Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-01 / 59. szám
Szotyor Győző: Nőszirom (kőrajz) Bárdosi Németh János Ki fut? Ki fut az árnyak subáiban hó-csillagos ég pelyhei közt, kinek a boldog arca ragyog regélő pásztorok dalában? Dereng az idő a homályból, lila takaró éveim száma, szól, szól a messziről szálló dal, az a mélázó gyerek hallja, hujjogat hozzá a szilaj szél. Makay Ida Eleven ezüst Rétről szökött be. Könnyű csipkefátyol egy álommessze délszigeti tájról. S úgy leng a szobák mély sötétjén: ezüstkösöntyű nyár bársony éjén, hogy fölzenél a fűzöld cirpelés. Lebeg, akár a templomestbe füst. Harmatgyöngyözte csokor, réti fény. Szél szívverése. Eleven ezüst. Űj kiadvány Írások Mára Ferencről . Hiánypótló bibliográfiát jelentetett meg a szegedi Somogyi Könyvtár „írások Móra Ferencről" címmel. A kiadvány anyagát Gyuris György és Vajda Lászlóné gyűjtötte, állította össze és Péter László szerkesztette. Móra munkásságáról az első részletes bibliográfiát 1954-ben készítette Csongor Győző, majd Vajda László folytatta a Mórakutatást. A hatvanas években napvilágot is látott Móra Ferenc vezércikkei című bibliográfiája, de halála megakadályozta nagyszabású kutatási tervének megvalósításában. Hagyatékát Péter László gondozta tovább és a Somogyi — könyvtári Híradóban meg is jelentette Vajda László bibliogrófia-munkatervét, majd 1970-ben sajtó alá rendezte Vajda: Móra Ferenc írásai című bibliográfiáját. A bibliográfia második részének megalkotását vállalta el Vajda Lászlóné és később Gyuris György. Amint a kiadvány bevezetőjében is jelzik, három fő szempont szerint állították össze a hatalmas anyagot. A Móra életmű sokoldalúságára (írói, muzeológusi, könyvtárosi, közéleti munkásságára), az írónak a magyar szellemi életben betöltött jelentőségére kívánták a figyelmet felhívni, hogy végre megszűnjön az a téves nézet, amely Mórát még ma is csak mese- és ifjúsági íróként tartja számon. Végül, de nem utolsó sorban alapfontosságú segédeszközt akartak összeálilítani a Móra-kutatók részére. Mindhárom törekvésük sikerrel járt, s Móra Ferenc munkásságát, életét, tevékenységét a jövőben nem lehet e bibliográfia nélkül kutatni. A kiadvány időrendi felépítésű, 1888- tól 1980-ig követi nyomon a Móráról vagy hozzá, valamilyen vonatkozásban köthető írásokat, publikációkat, dokumentumokat. Az anyaggyűjtést 1980. április 30-án zárták le, s bár már pótlásokat is szerepeltetnek benne, az- ■ óta is újabb és újabb adalékokra bukkantak, amiket egy későbbi bibliográfia. kiegészítés foglalhat magába. Félegyházi, szegedi, pesti lapokat, kiadványokat és utalásokat gyűjtöttek össze, amelyekből végül is összeállt a nemrégiben kiadott bibliográfia. Az időrendi felépítéshez egy betűrendes mutató is kapcsolódik, ami külön megkönnyíti a bibliográfiában való eligazodást. B. A. Minden valódi szépség mögött ott rejtőzködik valami édesmély szomorúság is. Ajándékba kapott sercegős kis, öreg lemezjátszóm tűje alatt örmény népzenei lemez forog. Szépségesen szomorú zene. Forog a hanglemez, ablakomat hűvös eső csapkodja. Patakzásait néha összekuszálja egyegy széllökés. Ez a zene meleget áraszt, olyant, mint a tufából épült házak falai az éjszakai lehűlések idején, ha hátadat nekitámasztod. Ez a zene parancsolja visz. sza képzeletemet — innen a dideregtető nyugat-magyarországi télből - több ezer kilométer, nyi távolságra. Vissza a Kaukázus kéklő és kopár sziklái közé, ahol szeptemberben is harmincöt fokot mutat a hőmérő higany, szála. Máris Garni bazalt- és tufabuckás utcáin csavargók: válogathatok mézédes barackok, almák, körték, fügék és szőlők között, s ha megszomjaztam: hűvös forrásvíz fölé hajolhatok, olyan tiszta forrás felé, amelyből eddig csak mesékben, legendákban szereplő csodaszarvas ihatott. Az is csak képzeletemben. Egy kis kitérő: Talán hároméves lehettem, amikor legelőször föltett az ökrösszekérre az én kedves öregapám, hogy „menjünk, fiam, a pápai vásárra!" Aztán mentünk is minden évben. Mentem kamas.” koromig, mentem, míg piroslott a májusi cseresznye, míg sárgult a búzás körte. Az utóbbi időkben megint sokat járom a piacokat. Nem a vásárlás miatt, inkább csak szemet gyönyörködtetni, lelket melegíteni. Van valami megfogho. tatlan még a legsilányabb piac hangulatában is. Csak csörrenjen a kétkörös mérleg lánca, máris cdaólól ködök. Legyen az a piac, a föld bármelyik pontján, ugyanaz az érzés bizseregtet. Mégis mindegyik más és más. Más a pesti vásárcsar. nők, a jereváni, az olasz, a német, a bolgár. Emlékszem, pár éve úgy álltam az olaszországi Velence halpiacán, mint akit odabetonoztak. Pedig egy olasz halpiac bűze nyáron: leírhatatlan és majdhogynem elviselhetetlen a magyar orr számára. Mégsem ettől felejthetetlen. Aztán legutóbb, a jereváni! Túl a Kaukázuson, az ősz közepén. Szerencsére az örmény írószövetség gazdag és kellemes programjai mellett a délelőtti óráink szabadok voltak. V. Laci barátommal már kora reggel nyakunkba vettük a várost. Talán ki sem mondtuk egymásnak hangosan, tíz perc nem telhetett belé, ott álltunk csodál, kozó tekintettel a vásárcsarnok lépcsőin, a Lenin sugárút végén. Persze könnyű volt megtalálni, hiszen lenyűgöző és sajátos, öntöttvas ornamentikája messziről odacsalogatott. Ha jól emlékszem, Agababjan építésznek köszönhető a látvány. No, és belül? Fehérbélű dinnyékkel, gránátalmákkal, füge-guiákkal, titokzatos fűcsomó-hegyekkel elbarikádolt kofák. Bábeli hangzavar a javából. Számunkra csupa egzotikus növény és gyümölcs. Másnap már meg kellett kóstolni a kétöklömnyi barackot, a gránátalma-árus előtt sem jö. hettünk e| úgy, hogy meg ne dicsérjük a termést! Az örmény ember vendégszeretete világhírű, ezt mondják az útikönyvek. Most az egyszer iga. zat mondtak. Megtapasztaltuk. Étkezési kultúrájukról külön is szólnom kellene. Bármennyire is furcsán hangzik a saslik hazájában, az étkezés alfája a friss zöldség, ómegája a friss gyümölcs. Például a piacon látott fűcsomokból, amelyet kizárólag a Kouká. zus lejtőin gyűjthetnek csak, minden örmény asztalára kerül, öt-hat féle fűből áll egy csomó, íze mindegyiknek más, van közöttük csípős, petrezselyem illatú és ismeretlen kaukázusi ízű. Vendéglátónk nem kis büszkeséggel újságolja, hogy örmény földön nincs egyetlen kijózanító-állomás, és az elvonókúra is ismeretlen fogalom. Mindezt a füveknek tulajdonítják. Ha nincs is „kijózanító" fű, mint azt a szóbeszéd tartja, ám ennek az étkezési kultúrának nagyon is sok köze lehet a dologhoz. Beleértve fő helyen a füveket is. Vissza a jereváni piacra. Utolsó napon mi vásárfiát vegyes az ember a hazaiaknak? Olyant, ami több ezer kilométeres utat kibír, anélkül, hogy romlandóba menne. Ilyen csak egy lehet; a gránátalma. Mindjárt három kofa is körbevesz, fehér köténykéjükbe törlik, csinosítják a portékát. Nem értjük a nyelvet, csak sejtjük: ezt vegye meg, ez a legédesebb, inkább az enyémet, mert én adom a legolcsóbban. Külföldiek lévén, szakszerű bemutatót tartanak a gránátalma felbontását illetően, ne menjen egyetlen szem piros bogyó sem pocsékba. Négy darabot fizetek, aztán még kettő kerül a táskámba. Hálóból, hogy tőle vettem? A piac íratlan törvényei? Nem tu. dom. Piacok! A Kaukázuson túl. Piacok! Európában, mindenütt. Tenyérnyi, tenyérnyi helyek egy ország, egy vidék asztaláról. Nem lehet lefesteni, leírni, lekottózni. Nincs az a szín, nincs az a szó, az a hangsor. .. Mit mondhatnék még róluk? Ha arra járnak, ne kerüljék el őket! Pátkai Tivadar A va sú t szá rn ya s kerek® Sötét és hideg másodosztályú nemdohányzóban telepszünk le. A bemondó még jó húsz percet ad indulásig. Hallgatjuk, ahogy” csendülnek a kerekek a kalapácsos ember ütései után. A kucorgók a félhomályban személytelenekké válnak, mintha megannyi nagykabát ülne a vagonban. Koppannak a kalauz léptei. Végigsiet a folyosón, becsapja az utolsó ajtót, halk motoszkálás szűrődik be, és fölgyullad a villany. A fűtőtestek kattogni kezdenek. Fogasra kerülnek a kabátok, fölhangzik a vasutasfütty. Indulunk. Nézegetik egymást az utasok. Talán azon gondolkoznak: jó lenne kölcsönkérni a másik mellett heverő újságokat. A mocorgást halkan dörmögő, sejtelmesen susogó hangok váltják föl. Újra megérkezik a kalauz. A korábbi ellenzés sapkás, bő lebernyeges fekete körvonalról kiderül, hogy szemüveges fiatalember, vasutas öltönyben. Sapkáján büszkén csil, log a MÁV új, stilizált emblémája. Bizonyára sokszor átdörzsöli sidolos, puha textildarabkával úgy, ahogy a gombjait is, mert olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Előkerülnek, majd visszabújnak a zsebekbe a jegyek. A fiatalember udvariasan és gyorsan dolgozik. A sarokban öreg vasutas ül. Halkan, de érthetően mondja nagykendős asszonyának: — Az a baj, hogy kevés az ilyen. Szomorú mondatát néhány apró fejmozdulattal erősíti meg, ősz haját körbe fogó kék sapkájáról apró fénycsíkok pásztázzák végig a poros ablakokat, villog a fekete műanyag ellenző fölött a MÁV régi jelvénye: a vasút szárnyas kereke. * A vonat meleg lett. A lámpákat is fölgyújtották, de csak minden második égett. Néhányon megpróbálkoztak keresztrejtvény-fejtéssel, néhányon olvastak is pár sort, azután csüggedten dobták vissza az újságokat az ülésre. A' szomszéd olvasnivalója után sóvárgók is lemondtak a kölcsönkérésről. Mi maradt hát?. A használhatatlan sajtótermékek lábtartóvá süllyedtek és gazdáik könnyű, minden lassításnál megszakadó álomba merültek. Az emberek olvasás helyett az egyik fülkében berendezett büfébe mentek. Többen elvegyültek a már ott levő becsípettek között, mások visszatértek és majszolgattók a kemény zsemléket. Akit nem álmosított el a pislákoló fény és a zötyögés, az beszélgetett utitársaival. A közös sors és a kézenfekvő téma gyorsan összehozta az idegeneket. Találgatták, hogy vajon miért ég csak minden második villanykörte és hamar rá is jöttek: ez a takarékossági E takarékosság eredménye pedig a következő: nem olvasott több mint száz ember. Az újságot olvasás helyett az ülésre föltett lábával öszszesározta, azután kidobta szintén több mint száz ember. Berúgott, s az utasellátónak hasznot hozott, de egyébként kárt okozott körülbelül huszonöt ember. Ellentételként nyert a MÁV néhány forintot. (Azzal, hogy kímélték a régi típusú kocsik akkumulátorait.) Az utasok, akik beszélgettek, mindebből közel egyforma következtetéseket vontak le. A közgazdaságtudományban többnyire képzet-len, a társadalmi összefüggésekben nem különösebben elmélyülő emberekből álló alkalmi csoport tagjainak nagy többsége így általánosított: jó, jó a takarékosság, de túl sok a kevéssé ésszerű „spórolás", amelyből több a kár, mint a haszon. Karikatúrának tűnt így a megjegyzés, amelyet egy utas tett, amikor a kocsi két részét elválasztó előtérből egy cigaretta után viszszatért a nemdohányzóba: — Ott kint bezzeg mindkét lámpa ég, oly nagy a fény, hogy akár operálni is lehetne. * * Jól bemelegedett a vonat. A zakók és a kardigánok is a fogasra kerültek. A békés rázkódásban szelíd pislogással nézegették egymást az utasok. Többen köszöntek az időnként előkerülő példásan öltözött, kifogástalan viselkedésű kalauznak. Néhányszor egymás mellett csillogott a két jelvény. Az idős MÁV-alkplmazott sapkáján a vasút szárnyas kereke és a fiatal ellenzője fölött a stilizált embléma. Ha jobban megnézzük, ez az új, formatervezett címer is megfelel a szárnyas keréknek. Új forma, amely magában hordozza a régit. Amely megőrizte a szárnyakat, a messze röpítő vasút jelképét, amely igyekszik megtartani azt, ami jó volt. Az új jelvény nekünk, régi és új utasoknak akkor lesz egyértelműen a vasút szárnyas kereke — és nem keressük majd a régit —, amikor minden vasutas, aki célunk felé visz, olyan lesz, mint az a fiatalember, akivel épp ezen a vonaton hozott össze a sors, s aki — mint elmondta —, szive szerint fölgyújtaná a villanyokat. Luthár Péter HÉTVÉGE 9. Mohácsi Regős Ferenc rajza Piacok - a Kaukázuson túl
