Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-17 / 133. szám
A Dunántúli Napló bemutatja Á Volán egységes irányítórendszere Szemközt a ferde falon 9 monitor, mellette kétoldalt további 9 képernyő, előttük ívben hajló hosszú asztal, középen vezérlő- egységek, pontos időt kijelző digitális óra, oldalt magnetofonok, mikrofonok, telefonok és egy-egy különleges rendeltetésű jelzőtábla. A ferde fal mögött keskeny helyiségben mindennek a háttere bejövő kábelekkel, bonyolult elektromos berendezésekkel. Ez a pécsi Volán egységes irányítórendszerének (EIR) műszaki diszpécser- központjo. ölök a vezérlőegységek előtt, szemben a monitorokkal, amelyeken át lehet tekinteni az egész telepet. Egy-egy kar finom mozgatásával irányítom a telep különböző pontjain oszlopokra elhelyezett kamerákat, egy gomb benyomásával közelítem o képet (a kamerák gu- mioptikásak), egy másikkal élesre állítok (leolvasom az előttem levő autóbusz rendszámát), aztán távolitok, ismét pásztázok - a kamerát csaknem körbeforgatom. Úgyszólván nincs a telep szabad terének olyan pontja, amelyet ne tekinthetnék át... Ugyanezt megteheti a Volán igazgatója és műszaki igazgatóhelyettese is saját irodájában, a forgalmi igazgatóhelyettes pedig álló képeken tekintheti át a telepet. EIR — közelről A műszaki diszpécserközpont az egyik alrendszere az EIR- nek, a helyi közlekedési forgalomirányít ó diszpécserközpont a másik, az anyagellátó alrendszer a harmadik. Amit itt látok (Kiss József műszaki igazgató- helyettes és Albert Ferenc forgalmi igazgatóhelyettes a kalauzom) több éves fejlesztési munka közbenső — de lényeges minőségi változást hordozó- eredménye. Maga a műszaki központ már a harmadik, elődei jóval szerényebbek és kevesebbet tudók voltak. Évek óta minden ebbe az irányba mutatott, a pécsi helyi közlekedésben kialakított új rendszer (számítógépes fordatervezés, decentrumok, vonalcsoportok stb.) is ezt a célt szolgálták, és az egész akkor válik teljessé, ha a Volán most születő TPA 1140 típusú számítóközpontjának egyik perifériáját összekötik az ElR-rel. A Volán Tröszt fejlesztési programja keretében eddig Pécsett. Székesfehérvárott és Békéscsabán szervezték meg kísérleti jelleggel, a pécsi április elején kezdte meg működését- egyelőre a helyi közlekedés járművei részére (az év végére számítják a tehergépjárműpark bekapcsolását). Alapvető feladata, hogy minden adatot összegyüjtsön a járművekről a forgalomba való kibocsátástól a különböző javításokig. Az EIR elhelyezésére új üzemi épületet építettek a telepen, ide futnak be az idegszálak a kameráktól és a mindenfelé elhelyezett járműazonosító érzékelőktől. Aki itt van, az mindent tud a telepről: mely járművek vannak kint a forgalomban, melyek vonnak javításon, mikor hagyhatják el a műhelyt... Mielőtt bemennénk a helyi közlekedési forgalomirányító diszpécserközpontba, érdemes megismerkedni az alrendszerek kapcsolati rendszerével. Mint látni fogjuk, a helyi diszpécser- központ a városi tömegközlekedésen tartja a kezét — bármi boj van a kintiévá járművek valamelyikével, kapcsolatba lép a műszaki központtal. Ez az egész telepet az ellenőrzése alatt tartja és kapcsolatban van a műhelyekkel is, hogy állandóan pontos képe legyen a járművek javításának helyzetéről. A diszpécser előtti jelzőtáblán a műhely javítóállásai, bennük kis táblácskák különböző kódjelekkel: milyen gépkocsi van bent, milyen típusú hibával, mennyi időt adtak a javításra - tehát mikor kell elhagynia a műhelyt. A műszaki diszpécser másik kapcsolata az anyagellátó alrendszerrel, azaz a raktárral van, ahol az ElR-től kimenő információk szerint készítik elő a javításhoz szükséges anyagokat, hogy késlekedés nélkül vehessék munkába a lábon bejövő vagy daruskocsival behozott járműveket. Mi újság a városban ? És most menjünk be a helyi közlekedés irónyítóközpontjába. Ez másképpen néz ki az előzőnél. Itt a falon Pécs hatalmas térképe van, rajta kis színes égők jelzik az alközpontokat, az összes megállókat. Alatta a műszerpulton kapcsolótábla valamennyi pécsi járattal és megállóikkal, egy monitor, amire be lehet hozni a műszaki központ kilenc képének bármelyikét és két képernyő, amely a 126 autóbusz helyzetét mutatja: kint vannak-e, vagy a telepen (ugyanilyen célt szolgálnak a műszaki diszpécserközpont képernyői is). Amíg a telepen van a jármű, a jármű, a járatós rendszáma világít, ugyanis minden járműre hosszú hullámú jelzőberendezést szereltek, érzékelő pedig a telepen található számtalan helyen. Ha elhagyja a jármű a telepet, megszűnik a kapcsolat, kialszik a rendszám fénye — innen tudni, hogy az autóbusz már a városi forgalomban van. A diszpécserközpont közvetlen URH-kapcsolatban van a hat alközponttal (Újmecsekalja, Kossuth tér, Főpályaudvar, Budai városrész, Lvov-Kertváros és a Nevelési Központ), ahonnan az égvilágon minden tájékoztatást megkapnak, az autóbusz URH-lánc segítségével pedig a vonalakról is jön a tájékoztatás, ha egy-egy kocsi hiba miatt kidől a sorból. Ilyenkor gyullad ki a megfelelő lám- pácska a térképen. Itt a továbblépés az lesz, ha az alközpontokba is kitelepítik a járműazonosító érzékelőket - akkor az irányítóközpontban is tudják, mely kocsik vannak pihenőben, illetve forgalomban. Ha ismétlődnek a hibák... Az ElR-t délelőtti időben mulatták be, amikor éppen semmi különös esemény nem volt. Megnyugtattak: így van ez rendjén. Akkor jó, ha eseménytelenül peregnek a percek az ElR-ben, mert olyankor rend van a tömegközlekedés körül a városban. Ez idő tájt egyébként is törvényszerű lehet a csend, hiszen a mai forgalmat tegnap dél körül kezdték előkészíteni, hajnali négykor kész napi program birtokában kell indítani a forgalmat. Egy külön helyiségben történik az előkészítés. Itt mindent tudnak a forgalomban levő járművekről. És mit érdemes tudni? Természetesen a műszaki állapotot — ez az alapja mindennek. Most már lehetőség van arra, hogy a különböző hibákat elemző módon figyeljék, és ezzel a karbantartás, javítás is módszeresebb legyen, azaz például egyes hibajelenségek ismétlődése esetén idejekorán vonják ki a forgalomból a kocsit és küldjék javításba. Az előkészítés feladata összeállítani a következő ncpon forgalomban levő autóbuszállományt, valamennyi kocsi fordáját - a teljes napi menetrendet. H. I. T avasz az agoián* ülök a vízmedence szélén, mögöttem három magasba lövellő vízsugár csobog, s ez a hang zsongítóan olvad bele a jövő-menő-sétáló-pihenő emberek zsibongó hangzavarába. Délután van. A nap sugarai végigsöpörnek a kb. 300 méter hosszú — nem is tudom milyen elnevezés illik rá jobban — téren (?) sétautcán (?)... A Ivov-kertvórosi agorón vagyok. Hivatalosan — utcatábla közli velem — üzlet utca a neve. Mellettem apróság hasal a medence szélén, anyuka fogja a grabancát, nehogy belebillenjen, s hideg fürdő legyen a játék vége. A csöppség az anyai kéz nyújtotta biztonsággal eltelve paskolja a vizet.. . Néhány nagyobb srác körbeszalad a medence szélén, hajócskákat eregetnek és — mi tagadás — bele is szemetelnek a vízbe. De hisz milyen jó játék is a víz, • Agora = piactér, vásártér, egyszersmind a népgyülés helye az antik görög városokban. különösen, ha itt a körenge- teg közepén van. Nézem a zajló életet és nézem a környezetet, amely ezt övezi. A tévéházak itt, ezen az oldalon dél felé fordulnak loggiáikkal, amelyek minden lakás sajátosan egyéni hangulatát árasztják. Itt is, ott is kifeszített kötélen fehérneműk, ruhaneműk száradnak, és én nem érzem zavarónak ezt a látványt. Ez itt egy viszonylag zárt tér, melynek falak közé szorult élete a szűkebb mederben folyó vizéhez hasonlóan pezsgőbb, morajlóbb. Amott a térség tengelyeként is felfogható Barátság forráson túl, ahol a tévéházak megfordulnak, a térség kitágul, határa szinte a Mecsek. Az emberfolyam itt szélesebben hömpölygővé válik, a morajlás is szétterül... De most még itt ülök a medence szélén, ahonnan a kicsi már odébb totyogott, s a helyét egy másik vette át, ugyanolyan buzgalommal paskolva a vizet... Az ABC mohón nyeli az embereket az egyik ajtón és ontja kifelé a másikon. Előtte mindig van alkalmi árus: hol könyvet, hol bazárárut kínálnak, most éppen a virág megy. A Berek-folatozó előtt ernyők alatt kvaterkázva söröznek, kálóznak, az ABC előtt kiszélesedő tér padjain a fiatal városrész idős polgárai találkoznak.! Elindulok kirakatokat nézegetve. Kirakatokat? Voltaképpen kevés a valódi kirakat; igaz, az üzletek némelyike sem kirakatot kínáló. A Barátság forrásnál emelkedik a tér; egy gördeszkás fiú suhan felém, ügyesen kerül ki, majd egy hirtelen fordulattal megáll, leugrik, és máris a hóna alott a szerkentyű. Siet fel az üzletsor felé, neki az új menetnek. Amikor az alsó részen fogy már a fény, itt még bőséggel ontja sugarait a Nap. A piac és a környéke most eleven igazán. Figyelem, hogy sokan ezt a részt szeretik inkább; lehet, hogy azért, mert kevésbé érzik a bezártságot. Figyelem a piacot, ami nem is a legnagyobb, nem is a legolcsóbb, de él. mindig frisset kínál és a napi bevá- sárlókörút során nem is lehet elkerülni. Itt a boltok körül mindig össze lehet találkozni ismerőssel, szót lehet váltani, tré- cselni egyet, aztán menni tovább. Megállók és gyönyörködöm. Nem tudom, más is teszi-e ezt. Félek, hogy csak kevesen. Pedig milyen érdemes ilyen tavaszi délutánon pár percet erre is áldozni. Aligha van a városnak még egy pontja, ahonnan ilyen csodálatos egységben lehet áttekinteni Pécset, az őt övező hegyvonulattal együtt. Vajon meddig őrződik e látvány? — merül fel bennem a kérdés, mert eszembe jut, hogy az eredeti rendezési terv sok mindent ideképzelt, kezdve egy magasházzal. Előkeresem a tervrajzot: ez az oldal is ugyanolyan zártra tervező- dött — csak éppen megfordítva — mint a túlsó. Utána is érdeklődöm, mi várható. Nem tudom, megnyugtató-e a válasz, én mindenesetre annak fogom fel, hogy a minap elkezdett két épületen — OTP-fiókon és kisvendéglőn — kívül a következő években mást már nem építenek itt, a területet parkosítják. Tehát nyitva marad ez a nagy, városra néző ablak — az agora ablaka. Milyen is ez a Ivov-kertvárosi agora? Mindennapi találkozásaink, fontos vagy csak annak vélt ügyeink színtere, ami nélkül szegényebb lenne ez a városrész. Úgy érzem, ez adja meg az egésznek az izét, zamatát, szerteágazó csápjai pedig magához vonzanak sok-sok ezer embert. Hársfai István HÉTVÉGE 3. Kiváló minőségű a mész Az utolsó simítások az építkezésen Május 22-én búcsúznak a lengyel munkások Beremendtől A régi mészüzemben alig egy-két hónapja is még mint lisztes molnár a zsákot a garat alatt, úgy tartották az asszonyok a papírzsákot és fogták fel a mészhidrátot. A levegőben szállt a por, a hajat szorosan kellett takarni, és szájuk elé vastag gézt, pelenkát kötöttek, hogy ne lélegezzenek be túl sok mészport. Itt, az új beremendi mész- üzem mészhidrát-csomagoló- csarnokában nincs erre szükség. Por alig, és az asszonyoknak nincs más dolguk, minta kiöntőcsövekre ráhúzni a zsákot, a többi mór az automati- káé: tölti, zárja, szállítja és legközelebb csak a vagonba rakodáskor érinti emberkéz. Cving Istvánná például, úgy tűnik, olyan gyakorlottan végzi az új munkát, mintha régóta ezt csinálná, pedig ezek a napok még tanulóidők. Mögötte állnak a többiek, figyelik, köztük Kislaci Lajosné, aki a legrégebben, 15 éve dolgozik a beremendi mészműnél. — össze sem lehet hasonlítani a két munkahelyet. Ahhoz képest itt álom a munka — mondja. — Mikor bezárt a régi üzem, egy hétre elvittek bennünket Lengyelországba tanulmányútra, ott láttunk először ilyen berendezéseket. Milyen távolinak, milyen hihetetlennek tűnt, mikor az első földmunkagép belemart a talajba a beremendi cementgyár mögötti hatalmas parlagon, most pedig alig két év múltán hatalmas, modern mészüzem működik. Mikor megindult a gigantikus építkezés, legalább 600 lengyel szakmunkás dolgozott azon, hogy így legyen, most a munka végső fázisában „csak" 200-an teszik még, amit tenni kell ahhoz, hogy ahogy tervezték, május 18-ig megtörténhessen valamennyi létesítmény műszaki átadása. Addig gyorsítva peregnek az események, szinte minden napra jut egy-egy ' részegység átadása, egy garanciális bemérés, beszabályozás, javítás. Josef Cil, az építkezés lengyel igazgatója és egyik felelőse —, aki az első kapavágástól itt van, és utolsóként is távozik majd a helyszínről —, mondja, hogy május 6-án kezdték meg a mészégető kemence garanciális kimérését. Ehhez az kellett, hogy legalább három napig teljes kapacitással működjön, ami 450 tonna darabos égetett meszet jelent naponta. A kemence első begyújtása többszöri határidőmódosítás utón végül is március 29-én történt meg. A késést okozó hibákról nem szívesen beszél az igazgató, ami érthető, hisz végül is logikusan működő mész- vertikumot építettek és a hibák kijavítása után a kemence a begyújtás óta folyamatosan jóminőségű meszet ad, amiből már eddig, a próbaüzem alatt 7265 tonnát értékesítettek. — Méghozzá milyen jó minőségű meszet! — mondja Bencsik István üzemvezető. Irodájában üvegekben őrzi a kemencéből kikerült legelső terméket. — Csodálatos ez a technológia, az eddig gyártott mésznél összehasonlíthatatlanul jobb és nemcsak ez, hanem a mészhidrát is. — A két kemencetoronyba egyszerre 700 tonna zúzott kő fér. Tíz köbméter fával egy hétig hevítették, míg az egész kőzet 800 C fokon izzásba nem került. Ettől kezdve már automatikusan indult el a folyamat, követ tölt, olajat, gőzt adagol, a kész terméket kiönti, kézi beavatkozásra nincs is lehetőség. Az építkezésen a kép a következő: minden technológiai vonal működik, a hatalmas kőtörő, amely a bányából érkező tömböket zúzza, az osztályozó, a kőlisztőrlő már év eleje óta folyamatosan üzemel. A kemencének, hidratólónak és az automatikus csomagolónak ezekben a napokban folyik az átadása. Már csak az utolsó simítások, az utolsó javítások vannak hátra és a 200 lengyel munkást május 22-én búcsúztatják. Sarok Zsuzsa i
