Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-11 / 127. szám
A MOHOSZ Baranya megyei küldöttközgyűlése Közel tízezer horgász! Kedvezmény a házastárs horgászoknak? Tegnap tartották Pécsett a MOHOSZ Baranya megyei küldöttközgyűlését, melyen 24 egyesület képviseletében 36 küldött vett részt. A küldöttközgyűlésen áttekintették a horgászmozgalom elmúlt ötéves fejlődését, az elmúlt évi munkát, kialakították a jövő év feladatait, újjáválasztották a megyei vezető szerveket, küldötteket választottak a MOHOSZ júniusi országos közgyűlésére. A horgász-taglétszám öt év alatt jelentősen növekedett a megyében; 1975-ben 5871 horgászt tartottak nyilván, 1980- ban 9768-ra emelkedett a számuk. Az egyesületi tagok közel egyharmada ifjúsági és gyermekhorgász. A megyei küldöttgyűlést megelőzően eredményesen zajlottak le a horgászegyesületi közgyűlések. Jubileumi közgyűlést tartottak a komlói és felsőszent- mártoni egyesületekben, ezeket a MOHOSZ országos vezetősége oklevéllel jutalmazta. Ker- rer József, a Komlói Bányász HE elnöke „Horgászsportért" kitüntetésben részesült. A közgyűlésen többen szóvá tették a közkedvelt Pécsi-tó halasitósának és horgászatának helyzetét. Kétségtelen, hogy az elmúlt év őszén nem tudták biztosítani a tó halasitását. de ezt tavasszal pótolták, 12 525 kiló kettő- és háromnyaras ponty került a vízbe, s tervezik, hogy júniusban további 1500 kilót helyeznek be. A jövőben is évente 140 mázsa halkihelyezésre van lehetőség. Az érdekeltek egyetértettek abban, hogy a Pécsi-tavon horgászó egyesületek képviselőiből alakuljon egy munkabizottság, melynek feladata lenne a horgászrend módosításának kidolgozása, a halszerzés és halasítás lebonyolítása. Többen kifejtették véleményeiket a MOHOSZ országos vezetőségének a nyugdíjasok, házastársak és gyermekek horgászati rendjére vonatkozó ajánlásaival kapcsolatban. Egyetértettek az új kedvezményekkel — pl., hogy az egyesületek nyújtsanak kedvezményt a házastárs horgászatnak, de azt javasolták, hogy a különböző kedvezmények egységes fokúak legyenek. Ugyancsak támogatták azt a javaslatot, hogy a gyermekhorgász-jegyeket tízéves korig adják ki a jövőben, ezt követően már ifihorgászoknak minősítsék a fiatalokat. A jelenlévők örömmel vették tudomásul, hogy rövidesen a pécsi Landler Jenő utcában nyílik meg a megyei IB új irodája. Megválasztották az új, 11 tagú megyei Intéző Bizottságot, melynek elnöke dr. Galabár Tibor, alelnökei dr. Misefa József és Pest József, titkára Kovács Zoltán. Az országos közgyűlésen kilencen képviselik majd a megyét. M. E. Zselici túra A győzelem napja tiszteletére Két stoppos állítja meg a riporter kocsiját Szigetvárnál, nekik is kapóra jön most, hogy nem Balaton az úticél, hanem Mozsgó — oda igyekeznek ők is a zselici túrára, a KISZ városijárási Bizottságának győzelem napi rendezvényére. A mozsgói focipálya mellett számtalan tűzrakás eregeti a füstöt, megtudni okát ráérünk később, irány először az almáskeresztúri művelődési ház. A lányok, fiúk között szovjet katonák, mindegyik csapathoz társult egy- kettő. Az egyensapkák hamar átkerülnek a lányok hajára, s a tisztek sem vonják ezen össze szemöldöküket. A művelődési ház udvarán Tettinger István, az MSZMP Szigetvári városi-járási Bizottsága, nak első titkára mondott reggel 8-kor ünnepi beszédet, majd hárompercenként indultak a csapatok, szóm szerint 56-an Mozsgóra. A sárga jelzés csakhamar elkanyarodott az erdőbe, a zselici táj szépsége, a ragyogó napfény, a természet üde zöldje csak fokozta a résztvevők kedvét. Az indulás előtt politikai to. tót töltöttek ki a csapatok, a nyolc kilométeres útvonalon pedig az ellenőrző állomásoknál válaszoltak a kérdésekre. Az útvonal végén, a mozsgói focipályánál még céllövészetből és ügyességi próbából kellett helytállniuk, aztán megkóstolhatták azokat az ételkölteményeket (többnyire gulyást és pincepörköltet), amit a csapatok másik fele főzött az elsőnek. A győzelem napi túra verseny volt a javából — mindenki nyert általa. b. L IG-seregszemle A gyárvárosi úttörőzenekar pattogó indulóira gyülekeztek tegnap délelőtt a Bajcsy-Zsi- linszky Laktanyában a pécsi Ifjú Gárda és Úttörógórda egységei, hogy a kiképzési év záró- ünnepségén összegezzék az elmúlt év eredményeit. Az ifjúgárdisták tevékenységét, benne a szombati harci túrát Kasza Ernő, az IG városi parancsnoka, az úttörőgárdistákét pedig Csapiár János zászlóaljparancsnok értékelte. Az évadzáró ünnepségen részt vettek a város párt-, állami, társadalmi és fegyveres szervezeteinek képviselői is. Sípos Erika IG-szakaszpa- rancsnok az úttörőket hivó szavai után Jakab Ferencné dr., a Vöröskereszt városi titkára kötött szalagot az IG pécsi zászlajára. Az ünnepség katonai harci bemutatóval és kulturális programmal ért véget. ÓRA A NAGYVILÁGBAN flsszad-Habib találkozó Hofez Asszad Szíriái elnök vasárnap délelőtt fogadta Reagan amerikai elnök különmeg- bízottját, aki a Szíria és Izrael között kiéleződött „rakétaválság" ügyében próbál közvetíteni. A tárgyalásokról nem adtak tájékoztatást Damaszkuszban. Asszad elnök Khaddam külügyminiszter és Nasszer Kaddur külügyminiszter-helyettes társaságában fogadta Philip Habib amerikai diplomatát, akit Morris Draper, közel-keleti ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettes és a damaszkuszi amerikai nagykövet kísért el. Philip Habib amerikai különmegbízott libanoni tárgyalásai után szombaton érkezett Damaszkuszba és még aznap ta♦ RÓMA: Húsz. dorongokkal felfegyverzett álarcos fiatal szombaton este Róma központjában megállított egy autóbuszt, kiparancsolta az utasokat, majd benzines palackkal felgyújtotta a járművet. Egy másik csoport két autóbuszt állított le. nekik azonban nem sikerült a gyújtogatás. Sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett. A rendőrség két fiatalt letartóztatott. Az incidensek körzetében valaki gyújtóbombát dobott az Olasz Kommunista Párt helyi irodájára is. Még nem tudni, hogy van-e összefüggés az esetek között. + KÖLN: Egy ismeretlen férfi pénteken este a kölni rendőrkapitányságon beszolgáltatott egy bőröndöt, amelyben kereken félmillió márka volt. Mint mondotta, a pénz a milliomos családból származó Johannes Erleman elrablásakor fizetett váltságdíjból származik, és ö csupán megőrzésre vette át a táskát. Mikor a televízióból pénteken értesült az ügy gyanúsítottjainak kilétéről, azonnal a kapitányságra ment. A becsületes megtaláló 75 000 márka jutalmat kap. Ezzel a rendőrség már 600 000 márkát megtalált a váltságdíjból, most már „csupán" 2,4 milliót keresnek. nácskozott Abdel Halim Khaddam Szíriái külügyminiszterrel. Részletek ezekről a megbeszélésekről sem ismeretesek. Hír- ügynökségek megjegyzik, hogy Habib programjából törölték az Asszad elnökkel való találkozó előtt vasárnap kora délelőttre beiktatott második megbeszélését Khaddam külügyminiszterrel. Az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövetségének szóvivője bejelentette, hogy Habib eredetileg vasárnapra tervezett elutazását hétfő délre halasztották — „de ennek nincs különösebb jelentősége” — tette hozzá. Philip Habibot hétfőn Izraelbe várják. Nyugatberlini választások A vasárnap megtartott előrehozott nyugat-berlini választásokon a folyamatban levő szavazatszámlálás előzetes, eredményjelzései szerint bizonytalan, hogy mely párt vagy pártok tudják majd megalakítani az új szenátust. A GDU a várakozásnak megfelelően jelentősen növelte szavazatainak arányát, az SPD viszont sok szavazatot vesztett. Még bizonytalan, hogy az FDP megkapta-e a parlamenti képviselethez minimálisan szükséges öt százalékot, biztos viszont, hogy az alternatív lista — elsőízben — képviselőházi mandátumhoz jutott. Ha az FDP nem éri el az ötszázalékos határt, a CDU megszerezheti a mandátumoknak több mint a felét, s egyedül alakíthatja meg a szenátust, a nyugat-berlini kormányt. Az eddigi adatok szerint a CDU kapta meg a szavazatok 48,1 százalékát (1979- ben 44,4 százalék); az SPD-re jutott a szavazatok 37,9 százaléka (1979: 42,7). Tájékoztató az otwocki gyújtogatásról A Varsó közelében levő Ot- wock kisvárosban, ahol csütörtökön és pénteken incidensek zajlottak le, szombaton este újabb gyújtogatás történt. A városka vasútállomásán csütörtökön két büntetett előéletű, erősen ittas fiatalember kövekkel dobálta a rendőrőrs épületét, majd amikor a rendőrök őrizetbe vették őket, több száz fős tömeg gyűlt össze az épület körül. Pénteken hajnalban a mazowszei „Szolidaritás" közbenjárására — a kedélyek megnyugtatása érdekében — szabadon bocsátották a két garázdát. Ennek ellenére pénteken este ismét több száz fős, jórészt erősen ittas fiatalokból álló tömeg vonult az épülethez. A rendőrőrsöt felgyújtották, a helyszínre érkező tűzoltókat megakadályozták a munkában. Éjszaka a kiégett falakat szétverték. Mint a varsói televízió szombaton késő esti híradójában jelentette, ismeretlen tettesek szombaton este felgyújtottak egy vasúti szerkocsit, amely a rendőrőrs közelében levő holtvágányon állt. Ugyancsak a televízió ismertette a varsói rendőr-főkapitányság közleményét, amely a többi között rámutat: miközben az utóbbi hónapokban fokozódik az országban a bűnözés, a rendőrség munkatársai még kifejezetten garázda jellegű bűn- cselekmények esetében is arra kényszerülnek, hogy ne lépjenek fel qz ilyen személyekkel szemben vagy hogy függesszék fel az ellenük folytatott eljárást. A közlemény .szerint pénteken, a rendőrőrs felgyújtásakor mór semmilyen rendőri beavatkozás nem történt, így csak az otwocki vasútállomás dolgozóinak köszönhető, hogy a gyújtogatás nem terjedhetett ki magára az állomásra is. A rendőrség egyben felhívta az incidensek szemtanúit, hogy jelentkezzenek és számoljanak be a körülményekről. Az otwocki tanácselnök szombaton este azzal a felhívással fordult a városka lakóihoz, hogy szervezzenek önkéntes rend- fenntartó csoportokat. E«r*«s Devizanem Turistaárfolyam Egrwg Devizanem Turistaárfolyam 100 albán lek 15Ő.59 100 mongol tugrik 352,87 100 angol font 6544.68 100 NDK márka 44«,100 ausztrál dollár 3492,84 100 norvég korona 554,63 100 belga frank «5,« 100 NSZK márka 1398,11 100 bolgár leva 1676,14 1000 olasz líra 27,98 100 csehszlovák korona 155,28 100 osztrák schilling 197,22 103 dán korona 443,68 100 pakisztáni rúpia 306,68 100 francia frank 590,27 100 portugál escudo 51,69 100 hollandi forint 1258,60 100 román lei 170,— 100 indiai rúpia 367,35 100 spanyol peseta 34.43 1000 japán yen 141,35 100 svájci frank 1528.75 100 kanadai dollár 2537,23 100 svéd korona 643,20 100 KNDK von 910,42 100 szovjet rubel 1622,50 100 100 kubai peso kuwaiti dinár 1328,80 10982,99 100 USA dollár 3026, »1 100 lengyel zloty 76.42 100 vietnami dong 682.81 hőn I. A HDN-világtü- kör mai felvételei Angliában készültek. Első képünkön II. Erzsébet brit királynő látható, a loughtoni pénzjegynyomdában. A hagyományoknak megfelelően az uralkodó arcképe díszíti a nemrég forgalomba hozott 50 fontos (mintegy 3500 forint értékű) bankjegyet. Erzsé. bet mégsem lehet igazán elégedett: a magas címletű pénz kibocsájtása távolról sem az alattvalói tisztelet és hódolat jele — sokkal inkább a szigetországot is keményen sújtó inflációé. 2. A britek azért még nem ásták ki a csatabárdot a monarchia ollen. A Hölgy nem indián harcos, hanem manöken. Egy londoni divatbemutató prognózisa szerint idén ismét divatba jön a rojtos bőrruha. 3. A hagyománytisztelő Anglia a fürdőruha-divatban is konzervatív. Nincs monokini és pucérság. Az évad legkacérobb strandviseletének is megvan mindkét része. Igoz, a szobáson már erőteljesen megfigyelhető az észszerű anyagtakarékosság. Félméternyi diszlsinár és négy háromszög. Jöhet a napfény ... 4. A látszat néha csal. Mert hátulról még irigylésre méltónak tűnhet az andalgó fiatal pár, ám szem. bői már csak az ebbarátok számára szivmelengetö a duó. Mindenesetre a bajszos fiatalemberről senki sem állíthatja, hogy a kutyának sem kell...I