Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-10 / 98. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli namo XXXVIII. évfolyam, 98. szám 1981. április 10., péntek Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: A bólyi pedagógus KISZ újrakezdi I (özei a negyvenedik újításhoz Veszélyeztetett gyermekek Fiatalok háztájija Véménden Mérséklet vagy politikai nyomás? Világszerte elemzi a sajtó Leonyid Brezsnyev legutóbbi, a CSKP XVI. kongresszusán mon­dott beszédét. A visszhangok különbözőek. Vannak azonban oyan konkrétumok, amiket még a burzsoá tömegtájékoztatás sem hagyhat figyelmen kívül. Ez pedig nem más, mint a szov­jet vezetőnek ismételten ki­hangsúlyozott tárgyalási aján­lata, az a határozott készség, hogy az enyhülés eredményei­nek védelmében tovább folytas­sák a párbeszédet a Nyugattal, mindenekelőtt az Egyesült Ál­lamokkal. Brezsnyev ismételten aláhúz­ta: meg kell akadályozni a fegyverkezési verseny újabb fordulójának kibontakozását, azt, hogy Európa a rakéta­nukleáris fegyverek arzenáljává változzék. E cél érdekében ja­vasolta a rakétatelepítési stop­pot, más néven moratóriumot a NATO-nak, addig is, amíg átfogó egyezményekkel szabá­lyozzák e kérdést. Brezsnyev konstruktív tárgyalásokat java­solt, azt, hogy a vitás kérdések megoldására törekedve üljenek le a felek a tárgyalóasztalhoz. Moszkva tehát ismételten jó­szándékáról tesz tanúbizonysá­got. Ugyanakkor a NATO-álla- mok e heti magas szintű ta­nácskozása egészen más jelle­gű állásfoglalásokat tett. Az atlanti hadügyminiszterek Bonn­ban tanácskoztak, s közlemé­nyükből az derült ki: nem tár­gyalni, hanem fegyverkezni szándékoznak. A kisebb NATO- országok némi vonakodással, de. engedtek Washington nyo­másának, hozzájárulva ahhoz, hogy a közép-hatótávolságú nukleáris rakéták európai tele­pítését a Szovjetunióval folyta­tandó tárgyalásoktól függetle­nül kezdjék meg. A tények azt bizonyítják: az érdekellentétek­től függetlenül felülkerekedik a nyugati tőkés országokban az a veszélyes vonal, amelf a ka­tonai erőfölény megszerzésére törekszik, s attól sem riad visz- sza, hogy ezt a nyílt politikai nyomás eszközéül használja fel. Ezt illusztrálja a Lengyelország­gal kapcsolatos nyugati állás­foglalások sokasága is. A nyugati politikusok, publi­cisták az utóbbi időben gyak­ran hivatkoznak a „mérséklet” jelentőségére az államok közöt­ti kapcsolatban. Ez valóban fontos elv, csak éppen alkal­mazni kellene, mindenekelőtt a katonai enyhülés, a leszerelés érdekében, hogy Európa ne válhasson a hidegháború szín­terévé. Miklós Gábor Lázár György fogadta a svájci pénzügyminisztert Lázár György, a Miniszterta- A fogadáson jelen volt Heté- nács elnöke csütörtökön a Par- nyi István pénzügyminiszter, va- lamentben fogadta Willi Rit- lamint Auguste Geiser, Svájc schard svájci pénzügyminisztert, budapesti nagykövete. A haderőcsökkentésről folytatják a tárgyalást A dr. Emil Keblusek csehszlo­vák nagykövet elnökletével csü­törtökön megtartott 269. plená­ris üléssel lezárult Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalássoro­zat 23. fordulója. A tanácsko­záson a szovjet és az amerikai nagykövet mondott beszédet, majd az ülést követően mind­két fél képviselője sajtóérte­kezletet tartott, amelyen - ki-ki a maga szemszögéből - érté­kelte a befejeződött forduló­ban végzett munkát. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő, 24. fordulója május 14-én kezdi meg munkáját. Hőkezelés helyett — tejsavas konzerválás Terjed a nedves kukorica takarmányozása A bemutató résztvevői megvizsgálják az új mádon készített ta­karmányt Sikeres bemutató Drávafokon A jelenlegi olajárak mellett a szárítás mázsánként 52-60 forinttal terheli a kukoricatáro­lás költségeit. Baranyában is megnőtt az érdeklődés az ol­csóbb tartósítási eljárások iránt, amelyek helyettesíteni tudják a hőkezelést. Ezt az ér­deklődést elégítette ki az a be­mutató, amelyet a Baranya megyei Tanács a MAE és az MTÁF közös rendezésében tar­tottak tegnap délelőtt a dráva- foki Új Esztendő Tsz-ben. A nedves fóliás tárolás költ­sége negyedannyi, mint a szá­rításé. Tavaly már 17 tsz al­kalmazta, összesen 19 000 ton­na szemes kukorica betárolásá­ra. A lehetőségek azonban 50 000 tonnára adottak, muta­tott rá megnyitójában Farkas László, az MTÁF igazgatója. Az etetési eredmények jók, s azt igazolják, hogy bizonyos ki­egészítők hozzáadásával a ned­vesen tárolt kukorica takarmá­nyozási eredményekben felve­szi a versenyt a hőkezelttel. Nagyon hibás azonban az a gyakorlat, hogy a november végén érő, az aratás végére maradó kukoricát tárolják be nedvesen, mutatott rá előadá­sában dr. Duduk Vendel, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem docense. A különféle penészgombák és rothasztó baktériumok szaporodását ilyenkor már nem lehet megál­lítani. Illetve egyféleképpen le­hetséges, propionsavas keze­léssel. De tekintve, hogy a propionsav ára is felment, a költség ilyenkor eléri a hőke­zelés költségét. Az olcsó, natúr­erjesztés — amelyhez még tej­savat sem kell adni, hisz ele­gendő képződik a kukoricake­ményítőből — akkor ad 100 szá­zalékos eredményt, ha a kuko­rica víztartalma 35 százalék, az eredeti penészszám még nem haladja meg a grammonkénti 500-at, és a hőmérséklet leg­alább 15-18 Celsius fok. Ezek a tényezők szeptember végén, illetve október elején adottak, tehát a betakarítást a nedves tárolással kell kezdeni. Az ilyen kukorica 1,5 százalék tej­savval jól stabilizálható. Leg­jobban konzervál a fóliával bé­lelt, földbe ásott gödörsiló, fe­lesleges drága fémtornyokat építeni. A tejsavbaktériumok elszaporodásához levegőtlen körülmények kellenek. A sze­mes és roppantásos eljárásnál sokkal jobb, ha a betárolás előtt a nedves kukoricát meg­darálják, az anyag így igen jól tömöríthető. A plasztikus mű­anyaggal bélelt, stabil falú silók jól védenek az egérkár el­len is. Ilyen beruházásokra egyébként pályázat alapján állami támogatás is igénybe vehető. A drávafoki tsz nedves kuko­rica etetési tapasztalatai ked­vezőek. A termékek, mint azt a bemutató résztvevői is láthat­ták, kifogástalanok. Vicze La­jos, a tsz főóllattenyésztője el­mondta, hogy a fóliás gödrök­ben készült csőzúzalékot szarvasmarhákkal, a felszíni prizmákban tárolt nedves sze­mes kukoricát növendék- és hí­zómarhókkal, kocákkal és hízó­sertésekkel etetik részben ön- etetőkkel, részben loccsantá- sos módszerrel. A napi súly- gyarapodás a sertéseknél 580 gramm, s az áttérés óta emész­tőszervi megbetegedés nincs a telepen.- Rné ­Kedvez az időjárás, megélénkült a mezőgazdasági munka megyeszerte. A képen a mo- hócsi-sziqeti Dunavölgye Termelőszövetkezet földjén, Üjmohács határában vetik a napra- forgót. Erb János felvétele I szovjet miniszterelnök látogatásai Ausztria 14 milliárd schilling értékben csővezetéket szállít a Szovjetuniónak Ausztriai hivatalos látogatá­sának negyedik napján, csü­törtökön Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök az oszt­rák fővárosból különvonattal Mauthausenba utazott, ahol megkoszorozúzta az egykori koncentrációs táborban a ná­cizmus áldozatainak emlékmű­vét. Ezt követően Linzben fel­kereste a Vöest-Alpine acél­művet, Ausztria legnagyobb ipari üzemét. A linzi üzemben Nyikolaj Tyi­honov jelenlétében a Promszir- joimport Szovjet Külkereskedel­mi Vállalat és a Vöest-Alpine képviselői szerződést írtak alá 800 ezer tonna csővezeték szál­lításáról a Szovjetunió számá­ra. A felső-ausztriai üzem 1983 -86 közötti időszakban tesz eleget a hozzávetőlegesen 14 milliárd schilling értéket képvi­selő kötelezettségének. Osztrák részről kiemelték, hogy a csü­törtökön aláírt szerződés jelen­tősen elősegíti a munkaalkal­mak biztosítását, különös tekin­tettel arra, hogy az elmúlt he­tekben az osztrák államosított ipar több felső-ausztriai és stá­jerországi üzemeiben nagyobb arányú elbocsátásokat tervez­tek. Nyikolaj Tyihonov hivatalos ausztriai .'látogatása pénteken fejeződik be. Nagyobb mozgásteret a vállalatoknak Befejeződött az országos tervezési tanácskozás Régóta ragozzuk; a vállalati önállóság a gazdálkodás igen fontos eleme. A gyakorlatban azonban még mindig nem kap­ta meg a vállalat az őt meg­illető helyet és szerepet. Erősí­teni kell az önállóságot és na­gyobb mozgásteret adni a vál­lalatoknak . . . Így kezdte zár­szavát tegnap dr. Morva Ta­más, az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetének igaz­gatója. A pécsi Ifjúsági Ház­ban tegnap befejeződött a „Vállalati tervezés az új körül­mények között" elnevezésű két­napos országos tervezési ta­nácskozás, melyet a műszaki és közgazdasági tudományos he­tek keretében több tudomá­nyos egyesület és társaság ren­dezett, s melyen az ország min­den részéből mintegy három­száz vállalati szakember hall­gatott előadásokat, majd há­rom szekcióban, kerekasztal- beszélgetések formájában esz­mecserét folytatott a népgazda­sági tervezés szaktekintélyei-' vei. Milyen főbb tanulságokkal szolgált a tanácskozás? Ezt el­sőként a három — piac, keres­kedelem, ellátás; vállalati fej­lesztés; a vállalati komplex ter­vezés - szekció vezetői: Kovács Antal, az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium főosz­tályvezetője; dr. KissGyula, a pécsi Pollack Mrtíaíy Műszaki Főiskola tanszékvezetője és Pap Imre, a Dél-dunántúli Ter­vező Vállalat gazdasági igaz­gatóhelyettese ismertette. Majd dr. Morva Tamás összegezésére került sor. Ebből idézünk. Szemléletváltozásra van szük­ség „fent" és „lent" egyaránt. Ami a vállalatokat illeti, hassa át őket a vállalkozói szellem, száműzzük a rutinszerű veze­tést, iktassuk ki a rövid távú továbbélés igényét. A munkát elbíráló felsőbb szervekhez fű­ződő kapcsolatok mellett (és részint helyett) nagyobb súlyt kell kapniuk a vállalatok kö­zötti, a piachoz fűződő kapcso­latoknak. Ugyanakkor a fel­sőbb irányításnak, a népgazda­sági tervezésnek, a közgazda- sági szabályozásnak fokozot­tabban szem előtt kell tartania a vállalati önállóság erősítését, a nagyobb mozgástér feltételei­nek megteremtését, s óvakod­nia, nagyon is mérlegelnie kell a közvetlen beavatkozást a vál­lalati életbe, illetve viselnie a felelősséqét, amennyiben erre sor kerül. Kísért a múlt, he­lyenként még mindig sok a ha­tósági előírás, ami éppenséggel nem fejez ki népgazdasági ér­deket. Az országos irányításnak, a népgazdasági tervezésnek, a gazdasági szabályozásnak el­sősorban a stratégiai kérdések­kel kell foglalkoznia, a távlati szemléletet érvényre juttatnia. A jelenlegi szabályozás korszerű­sítésre szorul, szűkreszabottan, az egyik évről a másikra törté­nő növekedésre serkent, s aránytalanul naay kockázatot hárít azokra, akik kockázat­vállalással messzebbre nézve ki akarnak törni ebből. Miklósvári Z.

Next

/
Thumbnails
Contents