Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-01 / 118. szám
önállóan, elkötelezetten- Május elseje közeledtével különösen időszerű visz- szapillantani a történelmi előzményekre. Mióta tekinthető önálló politikai tényezőnek Magyarországon a szak- szervezet? — Hazánkban mintegy 120 éves múltra tekinthet vissza a szakszervezeti mozgalom. Már a kezdet kezdetén is, de különösen azóta, hogy megalakultak az egyes szakmai szervezetek, kénytelenek voltak a tőkések elfogadni azokat tárgyalópartnerként. Ez az adott körülmények között azt jelentette, hogy önálló politikai tényezőként léptek fel. Később pedig, a Horthy-rendszer idején igen nagy jelentősége volt annak, hogy a szakszervezetek legálisan működtek, a kommunisták felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. Elég talán csak arra emlékeztetni, hogy a szakszervezetek segítségével lehetett megszervezni az 1930. szeptember 1-i budapesti tömegtüntetést. Rajk László és más kommunista vezetők irányították az épitőmunkások és egyéb szakmák dolgozóinak sztrájkjait. I — És a felszabadulás után? — Már az Ideiglenes Nemzetgyűlésben és a nemzeti bizottságokban is külön képviselői voltak a szakszervezeteknek. Az akkori Szaktanács a koalíciós harcok idején a’ Baloldali Blokknak önálló tagja volt, s jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült mind jobban kiszorítani a hatalomból a jobboldalt.- Milyen felfogások ismeretesek ma a szakszervezet jellegéről, feladatairól, ezen belül az önállóságról? — Itt ismét vissza kell kanyarodnunk a múlthoz. Régen, de különösen a két világháború közti időben a magyar szak- szervezetek tagjai automatikusan a szociáldemokrata párt tagjai is lettek. Ez alól csak az ifjúmunkások képeztek kivételt, de ők is csak a háborús években. Ma számos nyugat- euórpai országban hasonló a helyzet, de mivel ott több párt van, szinte ugyanannyi szak- szervezet is működik. Újabban mindenütt az érdeklődés középpontjába került a szakszerveBeszélgetés Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével „A kormány és a SZOT vezetői megállapodtak a további tennivalók ösz- szehangolásában" — ezzel a mondattal fejeződik be az a közlemény, amelyet a két országos vezető szerv legutóbbi megbeszéléséről adtak ki. Mindennapi gyakorlat immár, hogy az állami és a szakszervezeti vezetők — a legfelső szinttől a vállalatokig, sőt a műhelyekig — megtárgyalják egymással a feladatokat, az előrelépés feltételeit. A szakszervezet önálló tényező minden területen, s ez a legkevésbé sem mond ellent annak, hogy érvényesítheti és végrehajtja a párt politikáját. Erről beszélgettünk Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével. ■ ■ V . zet, különösen mint társadalmi szervezet, annak szerepe és tevékenysége. Nyugat-Európában — számos, közismert okból — az utóbbi években éleződött a tőke és a munka közti ellentét, szaporodnak a sztrájkok és azokon belül növekszik a politikai okoból vagy legalábbis a politika által erősen motivált sztrájkok száma és súlya. Nagyon is idokolt tehát, hogy mostanában sorra jelennek meg tanulmányok és úgynevezett előrejelzések ezekben az országokban a 80-as, 90-es évek szakszervezeti mozgalmáról. Í — Mit jelent pontosan, közelebbről az annyit emlegetett „ beleszólás"? — Előtérbe került ez keleten és nyugaton egyaránt, de természetes, hogy más-más tartalommal. Nyugaton a tőkés munkáltatók és maga a kapitalista társadalom úgy igyekszik a válság okozta gondjait leküzdeni, hogy támadást indít a szociális vívmányok, illetve az erre fordított költségvetési ösz- szegek ellen. Növekszik és egyes tőkés országokban minden korábbinál nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség. Ez ellen a szakszervezeteknek fel kell lépniük és fel is lépnek. Hallatják szavukat, beleszólnak a társadalmi kérdésekbe, a válság leküzdésének lehetőségeiről folyó vitákba is. S a XX. század utolsó negyedében már nem tehetik meg a tőkések azt, amit korábban oly sokszor megtettek — nem mellőzhetik, nem hagyhatják figyelmen kívül a munkások, a szakszervezetek véleményét. I — Mi a helyzet a szocialista viszonyok között? alakításába, a bérelosztásba és egy sor más, fontos kérdésbe. — Hogyan kell értelmezni azt, hogy a szakszervezetek szervezetileg önállóak? — Helyesebb úgy mondani: szervezetileg önállóak és politikailag elkötelezettek. A kettőt nem lehet egymástól elválasztani. A Magyar Szocialista Munkáspárt a dolgozó nép élcsapata, horizontálisan és vertikálisan átfogja az egész társadalmat, vezető szerepét nem lehet vitatni. Mint ahogyan nem lehet „nem politizálni" sem. A szakszervezet a bérből és fizetésből élők szervezete, tagjai a szocializmus eszméjét es gyakorlatát a magukénak vallják. Vannak a szakszervezeteknek speciális feladataik, amelyeket nem a pártnak, nem más szervezeteknek, hanem csakis és kizárólag a szakszervezeteknek kell megoldaniuk. A sok közül egy példa: szak- szervezeti feladat a munkavédelem, a szociálpolitikai teendők egész sora, az üdültetés. De ezeken túlmenően is szükséges, hogy egyes témaköröket a szakszervezetek dolgozzanak fel, jelezzék a termelés, a munka, a mindennapi élet területén adódó problémákat. S nem utolsósorban: vegyenek részt a szakszervezetek a végrehajtásban is, országosan éppúgy, mint az egyes szakmákban és az. üzemekben.- Ez utóbbinál maradva: a Minisztertanács és a SZOT 1976-os döntése — megváltozott gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva - nagyobb jogkört adott a szak- szervezeti bizalmiaknak és bizalmi testületeknek. Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban? ságra, de ennek kell képviselnie a szakszervezeti tagságot az üzemi döntéseknél, ismertetnie álláspontját határozathozatal előtt, önálló politikai tényezőnek kell tehát lennie, s a gyakorlat azt bizonyítja, hogy mind több helyen egyre inkább czzá fejlődik. A tagságnak tudnia kell, hogy mi a szak- szervezet véleménye, s nem utolsósorban azt is, hogy az ő, az egyes dolgozó véleménye eljutott-e a magasabb testületekhez. Jelentékeny eredményeink vannak e téren, de a legjobb módszereket tovább kutatjuk. — Milyen területeken tart szükségesnek további előrelépést? — A Minisztertanács és a SZOT együttműködéséhez és munkamódszeréhez hasonló alakult ki a 19 megyében és a 19 szakmában is. A közeljövőben újjá alakulnak — ahol még nincsenek — a községi szakmaközi bizottságok, amelyek érdekképviseleti funkciókat is látnak el. Beleszólhatnak s bele is kell szólniuk a lakóterület fejlesztésébe, az ipar- telepítésbe, a lakosság szociális ellátásának ügyeibe stb. Mindezekben legyenek partnerei az államigazgatás megyei tanácsainak a szakszervezetek megyei tanácsai. Hasonlóképpen fejleszteni kell a partnerkapcsolatot a minisztériumok és a megfelelő szakmai szakszervezetek között. A véleménycseréknek a haladást, a fejlődést kell előbbre vinniük, ne legyenek öncélúak. Élő, eleven kapcsolatra gondolunk, amelyben a szakszervezetek megmutathatják életképességüket és önállóságukat, Mindez azonban nem -íllhat szemben a központi akarattal, vagyis az önállóság korántsem jelenthet valami önmagáért való „függetlenséget". S ami ugyancsak fontos: nem mehet a többi szakma, más dolgozók rovására. Nyíltan, nyilvánosan akarunk dolgozni, ezt megkívánjuk az egyes szakszervezetektől, az SZMT-ktől, a szakmaközi bizottságoktól, de az egyes üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságaitól, bizalmi testületéitől, minden egyes bizalmitól — -mondotta befejezésül Jakab Sándor, a SZOT főtitkár- helyettese. Várkonyi Endre — Először: gondolnunk kell arra, hogy napjainkban nemzedékváltás történik az életnek minden területén. Azok a fiatalok, akik már a felszabadulás után nevelkedtek, nem voltak aktív résztvevői a társadalmi átalakulásnak. Az idősebb nemzedékek számára természetes, hogy „miénk az ország”, a fiatalabbaknak még meg kell tanulniuk ezt, bele kell jönniük a „tulajdonosi szemléletbe.” Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha látja a fiatal, hogy tényleg beleszólhat a dolgok menetébe, életének, munkakörülményeinek — Hazánkban a dolgozók 96 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. Természetes, hogy az egyes emberek számára a szakszervezet — az az alapszervezet, amely munkahelyükön működik. Ennek kell beleszólnia az ő bérezési és termelési ügyeibe. Ez intézi üdültetését, ez gondoskodik a munkavédelmi felszerelések, berendezések szabályszerű meglétéről stb. Az alapszervezet és a bizalmi van tehát napi kapcsolatban az egyes dolgozóval. A helyi szb döntései kötelezőek a szakszervezeti tagTöbb mint 300 dolgozót étkeztetnek a Gázművek konyháján. Pécs legszebb üzemi étkezdéjében naponta kétféle menüből válogathatnak a dolgozók. ' Erb János felvétele JAfzü kenyeret csak szaktudással, szfwel lehet csinálni Katedra helyett péklapát A jó kenyérnek foszlósnak kell lennie, mint a kalácsnak, és a szájban megforgatva lágyan omoljon el. Nagyanyám mondta ezt. Meg azt is, hogy valamikor a falusi lánynak már korán meg kellett tanulnia a kenyérsütést. Az eladósorban lévő lányoknak az volt az értékmérője, milyen a kenyér, amit majd jövendő férjének ad. * Kint csípős, hideg van, bent az üzemben félmeztelenre vetkőzve rövidnadrágban fiatal fiúk liszttel teli fémcsészéket tologatnak, állnak a tésztaadagoló gép mellett a forró kemence előtt. Szempillájuk, hajuk fehér a liszttől. A levegőben a kovász és sülő kenyér illata. A szentlőrinci Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola kereteiben péktanuló képzés is folyik — a megyében egyedül itt. Az az igény sürgette annak idején — több éves szünet után — a pékek képzésének újra indítását, hogy már veszélyben volt a szakma utánpótlása. Itt Szentlőrincen aztán megépítették az új sütőüzemet — ahol napi 70—75 mázsa kenyeret sütnek a környező falvak számára — amely egyben a szakmunkástanulók .tanműhelye is lett. Mikor a felnőttek befejezik az éjszakai sütést és elszállítják a friss kenyereket a boltokba, a terepet a tanulók veszik át. Végigcsinálják a termelés egész folyamatát, aztán a gyakorló tésztából később zsemlemorzsa lesz, mert fogyasztásra, kenyérként bizony még sokszor alkalmatlan. * Nagyanyámat már tízévesen a dagasztóteknő mellé állították, még csak hokedliról érte fel. Ezeknek a 15—17 éves fiúknak a lisztcentrifugát, az adagoló és dagasztógépet, a kenyértésztaosztó automatát, a gömbölyítő hengereket és a lengyel gyártmányú alagútke- mencét kell tudniok működtetni, ellenőrizni. — Persze azért nekik is meg kell tanulni kézzel is kenyértésztát készíteni - mondja Scheffer Ferenc szakoktató. — A jó tészta titka a jó liszt, az élesztő mennyiség és a hőfok. Az egykori pék beledugta az ujját a tésztába és már tudta jó lesz-e vagy sem. Most a gép adagolja a lisztet, élesztőt, állítja be a hőfokot és gép dagaszt. — Ebben az üzemben már minden folyamat gépesített, mégsem tartozik a legkorszerűbbek közé — szól közbe az üzemvezető Petró György. — A napi termelés nem köti le teljesen az üzem kapacitását, ezért van bőven lehetőség arra, hogy a gyerekek itt sajátíthassák el a szakma fogásait. * A falusi asszonyoknak kemencében sült a kenyerük, a városi pékmestereknek a hosz- szúnyelű sütőlapáttal kellett ügyeskedni. Ezeknek a gyerekeknek, miután a gépek készre dagasztották, formázták a kenyereket, nincs más tennivalójuk, mint a kemenceszalagra borítani, bevágni, megkenni. A többi már az automatikus kemence dolga, ahol 55 perc alatt 260—280 C fokon sülnek illatosra. A kemence előtt két fiú. A másodikosok legjobbjai — mondja az oktatójuk. Jövőre kettőjük közül dől el, ki képviseli az iskolát az országos szakmunkástanuló versenyen. — A pályaválasztási füzetből olvastam ki ezt a szakmát. Azelőtt soha nem gondoltam rá — mondja Bán Csaba pécsi tanuló. — Miért lettél pék? — kérdem a másiktól. — Nem tudom — vonja fel vállát Gyócsi József. — Katonai szakközépbe szerettem volna menni — közli Bán Csaba. — Állategészségügyi szakra jelentkeztem ide Szentlőrincre, de nem vettek fel — mondja Gyócsi József. — Belőlem tanárt akartat faragni annak idején a szüleim — meséli Scheffer Ferenc oktató. — Apám pék volt. Én, ha csak tehettem, leszöktem a műhelybe. Dehogyis akartam tanár lenni, el sem tudtam képzelni, hogy ne pék legyek. Hiszen én ebbe beleszülettem. Ezek a gyerekek a tésztakészítés mellett géptant tanulnak. Hiszen ma a pékeknek mindinkább gépeket ellenőrző technikusoknak kell lenniök. Bár a jóízű, jó kenyeret csak pék tudással és szívvel lehet csinálni. * Nagyanyám, mielőtt megszegte a kenyeret, az aljára keresztet rajzolt. Ha boltban vásárolta akkor is. Azt mondta, a kenyér szent dolog, és nem volt számára nagyobb bűn, mint kenyeret eldobni. Mondta, régen egyszerre 6—8 kenyeret is megsütöttek, hogy elég legyen a családnak egész hétre. Minden morzsájára vigyáztak, ha megszáradt, tejbe áztatták, úgy ették. Itt az üzemben a kemencéből kikerülő kenyér puha és jó illatába temetkezve elfelejtem, hogy másnapra morzsálódik, harmadnapra kőkemény és dobjuk a szemétbe. Sarok Zsuzsa
