Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-31 / 147. szám

Dunántúlt ílaplö 1981. május 31., vasárnap Kádár János elvtárs beszéde a KISZ X. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) zás történelmileg a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom győzelmével, az imperializmus világuralmának megszűntével kezdődött. A szovjet hatalom, a világ első szocialista országa min­den megpróbáltatást kiállt, erőssé és legyőzhetetlenné vált. A szocialista társadalmi rend világrendszer lett. Az utóbbi év­tizedben egész sor újonnan fel­szabadult ország hirdette meg, hogy a szocializmus útján ha­ladva kívánja megtalálni népe boldogulását. Ilyen a világ, és ezt minden­kinek a valóságnak megfele­lően kell látnia: a világpolitika olapvető erőviszonyai a hala­dás és a béke javára változtak. De továbbja is küzdeni keM, most különösen szükség van a népek éberségére, országaink védelmi képességének erősíté­sére, a haladás és a béke minden hívének aktivitására. Az enyhülés eredményeit meg kell védeni, amelyek jelentős ténye­zői a világpolitikának. Ezek az eredmények annak is köszön­hetők, hogy a haladás erői, a béke őszinte hívei mellé álltak olyan polqári politikusok, akik megértették: korunkban a kü­lönböző társadalmi rendszerek fennállása idején nincs más út, mint az országok békés egymás mellett élése. És az emberiség perspektívája nem is lehet más, mint a béke és a társadalmi haladás. Az imperialista vezető körök azonban kitérnek a tárgyalások elől és csökönyösen ragaszkod­nak az amerikai rakéták Nyu- gat-Európába telepítésének ter­véhez. Az Egyesült Államok el­nöke a napokban azt mondot­ta, hogy tárgyalni szándékozik a Szovjetunióval, de az erő po­zíciójából. Ez a szándék a világ valóságos helyzetének félreérté­sén alapszik. A Szovjetunióval, a szocialista országokkal az erő pozíciójából nem lehet tárgyal­ni, és nem diktálhat senki. Velük tárgyalni csak az egyenjogúság, a közös felelősség alapján és a megegyezés szándékával lehet. Ennek megértése szükségszerű, ezt előbb-utóbb be is fogják látni. Az sem ártana, ha a nyu­gati viláq vezetői jobban hasz­nosítanák a történelmi tapasz­talatokat. Hiszen a második vi- láqháború óta az imperialisták többször meahirdették, hoqy fel kell számolni, blokád alá kell venni a kommunista rendszere­ket — de aztán mindiq kényte­lenek voltak rájönni, hoqy n va- lósáaos viszonyokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az imperialistáknak azt is tudomásul kell venniük, hogy a népek — elsősorban a Szovjet­unió és a többi szocialista or- száq népei — az elért vívmá­nyokról nem mondanak le, azokból nem engednek. Az em­berek, a nemzetek elvitathatat­lan joga, hoqy megszabadulja­nak az elnyomástól, a kizsák­mányolástól és a gyarmati rendszer maradványaitól. A né­pek addig nem nyugszanak, ameddiq nem rendelkezhetnek saját sorsuk és haiáiuk kincsei felett. Ez a viláq fejlődése, az emberiséq, az élet egyetlen út­ja — más út nincs. Napjainkban — s ezt a ma­gunk számára is mondanunk kell — a haladás, a béke min­den hívének naqyobb aktivitá­sára van szükséq. Egyesítenünk kell erőinket, hogv az emberi­séget meqóvjuk a háborútól. Fontos, hoav a tőkés orszáaok kormánykörei uavanúav politikai józanságot és felelősséqtudniot tanúsítsanak, mint a szocialis­ta országok vezető tényezői. Nemzetközi politikánk változatlan Ebben a helyzetben a mi po­litikánk változatlan. Valljuk, hogy a nagy nemzetközi kérdé­sek közül az első és a legfon­tosabb, amelyben az egész emberiség, a világ összes népe érdekelt: a világháború elke­rülése. Ennek lehetősége adott, s ez nem más, mint a béke megszilárdítása, az enyhülés el­mélyítése és kiterjesztése. A konkrét feladat a fegyverkezési verseny megfékezése, a békés egymás mellett élés és a köl­csönösen hasznos, gyümölcsö­ző kapcsolatok fejlesztése. El kell érni, hogy a nemzetközi politika fő eszköze minden vi­tás kérdésben a tárgyalás, va­lamint az érintett felek érdekei­nek megfelelő megállapodás legyen. A szociafista országok becsü­letes, korrekt politikát folytat­nak. Azt vallják, hogy az álla­mok egyenlő biztonságát a fegyverzet alacsonyabb szintjén kell megvalósítani. Ez volt po­litikánk lényege eddig és ez lesz a továbbiakban is. Nagy­szerűen kifejezték ezt az SZKP XXV1. kongresszusán Brezsnyev elvtárs által előterjesztett szé­les körű tárgyalási javaslatok, s a legfontosabb nemzetközi kérdésekkel, a háborús veszély elhárításával kapcsolatos szov­jet állásfoglalások. Különösen nagyra értékeljük, hogy az utóbbi időben durvább imperialista propaganda elle­nére az SZKP kongresszusának hangvétele nyugodt, magabiz­tos, józan és mérsékelt volt, s ilyen hangú volt Brezsnyev elv­társ legutóbbi, grúziai beszéde is. A Varsói Szerződés többi tag­államának is vannak változat­lanul érvényes és tárgyalást igénylő javaslataik. A széles közvélemény — nemcsak a szo­cialista, hanem a kooitalista országokban is — tudja, hogy az emberiség alaovető érdekét, a békét érintő kérdésekben most az Eayesült Államokon, a NATO-országokon, a kapitalis­ta világ vezető ténvezőin van a sor, nekik kell a Szovietunió, a szocialisto orszáaok ja­vaslataira méltó választ adniuk. Pártunk, kormányunk, vala­mint orszáqunk közvéleménye meleaen üdvözölte és telies mértékben támogatja a szovjet javaslatokat. Hazánk a Varsói Szerződés országaival, a hala­dás és a béke összes erőivel egvütt dolgozik és küzd ezek­nek a javaslatoknak a megvaló­sításáért. Ennek szellemében lépnek fel képviselőink az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ben, a madridi tanácskozáson, a1 bécsi tárgyalásokon és a kétoldalú kapcsolatokban is. Pártunk, kormányunk e célo­kért, ebben a szellemben vég­zi nemzetközi tevékenységét. Jogaal mondhatiuk, hoqy né­pünk teljes mértékben támogat­ja ezeket a külpolitikai célokat. Bízunk abban, hogy meg tudjuk akadályozni az új világhábo­rút, a nemzetközi helyzetben folytatódik az enyhülés, és meg­őrizzük a békét. Belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozott Kedves Elvtársak! Szólni szeretnék néhány ha­zai kérdésről is. Belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozott, a párt és a nép összeforrott, együtt dolgozik, erősödik a szo­cialista nemzeti egység, társa­dalmunk politikai, gazdasági alapjai szilárdak. A gazdasá­gi, kulturális építőmunkában jelentős eredményeket értünk el. Ezek jellemzik belső helyze­tünket, s ezt tudják barátaink, sőt, bizonyos mértékben a ve­lünk szembenállók is. Rendszerünk szilárdságát több nagy társadalmi megmoz­dulás is bizonyítja. Elsőként említem a XII. kongresszus kedvező fogadtatását. Ezt kö­vették az országgyűlési és ta­nácstagi választások, a szak- szervezeti kongresszusok, ai Ha­zafias Népfront kongresszusa — és ez a mostani kongresszus is. Az itt felszólaló fiúk és lányok — csakúgy, mint a korábbi fó­rumok résztvevői — a valóságos helyzetről és tennivalókról szól­tak, teljes felelősséggel és bi­zakodással. Ahhoz, hogy ered­ményesen dolgozhassunk, sok mindenre, egyebek közt anya­gi eszközökre is szükség van. De a legfontosabb és legna­gyobb erőnk a szilárd belpoli­tikai helyzet és a szocialista nemzeti egység. A legutóbbi tapasztalatok is azt bizonyitják, hogy egy or­szágban szocializmust építeni, sikerrel előrehaladni csak ak­kor lehet, ha a társadalom erőit olyan forradailmi élcsapat ve­zeti, amelyet tudományos el­mélet irányít, s amely valódi programot tud adni az ország népének; ha van olyan szilárd népi hatalom, amely érvényesí­teni tudja a szocialista törvé­nyességet és képes önmagát megvédeni; ha a tömegek tá­mogatják a pártot és a népi hatalmat. S további fontos té­nyező, hogy dolgozni kell! Ez a fontos, s nem az elosztásra kell új szervezeteket kitalálni. Az elosztást persze mindenki szívesen vállalja magára, le­gyen az a párt Központi Bizott­sága, a szakszervezet, a KISZ, vagy egy vállalatvezető. De el­osztani csak azokat az anyagi és kulturális javakat lehet, amelyeket a nép létrehozott. Tehát: erős, jól vezető pórt, szilárd népi hatalom, tömegtá­mogatás és munka. Ezek a té­nyezők a Magyar Népköztársa­ságban megvannak, működnek és tovább fognak erősödni! Most ilyenek a viszonyok ná­lunk. Ennek ellenére az utóbbi években, részben „önerőből”, részben nemzetközi hatások alapján többfelé kicsit kritiku­sabb nézetek is jelentkeznek. Ezzel kapcsolatban csatlakozom az előttem szólókhoz, Fejti elv­társhoz és a többiekhez, mert úgy igaz, hogy nekünk minden kendőzés és mellébeszélés nél­kül a valódi problémákat kell napirendre tűznünk. És ha va­lami javításra szorul, akkor cse­lekednünk kell. Ez a mi viszonyunk a hibák­hoz, a hiányosságokhoz, fejlő­désünk gondjaihoz. S szívesen veszünk minden olyan bírála­tot, vitát, amely előbbre viszi (Munkatársunk telefonjelen­tése) Tegnap reggel szekcióülések­kel folytatódott a KISZ X. kongresszusának munkája. A vita hat szekcióban, öt külön­böző színhelyen folyt egészen délig, majd délután kezdődött az újabb plenáris ülés. A legérdekesebbnek és leg­izgalmasabbnak a felsőoktatási intézmények szekcióülése ígér­kezett, amelyre meghívottként megérkezett Hofbauer József, a Pécs városi KISZ-bizottság tanulói területtel foglalkozó titkára és dr. László Antal, a KISZ KB egyetemi-főiskolai ta­nácsának tagja, a PMMF ta­nára is. A szekció munkájában hét baranyai küldött, köztük dr. Varga-Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottsá­gának első titkára vett részt. A felsőoktatási intézmények szekciójában 19 hozzászólás hcngzott el; a baranyaiak kö­zül Vass Éva, a Pécsi Tudo­mányegyetem küldötte kapott szót, így a szekcióban ő képvi­selte az öt pécsi felsőoktatási intézményt. Hozzászólását egy igen lényeges kérdéssel, az egyetemi és főiskolai képzés közti különbséggel, s a főisko­ügyünket. Az ilyen építő szán­dékú viták és bírálatok mellett különböző helyeken és területe­ken pesszimista nézetekkel is találkozunk. Nemrégiben kezembe került egy előadássorozat a halálról. Ez a probléma tudományos — orvostudományi, pszichológiai,, vagy filozófiai — szempontból érdekes. Szívesen hozzáírtam volna egy bekezdést arról, hogy én egész életemben az élét problémáival foglalkoztam. Tu­dom, vannak olyanok, akik ál­landóan a halálra készülnek. De az emberek többsége nem ilyen, hanem az élettel törődik, mint ahogy népünknek is az élet, az előrehaladás a fontos. A helyenként jelentkező pesz- szimista hangulatok miatt nem fölösleges vívmányainkról is szólni. Ez nem a hiányosságok elhallgatása. Azért beszélünk az eredményekről, mert tudnunk kell, mit értünk el azon az úton, amelyen népünk évtizedek óta halad. Hatalmas történelmi vívmányaink vannak Hatalmas történelmi vívmá­nyaink vannak. Magyarorszá­gon, miután -a szovjet hadse­reg felszabadította hazánkat a hitlerista megszállás alól, né­pi hatalom jött létre. Leraktuk a szocializmus alapjait, elju­tottunk a fejlett szocialista tár­sadalom építésének szakaszá­ba. Ez azt jelenti, hogy felszá­moltuk a feudalizmust, a nagy­birtokrendszert, a kapitalizmust és mindent, ami azzal jár. Meg­szüntettük az embernek ember által való kizsákmányolását. Népünk bebizonyította, hogy a köztulajdonban levő terme­lőt végzettek hátrányos to­vábbtanulási lehetőségeivel kezdte. — 1982-ben várhatóan kí­sérlet kezdődik az egységes ta­nárképzés terén, de most még más-más feladatot és rangot jelent egyetemre, illetve főis­kolára járni. A főiskolák fel­adata a tömegképzés, az egyetemeké pedig a tudomá­nyokkal való elmélyültebb fog­lalkozás. Ha valaki főiskolai tanulmányai alatt ráébred, hogy képességei alapján to­vább folytathatná tanulmánya­it, a jelenleg érvényben levő ■intézkedések miatt, ez legtöbb esetben akadályokba ütközik. Az MSZMP 1981. február 3-i határozatában a tehetségek támogatása mellett foglalt ál­lást. Ehhez csatlakozva java­soljuk, hogy a kiemelkedő tel­lőeszközökkel, a közös gazdál­kodással az iparban és a mező- gazdaságban hatalmas alkotá­sokra képes. Ugyanilyen törté­nelmi vívmány a volt uralkodó osztályok műveltségi monopó­liumának megszüntetése. Köz­tudott, hogy Magyarországon nagy volt az analfabétizmus, a gyermekek közül sokan még az elemi iskola padjába sem ju­tottak el, a középiskoláról és a főiskoláról nem is beszélve. Azóta nemzetünk birtokba vet­te a kultúrát: műveltté vált a magyar nép! A felszabadulásunk óta eltelt 36 évben történelmi elmara­dottságot küzdöttünk le. Bár ezekben az esztendőkben éles harcot kellett vívnunk a hatalo­mért, azért, hogy kinek épüljön ez az ország, s nem kevés hibával kellett megküzdenünk, mégis elmondhatjuk: évszázadnyi el­maradást hoztunk be, népünk elérte mindazt, amit a kapita­lizmus nem tett lehetővé. Sőt még ennél is többet: tovább ment a szocialista fejlődés út­ján. Történelmi vívmányunk az is, hogy a világban helyreállott a magyar nép és Magyarország becsülete. Népünk felzárkózott az élen haladókhoz és biztos jövendőjét a szocialista társa­dalmi rend keretében építi. Ezek a mi történelmi vívmá­nyaink, amelyeket az idősebb nemzedék számon tart. A fiata­lok azonban nem naavon is­merik ezeket, de kérjük, hogy néha gondolianak arra, hoay ami ma nekik a viláa leqter- mészetesebb dolaának tűnik, az néhány évtizeddel ezelőtt a mi számunkra, akik akkor hasonló korú ifiúmunkósok voltunk, még vágyálomnak tűnt. Szembenézünk a valásággal A párt távol áll attól, hogy a helyzetünket idealizálja. Nem állítjuk, hogy ami ma nálunk van, az már maga a tökéletes­ség, hogy nincsenek hibáink és gyengeségeink. Ilyenek bőven vannak, s nyíltan szoktunk róluk beszélni. Pártunk szembenéz a valósággal, s ennek alapián dönt arról, mit tegyen, s ho- avan haladjon tovább. A párt XII. kongresszusa is teljes való­ságukban tárta fel qvengesé- aeinket és problémáinkat, va­lamint számbavette azt is, mi­lyen terveket tudunk most ma­gunk elé tűzni. Mind a kong­resszus, mind a VI. ötéves terv sziqorú programot hirdetett meg, mert a valósóaos helyzet­ből indult ki. Mérsékeltebb növekedési ütem mellett óriási feladatokat jelölt mea a ter­mékszerkezet korszerűsítésében, a aazdasóqi munka: és n kultu­rális tevékenyséq iavításóhnn, valamint emberek alkntéké- pességének kibontakoztatásá­ban. jesítményt nyújtó főiskolások­nak mindenütt biztosítsák to­vábbtanulási lehetőségeit. így elkerülhetnénk, hogy értékes és tehetséges emberek elkallódja­nak, ami most elsősorban a, műszaki főiskolát és tanárkép­zőt végzetteket érinti. A szelle­mi képességek elpazarlásának másik formája, hogy sok mun­kahelyen többre becsülnek egy elégséges eredményt fölmutató egyetemi diplomát a kitűnő fő­iskolainál. A hozzászólás foglalkozott még a felsőoktatási intézmé­nyek egymáshoz való kapcso­latával, s az egyetemeken, fő­iskolákon kívüli fiatalokhoz fű­ződő kapcsolatokkal, illetve ezek sajnálatos hiányával. Erre a fölszólalásra is, akárcsak a többire — mert mondhatjuk, hogy szinte mindannyian össz­Nyiltan beszéltünk arról is, hogy az életszínvonallal kap­csolatban jelenleg felelősen és tisztességgel csak azt tudjuk az ország népének mondani, hogy most az elért szint tartása és megszilárdítása a központi fel­adat, s a legközelebbi években új erőt kell gyűjtenünk az élet- színvonal további emeléséhez. A következő esztendőkben te­hát hatékonyabb gazdasági munkára, jobb tudományos, közoktatási, kulturális tevékeny­ségre van szükség, és fokozot­tabban kell mozgósítani az em­beri tényezőt, mert bonyolult világpolitikai helyzetben, szá­munkra kedvezőtlen nemzetközi körülmények között élünk. Erről is őszintén beszélünk, nem idea­lizáljuk viszonyainkat, s a helyzet megkövetelte feladato­kat tűzünk magunk elé. S ami­kor azt mondjuk, hogy szilárd nálunk a belpolitikai helyzet, akkor ebbe beletartozik az is, hogy nagyot léptünk előre hely­zetünk reális megítélésében, népünk ismeri a valóságos helyzetet és ennek alapján ad­ta támogatósát a XII. kong­resszuson kitűzött feladatok megvalósításához. A valósághoz az is hozzátar­tozik, hogy a munka hatékony­sága nem kieléaítő. Ez egyaránt vonatkozik a politikai, a gazda­sági és a kulturális munkára, s a tudat fejlesztésére. Ered­ményeink elmaradnak mind a szükségletek, mind a lehetősé­gek möaött. A vezetésnek is vannak hiárivossáqai. Én ennek tartom döntési rendszerünk ne­hézkességét, lassúságát és a bürokratikus vonásokat, ame­lyekkel különböző területeken még találkozhatunk, liven to­vábbá a felelősséa elmosása, amelyből számos hiba adód­hat, s ide sorolom a rendelke­zésre álló eszközök nem meg­felelő kihasználását. A vezetés e hibáiról szólva nemcsak a Központi Bizottságra és a kor­mányra gondolok, hanem a leg­kisebb egység vezetőire is. Min­denkinek meq kell tanulnia,' hogyan küzdie le ezeket a hi­bákat. Kiváltképpen azért, mert a szocialista építés olycm szin­tet ért el Maavarorszáqon, amelyről a további fejlődésért már naavon meg kell dolaoz- ni. Korábban, amikor az ala­pokról indultunk, tervezhettük az ipari termelés évenkénti 15 százalékos növelését, s ezt meg is lehetett valósítani. De amikor egy bizonyos fei-, lettséai szintet elérünk — és ez nemcsak az iparra vonatko­zik —, akkor az eredményekért mór naqyobb erőfeszítéseket kell 'enni. önök naavon jól tud iák, hogy a sportolók elein­te könnyen javitiók mea koráb­bi eredményeiket, de utána már a századmásodoercekért is vért kell izzadni. Ez egy kicsit így van a társadalom fejlődésében is. <• (Folytatás a 3. oldalon) hangban voltak egymással —. a megújulás igénye Volt a leg­főbb jellemző. Valamennyien igénylik az egyetemi KISZ-munka tartalmi megújulását. A legtöbb szó az oktatási rendszerről, a szociá­lis helyzetről, a pályakezdésről, az intézményi demokratizmus­ról a KISZ belső feladatairól, a rétegsajátosságoknak meg­felelő programról, a hallgatói érdekképviseletről esett. El­hangzott az a már sokszor és jogosan fölmerült igény is, hogy a pályakezdő fiatal dip­lomások képességeiknek és képzettségüknek megfelelő fel­adatokat kapjanak. A fiatal értelmiség helyzete egyébként egy éven belül felső politikai fórumok elé kerül elemzésre, megtárgyalásra. Dücsö Csilla Kádár elvtárs a fiatalok egy csoportjával Egyetemi-főiskolai szekcióülés H megújulás igényéivel Szót kapott Vass Éva, a Pécsi Tudományegyetem küldötte

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents