszerű. mmm Laszakadt a színpad- lépcső —14 sérült Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden kétnapos látogatásra Zala megyébe érkezett és kedden délelőtt Zalaegerszegen részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság ülésén. Az Elnöki Tanács elnöke délután a már hatvanezer lakosú zalai megyeszékhellyel, Zalaegerszeg gyermek- és oktatási intézményeivel ismerkedett. Programja a KISZ Zala megyei Bizottságán folytatódott, ahol Óvári Ibálya első titkár tájékoztatta a zalai fiatalok életéről és munkájáról. A többi között elmondta, hogy Zala megyében több mint hatezer munkásfiatal dolgozik a szocialista brigádokban és egész sor gazdasági feladat megoldása felett vállaltak védnökséget. Erősödik a megyében a KISZ érdekvédelmi tevékenysége, a családalaprtó fiataloknak segítséget nyújtanak abban, hogy minél előbb lakáshoz jussanak. Losonczi Pál Zala megyei programja szerdán folytatódik. * Táviratban üdvözölte az Afgán Nemzeti Hazafias Front alakuló kongresszusán megválasztott országos vezető testületet a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége. A táviratban kifejezte azt a meggyőződését, hogy az Afganisztánban élő különböző társadalmi rétegek és csoportok, nemzetségek és törzsek a Nemzeti Demokratikus Frontba való tömörüléssel erősitik az afgán népi demokratikus rendszert. ♦ — Viharkárok. Tegnap a tűzoltóságnak két esetben kellett kivonulnia. Szentlőrincre a szigetvári tűzoltókat hívták, mert a vasútállomással szemben kidőlt egy fa és egy személyautóban okozott jelentős kárt. A másik helyszínre a pécsi tűzoltók vonultak ki. A Komját Aladár utcában kidőlt egy fa és eltorlaszolta az úttestet. Itt anyagi kárt nem okozott. Ma este MOZI Petőfi: Tappancsok, mancsok, állkapcsok (4) Hidegvérrel (6, 8) Kossuth: Éjjel-nappal énekelek (10, 12) A XX. század kalózai (2, 4) A királyi' biztos szeretője (6. 8) Park: A XX. század kalózai (h5, hn7) Park-kert: űrült nők ketrece (9) Komarov-kert: Hét különleges megbízott (9) Ságvári: Hintónjáró szerelem (4, 6) Tanárképző Főiskola: Mondd, hogy mindent megteszel értem (5, f8) Rákóczi: Felfelé a lejtőn (7) Mohács: Dot és a kenguru (6) Hálózat (8) Mohács-kert: Hét különleges megbízott (9) Komló, Zrínyi: A félhold árnyékában (4, 7) Komló, Május 1.: Hét tonna dollár (f5. f7) Harkány: Vadember (10, 7, 9) Hétfőn a késő esti órákban a gyulai vár mellett lévő Tószínpad lépcsője leszakadt, s ennek következtében a debreceni Kodály Kórus tagjai közül tizennégyen megsérültek. A sérülteket a mentők a gyulai kórház sebészeti osztályára szállították, ahonnan kezelés után va- lamennyíüket elbocsátották. A gyulai nyári programra készülő debreceni Kodály Kórus tagjai hétfőn este próbára igyekezve haladtak föl a Tószínpad lépcsőjén, amikor az leszakadt. A sérültek közül ti- zenketten csak kisebb horzsolásokat szenvedtek, két énekes sérülése azonban 8 napon túl gyógyuló. A Békés megyei Rendőr- főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot folytat a lépcsőleszakadás okainak felderítésére. ♦ Kamion és uonat Ütközése Sárvár külterületén egy vasúti átjáróban Krammer Antal 48 éves gépkocsi- vezető, osztrák állampolgár, mitterdorfi lakos egy kamion tehergépkocsival az ott közlekedő személy- vonatnak ütközött és felborult. Krammer Antal a helyszínen meghalt. A személyvonat utasai közül hat személy könnyű . sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Krammer a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. KOSSUTH RADIO 8.25: Világablak. 8.55: Be- szelni nehéz. 9.07: Nóták. 9.34: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: Thyl Ulenspiegel kalandjai. Rádiójáték. 10.36: Kis magyar néprajz. 10.41: Paul Badura-Skoda íortepiano hangversenye a párizsi fesztiválon. Mozart-művek. 12.35: Házunk tája. A Falurádió műsora. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 14.06: A nagyidai cigányok. Rádiójáték. 15.10: Kritikusok fóruma. 15.20: Sándor Judit énekel. 15.41: Hu- bay Jenő: Csárdajeleneteiből. 16.10: Könyvpremier. Bárczy János: Zuhanóugrás. 16.50: Dobosi Péter—Nagy László: Csodafiú-szarvas. 17.07: Máglyára ítélve . . . avagy hogyan égessük el a szemetet? 17.32: Simándy József operafelvételei- bői. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Gondolat. 20.00: Nagy siker volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Bach-hang versenye a Zeneakadémia nagytermében. 21.09: Népdalfeldolgozások. 21.30: Háttérbeszélgetések. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Magyar előadóművészek. 23.37: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa Josquin des Présmadrigálokat énekel. 0.10: Balettzenék operettekből. Könyvesboltot avattak Komlón Filmmúzeumi hetek a pécsi mozikban Tegnap a Park, ma a Petőfi mozi tűzte műsorára Kurosawa: A véres trón című filmjét, s ezzel kezdetét vette a filmmúzeumi hetek augusztus 26-ig tartó rendezvény- sorozata, melynek keretében 14 nagy sikerű filmet mutatnak be a két pécsi moziban. Az előadások időpontját a műsorplakátokon és a sajtóban közük. ♦ — Fürdő és szállás. A sziebertpusztai KlSZ-tá- bor területén elkészült a fürdő, műszaki átadása és üzembehelyezése tegnap megtörtént. Ugyancsak tegnap került sor a sátorhelyi KISZ-tábor tanári szállásának műszaki átadására is. — Pécsett rendezik meg ma az országos úttörő modellező bajnokságot valamennyi megye és a főváros legiobb csapatai részvételével. A repülőmodellezők a pogányi repülőtéren, a vitorlás modellezők az orfűi tavon versenyeznek ma reggeltől. — Eltörött egy 200-as vízellátó vezeték tegnap hajnali fél 3 • órakor a Lengyel Gyula utcában. A vízmű dolgozói a kora délutáni órákra ideiglenesen megjavították a vezetéket, de zavarok még a mai napon is várhatók. Az elmúlt hét közepén északnyugat felől hidegfront érte el a Kárpát-medence területét. Az ország nyugati részén beborult az ég, a front mozgását heves zivatarok kisérték. Sok helyen rövid idő alatt 20 mm fölötti csapadék hullott. Hajnalban 15 fok körül alakult a hőmérséklet. A maximum hőmérséklet alakulásában átmenetileg visz- szaesés volt. A kora délutáni órákban a Dunántúl nagy részén csak 21—26 fokig melegedett fel a levegő. A hét második felében ismét több órás napsütés jellemezte az időjárást. A fölöttünk elhelyezkedő légtömeg igen nedves volt, ez okozta a fülledt, meleg időt. A maximum hőmérséklet 28—32 fok között alakult. A hét végén ismét hidegfront határozta meg A bányászváros második könyvesboltját avatták fel tegnap, a kökönyösi városrészben. A Mecseki Szénbányák karbantartó üzeme épített itt egy szép — Felújítják a Cecca- tót. Két hónapig szerelők dolgoznak majd a XIV-es AFIT pécsi, Bolgár Néphadsereg úti autómosójában. Felújítják az olasz gyártmányú automata gépet, s ezzel párhuzamosan az épület nagyjavítását is elvégzik. Az autók mosása azonban nem szünetel, a karbantartások befejezéséig kézzel végzik a munkát. időjárásunkat. Megerősödött, sok helyen viharossá fokozódott a szél. A felmelegedés újra csökkent, 21—25 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. A héten az északi-északnyugati széllel érkező hűvös levegő hatására csökken a hö- 'mérséklet. Változóan felhős időre kell számítani, záporokkal, zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20— 25 fok között várható. A hét második felétől nyugati, délnyugati irányból meleg, nedves levegő érkezik a Kárpátmedencébe. A hőmérséklet emelkedik, a kora délutáni órákban 25—30 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. A csapadékhajlam fokozódik, futó esők, záporesők várhatók. ötszintes házat, ennek a földszintjén rendezték be a boltot, a Művejt Nép Könyvterjesztő Vállalat egymillió forintos hozzájárulásával. — Még egy hét. Április közepén terelték el gázvezetéképítés miatt a Táncsics Mihály útról egyik irányban a jármű- forgalmat. Két hónapig tartó munka után hétfőn elkészült a gázvezeték utolsó szakasza is, az árkot le is betonozták. A szükséges néhány napos kötési idő kivárása után aszfaltozzák le a felvágás helyét és legkésőbb a jövő hét elejétől ismét eredeti útvonalon közlekednek kifelé is a 16-os, 19-es és 29-es autóbuszok. — Kiállítás. Józsa János debreceni grafikusművész Ex libris és kisgrafikai munkáit bemutató kiállítás nyílt a Pécsi Városi Könyvtár Várkonyi Nándor fiókkönyvtárában (Pécs, Nagy Jenő u. 24.). A kiállítás július 11-ig, naponta 10—19 óráig, szombaton 10—17 óráig tekinthető meg. ♦ Közlemények A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy a Mátyás király utca június 17-től vezetékrekonstrukció miatt teljes lezárásra kerül, előreláthatólag augusztus 15-ig, ezen idő alatt a Zrínyi u. forgalmi rendje megváltozik. Nyugat felé lesz egyirányú. A A KPM pécsi Közúti Igazgatósága közli, hogy Pécsett, a Szalai András úton lévő három jelzőlámpát a hét végéig nagy karbantartás miatt szakaszosan üzemelteti. * A KPM pécsi Közúti Igazgatóság értesíti a gépkocsitulajdonosokat, hogy június 18-án megkezdik a pécsi közúti felüljárón a korlát festését. Emiatt a felüljáró alatti parkolót ne használják, mert a szél a járművekre fújja a festéket. Változékony idő Dunántúl-------A RÁDIÓ É S TELEVÍZIÓ MŰSOR PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Két Suppé-nyitány világhírű karmesterekkel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Harangozó Teréz és Koós János énekel. 10.00: Zenedél- előtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől fél hatig. A Petőfi Rádió zenés délutánja. 17.30: ötödik sebes- séq. 18.33: A Fedémesi Népdalkor énekel, a sándorfalvi citerazanekar játszik. 18.50: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 20.03: A beat kedvelőinek. 20.48: Vá- lasz(s)z! — 15. szám. Ifjúsági kulturális körkép. 21.40: Egy énekes — több szerep. 22.40: Régi magyar dalok és táncok. 23.15: Balassa P. Tamás szerzeményeiből. HARMADIK MOSOR 9.00: Körmendi. Klára zongorázik, a Tátrai vonósnégyes játszik. 10.01: Történelmi operákból. 11.05: A karádi dombok alján. 11.20: A Kiss együttes felvételeiből. 12.00: Szimfonikus zene. 14.15: Barokk muzsika. 15.01: Operarészletek. 16.00: Zenekari muzsika. 17.26: öt földrész zenéje. Brazília. 17.40: Magnósok, figyelem! 18.25: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Bartók-lemezeiből. 19.05: Galina Koval jova és Borisz Szokolov operaáriákat énekel. 19.45: Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen — szimfonikus költemény. 20.00: Emberként jöttem . . . Komlós Aladár arcképéhez. 21.00: Holnap közvetítjük ... 21.30: A Berlini Filharmonikus Zenekar felvételeiből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Dél-dunántúli körkép prózában és zenében. Az akutális magazint Borsos József szerkeszti. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. Hírek. Sumadiai dalok. Esti beszélgetések. Popovics István műsora. Népzene. 19.00: Német műsor. Hírek. Az Ifjúság hullámhosszán. Sze/kesztő-riporter: Hetényi Árpád. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna — ism., sz. 9.05: Csak gyerekeknek I Kis- film-összeállítás. 1. Egyszerű csodák. Szovjet kisfilm. Vidámpark. Csehszlovák rajzfilm — sz. 9.25: Delta. T"domónyos híradó — ism., sz. 9.50: Éjféli harangszó. Falstaff. Spanyol— svájci film — ism. 11.40: Rubens. Angol dokumentumfilm — ism., sz. 14.40: Fizika. Továbbképzés ált. isk. 8. osztályában tanító nevelőknek. A testek mozgása. 15.20: Nyelvtanárok, figyelem I Általános Isk. 4. osztályában tanító nevelőknek. IV. rész: Olvasástanítás. 15.50: Hírek. 15.55: Ámor a víz alatt. NDK tévéfilm — sz. 17.30: Reklám. 17.40: Bartók: Gyermekeknek. Népdalok zongorára — sz. Í7.45: Szemesnek áll a világ. V/2. rész. 18.00: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.10: A Közönségszolgálat táiékoztatóia. 18.15: Másfél millió lépés Magyarországon. Végig az orszáaos kék túra útvonalán. XIV/6. rész: Barangolás a Börzsönvben — sz. 18.55: Reklám. 19.05: Csali Cserna Sándor felszólalása az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának ülésén Az országgyűlés' építési és közlekedési bizottsága június 15-én tartotta ülését, Budapesten. Napirenden szerepelt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium 1980. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentés. Az állandó bizottsági ülésen felszólalt Cserna Sándor, megyénk ország- gyűlési képviselője. Felszólalásában elismeréssel beszélt mindkét tárca munkájáról, javasolta a költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés elfogadását. Cserna Sándor elismerte, hogy az építőipar nehéz körülmények között dolgozott. Főleg gond az új követelményekre való átállás. Baranya megyében is jó munkát végeztek az építőipari szervezetek, eredményeit mindenki láthatja, de ma is probléma, hogy minden építési igényt nem tudnak kielégíteni. Különösen így van ez a hagyományos építési módot kívánó kisebb munkáknál. Megyénk országgyűlési képviselője elmondta, nem tartja jónak, hogy az építőipar dolgozóinak létszáma a tervezettnél jóval nagyobb számban csökken. Javasolta, különböző intézkedésekkel, ösztönzőkkel át lehet a szakembereket felújítási munkákra irányítani. Annak a véleménynek adott hangot, szükséges a jelenlegi építési kapacitások megtartása, mert sok igény újra jelentkezik, mihelyt az ország anyagi lehetőségei növekednek. Szólt arról is, hogy a szakmunkásképzést erőteljesebben terjesszék ki a hagyományos építőszakmák tanítására. Az utóbbi években régi, sőt műemlék jellegű épületek is felújításra kerülnek. Viszont mind kevesebb az a szakmunkás, aki el tudja végezni ezeket a feladatokat. Elmondta még, hogy több megyei képviselőtársának az a véleménye: a kistelepülések népesség- megtartó képessége érdekében a magánlakás építésének segítésére adott kedvezmények és támogatások köre teljes egészében terjedjen ki a kis településekre is. N. I. Sok új tankönyv készül Mór az iskolák rendelkezésére áll a következő tanévben szükséges 1200- féle tankönyv, munkafüzet zöme. Petró András, a Tankönyvkiadó igazgatója elmondta: az ez évben készülő 488-féle tankönyv közül 320-féle már megjelent, a többi — néhány kivételével — július végéig hagyja el a nyomdát. A szeptemberi tanévkezdésig összesen 28 millió könyvet juttat el a tanulókhoz, a pedagógusokhoz a Könyv- értékesitő Vállalat. Az idei kiadványok közül 161-féle az új nevelési-oktatási terveknek megfelelő új tankönyv. Többek között ilyen az általános iskolák felsőtagozatosainak történelem-, földrajz-, irodalom-, matematika-, énekkönyve, a nemzetiségi iskolák tanulóinak, valamint a gimnáziumok III. és a szakközépiskolák IV. osztályosai tankönyveinek zöme. Újdonság — mind az általános, mind a középiskolások számára — a színes, több száz ábrával illusztrált biológiai album és biológiai atlasz is. Ebben az évben több új könyvet adnak ki, mint a magyar tankönyvkiadós történetében bármelyik esztendőben. Jövőre még több, 200-féle új tankönyv lát napvilágot. A nyolcéves tankönyvprogram teljesítésének kezdete, 1978 óta évről évre több új tankönyvet jelentettek meg. Jövőre „tetőzik” ezek kiadása, a következő három évben pedig fokozatosan csökken. Az 1985— 86-os tanévben már minden új tankönyv forgalomban lesz. A budapesti Athenaeum, a Zrínyi, az Egyetemi, a Kossuth Nyomda, úgyszintén a dabasi, a debreceni, a pécsi, a szegedi, a veszprémi, a szombat- helyi, a nyíregyházi és tíz másik nyomda dolgozói nem kis erőfeszítést tesznek azért, hogy a tankönyvek idejében elkészüljenek. — Útszélesités. A Siklósról kivezető Gyűdi utat szélesítik a Siklósi Költségvetési özem dolgozói. Az útkorszerűsítés értéke meghaladja az egymillió forintot. Lali. Magyar rajzfilmsorozat. VI/5. rész. A hal-halmozó — sz. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Tv-híradó — sz. 20.00: Pityke őrmester. Magyar rajzfilmsorozat. XIII/13. rész. Nem mind arany, ami fénylik — sz. 20.10: Cirkusz, cirkusz — sz. 21.00: Dávid Ilona: A sóder. Tévéjáték. 22.05: Párbeszéd. A műsor vendégei: Makara Péter szociológus és Juhász Judit közgazdász — sz. 22.45: Tv- híradó 3. — sz. MÁSODIK MOSOR 20.01: Shakespeare: Hamlet. Tragédia három felvonásban. A Madách Színház előadása, felvételről — sz. A szünetben: kb. 21.05: Tv-híradó 2. — sz. 23.10: Testünk. XXVI/24. rész: Reflexek — sz. JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tvnapló. 19.05: Tv-naptár. 19.45: Zenebarátok. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Nyári hangverseny. 22.15: Szabad szerda. MÁSODIK MŰSOR 20.15: Kulturális szemle. 20.27: Ma este. 21.00: Aretej — színházi előadás felvételről. 22.40: Tale. — Tv-játék- sorozat — ism. Esküvő SZALMA PIROSKA és TAVALI TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. június 20-án 15.30 órakor házasságot kötünk a Pécs városi Tanács dísztermében (Széchenyi tér 1.). SMUDLA ANNA és PÉTER GYÖRGY szeretettel értesítjük ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. június 19-én 15 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házassáqkötő teremben. (Hunyadi út 2.). MOLNÁR IBOLYA és KOZA ISTVÁN ezúton értesítik kedves ismerőseiket. hogy 1931. június 20- án 16.30 órakor házasságot kötnek a Pécs városi Tanács dísztermében. (Széchenyi tér 1.) Várható időjárás szerda estig. Gyakran erősen felhős idő, szerdán főként délen és keleten záporokkal, zivatarokkal, egy-két helyen jégesővel. Megélénkülő, zivatar idején átmenetileg megerősödő, sőt néhány helyen viharossá fokozódó északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete kedden 11 órakor Siófoknál 23 fok volt.