Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-02 / 149. szám

1981. június 2., kedd Dunántúli napló 3 A KISZ X. kongresszusának zárónapja NAGYVILÁGBAN Lubomir Strougal Budapesten Az új vezető szervek Ülést tartott az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága. Az ülést Kállai Gyula, a. Hazafias Népfront Országos Bizottságának elnöke nyitotta meg. (Folytatás a 2. oldalról) Ezután a kongresszus zárt ülésén megválasztotta a 105 ta­gú Központi Bizottságot, vala­mint a 17 tagú Központi Pénz­ügyi Ellenőrző Bizottságot. Ezt követően a KISZ Központi Bi­zottság és Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság első ülésén megválasztotta a 17 tagú in­téző bizottságot és a 11 tagú titkárságot. A Központi Bizottság első tit. kora — jelentették be a vá­lasztást követő plenáris ülé­sen — ismét Fejti György. A Központi Bizottság titkárai: Juhász András, Kovács Jenő, Köpf Lászlóné, dr Nagy Sán­dor, Nyitrai István és Varga László. Rajtuk kívül a titkárság Akar László, az Országos Tervhi­vatal főelőadója, Andorkó Agnes üzemgazdász, Andrási Imre főelő­adó, Bomherger Anna előadó, Be­dé Anna 'egvetemi hallgató, Bori Katalin osztályvezető, Hanzsér Irén belső ellenőr, Horváth Péter, a Köz­ponti Pénzügyi Ellenőrző Bizottság litkara, dr. Kővári László, a Fővárosi Tanács hivatalvezetője, Mlinkö László, A bejrúti lakosságot hosszú ideje rettegésben tartó erőszak új hulláma kezdődött meg va­sárnap, amikor a falangista milíciák tüzérsége a nyugat­bejrúti strandokat, tengerparti sétányokat vette célba. Mosta­náig tiszteletben tartották azt a hallgatólagos megállapodást, hogy nem fosztják meg a pihe­nés, a felüdülés egyetlen meg­maradt lehetőségétől az állan­dó bezártságra ítélt embereket, A falangista provokációk nyo­mán heves tüzérségi és rakéta- páibaj bontakozott ki egyfelől a jobboldali milíciák, másfelől az arab békefenntartó erőkhöz tartozó Szíriái csapatok, ■ illetve a baloldali fegyveres erők kö­tagja lett még: Barabás Mik­lós, Szabó János, Szűcs István­ná és dr. Tarcsi Gyula. Az intéző bizottság tagjai: dr. Bulla Miklós, Cseh Györ­gyi, Fejti György, Juhász And­rás, Koncz Tibor, Kovács Jenő, Köpf Lászlóné, Kis Imréné, dr. Nagy Sándor Nyitrai István, Szabó János, Szabó Tibor, Szé­les Sándor, Szűcs Istvánná, dr. Tarcsi Gyula, Varga László és Veres András. A Központi Bizottság tisztsé­gében megerősítette Szabó Já­nost, a Magyar Ifjúság főszer­kesztőjét. A KISZ X. kongresszusának tanácskozása a DlVSZ-induló eléneklésével, mozgalmi dalok, kai fejeződött be. a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára, Pápai Gáborné ügyvi­telszervező, dr. Pongrácz Antal pénz­ügyminisztériumi osztályvezető, (el­nök), Szabó Béla főelőadó, Szilágyi Jenő, a KISZ Debrecen városi Bi­zottságának titkára, Újvári Sándor gazdasági igazgató, Vince Gábor, a Kossuth Könyvkiadó főszerkesztője és Virsik Teréz bank-föcsoportvezetö. zott. A harcok nem végleges sült. A keresztény Kelet-Bejrút 6 halottjával és 70 sebesültjé­vel szemben a túlnyomórészt mohamedánok lakta Nyugat- Bejrútban 12 volt a halottak és 200 a sebesültek száma. A falangislák ismét ágyúz- ták a nyugat-bejrúti palesztin menekülttáborokat. A kiszámí­tott kegyetlenség bizonyítéka, hogy pénteken több találat ér­te az egyik nyugat-bejrúti kór­házat, ahol egy személy meg­halt és TI — köztük a kórház igazgatója — megsebesült. Ugyanakkor a 2500 gyermek­nek otthont adó muzulmán ár­vaházat is lőtték. Pénteken az öt kelet-bejrúti sebesülttel szemben Nyugat-Bejrútban 73 RÓMA: Forlani kijelölt olasz miniszterelnök hétlön megkezdte tanácskozásait a pártok vezetőivel. Először a ke­reszténydemokraták főtitkárá­val, Piccolival beszélt, aki tel­jes támogatásáról biztosította. Ezután Craxival, a szocialista és Berlinguerrel, a kommunista párt főtitkárával találkozott, vé­gül Almirantevel, az újfasiszták vezetőjével. + MADRID: A három ártat­lan fiatalember május 10-én Almeriában bekövetkezett kü­lönös halála ügyében a vizs­gálóbíró vádemelési indítványt nyújtott be az almeriai tarto­mányi bírósághoz a csendőrség három tagja, köztük Carlos Castillo Queró alezredes, tar­tományi csendörparancsnok el­len. Mint már jelentettük, a terroristáknak tekintett hórom fiatal, akikről utóbb derült ki, hogy teljesen ártatlan munkás­fiatalok voltak, eqy Ford Fiesta gépkocsiban égett szénné. ♦ Brezsnyev távirata Leonyid Brezsnyev részvét­táviratot küldött Je Csien-jing- nek, a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága el­nökének Szung Csing-ling asz- szony, Kína tiszteletbeli elnöke elhunytával kapcsolatban. Brezsnyev távirata hangsú­lyozza: mély részvétemről bizto­sítom önt és az egész kínai né­pet Szung Csing-ling, Kína tiszteletbeli elnöke, az Orszá­gos Népi Gyűlés Állandó Bi­zottsága alelnöke, a Kínai- Szovjet Baráti Társaság tiszte­letbeli elnöke, a nagy kínai forradalmár és demokrata, Szun Jat-szen közeli barátja és harcostársa, az ismert kínai po­litikai és társadalmi személyi­ség halálával kapcsolatban. A szovjet emberek szívében örök­ké élni fog a kínai nép kiemel­kedő alakjának, a kínai for­radalmi mozgalom veteránjá­nak, Szung Csing-ling em­léke, aki hozzájárult a szovjet és a kínai nép barátságához. mérlege: 18 halott, 270 sebe- sebesüitet vettek nyilvántartás­ba a kórházak. A harcok tra­gikus összehasonlító mérlege rácáfol arra a falangista—nyu­gati propagandára, amely egy­oldalúan és aránytalanul eltú­lozva mutatja be a keresztény vóiosrész veszteségeit. A bejrúti harcoknak egyéb­ként nincs semmiféle katonai jelentősége. A falangista esz­kaláció célja annak megaka­dályozása, hogy felújítsák a sziriai, illetve arabközi béke- erőfeszítéseket. A jobboldal to­vábbra is Philip Habib ameri­kai elnöki megbízott missziójá­tól reméli a számára előnyös tárgyalási feltételek érvényesí­tését. Merénylet Brüsszelben Hétfőn reggel meggyilkolták a Palesztinái Felszabaditósi Szervezet brüsszeli képviselőjét. Nairn Khadert - jelenti az AFP francia hírügynökség. Rendőr­ségi források szerint a merény­letet Brüsszelben, a nyílt utcán hajtották végre. A belga rendőrség tájékoz­tatása szerint a merénylő eqy nyugatnémet rendszámtáblájú gépkocsiból adott le qéppisz- tolysorozatot Nairn Khaderre. A 41 éves palesztin politikust öt golyó találta el. Egyes je­lentések szerint a helyszínen, mások szerint kórházba szállí­tás közben halt meg. A tettes elmenekült a bűn­cselekmény színhelyéről. ♦ ♦ VARSÓ: Varsóban vasár nap az ország minden részéből összesereglett sok ezer lös tö- meg jelenlétében vettek végső búcsút Stefan Wyszynski bíbo­rostól, Lengyelország prímásá­tól, aki 32 éven át állt a len gyei katolikus egyház élén. ♦ TOKIO: A Midway ame­rikai repülögóp-anyohaió érke­zése elleni országos megmoz­dulások és a parlamentben zajló szópárbajok közepette a vezető japán napilap, az Asza- hi Simbun hétfőn páratlanul éles hangú szerkesztőségi cikk­ben bélyegezte meg az Egye sült Államokat. Washington ugyanis a fülöp-szigeteki Subic Bay támaszpontról már útnak indította Yokoszukóba a csata­hajót. ♦ MOSZKVA: Az Egyesült Államok új kormányzatának a Dél-afrikai Köztársasággal folytatandó, immár körvonala­zódott politikája nyíltan a faj­üldözést támogató jellegű — vonja le a következtetést a szovjet hírügynökség kommen­tátora az amerikai külügymi­nisztériumnak az amerikai saj­tóban napokban nyilvánosság­ra került bizalmas dokumenlu maiból. + PÁRIZS: A Francia Kom­munista Párt és a Szocialista Párt között megvan az alap a széles körű megegyezésre gazdasági, szociális téren, a demokrácia és a külpolitika te­rén - hangsúlyozta a hét vé­gén Georges Marchais, a Fran­cia Kommunista Párt lőtikára. A politikus az Antenne—2 tévé- társaság választási műsorában nyilatkozott, kél héttel a nem­zetgyűlési választások június 14-re kitűzött első fordulója és két nappal a Szocialista Párt­tal kedden kezdődő hivatalos megbeszélések előtt. ♦ BELFAST: Az ír Köztársa­ság hadseregének ideiglenes szárnya vállalta magára a va­sárnap este a belfasti „Royal Victoria" kórházban szolaálatot teljesítő rendőr meggyilkolását. ♦ VARSÓ: Varsóban véget ért a szocialista országok szer­zői jogi szervezeteinek értekez­lete, amelyen dr. Ficsor Mihály, a Szerzői logvédo Hivatal fő­igazgatójának vezetésével ma­gyar küldöttség is részt vett. Az ülésen állásfoglalás született a számítógépprogramok szerzői jogi oltalmáról és az előadó­művészi teljesítmények védel­mének egyes kérdéseiről. Fog­lalkoztak annak a - nemzetkö­zi egyezményekből lakadó — új kötelezettségnek a végrehaj­tásával, amely szerint az üres hang- és képszalagokra jogdij- járulékot kell bevezetni. ♦ Ifjúsági küldöttség utazol! Berlinbe Héifőn ifjúsági küldöttség utazott Berlinbe, Köpf lászló- nénak, a KISZ KB titkárának vezetésével. A delegáció részt vesz a Szabad Német Ifjúság XI. kongresszusán, majd az Erfurt megyei ifjú kommunisták találkozóján. ♦ ♦ BUDAPEST: Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács el­nöke és Apró Antal, az ország­gyűlés elnöke búcsúlátogatá­son fogadta Auguste Geisert, Svájc rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban lejezte ki részvétét Ab- dusz Szattarnak, a Bangladesi Népi Köztársaság ügyvezető el­nökének Ziaur Rahman elnök tragikus elhunyta alkalmából. ♦ ÚJ-DELHI: Hétfőn Chit­tagong közelében letartóztat­ták Ahmed Manzur tábornokot, a bangladesi lázadók vezetőjét r- jelentette a PTI indiai hírügy­nökség tudósítója Daccából. Az ország élete visszatért normális medrébe — közölték Daccá- ba n. (Folytatás az 1. oldalról) külügyminiszter-helyettes, Varga József, a Minisztertanács titkár­ságának vezetője és Vas Já­nos külkereskedelmi miniszter- helyettes. Jelen volt a fogadá­son Václav Moravec, Csehszlo­vákia budapesti és Kovács Bé­la hazánk prágai nagykövete is. * Délelőtt a Parlamentben, a kormány tanácstermében meg­kezdődtek a magyar—csehszlo­vák tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport vezetője Lázár György, tagjai: Marjai József, Kovács Gyula, Roska István, Vas János és Ko­vács Béla. A csehszlovák tárgyaló cso­portot Lubomir Strougal vezeti, tagjai: Rudolf Rohlicek, Alois Hloch, Dusán Spácil, Karol Újházy és Václav Moravec. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson a két miniszterel­nök áttekintette az országaink közötti kapcsolatok alakulását, a gazdasági kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségeit, s meghatározták a további együttműködés fő területeit, tennivalóit. Kölcsönösen tájé­koztatták egymást Magyaror­szág és Csehszlovákia szocia­lista építőmunkájának eredmé­nyeiről, s eszmecserét folytattak a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről is. Délután Lázár György és Lu­bomir Strougal négyszemközti megbeszélést folytatott. Este az Országház vadósztermében a Minisztertanács elnöke vacso­rát adott vendége tiszteletére. A vacsorán Lázár György és Lubomir Strougal pohárköszön­tőt mondott. Befejeződött az NKP kongresszusa Honnovér A Német Kommunista Párt (DKP) a fegyverkezési hajsza elleni küzdelmet, az új közép­hatótávolságú nukleáris fegy­verek NSZK-beli telepítése el­leni következetes harcot tartja a legfontosabb feladatának — hangoztatta a pórt vasárnap este véget ért IV. kongresszusa. A kongresszuson 57 kommu­nista és munkáspárt, valamint nemzeti felszabaditósi mozga­lom küldöttségei voltak jelen. Az SZKP delegációját Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja, a KB titkára vezette, az MSZMP küldöttségét pedig Gyenes And­rás, a Központi Bizottság tit­kára, A konqresszus ismét Herbert Miest választotta meg a párt elnökévé. f LAPZÁRTA Kádár János, a Magyar Szo- calista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Simon Pált, ha­zánknak a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét, aki elutazott állomáshelyére. * Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Alessandro Pertinit, az Olasz Köztársaság elnökét a köztársaság kikiáltása, az olasz nemzeti ünnep alkalmából. * A Magyar Partizán Szövetség meghívására látogatást tett Magyarországon a Lengyel Sza­badságért és Demokráciáért Harcolók Szövetsége (ZBOWID) elnökségének küldöttsége Sta­nislaw Kujda főtitkár vezetésé­vel. A két szervezet küldöttsége teljes egyetértésben tárgyalá­sokat folytatott együttműködé­sük továbbfejlesztéséről. Véres vasárnap Bejrútban Bejrútban ismét összecsapások voltak. A képen egy mentőautó sebesültet szállít a libanoni főváros fegyverropogástól hangos utcáján. A KISZ Központi Bizottságának tagjai Almási Tamás filmrendező, Antal Tünde szakmunkástanuló, Acs Eszter középiskolai tanuló, Árvái Agnes üvegcsiszoló, dr. Baán Gábor tudo­mányos kutató, Bajsz József mérnök, Balázs Katalin egyetemi hallgató, Balogh Katalin technológus, Balogh Sándorné raktáros, Barabás Miklós, a DÍVSZ főtitkára, Bánfalvi Attila egyetemi hallgató, Bányász Judit iparművész, Blau Györgyné üzem- és munkaszervező, Bódi György a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára, dr. Bulla Miklós egyetemi tanársegéd, Bundik Kornélia szak­munkástanuló, Burián János müsze- »ész, Czanka Valéria műszerész, Cseh Györgyi tanár, Cservény Vilmos, a KISZ Központi Bizottságának osz­tályvezetője, Dobozi Zsolt villany­szerelő, Erdős Endre, az Ifjúkommunis. ta főszerkesztője. Farkas Bertalan al­ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa, Fejti György, a KISZ Köz­ponti Bizottsáqának első titkára« Fi­scher Edit mérnök, FüIöd András műszerész, Gazdag Margit műveze­tő, Gedövári Imre sportinstruktor, HAGENTHURN JÓZSEF vájár, He­gedűs D. Géza színész, Heilig Ilo­na csecsemő- és gyermekápoló, Hor­váth Attila egyetemi hallgató, Hor­váth László minőségi ellenőr, Horváth Sándor főhadnagy, Horváth Zoltán hűtőgépszerelő, Hubai Enikő közép­iskolái tanuló, dr. Husti István, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára, Juhász András, a KISZ KB titkára, Kathi Róza áruházi osztály­vezető, Kissné Csánvi Anikó, a KISZ Bács«Kiskun megyei Bizottságának úttörőelnöke, Kis Imréné, a KISZ Komárom megyei Bizottságának első titkára, Kiss János táncművész, Kiss Jenő egyetemi hallgató, Kiss Katalin laboráns, Kovács Erzsébet közműve­lődési előadó, Kovács Jenő, a KISZ KB titkára, Komlós Tibor mintaké- szitö, Koncz Tibor tsz-elnök, Köpf Lászlóné, a KISZ KB titkára, La- czai Mihályné gyógyszergyártó, Lan­tos Katalin egyetemi hallgató, Lán- ezok Zsuzsanna kárpitos, dr. Le- hoczki Pál, a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem KISZ Bizottságának tit­kára, Lippai Piroska gazdaságooli- tikai szaktanácsadó, dr. Magyar Ká- ioly bírósági fogalmazó, Malomsoki Klára fodrász, Masszi Pál középis­kolai tanuló, dr. Mezőfi Miklós or­vos, Nagy Andrea középiskolai ta­nuló, Nagygyörgy Márton egyetemi hallgató, Nagy László, a KISZ Sza- bolcs-Szatmár menyei Bizottságának első titkára, dr. Nagy László orvos, dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titká­ra, Németh Ferenc minőségi ellenőr, Novotny Lajos vízügyi szakmunkás, Nyitrai István, a KISZ KB titkára. Pásztor Edit szövőnő, Pásztor László vájár, Pelle Éva technikus, Piros Hajnalka szakmunkástanuló, Rákóczi András, a MÁV záhonyi üzemigaz­gatóság KISZ Bizottságának titkára, Simon László állami gazdasági bri- qádvezetö, Sinka Gabriella technikus, Siposné Gyuris Valéria tanár, Spil. ler Teréz kutatóintézeti asszisztens» Svéda Tünde szakmunkástanuló, Sza. bó Imre gépkezelő, Szabó János, a Magyar Ifjúság főszerkesztője, Sza­bó Pál. a KISZ Borsod megyei Bi­zottságának első titkára, Szabó Ti­bor alezredes, a HM ifjúsági osztá­lyának vezetője, Szakály József gép­kezelő, Szálai Pál lakatos, Szalay Gyula agrármérnök, Szandtner Iván, a KISZ KB osztályvezetője, Szarka Gizella minőségi ellenőr, dr. Sze­keres Imre, a KISZ Veszprém me­gyei Bizottságának első titkára, Szé- csi Zsuzsanna középiskolai tanuló. Széles Gábor, a Csepel Müvek KISZ Bizottságának titkára, Szilvásy György egyetemi hallgató. Szuchy Antal mozdonyvezető. Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetségének főtit­kára, Takács Ferenc hadnagy, dr. Tarcsi Gyula, a KISZ budapesti Bi­zottsáqának első titkára, Ternai Já­nos elömunkás, Tóth András, a KISZ Központi Bizottságának osztályveze­tője. dr. Udvarhelyi László, a Mű­velődési Minisztérium kiadói fö- igazgatósáqának vezetője, Valentinyi Andrea középiskolai tanuló. Varaa László, a KISZ KB titkára. DR. VAR- GA-SABJAN LÁSZLÓ, o KISZ Bara­nya megyei Bizottságának első tit­kára, Varga Tibor határőr főhad­nagy, VASS ÉVA egyetemi hallgató, Vámos Marianne középiskolai tanu­ló, Veres András, az Ózdi Kohásza­ti Üzemek KISZ Bizottságának titká­ra, Vida Anikó szakmunkástanuló és dr. Zákány József kutatóintézeti gya­kornok. A KISZ Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának tagjai

Next

/
Thumbnails
Contents