Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1981-03-11 / 69. szám

Dunántúli Tlgplö 1981. március 11., szerda 1981. MÁRCIUS 11 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnap/uk alkalmából SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.06 — nyugszik 17.44 órakor. A Hold kél 9.10 — nyugszik — órakor. Százhetven évvel ezelőtt, 1811. március 11-én született, és 66 éves korában, 1877-ben hunyt el Urbain lean Jo­seph Leverrier francia csillagász. A csillagászat legfontosabb kutatási ágai; az égitestek helyzetének és a Földről látszó mozgásának meghatározá­sával foglalkozó pozíciós asztronómia vagy más néven aszt­­rometria; a mozgástörvények alkalmazását vizsgáló égime­­chanika; az égitestek keletkezésének és fejlődésének tudo­mánya, a kozmogólia; a világegyetem szerkezetét kutató kozmológia; az égitestek fizikai felépítését vizsgáló asztro­fizika; az azok megoszlásában, szerkezetében stb. mutatkozó satisztikus törvényeket kutató stellárasztronómia, s végül a rádiócsillagászat, vagyis az égitestek nemrég felfedezett rá­diófrekvenciás sugárzásainak vizsgálata. Leverrier professzor fő müve a Neptunus bolygó pályájának kiszámítása volt, ez 1846-ban történt. Ennek alapján a boly­gót Johann Galle neves csillagász meg is találta. A felfe­dezés világszerte nagy feltűnést keltett, hiszen ez volt az első bolygó, melyet elméleti úton kutattak fel. Leverrier nevéhez fűződik a bolygók mozgási táblázatainak átdolgo­zása és igen nagy pontossággal történt elkészítése is. Újságíró­olvasó találkozó talál-12-én, Újságíró—olvasó kozó lesz március csütörtökön délután 2 óra­kor a Kesztyűgyár kultúr­termében (Pécs, Sörház u. 36.). Részt vesz: Wesztl Márta, Miklósvári Zoltán újságíró, Kupái Gábor fő­előadó. Műszaki és közgazdasági tudományos hetek A Műszaki és Természet­­tudományi Egyesületek Szövetsége, valamint a Magyar Közgazdasági Tár­saság Baranya megyei szervezeteinek rendezésé­ben ma kezdődnek a mű­szaki és közgazdasági tu­dományos hetek. A megyei szintű ünnepélyes meg­nyitót Pécsett tartják ma délután három órakor a Helyőrségi Művelődési Otthon Kossuth Lajos utcai nagytermében. Ennek ke­retében Káplár József kül­kereskedelmi miniszter­helyettes tart előadást „vállalataink helyzete a világpiacon" címmel. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bartók-est (este 7 órakor) Déry bérlet. Doktor Sándor Művelődési Köz­pont: Egér és oroszlán (de. 10 órakor) HANGVERSENY Beremend, Művelődési Ház: Ifjúsági bérlet III. hangverse­nye (9 órakor) Siklós, Művelődési Ház: Ifjú­sági bérlet III. hangversenye (11 és 12.30 órakor) MOZI Petőfi: Ellopták Jupiter fenekét (hn5, hn7, hn9). Kossuth: Pugacsov (10, f5) A svéd, akinek nyoma veszett (8) Ságvári: A frontvonal mögött (4) Tanárképző Főiskola: Hah (f5) Hyppolit, a lakáj (f7) TK. Filmklub (8) Helyőrségi Műv. O.: Kramer, kontra Kra­mer (8) Rákóczi: Egy kis in­dián (5) Mohács: Start két keréken (6)^ Dübörgő csend (8) Komló, Zrínyi: Tigriscsapáson (4) A halál magnószalagon ér­kezik (6, 8) Komló, Május 1.: Megtalálták a 7. századot (f5, f7) Tovább tart a meleg idő iiliiiiil hírei Tegnap az MSZMP Baranya megyei Végrehajtó Bizottságá­nak tagjai és a Megyei Párt­­bizottság osztályvezetői pécsi üzemekbe látogattak. A Pécsi Sütőipari Vállalatot, a próba­üzemelő süteményes üzemet Csaba István igazgató és Storcz Lászlóné alapszervezeti párttit­kár mutatta be. Ezt követően a Pécsi Kesztyűgyár új gyáregysé­gét és a bőrruházati üzemet keresték fel a végrehajtó bi­zottság tagjai, ahol Gulyás Jó­zsef vezérigazgató, Marcz Mi­hály és dr. Szabó József üzem­igazgatók kisérték végig a munkahelyeken a vendégeket . és mutatták be a gyár új ter­mékeit. A Pécsi Szikra Nyom­dában az üzem legszebb ter­mékeiből rendeztek bemutatót a látogatóknak és Szendrői György igazgató, Farkas Gábor főmérnök, Spárer Ödön alap­szervezeti párttitkár adtak tá­jékoztatót munkájukról. Az üze­mek felkeresése a baromfifel­dolgozóban fejeződött be, me­lyet Kincses Tibor igazgató és Liebmann Károly alapszervezeti párttitkár mutattak be. — A Magyar és az Osztrák Tudományos Aka­démia irodalomtörténeti vegyesbizottságának két­napos ülése kezdődött meg kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófiai tanszékén. A ta­nácskozáson magyar és osztrák irodalomtörténé­szek öt előadáson számol­nak be a két i.rodalom századvégi kapcsolatairól, rokon és eltérő vonásai­ról, és az ezzel kapcsola­tos kutatások legfrissebb eredményeiről. Az ülésen szó lesz a további közös kutatásokról, együttes ki­adványokról, a két ország literatúráját bemutató ki­állítások rendezéséről. HETI IDŰJAR AS-ELŐREJELZÉS A DUNÁNTÚLI MEGYÉKNEK Az elmúlt hét első felében csapadékos volt időjárásunk. A déli részeken az eső, az északi területeken és a magasabb he­lyeken a havazás, havas eső volt a jellemző. Több helyen a 10 centimétert is elérte a lehul­lott hó vastagsága. A hét kö­zepén viszont melegedés kez­dődött. A zárt felhőtakaró fel­szakadozott, többórás napsütés volt minden nap. Az ország északi részein a hótakaró gyors olvadásnak indult, és a hét végén már csak a magasabb hegyekben volt hó. A hét vé­gén tovább erősödött a felme­legedés, és a hőmérsékleti ér­tékek több fokkal meghaladták a sokéves átlagot. Csapadék többfelé hullott, de nem volt számottevő. E hét elején to­vább folytatódott a meleg ta­vaszi idő. Időjárásunkat az elkövetkező időszakban is a nyugatról, dél­nyugatról érkező enyhe légtö­megek irányítják. Tovább tart Dunántúl 20 lí IS* K> 1 S t 0 t •616 •«ja -»2# m HAVAZAS ts* BORÚIT ESŐS ÉÉ fELHÓS m SZELES m DERÜLT SZÁRAZ m ZIVATAR m KflOÖS QJ paras az évszakhoz képest meleg idő. Időnként megnövekszik a felhő­zet, futó zápor, kisebb eső bárhol kialakulhat. A hőmér­séklet az éjszakai órákban 3— 8 fok között alakul. A kora délutáni órákban általában 13—18 fokig emelkedik a hő­mérő higanyszála, de egyes napokon a több órás napsütés hatására elérheti a 20 fokot Csertetői emléktűra 1937. február 24-én Csertetőn, a bányász sztrájk alkalmával a csendőrök a tüntetők közé lőttek. Keller János, He­gedűs Mihály és Faitig Imre meghalt, többen megsebesültek. Ennek emlékére 1967- ben a Mecseki Szénbá­nyák KISZ Bizottsága meg­hirdette az első csertetői emléktúrát. Azóta már ha­gyomány az évenként megrendezett túra, melyet idén március 15-én ren­deznek meg. Az emléktú­ra 12 kilométer hosszú, Vasas-bánya üzemi klub­jától Csertetőig tart, majd a csapatok a Puskin Mű­velődési Háznál záróérté­kelésen vesznek részt; 75 ötfős csapat indul (négy magyar és egy szovjet fia­tal); 12 ellenőrző állomá­son adnak számot általá­nos aktuális politikai fel­­készültségükről, lövészet­ből, gránátdobásból, súly­emelésből. ügyességi ver­senyek is lesznek, többek között, íjászat, kötél má­szás, futás és egy több mint három kilométer hosszú kerékpártúra. — A Statisztikai Kiadó Vállalat új kiadványai: A keresetek színvonala, szó­ródása és kapcsolata a családi jövedelemmel 1972. és 1977. években — Életszínvonal 1960—1980 — Demográfiai évkönyv — 1979 — Mezőgazdasági adatok 1980. — Szarvasmarha-tenyész­tő betanított munkás tan­folyam. Vajszló és Vejti szarvasmarha-telepén a Pécsi Állattenyésztési Fel­ügyelőség a Pécsváradi Szakmunkásképzővel közö­sen féléves — november­től márciusig tartó — tan­folyamot szervezett, melyet 17-en végeztek el. — Megváltozik a nyit­­vatartós ideje. A vásárlók igényének megfelelően a Pécsi Áfész 47-es vető­magboltjának (Hal tér) nyitvatartási ideje válto­zik: szerdán és pénteken 9.30-tól 16.30-ig tart nyit­va. A nyitvatartás meg­hosszabbítása a vetések időszakára vonatkozik. (Május végéig tart.) Mai ajánlatunk: Diétás cukrász-Szinte minden ember szereti az édességet, de a cukorbetegek­nek és a fogyókúrázóknak erről le kellene mondani. A Keletpesti Vendéglátó Vállalat diabetikus cukrász­­süteményeit azonban min­denki fogyaszthatja, mivel igen kevés szénhidrátot tartalmaz, és cukor helyett szorbittal édesítik. Klotz István, a Konzum Áruház ABC-üzlet igazgatója el­mondta, hogy heti egy al­kalommal, szerdai napon a Konzum élelmiszerosztólyá­­ra Budapestről 24 fajta cukrászsütemény és három­fajta cukorka érkezik. — Elsősorban cukorbete­geknek és fogyni vágyóak­­nak ajánljuk a tálcás _ és natúr csomagolásban kap­ható édességeket. Puncs­szelet, diótorta, marcipán­szelet, Stefánia kocka, dió­golyó, mandulás piskóta, lúdláb, diós-, mákosbeigli' érkezik és citromos, mál­nás, mentolos cukorka. Próbaképpen 30 000 forint értékű diétás készítményt rendeltünk, de az igények­nek megfelelően, többet is szállíthatunk Budapestről. — A március 5-i üzemi tűzeset által okozott ká­rok gyors helyreállítása után kedd óta ismét üzem­szerűen termel a Papíripa­ri Vállalat dunaújvárosi hullámpapírgyártó gépso­ra. A dunaújvárosi karban­tartók és a PIV központi szerelői nem egészen há­rom nap alatt állították helyre a megrongálódott berendezést. A közvetlen kár értéke eléri a 400 ezer forintot, s ehhez járul a háromnapos termelés­­kiesés többszázezer forint­nyi értéke. Életének 81. esztendejé­ben elhunyt Perák Ferenc, a Magyar Partizán Szövet­ség tagja, a volt Budai Önkéntes Ezred harcosa. Temetése március 13-án 15 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Perák Ferencet a Magyar Parti­zán Szövetség saját ha­lottjának tekinti. — „PÉTER ÚR". Lapunk teg­napi, március 10-i számának 5. oldalán, a Két új repülő fél­­milliárdért című tudósításban az egyik gép beceneve helye­sen : Péter úr. Rendezvényük Kertbarátok klubja. A nyúl­­tenyésztésről és tartásról tart előadást csütörtök délután 5 órától dr. Révész Kálmán állat­orvos Pécsett, a Kertbarátok Klubjában. A klubfoglalkozás színhelye ezúttal is a HNF vá­rosi Bizottságának épülete. Tettyei séta úttörőknek. Pécs ipari műemlékeivel ismerked­hetnek azok az úttörők, akik' ma délután negyed háromkor a tettyei romoknál gyülekeznek. Az úttörőház által indított Ba­rátaink az alkotók: Pécsről, Baranyáról című sorozatban ez­úttal Bezerédy Győző, a Janus Pannonius Múzeum helytörté­nésze kalauzolja a gyereke­ket. * Beremenden, a Művelődési Házban március 12-én 14 órai kezdettel Bemáth György és Keleti Miklós tart aktuális kül­politikai tájékoztatót. A BÉV Klubkönyvtárában (Szántó Kovács János u. 1.) március 12-én délután 18 óra­kor Remecz Béla festőművész képkiállitása lesz, melyen meg­nyitót mond dr. Takács József, az IBUSZ Baranya megyei Iro­dájának igazgatója. Közremű­ködik a BÉV madrigálkórusa Jandó Jenő karnagy vezetésé­vel. * Külpolitikai előadás. Bemáth György, Kereki Miklós, a Ma­gyar Rádió két munkatársa március 12-én külpolitikai tá­jékoztató előadást tart Bere­menden, a könyvtárban 14 óra­kor, Siklóson, a Művelődési Központban 17 órakor és Ké­mesen, az általános iskolában 17 órakor. •A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ l M U o r a b O l KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Világablak. 8.56: Be­szélni nehéz. 9.08: Operafel­vételekből. 9.45: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Zenekari muzsika. 12.36: Házunk tája. 12.50: Ope­raslágerek. 13.21: Dzsesszmeló­­diák. 14.29: Litera-túro. * 15.10: Világhírű karrnesteiek lemezei­ből. 15.28: MRT 10-14. 16.09: Kritikusok fóruma. 16.19: Re­ger: fisz-moll vonósnégyes. 17.07: Megújhodásra várva. 17.32: Nóták. 19.15: Gondolat. 20.00: Operettest. 21.06: Sám­son. Rádiójáték. 22.20: Ti/ perc külpolitika. 22.30: Hangverseny. Közben: 23.14: Szabadka szí­nésze. 23.29: A hangverseny közvetítés folytatása. 0.10: Verbunkos muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Időseb bek hullámhosszán. 10.28: In dulók, táncok fúvószenekarra. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi zene, katonadalok. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Felhá­borító felháborodók. Jegyzet. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől négyig . . . 14.15: Ci­gánydalok. 14.35: Slágermú­zeum. 15.26: A/ MRT énekkara énekel. 15.40: Külföldről érke­zett. . . 16.00: Mindenki isko­lája. 16.40: Opereftrészletek. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Daloló, muzsikáló tájak. 19.13: Könnyűzene — hangszers/ólók. 19.25: Tallózás. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: A Magyai Rádió automata közönségszol­gálata. 139-660. HARMADIK MŰSOR 9.00: Munkaerkölcs. 9.30: Szimfonikus zene. 10.35: Ope­raegyüttesek. 11.37: Country zene Montrealból. 12.09: A kamarazene kedvelőinek. 13.07: Bach és Beethoven műveiből. Közben: 14.00: Magyar Irodal­mi Arcképcsarnok. 14.20: A Bach- és Beethoven műveiből c. műsor folytatása. 15.10: A ,,Baráti hegyektől’* Párizsig. Riport. 15.30: Matuz István fu­­volázik, Benkő Zoltán zongorá­zik. 16.02: Magnóról magnóra. 16.47: öt földrész zenéje. 17.00: Jelentős parányok. 17.30: Tenoráriák. 18.10: A Liszt Fe­renc kamarazenekar lemezei­ből. 19.35: Kapcsoljuk a Zene­akadémia nagytermét. Jandó Jenő zongoraestje. Közben: 20.20: Amatőr színjátszók. Kb. 20.40: A hangversenykczvetítés folytatása. Kb. 21.20: Dzsessz­­felvételekből. 21.40: 100 éve halt meg Mogyeszt Muszorg­szkij. 22.13: Zenei panoráma, PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét köz­ben. Dél-dunántúli körkép pró­zában és zenében. Az aktuális műsort Borsos József szerkeszti. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hí­rek. — Dalok a Dunáról és a Karasicáról. — Medinai szer­­bek. Riportműsor. — Branimir Dokic harmonikázik. — Lapoz­gatás a 800 éves Csávoly kró­nikájában. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági mű­sor: Anyanyelvoktatás a szak­munkásképzőben. Gráf Vilmos riportműsora a pécsi 500-as ipari iskolából. — Iskolará­­diónk postájából. — Új felvé­teleinkből. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Történelem. 8. o. 8.35: Angol nyelv. Közép­­isk. IV. o. (sz.) 9.05: Rajz. 1—4. o. (sz.) 9.25: Delta (ism.). 9.50: Csendes Don. Szovjet filmsorozat. VI 4. rész (ism., sz.). 10.45: Ne nevess korán! (ism.). 14.55: Iskolaté­vé: Rajz (ism., sz.). 15.15: Tör­ténelem (ism.). 15.50: Gólya­vári esték (sz.). 16.35: Hírek. 16.40: ,A bábú. Magyarul be­szélő lengyel film. Nagyúri játékok (ism., sz.). 17.45: Rek­lám. 17.50: Tudom, hogy mer­re mennek, kik mennek az úton. Beszélgetés dr. Dömötör János múzeumigazgatóval. 18.20: Filmtörténeti vetélkedő, (sz.) 18.50: Staféta. 19.00: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 19.05: Reklám. 19.10: Tévé­torna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó 1. (sz.) 20.00: Századunk. III. rész. 20.55: A Tv Zenei Klubja. Verdi: Aida. Mihály András beszélgetése az operáról (sz.). 21.45: Olof Pal­me ellenzékben. Beszélgetés a Svéd Szociáldemokrata Párt el­nökével. 22.25: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: A Svéd Királyi Cir­kusz műsora (ism., sz.). 20.55: Tv-híradó 2. (sz.). 21.15: Rek­lám. 21.20: Kacsaleves. Ameri­kai filmkomédia. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv­­napló. 17.45: Pipacsok a sí­nek mellett. 18.15: A lovaknál — riport. 18.45: A moszkvai Bjcljajev Együttes. 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 20.00: Válogatás szerdán. 21.15: Do­­kournentumműsor. 22.45: Feke­te fehér világ — rockzenei mű­sor. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Az iskolai műsorból. 18.45: Családban élni — mű­velődési adás. 19.15: Kis kon­cert. 19.55: Ma este. 20.00: Ernmo visszatérése — lengyel tv-dráma. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: Hét plusz hét — szórakoztató zene. — Minden eddiginél nagyobb lesz a magyar részvétel az idei tavaszi grazi vásáron — jelentet­ték be a vásárigazgatóság kedden Győrött megtartott magyarországi sajtótájé­koztatóján. A nemzetek pavilonjában több mint 400 négyzetméter területen rendezik meg a magyar árubemutatót. Elsősorban a nyugat-magyarországi cégek, szövetkezetek állí­tanak ki bútorokat, gépe­ket, élelmiszereket, ruhá­zati cikkeket, népművé­szeti tárgyakat. A Pannó­nia Vállalat üzemelteti a vásár legnagyobb étter­mét, s emellett csárdát és ajándéktárgyakat árusító pavilont is berendeznek. Tengerjogi konferencia kezdődött New Yorkban A világóceán erőforrásai BS 1 UNSZ székhazában hétfőn megnyílt a világszervezet tengerjogi M konferenciájának újabb ülésszaka. A tanácskozás feladata egy nemzetközi tengerjogi konvenció kidolgozásának folytatása, amely a vi­lágóceán erőforrásainak kiaknázását hivatott szabályozni. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára megnyitó beszédében mélységes sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a dokumentum elfogadása esetleg nem fejeződik be ennek az évnek az elején, mivel egyes államok egy­oldalú intézkedéseket hoznak saját gazdasági érdekeik védelmében. A TASZSZ hírügynökség rámutat, hogy Waldheim megjegyzése az Egyesült Államokra értendő, hiszen ez az ország bénitja meg a konferencia mun­káját azzal, hogy a Reagan-kormány nem váltja be az előző adminisztrá­ció ígéreteit és újabb követelésekkel áll elő. A föld szinte valamennyi or­szágának képviselői több, mint hét éven keresztül tárgyaltak az új tengerjogi szabályozást kialakító egyezmény szövegé­ről, míg sikerült egy elfogad­hatónak látszó tervezetet kidol­gozniuk. Az eljárási szabályok szerint a preambulumból, 320 cikkely­ből és kilenc függelékből álló tervezet szövegét a résztvevő tagállamok közfelkiáltással fo­gadták el. A még mindig fenn­álló komoly véleményeltérések miatt azonban további éles vi­ták várhatók a most kezdődő New York-i hathetes tárgyalás­­sorozaton. A bányaipari érdekcsoportok által sugalmazott felülvizsgá­lati törekvés a tengerfenék ás­ványi kincseinek kiaknázását szabályozó cikkelyeket érinti. A tervezet szerint a mélyten­geri kiaknázás nemzetközi el­lenőrzése nem csak az állami kézben levő vállalatokra vonat­kozna, hanem a kialakított párhuzamos rendszer értelmé­ben a nemzetközi ellenőrzést gyakorló hatóság lenne jogo­sult a kiaknázási engedélyt megadni a magánvállalatok részére is. Ezt az álláspontot képviselik a szocialista orszá­gok is. A technikai fölény bir­tokában az amerikai bánya­ipari érdekeltségek azonban egyoldalú előnyöket akarnak biztosítani maguknak, kizárva így a fejlődő — és a szocia­lista — államokat „az emberi­ség közös örökségének" dek­larált mélytengeri kincsekből. A kutatások szerint a tenger mélye hatalmas mennyiségben és viszonylag' tiszta formában tartalmaz olyan értékes ásvá­nyi kincseket, mint réz, man­gán, kobalt, nikkel. . Bármely ország módosítási javaslata — jelen esetben az Egyesült Államoké — felborít­hatja a nehezen kialakított kompromisszumot, ami végelát­hatatlan tárgyalások újabb so­rozatát jelenti. Esküvő SZABÓ ZSUZSANNA és KOVÁTS ATTILA szeretettel értesítjük kedve? ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. március 14-én 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). PALUS GABRIELLA és DUDÁS PÉTER szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. március 14-én 11.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2. sz.). — Versenytárgyalás. A Boranya megyei Vendég­látó Vállalat március 11- én, szerdán reggel 9 órai kezdettel a Tettye vendég­lőben bonyolítja a hét melegkonyhás üzlet- ver­senytárgyalását, 12-én és 13-án ugyanitt hat eszpresszó, cukrászda és 6 italbolt kerül kiajánlás­ra. Az előzetes felhívás alapján megtörtént a je­lentkezés, melyre több mint harmincon jelentkez­tek, most közjegyző jelen­létében eldől, hogy kinek a szerződéses üzemelteté­sébe kerülnek az üzletek. Várható időjárás szerda es­tig: időnként felszakadozó fel­hőzet. Szerdán elszórtan kisebb eső, zápor. Több helyen meg­élénkülő, helyenként megerő­södő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 3—8, legma­gasabb nappali hőmérséklet 1t—16 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents