Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-29 / 116. szám
1981. április 29., szerda Dunántúli napló 5 Esküvői divat Rendhagyó divatbemutatót tartott tegnap délután a Boldogság házában a pécsi Jelmezkölcsönző: az új, divatos menyasszonyi ruhákat és esküvői öltönyöket mutatták be, ezenkívül ízelítőt adtak estélyi - ruha-készletükből is. Harminc menyasszonyi ruhát láthattunk, valamennyi földig érő, többségük fehér. Elsősorban - az évszaknak megfelelően — most a könnyű, lenge anyagokból készült öltözeteket ajánlják: muszlinból, zsorzsettből készült, romantikus vonalú, pliszírozott és kombinépántos esküvői ruha a divat. Újabban egyre inkább tért hódít a sima anyagból, egyszerű szabásvonallal tervezett menyasszonyi öltözet is. Érdekes a cipro-anyagból készült, klasszikus vonalvezetésű, a századforduló divatját fölélesztő öltözet is. A férfiruhák közül elsősorban szmokingot ajánl a Kölcsönző az esküvőkre; más alkalmakra pedig bársonyöltönyt, Mind az egy-, mind a kétsoros gombolás divat. Az esküvői és nagyestélyi ruhák mellett koszorúslányoknak való viseletét is láthattunk, biedermeier jellegűt, rózsaszín és világoskék árnyalatban. A kiegészítők a szokásosak: virágdísz, fehér fejdísz fátyollal, s a századforduló divatját idéző ruhához az úgynevezett tok-kalap. Három típusú virágcsokrot tartottak kezükben a manökenek: a hagyományos hosz- szúkás formájút, gömbölyűt és a kettő variációjával elrendezettet. Nyárias, kombinépántos esküvői ruha Finom szabásvonalú ruha Angolos szabású ruha Két súlyos sérült A rombadőlt helyiség a pb.-palack maradványával, baloldalt a leomlott közfal. Felrobbant egy pb-gázpalack Lakhatatlanná vált a ház Tegnap délután 16.56 órakor Riasztották a pécsi tűzoltókat: a Kóczián Sándor utca 11. számú házban fölrobbant égy propán-bután gázpalack. Amikor a helyszínre értünk, a mentők már elvitték a két súlyos sérültet: özv. Polgár Jánosné, 72 éves nyugdíjast és Szalai Istvánt, a Pécsi Porcelángyár 40 éves dolgozóját. A földszinti lakás, ahol a robbanás történt, romhplmazzá változott: a bútorok elégtek, csak elszenesedett vázuk maradt meg. A folyosót a lakás külső helyiségétől elválasztó téglafal leomlott. Az egyemeletes ház többi lakása is megsérült, a falak megrepedtek, az ablakok kitörtek, a ház lakhatatlan. A tűz eloltása után, háromnegyed öt óra körül is lezuhant egy-egy tégla a mennyezeti részről. A kapun alig lehet bemenni, a folyosó térdmagasságig omladékkal borítva. A robbanás ereje a szemközti épületek ablakait is kitörte. A helyszínen, az eltávozott mentők után, a tűzoltóság, a rendőrség, a DDGáz szakemberei kezdték el a vizsgálatot, amely szakértők bevonásával folyik. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást. A kár teljes fölbecsülése sem történt meg, annyi azonban bizonyos, hogy meghaladja a százezer forintot. d. cs. A mezőgazdaság legnagyobb beruházása a melioráció Tizenöt év alatt a termőterület kétharmadán, hárommillió hektáron végzik el a talaj termőképességét javító, s az intenzív nagyüzemi termelés feltételeit megteremtő meliorációs munkálatokat: a területrendezést, talajvédelmet, a vízrendezést. A hosszú távú programot a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kedden Velencén megtartott sajtótájékoztatóján Nagy Bálint, a MÉM főosztályvezetője ismertette. Hangsúlyozta, hogy a VI. ötéves tervben a mezőgazdaság legnagyobb beruházása a melioráció lesz, tízmilliárd forintot fordítanak e célra. A munkálatok elvégzése jelentős eredményt hoz majd, a talaj termőképességének javítása a számítások szerint több tízezer tonna terméstöbblethez juttatja a népgazdaságot. Ezentúl többnyire az ország egy-egy térségében összpontosítják az erőket a meliorációra, a munkálatoknak több mint a felére a Tisza vízgyűjtő területén kerül sor. A cél, hogy javítsák a talaj vízháztartását, s növeljék szervesanyag-'tartal- mát. Pécsi Tudományegyetemen Díszdoktorrá avatták Wilhelm Weber professzort Sokat tett a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok erősítéséért A Pécsi Tudományegyetem díszdoktorainak sorába tegnap újabb neves tudós lépett: dr. Wiiheim Weber, a Bécsi Egyetem társadalom- és gazdaság- tudományi karának dékánja. Weber professzor eredetileg jogász, de tudományos munkássága főként • közgazdasági kérdések tanulmányozására irányul. E tárgyú műveit négy nagy csoportra lehet osztani: Ausztria társadalmi berendezkedését, pénzügyi politikáját, gazdasági szerkezetét elemző tanulmányok; világgazdasági kutatások, ezen belül a kis államok együttműködésének kérdései; közgazdaságelméleti kutatások (a politika, a jog és a gazdaság kapcsolata); egyéb aktuális tudományos kérdések. Dr. Wilhelm Weber, az Osztrák Tudományos Akadémia rendes tagja, az Innsbrucki, a grazi, s immáron a pécsi egyetem díszdoktora. A tudományegyetem ünnepi nyilvános tanácsülésén az avatáskor szokásos külsőségek mellett dr. Földvári József rektor és dr. Takács Béla, a közgazdaságtudományi kar dékánja kézszorítással, valamint a díszes oklevél átadásával honoris causa doktorrá fogadta Weber professzort, aki válaszbeszédében hitet tett a két nép és á két egyetem barátsága mellett. — Nem szeretem a tisztán elméleti kérdéseket, mindig a tudomány gyakorlati haszna foglalkoztatott. Szoros kapcsolatban állunk a magyar közgazdászokkal, rendszeresen kicseréljük a tapasztalatainkat. Nagyon érdekel minket az 1968-as magyarországi gazdasági reform, annál is inkább, mert lehetővé tette gazdasági kapcsolataink erősítését. Két kis állam vagyunk Európa közepén, közös érdekünk, hogy határaink ne elválasztó vonalak legyenek közöttünk. Sok új lehetőséget látunk az együttműködésre: ilyen például az a törekvésünk, hogy minél több osztrák és magyar vállalat lépjen ki harmadik piacra közös termékkel, továbbá kölcsönösen támogatjuk egymást az innovációs folyamatokban — összegezte véleményét Weber professzor lapunknak adott nyilatkozatában. H. J. Népmesemondó-verseny Énekelni, dudorászni magunkban is lehet — ahogyan a műsorközlő is utalt rá —, de a népköltészet egy másik ágához, a meséhez közönség kell. S a leghálásabb közönség természetesen a gyerek. Nyilván ebből indult ki a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar nyelvű tanszékének docense, dr. Pesti János, amikor a főiskola magyar nyelvi hetének programjában új ösvényekre lépett. Népmese- mondó-versenyt szervezett a hallgatók részére, anyanyelvismereti és pedagógiai céloktól vezettetve. Kilenc hallgató vállalta a feladatot, közülük hárman azt is, hogy eredeti bukovinai nyelvjárásban szóljanak. (Egy kislánynak ez csaknem teljesen sikerült is). Távol áll tőlem, hogy „szakmai" bírálatot mondjak, ezt nyilván tanáraik megteszik. A fiatalokat köszönet illeti, amiért vállalkoztak erre. Nem lehetett könnyű, s nemcsak a könyv nélküli előadás miatt. A közönség és a tanárok pontszámainál is hangsúlyosabb volt ugyanis egy szakzsüri minősítése: az 1. sz. gyakorló iskola 7 tanulója (egy dra- matikus játszókör tagjai) bírálta el első fokon a kis tanár nénik (s köztük egy bácsi) szereplését. A kitűnő ötlet sikerrel és igen sokféle haszonnal járt. Mindenki tanult belőle. Olyat is, \ hogyan kell, olyat is, hogyan nem szabad népmesét mondani. Egyáltalán: mesélni. Pár év múlva a mindennapi kenyerük lesz ez, ha nem is elsősorban a népmese világában. De beszélni fognak, gyerekeknek, s talán olykor mesélni is. Legalább úgy, ahogyan a vetélkedő után a vendégek közül egy kislány és egy kis srác — szerencsére versenyen kívül — bemutatta. (Nevüket óvatosságból nem írom le. Jó lenne hallani még őket. Ilyen színvonalon .. .) Egy biztos: nem hibátlanul, de megérdemelten jutottak díjakhoz a hallgatók. Főleg a három I. helyezett: Lupták Marianna, Lugosi Dóra és Kocsis Rozália. Egy hét a jutalmuk, Express- üdülőben. Ám a tapasztalat, amihez itt jutottak — ha ők is akarják —, ennék is több. (w. e.) Rádió mellett... Egy szép piros nap... Hallom a rádióból, Budapesten is készülődnek május elsejére, a szokásos útvonalon halad majd a felvonuló tömeg, a tévé is egyenesben közvetíti az ünnepséget, a rádiónak majd nyilatkoznak a veteránok és a fiatalok, megtudjuk már kora reggel, hol, mikor, milyen kultúrműsor szórakoztatja a nagyérdemű közönséget és hát hasonlóan készül a „vidék” is a hagyományos" szép napra. Nem tudom kicsoda, de valaki egyszer azt mondta (vagy olvastam?), hogy a május elseje a piros színt juttatja eszébe. így is van, tényleg piros, nem éppen a vörös zászlók és drapériák, dekorációk miatt, hanem mert olyan szép fényes nap és akkor mi más lenne, mint hogy piros .. ., még akkor is, ha néha-néha elveri az eső a felvonulást, vagy a délutáni nagy vigadalmakat... Nagy vigadalmak? Voltak. Dereng valami gyerekéveimből, az államilag tiltott május elsejékről, amikor munka után a vasgyárakból, textilgyárakból kisétáltak az emberek a városszéli erdőbe, ahol már várták őket az asszonyok, gyerekek, menyasszonyok és szeretők, letelepedtek a fűre terített plédekre, a körhintánál verkli szólt, durrogott a céllövölde, az egyetlen erdei vendéglő helyiségeiben ember ember hátán . . . Mert, hogy az erdőbe kiüljenek a népek, mondjuk kirándulásképpen, azt már megtiltani nem lehetett. .. Aztán fordult a világ, a nép kezdett kigyógyulni a háborúból és a május elseje állami ünnep lett. A kis vidéki iparváros főútvonalán teljes szélességben vonultunk, vasasok, szövőnők, diákok, kereskedők, hivatalnokok szinte végetnemérő sorokban. És a menet kifele tartott, egyenesen abba az erdőbe, ahová korábban is vonultak elődeink. Karókra kifeszített kötelek — táblafelifattal — jelezték, melyik parcella -melyik üzemé. Vagongyár, Textilművek, Fonoda, Csipkegyár, Szerszámgépgyár, Gráb-gyár, R. Szövőgyár, Csokoládégyár, Olajgyár... és így tovább, óriási tömeg, huszonöt-har- mincezer ember, ha nem több. A „parcellákra" csak azért volt szükség, hogy a jónép megtalálja saját üzemét, ahol is kézhez kapta az üveg sörre, pár virslire szóló jegyet. És minden „parcellában" volt egy kihelyezett söntés, a gyárak gondoskodtak padokról, székekről, kecskelábú asztalokról, gondoskodtak pecsenyés-sát- rakról, a legtöbb gyárnak volt saját zenekara, ha meg nem, felbéreltek egy-két rissz-rossz hegedűst, meg cimbalmost és ment a tánc, a nóta, ahány asztal, annyiféle dal és persze egyszerre, csak úgy harsogott az erdő. Estefelé az asszonyok már a férfiakat sürgették hazafele — persze, hogy nem mentek —, kajtattak a tömegben elkallódott gyerekeik után — persze, hogy nem találták őket —, az erdő sűrűjében, bokrok között fenenagy vallomások és esküdözések hangzottak el —, persze, hogy nem vette senki komolyan -, a táncolok között már kiosztottak néhány pofont egy életre szóló harag jegyében —, de ezt sem vették komolyan. Csak egyet: a május első napját. Hagyomány volt, apáról fiúra szállva . . . Volt? Most is az, csak ... csak mintha veszített volna valamit — nem a színéből! — inkább a varázsából. Már nem is tudnám pontosan -megmondani, de egyszer csak — szinte egyik évről a másikra — elmaradt a virsli és az üveg sör. Pedig, ugye, a gyárak, vállalatok minden évben jelentik, hogy „túlteljesítették", vagy ha nem, de legalábbis teljesítették a tervet. Tehát gazdagodtak. De virslire, sörre már nem jutott. Mondván: mindenki keres any- nyit, hoqy vehet magának. Még szép. De a virslivel, sörrel együtt elmaradt valami más is . . . Elhihetik nekem. Rab Ferenc