Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-21 / 137. szám
e Dunántúlt napló 1981. május 21., csütörtök Települési viszonyok és az értelmiség A szociológiai vizsgálatokból és a mindennapi tapasztalatokból ismerjük, hogy a különböző szintű települések eltérő életlehetőséget, életesélyt biztosítanak az ott élő népesség számára. A települési szintből származó egyenlőtlenség az értelmiségre is hat, mégpedig olyan módon, hogy a települési szint csökkenésével (az ún. urbanizációs lejtövei) az értelmiségi életesélyek is csökkennek, sőt a településből adódó objektiv hátrányokat talán az értelmiség éli át legmélyebben. Távolról sem lehet véletlennek tekinteni, de nem tehet csak tudati tényezőkkel sem magyarázni a felsőfokú diplomával rendelkező fiatalok törekvését, hogy elkerüljék a vidéki, különösen a falusi munka- vállalást, és ha egy mód van rá, a fővárosban helyezkedjenek el Nézzük a tényeket. Budapesttől a falvak felé haladva erősen csökken a felsőfokú végzettségűek aránya (a fővárosban 7,1, a vidéki városokban 4,3, a falvakban 1,4 százalék). Ezenkívül megváltozik az értelmiség foglalkozásszerkezete, mégpedig úgy, hogy a fővárostól az alsóbb fokú települések felé haladva egyre csökken a magas, illetve nő az alacsony presztízsű foglalkozások aránya. Ismeretes, hogy Budapesten él a tudósok, írók, művészek túlnyomó többsége, hiszen ide koncentrálódnak a kutató- básisok, oktatási és kulturális intézmények, a könyvkiadók és szerkesztőségek, filmstúdiók stb. De a fővárosban több az orvos, a műszaki, a jogász is, míg a falvakban a pedagógus és az agrárértelmiség. A különböző vizsgálatok egybehangzó megállapítása, hogy a fővárostól a falu felé haladva egyre nő a rossz közérzetü értelmiségiek aránya. Erre utalnak azok a válaszok, melyek az elköltözési szándékra, valamint a munkahelyi közérzetre vonat- koínak. Adataink szerint a megkérdezettek 13,1 százaléka szeretne faluról városba kerülni, városokból faluba viszont csupán 0,6 százalék készül. Az okok sokrétűek és összetettek. Különösen érzékenyen érinti az értelmiséget, hogy a fővárostól a falu felé haladva csökken az alternatívák lehetősége, vagyis a munkahely meqválasztása és változtatása. Minél . kisebb ugyanis a település, annál inkább nő, nőhet a kiszolgáltatottság és a kiszolgáltatottság érzése. Külön gond az értelmiségi nők helyzete. Kisebb települések felé haladva emelkedik az értelmiségen belül a nők aránya - mivel a pedagógusok többsége nő —, a férjhez menés lehetősége viszont (legalábbis értelmiségihez) csökken. Továbbá ismert gond a gyermekek iskoláztatási, továbbtaníttatási problémája. Tény, hogy a vidéken élő értelmiség közül sokat az ösztönöz a városba, sőt a fővárosba, hogy gyermekeik továbbtanulási esélyeit ezzel is elősegítsék. Az előbbiekhez még valamit: a kisebb települések felé haladva a vezetés színvonala is esik (a kivételektől eltekintve). Vizsgálati adatainkból kitűnik, hogy a megkérdezett vidéki értelmiségiek több mint 15 százalékának a közvetlen felettese alacsonyabb végzettségű, mint maga a meginterjúvolt. A kva- lifikálatlanabb vezető gyakran féltékeny a magasabb végzettségű beosztottakra, nehezíti azok munkáját, előrehaladását, érvelés helyett hatalmi szóval dönt. A felsorolt tényezők leginkább az igényesebb, a magasan kvalifikált értelmiségiek közérzetét befolyásolják, így az ő körükben érezhető a legerőteljesebben a kisebb településről a nagyobbra, vidékről a fővárosba törekvés szándéka. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nagyobb városok, különösen a főváros — a már említett okok miatt érthetően — sokkal inkább vonzzák a kvalifikált értelmiséget, valamint hogy ily módon a budapesti munkaadóknak több és jobb jelentkező között van módjuk választani, akkor különösen veszélyesnek látszik, hogy a kisebb településekről a viszonylag kevés kvalifikált értelmiségből is oly nagy számmal törekszenek eltávozni. E probléma figyelemre méltó már csak azért is, mert egyben azt is jelzi, hogy a végleg letelepedettek egy része esetleg azért elégszik meg környezetével, mert gyengébb felkészültsége miatt másutt hiába is keresne helyet, vagy mert igényszintjét alacsonyabbra állította. Az értelmiség összetételének ilyen alakulása pedig tovább csökkenti az amúgy is gyengébben ellátott települések vonzerejét, és ezzel bezárul a társadalmilag hibás kör. A következőkben érdemes közelebbről is szemügyre venni néhány életmód-meghatározó elemet, mégpedig a települési szintek és az értelmiségi szakterületek oldaláról. Jelentőségének megfelelően elsőként vegyük az anyagi-jövedelmi viszonyokat. A különböző vizsgálatok egybevágó megállapítása, hogy Budapesttől a falvak felé haladva csökkennek az értelmiségi jövedelmek. Ez a jövedelemcsökkenés mindenekelőtt az alábbi tényezőkkel függ össze: az értelmiségen belül nő a pedagógusok, a nők és a fiatal pályakezdők aránya, és mint ismeretes, ők a legalacsonyabban fizetett diplomások. Sőt, a települési szint csökkenésével csökken a mellékmunka vállalásának a lehetősége is. A nagyvárostól minél távolabb dolgozik eqy értelmiségi, annál költségesebb, ha ténylegesen értelmiségi életmódot kíván élni. Talán elég, ha arrra hivatkozom, hogy némileg emeltebb szintű igényt kielégítő anyagi, szellemi, egészség- ügyi szolgáltatás eléréséért legtöbbször utazni kell, és nem is keveset. Külön kell itt utalni arra az esetre, ha a vidéken (különösen falun) élő értelmiség felsőfokú intézetben taníttatja gyermekeit, és fizeti azoknak lakás- és egyéb költségeit. Indokolt tehát, hogy a vidéki, de különösen a falusi értelmiségiek jövedelemkiegészítő tevékenységet vállalnak, még akkor is, ha a nagyobb településen élő kollégáikkal ellentétben a jövedelem forrósa nem szakmájukon belül, hanem azon kívül van. így alakul azután ki az a helyzet, hogy különösen falun a keresetkiegészitő melléktevékenység az esetek többségében (az orvosok kivételével) a mezőgazdasághoz kapcsolódik, mint növénytermesztési. állattenyésztési munka. Ez azonban az értelmiségi életmód szempontjából újabb feszültségek forrásává válik. Amennyiben ugyanis ez a fajta elfoglaltság már pénzkereső tevékenység célját szolgálja (túllép a kedvtelésből, a hobbiból végzett időtöltésen), meglehetősen sók energiát és időt emészt fel, viszonylag kevés anyagi ellenérték fejében. (Közgazdasági számítások szerint ugyanis a mezőgazdasági kistermeléssel biztosítható órabér értéke 10 forint körül mozog.) Az anyagi és jövedelmi viszonyok mellett — azzal szoros összefüggésben — a másik nagyon lényeges, életminőséget meghatározó tényező a lakás. Az értelmiségiek lakásviszonyait számos körülmény befolyásolja, így többek között a foglalkozás presztízse, a helyi szükségletek, a település fejlettsége, a jövedelmek, a helyi normák, az iskolai végzettség stb. Azt lehet mondani, hogy a lakás talán az egyetlen olyan figyelemre méltó tényező, amely a fővárostól oz alacsonyabb szintű települések felé haladva növekvő előnyöket biztosít az értelmiség számóra. Az adatok nyelvén ez azt jelenti, hogy például szolgálati lakásban lakik a budapesti értelmiség 2 százaléka, a vidéki értelmiség 20, és ezen belül a falusi értelmiség közel 30 százaléka. Ez a tény egyértelműen arra utal, hogy különösen a pályakezdő értelmiséget a lakáshoz jutás nagyobb esélye vidéki munka- vállalásra ösztönzi, ösztönözheti. A lakáshasználati jogcímmel kapcsolatban utalni kell arra is, hogy a fővárostól a falu felé haladva nemcsak a szolgálati lakással rendelkezők aránya növekszik, hanem a saját tulajdonú lakással (családi házzal) rendelkezők aránya is. Mégpedig a következőképpen: a budapesti értelmiség 22 százaléka, a vidéki értelmiség 31, és a falusi értelmiség kb. 40 százaléka tulajdonos. A tulajdonjogcím viszont néhány figyelemre méltó gazdasági, szociológiai problémát hordoz. Először is a lakás, családi ház vásárlása vagy építése nagy anyagi terhet ró a tulajdonosra. Másodszor: akadályozza a mobilitási esélyeket, mégpedig olyan módon, hogy alacsonyabb szintű településen számos esetben a „röghözkötés" funkcióját tölti be. Mindent összevetve, a vizsgálatok alapján megállapítható egyrészt, hogy a fővárostól a falu felé haladva szaporodnak az értelmiségi „életteret” kedvezőtlenül befolyásoló tényezők, bár ezek nem egyformán érintik az értelmiség különböző szakmai csoportjait; másrészt a hátrányok ellensúlyozására szinte egyetlen számottevő tényező szolgál, mégpedig a lakás, ebben ugyanis a vidéki értelmiség helyzete kedvezőbb, mint a budapestieké, aminek jelentősége (különösen a pályakezdők esetében) felbecsülhetetlen. Módra László Ecset és toll Piacsek bácsi pipálgat — részlet Kuglizók - részlet Kórházi felvételes iigyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek bel betegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kér.: II. sz. Klinika; II. kerület: Megyei Kórház (Belgy.); III. kerület: I. sz. Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., telefon: 11-169. Munkácsy M. utcai rendelőintézet, ügyeleti bejárat, telefon: 12-812. Veress E. u. rendelő- intézet, telefon: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. utcai rendelőintézet, gyermekpoliklinika, földszinti bejárat, telefon: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. rendelőintézet ügyeleti helyiség. Telefon: 12-812. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér. Pécs-Vasas II.. Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Me- szes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hivliató a 12-390 telefonszámon, este 7-től reggel 7 óráig. Százhúsz éve születeti Rippl-Rónai József Móricz Zsigmond Művészetét az elmúlt száz évben kis könyvtárra való tanulmány, esszé, könyv, vallomás elemezte már, sokféle nézőpontból világítva képeire. Most, születésének évfordulóján, beszéljünk Emlékezéseiről, mert ez a kötet összefoglalja mindazt, amire piktúrájában törekedett. A Nyugat kiadója Rippl- rajzokkal díszítve, szép virágmintás vászonkötésben jelentette meg 1911-ben Emlékezéseit. Ez a műfaj végül is irodalmi, s a szerző el is mondja, hogy literátorok ösztönzésére fogott tollat: „Azért írok, mert beugrattak. Néhány íróművész ugratott bele. Meglátták egy művészi dologról szóló tárcacikkemet s buzdítottak, írjam össze emlékeimet." Bemutatja az önmagára találás útját, azt az emelkedést teszi szemléletessé, amelyik Munkácsy festészetétől önnön egyéniségének kialakulásáig vezetett. Nagyvonalúan nézett szembe azokkal az akadályokkal, amelyeket a rosszindulat és a meg nem értés vetett útjába. A párhuzam itt csaknem kikerülhetetlen, mármint az arra való utalás, hogy — mint maga is kiemelte — ugyanolyan volt a sorsa, piktúrájának fogadtatása, mint a francia újítóké Puvis de Chavannestól, Cézanne, Rodin, Toulouse Lautrec és másokon át Fo- raon-ig. A múlt század utolsó évtizedeiben Párizsba kerülő fiatal művészek előtt két lehetséges út nyílott meg. Az egyiket Fényes Adolf testesítette meg, mindent és mindenkit kritizált, merthogy ő a legmagasabbra tört. Mellette Rippl-Rónai (a másik út képviselője) passzívabbnak látszott lemondásaival, anyagi nélkülözéseivel. Festőnk a „lágyabb" úton haladt, ami a Champs de Mars festő-csoportján át vezetett a sikerhez. Pályájának kezdeteitől élénk vonzalmat érzett az irodalom iránt. Ez az érdeklődés csak fokozódott, amikor Thadée Na- tanson, a Revue Blanche jószemű szerkesztője bekapcsolta a lap körébe. A folyóiratnak voltak kisebb-nagyobb saját törzshellyel rendelkező társaságai. Ilyen volt a rue Saint-Honoré egyik kocsmája, ahol Rippl- Rónai megismerkedett Alfréd Jarryval, kinek különcködései és übü király című darabja felkeltették figyelmét. Jarry a Revue Blanche-ban később méltatta a festő öreganyám című képét és életrajzának feldolgozását is ígérte. Egy másik társaság a Mont- parnasse-vasútállomás melletti Café de l'Avenue-ben jött össze esténként. Többször megfordult ott Oscar Wilde, s Rippl-Rónai sokszor sajnálkozott azon, hogy nem találkozhattak. Ilyen hangnemben emlékezett meg arról is, hogy nem hallgathatta Stéphané Mallarmé virágos nyelvezetű beszélgetéseit. Ez a társaság a kávéházban védekező reflexből csoportosult, s festőnk párhuzamot látott a „hivatalos” íróktól kapott gán- csoskodások és a „hivatalos" festők impresszionizmus ellenes kirohanásai között. Nem csupán a védekezés, hanem az eredmények is egymás mellé sodorták őket. A kölcsönhatás szép példáját elevenítette fel Emlékezéseiben: „Stéphané Mallarmé Les Pages szép könyvét, ■ amelyet Bruxelles-ben nyomtak, már 1894 körül lapozgattam (...) elég szerénytelenül beletettem a könyv lapjai közé olvasás közben csinált kis kontúros, színes rajzaimat dekorációnak. Nagyot is néztek francia barátaim, mikor először meglátogattak Neuillyben, és ott találták asztalomon Mallerménak .általam illusztrált' könyvét; azt hitték, a rajzok csakugyan illusztrációk, a könyv hozzátartozó, kiadott részei. Hogy jutok ilyen megtisztelő megbízáshoz? Babits Mihály Mondom, hogyan jutottam, a könyvet pedig, melyet ritka szép nyelvezete miatt sokan excentrikusnak találtak, én éppen ritka szép nyelvezete, annak szinte parfümös illata miatt nem győztem eleget olvasni." Csak sajnálhatjuk, hogy a rajzok közben elvesztek. Megmaradt viszont az a négy kőnyomat, amivel egy évvel később Georges Rodenbach Les Vierges című novelláját díszítette. 1895-ben írta haza becsének, hogy olyan illusztráción dolgozik, amiért a kiadó 2000 frankot áldoz: „A könyvecske nem lesz vastagabb mint két irka — egy rövid históriával, amelyet egyik legelőkelőbb francia (születésére nézve belga) író ír a mi gondolatainkat kifejező rajzok után: tehát amint látják, fordított a viszony." Ha a Rippl-Rónai által említett neveknek csak egy részét is egymás után írjuk — Puvis de Chavannes, Rodin, Verlaine, Rimbaud, Mallarmé, Cézanne, Gaugin —, akkor szinte plasztikusan látjuk azt a művészeti forradalmat, amelyik a századvégi Franciaországban történt, és aminek jelentősége éppen az ő piktúrájával jutott diadalra a hazai festészetben. Általa juthatunk belsejébe annak a kaleidoszkópnak, amelyik színekkel és új eszmékkel birkózva, Párizsból lendülésre kényszerítette a piktúrát úgy, hogy addig nem sejtett utakra induljon. Rippl-Rónait lelki barátság fűzte össze minden olyan mű- • vésszel, íróval, akik tettek valamit az újért. Kiderült az Emlékezéseiből. Könyvében nem irodalmi hatásokra törekedett, hanem „eldiskurál" mindazokról a dolgokról, amelyek foglalkoztatták. Prózája — miként képei — világos, közvetlen, színes. Ez is alap volt ahhoz, hogy a húszas évek elején megfesse Móricz Zsigmond, Babits, Szabó Lőrinc, Schöpf- lin Aladár és mások arcképét, így is dokumentálva, hogy ecset és toll mennyire közel voltak egymáshoz művészetében. Laczlcó András
