Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-12 / 100. szám

Fotó: Erb János azt követően, hogy a bánya- lovaktóL búcsút vettünk. Egy a lényeg: a majdani nagyhoza­mú fejtésekből a készletet mi­előbb és folyamatos szállítási móddal szükséges eltávolítani, hogy ezzel is rövidítsük a cik­lusidőket, hogy a puhább sze­neknél teljes szelvényt marhas­sunk, ami után csak biztosítani szükséges. Én tehát ebben lá­tom a jövőt, Vasasbánya pers­pektíváját, aminek legalább annyira emberarcúnak kell len­ni, mint amennyire ma is an­nak vallom. * Késő délutánra jár, mikorra Szekeres Istvánnal, az elővájó brigád vehetőjével találkozunk. Otthon, Vasas ll-n vár bennün­ket lévén, hogy szabadnapos. A világos vakolaté, kétszintes családi ház és körneyzete ar­ról árulkodik, hogy lakója ugyancsak precíz munkát sze­rető ember lehet. Klepah Ott- már kizökkent a jelenből és a verandáról, a szemközti domb­oldal irányába mutat. — Látod, ott ahol olyan opá- los a völgyszűkület, azon a he­lyen emelték az első vasasi ak­nát százkilencvenkilenc évvel ezelőtt. Az a település egyéb­ként a Liget telep névre hall­gat. Azóta eltűntek a DGT ál­tal épített kolóniák, pontosab­ban ma már nem bányászok lakják az elaggott épületeket. Tudod, én mindig azt mond­tam, és vallom ma is: a bá- nyászság külön világ. A bá­nyász nem szereti a tizedik emeletet. A bányász a zöldet szereti, hogy a schicht után a sajátjában pihenhesse ki ma­gát. Ezért is szeretnénk, ha a jelenlegi tervciklusban az üzemnek juttatandó bányászla­kások Vasas és Hird között épülhessenek föl. Ez minden­kinek jobb lenne...(!) A házigazda beljebb tessé­kel bennünket, s még saját ter­mésű bor meg Szekeresné pe­helykönnyű pogácsája az asz­talra kerül, a brigádvezető is a múlthoz kanyarodik. — Tőzsgyökeres vasasi va­gyok, szinte a mostani öreg­akna szájában születtem, a ló­istálló mellett laktunk, öreg­apám és apám is ott dolgozott és az már csak természetes volt számomra, hogy napimun­kásként, majd lóvezetőként jár­tam az aknára és lassacskán így jutottam előre, mígnem vá­jár lettem. Apám mindig fej­tésben járt, talán ezért is kér­tem magam elővájásba. Tulaj­donképpen 1956 szeptemberé­től számíthatom a jogfolytonos­ságot. Hetedik éve vagyok bri­gádvezető, háromszor hatfős telepítéssel dolgozunk. Szeren­csére most már van elég fiatal nálunk, de bánni is tudni kell velük. Úgy tartom, az ember érzékeny műszer, tehát minden­re figyelni szükséges, és min­den munkatárssal korrektnek kell lenni. Én bizony megkérde­zek minden hozzánk kerülőt, miért jött: a pénzért, a laká­sért, a katonai szolgálathalasz­tásért? Mert ha valaki csak a felsoroltakért jön, abból bá­nyász sohasem lesz. Itt van például az Alvics Antal, aki ökölvívó és a csapatunkon dol­gozik. Ma már segédvájár és tudom, megállapodott nálunk. De amíg idáig eljutottunk, többször is szót kellett váltani egymással, sokszor bizony meg­győző érvekkel. Aztán említhet­ném a vájáriskolások példáját: ha jól emlékszem, tavaly leg­alább tízen jöttek az üzemhez és abban is biztos vagyok, hogy a korábbi ismeretség, a brigádokkal való találkozások is közrejátszottak a döntésük­ben. Ezért is mondom azt, idén legalább ennyi fiatalt várunk Komlóról, a saját nevelésű vá­járokról nem is beszélve ... Salamon Gyula A vájvégen Kelet-Európa, hazánk (9.) Fasizmusok Elöljáróban történészi ku­lisszatitkot kell elárulnunk: saj­nálatosan hiányos a kelet-euró­pai fasizmusok ismerete. A tör­ténettudomány és a politikai gondolkodás az összehasonlító vizsgálatok helyett még mindig hajlamosabb a német nemzeti szocializmus és az olasz fasiz­mus általánosítására; inkább ezek jellegzetességeivel helyet­tesíti az egyes helyi fasizmusok sajátosságait. Ugyanakkor, ért­hető okokból, például a román történetírás inkább a szocialista jelen közvetlen előzményeinek tekinthető, 1944-es augusztusi fordulatot járta körül, mint az Antonescu-diktatúra, vagy a Vasgárda problematikáját. Ha­sonló a helyzet Szlovákiában, a szlovák nemzeti felkelés és a szlovák fasiszta Tiso-állam viszonylatában is. A példákat szaporíthatnánk. Ami minket, magyarokat illet, hajlamosak vagyunk egyfajta doktrinér szőr- szálhasogatásra a hazai fasiz­mus-vitákban: a Horthy-rend- szer jellegéről elhangzó minősí­tések az ellenforradalmitól a fasisztáig a jelzők meglehető­sen széles körét vonultatják fel. Mindenesetre azért a segítő dimitrovi koncepció mellett, amely a klasszikus, a német fasizmus lényegét kívánja meg­ragadni és azt a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább militarista elemeinek nyílt, ter- rorisztikus diktatúrájaként írja ie, a kelet-európai fasizmusok sajátosságairól is vannak kü­lönös ismereteink. Feltétlenül megállapítható, hogy az elma­radottság, a történelmi fázis- késettség szoros kapcsolatban van az irányzat itteni jelentke­zésével. A polgáriasultság kor­látáit lebontandó, a növekedé­si és strukturális problémákat megoldandó egyes társadalmi rétegek és csoportok (főleg a kispolgárság és a lumpen ele­mek) különböző fasiszta moz­galmakhoz és ideológiákhoz fordultak. A várt világforrada­lom elmaradása, a tanácsköz­társaságok kudarca, az erős nacionalista és antikommunista hanqulatkeltés csak erősítették ezt az irányzatot. Ám ha bizo­nyos kelet-európai tényezők fokozták, mások gyengítették a fasiszta prediszpozíciókat. Pél­dául az ebben a térségben (fő­leg Szlovákiában és Magyar- országon) a fasizmus szállás- csinálójának szerepét is betöl­tő keresztényszocializmus nyu­gat-európai testvérmozgalmai­val szemben ugyan fokozatosan elvesztette, kezdeti demokrati­kus és plebejus vonásait, az eredeti ideológia maradványai egyben korlátozták is a mozga­lom jobboldali radikalizmusá­nak teljes kifejlődését. A mun­kásmozgalom formai eszköztá­rából való átvételek pedig — bár a demagóg tömegbefolyá­solást célozták — egyben segí­tették bizonyos elemek eltávolo­dó ocsudását is. Vagy nézzünk más, eredeti kelet-európai sa­játosságot. A népies gondolat jobboldalának romantikus, kul­turális vágynacionalizmusa ugyan vastagíthatta a fasiszta irracionalizmus ideológiai fel­hámját, de például a magyar- országi népiesek fő vonulatuk­ban alapvetően racionalisták voltak (ez különös sajátosság a térségben és nem véletlen, hogy ez az irányzat végül bal­oldalivá vált), a romániai popu­listák misztikájában pedig ép­pen a nemzeti-népi sajátosság­nak tekintett orthodoxia, a túl­fűtött vallásosság volt a korlá­tozó elem. Mégis, függetlenül az elmon­dottaktól, a korszak egészére megállapítható, hogy az egyes államok többé vagy kevésbé súlyos, fasiszta vonásokkal vol­tak terhelve. Akkor is igaz ez, HÉTVÉGE ha totális fasizmusról ebben a térségben nem beszélhetünk, hi­szen bizonyos polgári liberális elemek, az előbb felsorolt kor­látozó tényezők nem engedték ezt kifejlődni. Csehszlovákia volt az egyet­len pozitív kivétel. A korabeli Európa talán legfejlettebb pol­gári demokráciájaként élte át az időszakot és a hatalomba nem engedett fasisztoid be­szivárgást. Más kérdés, hogy a megoldatlan vagy mestersége­sen szított nemzeti nehézségek a szudétanémet és szlovák nemzeti mozgalmakat egyre in­kább a csehszlovák állam fel - bomlasztására törekvő, náci Németország felé taszították, s így a külpolitikai orientáció nem lényegtelen ideológiai meghatározottságokat is ered­ményezett a Henlein és Tiso- féle mozgalmakban. (Közbeve- tőleg: bizonyíték ez arra, hogy a hatalomhoz vezető úton egy mozgalom messzemenően át­alakulhat és különösen Kelet- Európában a külpolitikai meg­határozottság döntő szerepet játszhat. Bulgáriában és Jugoszláviá­ban — Magyarországgal és Ro­mániával ellentétben — nem volt komoly fasiszta tömegmoz­galom, hanem olyan diktatúrák alakultak ki, amelyek fasiszta módszereket is adaptáltak. Kü­lönösen Bulgária volt jellemző, ahol a diktatórikus és liberális kormányzatok váltották egy­mást. A baloldal, a kommunis­ták és a parasztpárt hagyomá­nyosan nagy ereje mindvégig akadálya volt a bolgár fasizmus kiteljesedésének. Romániában bizonyos fokig más volt a kép­let. Az első világháború nagy kelet-európai haszonélvezője, győztes ország volt, amely fej­lettebb viszonyok között, a 20- as, 30-as években sok libe­rális vonást is mutatott. Ám az általános európai jobbra- tolódás és a széteséstől való félelem az 1939-40-es nemzeti válság itt is a diktatórikus, ese­tenként a fasiszta tendenciákat támogatta, és vezetett végül- is az egyértelmű német orientá­cióhoz, az Antonescu diktatú­rához, a külpolitikai indítékú fasizálódási törekvésekhez. Ami Lengyelországot illeti, a két vi­lágháború között egyértelműen antiliberális uralmi rendszer jött létre, amelyben a fasiszta vonások egyre markánsabban jelentkeztek. A lengyel történé­szek szerint különösen Pilsudski diktatúrájának bukása után tör­tént bizonyos alkalmazkodás a feltörekvő nyugati szomszéd­hoz. Az egymással versengő jobboldali csoportok váltako­zásai, a konszolidáció hiánya is erősítette ezt az irányzatot. Magyarországon a Trianon-sokk és a belső gazdasági feltéte­lek a 30-as években tovább erősítették a szélsőjobb tömeg­befolyását. Az uralkodó ellen- forradalmi elit ugyan lavírozni próbált a német-barátsággal, hogy elkerülje a saját hatalmát is veszélyeztető, totális fasiz­must, ám az országgyarapító látszatsikerek a szélsőjobb, és az egyértelmű német orientáció malmára hajtották a vizet. Mindezt betetőzte 1944. ősze, amikor Szálasi totalitarianizmu- sa teljesen kiszolgáltatta az or­szágot is a német fasizmusnak. Még egyszer összefoglalva: a belső feltételek, a külpoliti­kai orientációváltás, a munkás- mozgalmon belül zajló, ellen­ségeskedésig menő viták Ke­let-Európábán elősegítették az antiliberális, antidemokrati­kus fasisztoid tendenciák erő­södését. A térség országai, az uralkodó és hatalmon lévő po­litikai csoportok nem tudták és nem is akarták kivonni ma­gukat a forradalomellenes siker lehetőségeivel kecsegtető, ura­lommentő kísérletből. Vállalták és velebuktak. Dérer Miklós Vasa» mai ma Riportalanyunk háza, Vasas új utcájában A kívülálló számára érthetetlennek tűnik: vajon mi­nek köszönhető, hogy a mecseki szénmedence üzemei közül egyedül Vasasbányán nem küszködnek létszám- hiánnyal és nap-mint nap nem fő a feje az üzem ve­zetésének, hogyan is telepítse a csapatokat. Pedig a körülményeket tekintve náluk sem különb a helyzet másoknál, az adottságok is hasonlók, a műszakra já­rók naponta több tíz kilométert utaznak, míg a kasba léphetnek... A vasasiak azt mondják, talán mindez azért lehetséges, mert családias üzem az övék. Én pe­dig úgy érzem; emberarcú. Ezen tűnődöm a csillenépes­ben is, miközben elhagyjuk az aknarakodót és a főszállítóvá­gaton zötyögve Szekeres István elővájó csapatához igyekszünk. Ahogy tudom Vasason és Hir- den megközelítőleg nyolcezren élnek, közülük száznyolcvanon járnak Petőfi-bányára. A töb­biek Pécsről és több mint öt­ven baranyai településről bu- szoznak naponta az üzembe többek között Szederkényből, de még Hímesházáról is. Né­hány évvel ezelőtt természete­sen Vasast sem kerülte el az a nagyfokú munkáskéz-hiány, ami másokat ma is nyomaszt. A hetvenes évek derekáig egyre nagyobb mérvű lett az elörege­dés, a bányászok korátlaga már meghaladta a negyvenkét évet. Gerber György üzemveze­tő és munkatársai azt kérdez­gették egymástól, hogyan to­vább? Azóta az emberek fele kicserélődött és az üzemben dolgozók korátlaga több mint három évvel csökkent. Termé­szetesen mindezt nem érhették volna el, ha nem tudják kötni a fiatalokat. Az elmúlt öt esz­tendőben például közel száz­hetven vájárt képeztek ki, így az idősebbeket az improduktív munkákra oszthatták be. Több mint ötszázhatvan lakást ad­tak át az üzem dolgozóinak, ami megközelítőleg a létszám felét jelenti. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy még a pécsi rádió német nyelvű adá­sában is propagálták Vasas­bányát Érthető hát, hogy ma legalább 560 harminc éven aluli dolgozik az üzemben, ho­lott egy évtizede alig százan lehettek. * Meglehetősen meredek gurí- tón kapaszkodunk fölfelé Sze­keresék munkahelyére. Néhány pillanatra félrehúzódunk, fia­talember kér utat, aztán már el is tűnik a szemünk elől, csak a csizmája alól megin­duló guruló szénrögökből érzé­kelem, hogy már méterekkel előttünk jár. Klepah Ottmár, az üzem pártbizottságának tit­kára meg is jegyzi: ennyit je­lent a fiatal erő a bányában. A délelőttös szakban Jung András a szakvezető vájár ha­todmagával. Itt-ott látszik az öregmunka, amiből arra követ­keztetek, valószínű lassúbb az előrehaladás, sokkal jobban oda kell figyelnünk a főtebiz- tosításra, mert könnyen meg­folyik a laza szénfal. — Nagy a nyomás, így aztán az utóbbi két hétben legyön­gültünk a teljesítményben. Amíg nem értük el az öreg­munkát, három métert is ha­ladtunk naponta. Egyébként a Huttner fejtés alapvágatát nyit­juk meg ezzel a diagonál gu- rítóval, hogy a szállítási utat lerövidítsük nekik. Február ele­jén álltunk be, még tizenkilenc méter van vissza a százötven méterből fejtésre lyukasztásig. Különben a kaparó villanymo­torja is megérkezett, biztos lát­ta: odalenn van az alapvága­ton, a délután folyamán meg­kezdjük a beépítését. Két nap alatt végzünk is vele: rajtam kívül mindenki harminc éven alul; és ez így van jól. A fia­talok pótolják az erőt és aki megbecsüli magát, meg is ál­lapodhat nálunk, hiszen két éven belül lakást kap. Nem úgy mint évekkel ezelőtt. És az is megnyugtató, hogy biz­tosítva van a jövőnk, fejlesztés előtt áll Vasas. Úgy tudom, legalább harminchat millió tonnára becsülhető a lefejthető szénvagyon, ami fedezi az ez­redfordulóra tervezett termelé­si felfutást. Az ötödik szint fel van tárva, a hatodikon most indult el a munka, így hát nincs keseregnivalónk. — Nincs bizony, András! — kapcsolódik a beszélgetésbe Gerber György. Emlékszik-e,' hogy 1976-ban 299 ezer tonna volt az éves tervünk, most meg 400 ezer. Akkor 1450 kilogramm volt a műszakonként egy főre eső termelésiterv, most 1900 kilogramm. És a jövőbeni ter­melési felfutásra is fel kell készülnünk, ami a liászprog­rammal függ össze. Ez kény­szerű parancs! Az ezredfordu­lóra Vasasbánya várhatóan a Mecsek legnagyobb szénterme­lő üzeme lesz évi 1,1 millió tonna feladattervvel. Mindezt két oldalról szükséges megkö­zelíteni. Éveken át kísérletez­tünk különböző, a Mecsekben addig nem alkalmazott beren­dezésekkel, amiből sokat ta­nultunk. Egyrészt tehát a mű­szaki fejlesztés, a megfelelő gépek kiválasztása és munká­ba állítása ad majd nagy fel­adatot társszinten és nekünk is, másrészt nagyarányú bá­nyafejlesztés és rekonstrukció előtt állunk. Tervezőasztalon van már az új, nyolc méter átmérőjű akna, ami két szállí­tógépes rendszerű lesz, a ti­zenkét négyzetméteres főszállí­tóvágatokat tizennyolcra bő­vítjük, kicseréljük a mozdony- parkot, növeljük a szállítási ka­pacitást, a szellőzőrendszer korszerűsítésével jobbá válik a bánya levegője. A kilencvenes évek végén három nagy fejtés adja meg Vasas napi négy és félezer tonnás termelésének a döntő hányadát, amelyekben gépi biztosítás és jövesztés lesz. Persze minderre fel kell készíteni a mostani fiatalokat, mint ahogy magukat is, And­rás, annak idején meg kellett tanítani a gépek kezelésére,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents