Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-01 / 118. szám
Vajszlói beszélgetés az értelmiség szerepéről Doktor úr, maga milyen színű Zsigulit vesz? Egy ciganyasszony megalli tóttá az állatorvost az utcán — Doktor úr — kérdezte — maga miiyen színű Zsiguli vesz? — Pirosat — hangzott < válasz. — Akkor mi is . . . A vajszlói Kodolányi Múze umba lépve, az ember óhatat lanul a hajdani írásokra, a; azokból kicsengő elhagyatott ságra, bezárkózottságra gon dől. Ormánság, egyke, kü lö- nős szokások, beszűkült népes ség — szűrődött le a nerr ormánságiakban a több évti zede készült szociográfiái alapján. Ami ellen — különö sen az utóbbi időben — a; ormánságiak, akik ezt a vidé két szeretik, kötődnek hozzá élénken tiltakoznak. A szülőföld szeretete mel lett azonban szembe kell ne kik is nézniük a tapasztalattal gyengül a lakosság kötődés« falujához, utcájához, de talár még a szomszédsághoz is, : azzal is, hogy az elvándorló: csak megerősíti ezt a tendenciát. A Kodolányi Múzeumban berendezett könyvárban jó néhányon ültük körbe az asztalt, fi beszélgetést megszervező Katona Zoltán, a közöségi közö: tanács elnöke, dr, Tóth Istvár állatorvos, dr. Harasztia Zoltán körzeti főorvos, Kovács János, a Vajszlóhoz tartozó Lu- zsok református lelkésze, Pállal Jenő, a vajszlói általános iskola igazgatója, Farkas Jenő, a Ganz gyáregységének főmérnöke. Hol az értelmiség helye, mi a szerepe egy községben? — ezt szándékoztuk kideríteni a beszélgetés során. Kimerül talán az „Akkor mi is piros Zsigulit!" képletben? Vagy példaként szolgál az életmódjuk, a gondolkodásuk, a lakóhelyhez való viszonyuk is? — Milyen jellemző okokra vezethető vissza a faluhoz kötődés gyengülése? Pálfai Jenő: — Az alapvető okok egyike az, hogy megszűnőben a földhöz való kötöttség. Annak idején ez jelentette az élet forrását vidéken, s ezt még nem sikerült megfelelően helyettesíteni. A másik alapvető ok, véleményem szerint az. hogy roppant felgyorsult a lakosság mozgása. Ma az itt élők közül a 60 éven aluliak nagyobbik része nem tőzsgyökeres vajszlói . . . Kovács János: — A múlt évben 16 csalód költözött be l.uzsokról Vajszló- ra. Pedig ott alig több mint 200 ember él. A tényhez hozzátartozik, hogy Luzsokon ma a lakosság 60—70 százaléka cigány. Dr. Tóth István: — Ugyanaz a helyzet Pis- kón is. A cigányság elfoglalja a megüresedett, vagy az állam által juttatott házakat. Ha jól tudom, Piskón már csak két nem cigány gyerek jár az iskolába. Dr. Harasztia Zoltán: — Van persze ennek egészségügyi vonzata is, ami ugyancsak oka lehet a költözködésnek. Kialakultak a Vajszlóhoz tartozó körzetben különböző egészségügyi szempontból veszélyes gócok, s ebből nemcsak a cigányságra háramlik betegség. Bélférgesség, rühes- ség, gyomor- és bélfertőzés — Pálfai Jenő iskolaigazgató ezzel számolnunk kell, s tel tőle a lakosság. Oda igyekeznek költözni, ahol ez a veszély nem fenyegeti őket. — Feltételezem, hogy az egészségügyi értelmiségiek szerepe nemcsak a gyógyításban merül ki. — Nagyon nagy szerepe van a jó propagandának is, ez hivatásunk része. Nem egyszerűen egészségügyi felvilágosításról van szó, hanem „ráhatásunk" egyéb területeken is — lakás- és szociálpolitika, környezetvédelem — érvényesül. Valahol itt kell keresnünk a helyünket: jelentős az emberek bizalma az egészség- ügyiekkel szemben. Véleményem szerint ezért a mi munkánk közhangulatot befolyásoló tényező. A közhangulat pedig kifejeződhet a szülőföldhöz való kötődésben is. Pálfai Jenő: — Lépéshátrányban vagyunk. A falun dolgozó pedagógusoknak meg kellett volna tanítania a legifjabb nemzedékeknek is, g kisiskolásokkal a szülőföld szeretetét, lakóhelyük megbecsülését. Szüleiket talán a gazdasági körülmények, a munkalehetőségek hozták ide, nem az érzelmi kötődés. A középkorosztály már nem érzi maga mögött a falut, nincs bennük Ormánság-szere- tet, hagyománytisztelet. Kovács János: — Az érzelmi kötődés megteremthető. Tapasztaltam, amikor Baranya megye földrajzi neveinek gyűjtőmunkái folytak, hogy mily nagy érdeklődéssel kérdeztek a nekik ismeretlen nevekre a kisdiákok. Ám az egy-egy név mögött meghúzódó, nemegyszer történelmileg sem közömbös tartalmat már nem ismerték. Nyilvánvaló tehát, hogy az értelmiségieknek ezt az érdeklődést fel kell kelteni, ki kell elégíteni. Csak így nevelhető faluszerető népesség. Én egyébként úgy látom, Luzsoknól maradva: nem lenne baj, ha az itt élők magi kénak éreznék Vajszlót is, mi a körzet központját. Ennek « érzelemnek a hiánya közön bösséget teremt a közös do gok iránt. Dr. Harasztia Zoltán: — Ahol pedig közömbös« az emberek, ott kgzérték« mennek veszendőbe. Luzsokc például, ahol pedig gyakra jár busz, a juhász szamai használja istállónak a várc Nem sokat törődnek ezzel c ott élők... Ha Vejtit vészé példának, ott egy igen kitűni pedagógusnak-embernek eg' aránt kiváló értelmiségi tani Példája húzóerő a vejtiekne kisugárzik egyénisége a kö; ,ségre. Ha ő is beköltözi Vajszlóra, megszűnik a „vej motor” . . . Kovács János: — Ez nekem is eszembe ji tott, hogy szó van Vajszlór költözésünkről. Gyakran jönne hozzám a luzsokiak apró-csep rő ügyeikben segítséget kérvi kérvényeket fogalmazzak, írjai le nekik. Először azt hitten nincsen másnak írógépe a fc luban. Most meg azon ke gondolkozzak: ugyan, ki cs nálja majd szegényeknek, h elköltözöm onnan? — Az előbb szóba kerül hogy egy kis községben eg pedagógus motorja lehet a le lu életének, s felelőssége a. az energiát jó irányba mi ködtetni. Vajszlón is dolgozi ilyen motor? Farkas Jenő: — A hatvanas évekig stag nált a község. Csak későb nyíltak sorba a munkalehető ségek, jött az új munkaerő, velük természetesen az értei miségi is a faluba. A fejlődés ről is attól az időtől kezdvi beszélhetünk. Azután a felien dülés megtorpant, időben ősz szeesve azzal, hogy az értelmi ségiek gyakran cserélődtek: el költöztek, újak jöttek. Ez arr< utal, hogy a lakóhelyhez kötő do értelmiségi jelenlete számottevő húzóerő egy községben. Dr. Tóth István: — Ha úgy él. Azaz: csinál valamit, valami többet, mert életét figyelik, szemmel tartják az udvarát, a ruháját, a kertjét. Vajszlón 60—70 emberről van szó, s ha ők bizalmat akarnak a falu lakosságától, akkor ehhez nem elég a munkakörrel járó feladatok ellátása. A bizalom — döntő. Ehhez pedig alapfeltétel: akarjon itt éíni az értelmiség, szeresse lakóhelyét, tegyen érte. A község lakói ezt is figyelik, az ABC előtt ez is téma . . . Farkas Jenő: — A kis közösségekben — például egy üzem műhelyében is — megvannak ugyanazok a problémák — kicsiben —, mint a községben. Márpedig arra gyakran van példa, hogy egy jó vezető ezekben a közösségekben jó hangulatot, kitűnő kollektívát tud összekovácsolni. Ez azt jelenti, hogy minden értelmiséginek van lehetősége olyan légkört kialakítani maga körül — szomszédságában, utcájában is —, hogy érzelmileg erősebben kötődjenek az emberek, akár a munkahelyhez, akár a lakóhelyhez. Dr. Tóth István: — Ehhez persze tudni kell azt, hogy ki akar az értelmiségiek közül többet tenni Vajsz- lóért. Rólunk, akik itt ülünk, nem beszélünk most, mi már benne vagyunk. Ugyanígy a termelőszövetkezet vezetése is. Előfordulhat az is, hogy sokkal többen hajlandók — sőt: akarják — erre, mint amennyiüket eddig megkérdeztünk, mint amennyien tudják: hol lenne szükség a tudásukra, a „motorra", a falu előtt álló célok eléréséhez. Katona Zoltán: — Általában jól alszom, de ma hajnali négy órakor ébredtem : fejlesztési feladatok megoldásával birkózom még éjszaka is. Nagy igények, kis lehetőségek . . . így, a beszélgetést hallva azért bizakodóbb lettem. Mire számít a tanács? Az értelmiségiek okos tanácsaira. Ki-ki a maga területén természetesen okosabb, mint mi a tanácson, ahol mindenhez kell valamennyit érteni. Melléfoghatunk hozzáértő, önzetlen segítségük nélkül . . . Amikor Vajszlóra kerültem, úgy láttam, az értelmiségiek mindegyike — kevés kivétellel — a maga csónakjában hajózik. Ma már ez megszűnőben. Az iskolabővítés, az óvoda felújítása jó példák arra, hogy műszaki emberek társadalmi munkája értékes tervekkel ajándékozhatja meg a községet. Nem látványos eredményekre, lelkes felbuzdulásokra van szükség, hanem a község lakói bizalmát élvező állandó szellemi támaszra. Dr. Harasztia Zoltán: — És a tanácsnak jól kell gazdálkodnia ezzel a .szellemi erővel. Ha nem gazdálkodik, nem mozgatja, akkor ez az energia nyom nélkül veszendőbe megy. .y. — Látta már a vajszlói virágüzletet? — kérdezte tőlem az állatorvos. — Csak kívülről. — Menjen be, nézzen körül. Olyan a választék, hogy köszönni lehet neki. És ez, mind innen van. Vajszlói ott minden! Mészáros Attila A székesfehérvári VIDEOTON Rádió, és Televiziógyár két új termék gyártását kezdi meg. A kazettás magnó-rádió a második negyedévtől, a japán AKAI céggel kooperációban készülő HI-FI torony pedig ősz elejétől lesz kapható. Képünkön: az Európa Star-ra keresztelt magnós rádió. Vöröskeresztes önkéntes véradó Borsánvi János övével azonos vércsoportú és RH-tartományú adható. A véradás nem terheli az egészséges szervezetet. A szigetvári Vöröskereszt szervezőmunkája eredményeként Baranya legjobb járása címet nyerték el 1975-től öt éven át. Jó együttműködésben tevékenykednek a véradóállomással és az egészségügyi szervekkel. A szigetvári járásban és a városban jelenleg is háromezernél több a rendszeres véradó. Interjúalanyom a cipőgyárban vöröskeresztes vezetőségi tag és pártalapszervezeti szervező titkár. — Az agitálás a reszortom. Véadásra nem kell sokat győzködnöm, az emberekben megvan a segítőszándék. Az első véradásra jelentkezők meg rám nézve is elhiszik, hogy abba nem lehet belehalni. Csak máson, másokon segíteni. Tavaly megkapta a többszörös véradó kitüntetés arany fokozatát. — Volt emlékezetes esete? — Síró édesanya kérésére vonaton utaztam Pécsre, a Gyermekklinikára, hogy kislányának vért adjak. A csöppségből nagylány lett, talán már férjhez is ment... — Mi a „fizetsége"? Rám mered, úgy látszik, rosszul fogalmaztam a kérdést. Aztán elmondja: — Az a jóleső érzés, hogy segítek, segíthetek a bajba jutott embertársaimon. Meg aztán sose tudjuk, hogy mi magunk is mikor szorulunk rá mások vérére . . . Tavaly júliusban adott utoljára vért. — Huszonnegyedszer. Ha hívnak, most is azonnal megyek. Murányi — Véletlenül lettem ön-, kéntes véradó — mondja Borsányi János, a Szigetvári Cipőgyár végtermék bevizs- gálója. — Még az ötvenes évek elején történt... Az egyik kollégám feleségét váratlanul bevitték a kórházba és sürgősen vérre volt szüksége. Megkérdezték, adnék-e. Természetesen igent mondtam, hiszen emberéletről volt szó. — Ez csak egyszeri alkalom . . . Hogyan lett önkéntes véradó? — Amikor gyógyultan hazatért, megfogadtam, hogy ezután mindig adok, ha szükség van rá. A vérre, a véradókra mindig szükség van. Betegségek, balesetek, műtétek sorón nélkülözhetetlen a vér a felépüléshez, a gyógyuláshoz, önkéntes véradók nélkül . . . Még rágondolni is rossz. Borsányi János akkor megfogadta. — Két-három évig fent voltam a kórházi listán. Mindig tudták, hogy hol vagyok, ha kellett, jöttek ér- tem. Sokszor a vasárnapi ebédtől rohantam, hogy rajtam ne múljék senki élete. Sőt, a feleségemet is beszerveztem. Tavaly két súlyos műtéten esett át —■ ő is kapott vért. Nem hiszem, hogy valaha még adhat másnak... Vércsoportja nullás és RH pozitív. Azt a járási főorvostól és a vöröskeresztes aktívától tudomj hogy csak teljesen egészséges ember adhat vért, legfeljebb negyedévenként — valójában ennél ritkábban kérnek tőlük —. egyszerre négy decinél nem többet. Szükség van minden cseppre. Mert manapság minden rászorulónak csak az Nemzeti egységben a szocialista Magyarországért!
