Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-08 / 66. szám
„A dal a miénk” Karácsony előtt került az üzletekbe a Locomotív GT XI. nagylemeze Loksi címmel. Szinte azonnal el is fogyott, de most ismét kapható. „Éppen arra, amit érdemes tudni, senkit sem lehet megtanítani" — írja Oscar Wilde valahol. Ez a mondás jutott eszembe a lemezt hallgatva, mert Presszer zenéje és Sztevanovity Dusán szövegei nem csupán közölni vágynak, hanem mondandójuk is van, s erre egyetlen zenekart sem lehet megtanítani. Szintézissé épülnek a lírai, a rockos, a blues jellegű dalok. Olyan fiozófikus mondanivalót hordoz a négy lemezoldalnyi zeneanyag, amely eddig egy hazai zenekarnak sem sikerült életre hívnia. Kétszeres értelemben is a megszüntetve-megőrzés zenéje a Locomotívé. Egyrészt a dalok egymásutánisága a tézis, antitézis, szintézis logikáját követi, másrészt a legfrissebb divatirányzatra utaló dalaik is meghaladják az uralkodó ízlést mélyebb, gondolatgazdagabb szövegük révén. A''Locomotív sem vonhatta ki magát napjaink divatjának, a rocknak a hatása alól. Rockos számaik azonban megszüntetik annak agresszív, rocksoviniszta túlzásait, emberibb mondanivalóval, a humánum iránti igénnyel telítik. A siker bizonyára akkor sem maradt volna el, ha a régi elemeket építőkockákként használva csinálták volna meg új lemezüket, önmagukkal szembeni igényük nem engedte, hogy így tegyenek. Új ötletek sora teszi izgalmassá Presszer zenéjét, Dusán szövegei a tőle megszokott igényességgel szólnak, ötleteik frissesége a fenjt idézett Wilde-i mondás aktualitását bizonyítja, a fiatalabb, újonnan feltűnt zenekarok sem képesek túlmutatni rajtuk. Maguk is kimondják ezt, amikor a kemény rockot játszó együttesek balgatacj' szövegtechnikáját kifigurázzák: „Van amL annyira esztelen, hogy csakis meztelen jó." Zenéjük izgalmas, s ennek titka, hogy hárman írták a zenét: Somló három, Karácsony négy dallal részesedik a tizenhétből. Az egyéni hangzás másik titka, hogy mindhárman szólóénekesként is megállják helyüket. Solti János dobjátéka méltó a nagy elődéhez. Sajnos a négy oldal elegendő helyet adott arra, hogy gyengébb kompozíciók is rákerüljenek a lemezre. Karácsony és Sztevanovity szerzeménye a Primadonna jó hangzású, elgondolkodtató dal, kár, hogy Karinthy Frigyes egyik novellájának reminiszcenciájaként hat. A lemeznek még egy apró, de bántó hibája van. Hangtechnikailcg ugyanis kevésbé sikeres megoldás, mint a korábbi LGT-lemezek. A szövegeket tisztán énekelték, az énekhang jól hallható volt, most viszont sokszor kétszerháromszor is vissza kell játszani egy számot ahhoz, hogy a szöveget megérthessük. Hangzásbeli szépsége, szövegének megkapó ereje az év legszebb kompozíciójává avatja az első oldal utolsó számát a Ha eljönnek az angyalok címűt. Nem lesz könynyű e produkciót túlszárnyalni. Bay Endre „Becsülöm és tisztelem kiállító vájárunkat” A satupadokat és esztergákat olyan lendülettel szemlézte Szili Károly, a komlói barkácsműhelyben, hogy valamennyiünkkel elhitette, ezek az öreg szerszámok valóban a legfontosabbak. Később Kossuth-bányán találkoztam vele, de a műszakból igyekvő, szénporos arcú bányászok között nem ismertem fel, aztán a kimosakodás után, a farmeröltönyben már igen. Ő volt, a jóvágású fiatalember, csak a bányászfestéket nem törli már le a szeme körül talán sosem. A kökönyösi lakásban, míg a faragott tányérokat, dobozokat nézegettük, a két kisgyerek sátrat épített plédekből, meg székekből. Szili Károly vájár Kossuthbányán, az iszapoló körlet szocialista brigádjában. Négy éve vállalja a műszak után, a bányamentő ügyeleteket is. A bányósztórsak jó munkásnak ismerik, a kiszesek számíthatnak rá: vezetőségi tag is volt. Hogy kezdődött a hobbi? A munkatársak annyit láthattak: csülöm és tisztelem kiállító vájárunkat”. A műhelye egy szerszámokkal teli táska, meg egy darab vászon, amit maga elé terít. Bizonyítja, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is a legszebb minták élednek a fában. Többnek érzi magát két éve? — Lehet. Ha úgy adódik, leállók vitatkozni a mérnökökkel is ... G. M. FIN, 1081 A Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozata a jövő héten kezdődik; adjunk ízelítőt a gazdag programból. Március 15-én — a jövő vasárnap — Pécsett délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth szobor koszorúzása, 16 órakor pedig a Petőfi szobor koszorúzása. Ugyancsak e napon az Ifjúsági Házban „Forradalmiságkorszerűség" címmel kiállítás nyílik. Mohácson 14-én a városi-járási könyvtárban Arató Tamás amatőr fotós és Koza Béla amatőr grafikus munkáiból nyílik bemutató. Szigetváron ugyancsak 14-én ifjúsági ünnepség lesz. Siklóson, Villányban és Sellyén a „Forradalmak tavasza" kiállításokat nyitják meg 14-én, majd Siklóson és Sellyén este fáklyás felvonulás lesz. Március 20-án 15 órakor Pécsett a Mozgalmi Házban tartják a megyei tanácsköztársasági megemlékezést, 21—22-én pedig a Béke-kupa kézilabdatorna kerül megrendezésre. Komlón 19-e és 21-e között tartják a hagyományos Kun Béla napokat. Mohácson 21-én 14 órakor koszorúzzák meg a Vörömarty úti munkásmozgalmi emléktáblát. üfafarago bányász Új típusú szakember f&l lategészség ügyi üzemmérnök ez a Szili Karcsi otthonülő lett. Ö, maga úgy emlékszik, véletlen volt. „Két éve megláttam a kirakatokban a faragott dobozokat. Mondom, ember vagyok én, csinálok ennél jobbat is." — Gondoltam, tanulnom kell, tanácsra van szükségem. A vájáriskolában, az egykori osztályfőnököm, Maul Ervin vezet egy fafaragó szakkört. Ott kezdtem. Meg néprajzi, népművészeti könyveket olvastam. Elmentem a palóc múzeumba, a zalaegerszegi skanzenbe háromszor is. És szinte valamennyi kiállítást megnézek itt, a városban. Nemcsak a faragás, hanem minden művészet érdekel. Mit szól a család? A felesége annyit mond: — Csak itthon legyen ... És annyit még: — Azelőtt nem találta a helyét, állandóan menni akart valahova. Mit szóltak a munkatársak? . — Azt hiszem, örülnek, hogy von egy társuk, aki ért máshoz is —, így gondolja Szili Károly. Az ősszel kiállított Pécsett, a baranyai amatőr művészek között, aztán bemutatta a munkáit Kossuth-bányán is. Nagy sikert aratott. Az egyik bányász ezt írta az emlékkönyvbe. „Be-HÉTVÉGE 6. A nagyüzemi állattartást mindin* kább az állatállomány koncentrációja — a nagylétszámú állattartó telepek kialakítása — és az iparszerű tartásmód jellemzi. Ez a korábbinál jóval több ismerettel rendelkező szakembereket igényel. Az Allatorvostudományi Egyetemen 1979. szeptember 1-től Hódmezővásárhelyen állategészségügyi üzemmérnök-képzést indítottak az új Állategészségügyi Főiskolai Karon. Az innen kikerülő, új típusú szakembereket elsősorban ugyanaz a munkaterület várja, mint eddig az állattenyésztő üzemmérnököket. Eltérő képzettségük révén azonban alkalmassá válnak a mezőgazdasági nagyüzemekben jelentkező új típusú állattenyésztési-állategészségügyi -munka szervezésére és elvégzésére. Betölthetik: az állattartó és állattenyésztő ágazat-, üzemegység- és telepvezető munkaköröket. Segíthetik állategészségügyi létesítményekben az állatorvos munkáját, működhetnek a felvásárló szerveknél, termeltető vállalatoknál szakelőadóként. A képzés három éve során a hallgatók a hagyományos szaktantárgyakon kivül széles körű biológiai, állategészségügyi ismeretekre tesznek szert. Az egyes tantárgyak súlyát jelzi, hogy a hallgatók politikai gazdaságtanból, takarmányozástanból, mikrobiológiából és fertőző betegségekből, valamint állathigiéniából és üzemi gyakorlatból szigorlatoznak. A harmadik év végén komplex államvizsgán adnak számot felkészültségükről és védik meg diplomamunkájukat. A több mint 3000 órás képzésben a gyakorlati hányad valamivel nagyobb, ami önmagában is jelzi, hogy irányításban és végrehajtásban egyaránt jártas szakemberek képzése a cél. Ebben nagy segítséget jelent a főiskolai kar saját fanüzeme, ahol a hallgatók különféle állatfajok tartás- és takarmányozás-technológiai kérdéseivel, az egyes munkafolyamatokkal ismerkedhetnek meg, valamint az Allatorvostudományi Egyetem Tangazdaság, ahol ipari szervezésű sertés- és szarvasmarhatelepeken szerezhetnek nagyüzemi gyakorlatot. A főiskolai kar az elmúlt évtizedben elsősorban szovjet, . NDK-beli és lengyel agrárfelsőoktatási intézményekkel alakított ki szoros kapcsolatot. Az idegen nyelvtudással rendelkező hallgatók külföldi cseregyakorlatokon vesznek részt, az oktatók és kutatók rendszeresen tájékoztatják egymást elért eredményeikről, hogy végzés után az állattenyésztőkkel és állatorvosokkal együttműködve minél jobban segíthessék a több és jobb minőségű állati eredetű élelmiszertermelését. Anatómiai gyakorlaton Házunk tája, kiskun Szobanövények kezelése HOGYAN TISZTÍTSUK A CSEREPES NÖVÉNYEK LEVELEIT? A lakásban bármilyen tisztaság uralkodik a szobanövények leveleire idővel por rakódik. A lerakodó porréteg elzárja a légzőnyílásokat, sőt a napfény iís kevésbé éri a leveleket. Legegyszerűbb tisztítási mód: nedves szivaccsal, ronggyal töröljük le a levél fonákját (alját), felszínét, valamint a levélszárat. Minden zöld rész asz. szimilációs felület, ezért tisztántartása fontos. Több növérfy esetében a törölgetést gyorsíthatjuk erre a célra szerkesztett U-aiakú villa segítségévek melynek két végére hengeres szivacsdarabot szúrunk. A szivacsos vég benedvesítése után a leveleket egyenként közrefogva enyhe szorítással húzzuk végig kétszer-három szór. Semmi esetre sem szabad olajos ruhával vagy egyéb fényesítő szerrel kezelni a leveleket, mert a pórusokat elzárja, a növény nem tud levegőzni. Külön erre a célra kapható levélspré nem káros, de felesleges. Száraz ruhával szintén ne törölgessük a leveleket, mert könnyen ledörzsöljük a védő viaszréteget, a port bepréseljük a pórusokba, de az apró levélszőrök, mirigyek is letörhetnek a száraz törölgetéstől. Jó megoldás a növények fürösztése. Ilyenkor a természetes csapadékot utánozzuk. Leg. alkalmasabb a fürdőkádba tenni a növényeket és zuhanyrózsával öntözni. Az öntözővíz langyos, szobahőmérsékletű legyen. Nem jó, ha a cserép föld. je túlöntözött lesz, eliszaposodik, levegőtlenné válik. Ez ellen fóliából készült gallérral védekezhetünk. A leveleken gyakran szürkésfehér bevonat található. Ezt a vízben lévő mész kiválása okozza. Az erőszakos dörzsölés káros, inkább tiszta esővízzel vagy forralás után visszamaradt vízzel többször mossuk le a leveleket. A napsütésen felhevült növényt ne mossuk addig, míg le nem hűlt. Mosás után a vizet a 'levelekről rázzuk le, hogy mielőbb megszáradjanak, mert könnyen bámuló foltok maradhatnak a vízcseppek helyén, különösen hűvös, hideg helységben. Ml A TEENDŐ ESETLEGES TÚLÖNTÖZÉS ESETÉN? Mindenekelőtt meleg helyre tegyük a növényt, hogy mielőbb csökkenjen a föld nedvességtartalma. Amennyiben tartósan túlöntözött a . növény a probléma nagyobb. Ilyenkor a földlabdával együtt üssük ki a cserépből a növényt, szemléljük meg, és ha szükségesnek látjuk a szinte folyós földet és az esetlegesen elhalt gyökereket távolítsuk el, és újra cserepezzük be új virágföldbe. Ez esetben a virágföldhöz 1'3 rész homokot keverjünk, hogy levegősebb legyen a talaj. Kalla Gábor HAZIKERTEK NÖVÉNYVÉDELME RÜGYFAKADASTÓL VIRÁGZÁSIG A nyugalmi időszakban, rügypattanás előtt alkalmazható készítmények a rügyfakadás után már perzselik a fakadó rügyek zsenge növényi részeit. A rügyfakadás és a virágzás közti időszak egyes gyümölcsfajtáknál gyakran csak pár nap. Házikertekben nehezíti a védekezést a korai és késői gyümölcsfajok közel egymáshoz történő ültetése. Ha a lemosó permetezéseket a kedvezőtlen időjárás, vagy más okból nem végeztük el rügyfakadás előtt, a permetezést jobb abbahagyni, mint a késedelmes védekezéssel a levél- és terméskezdeményeket leperzselni. Mivel a csonthéjas gyümölcsűek védelme a legkorábbi, ezzel foglalkozunk először. Az őszibarack védelméhez a levélfodrosodás ellen vásároljuk meg az Orhocid 50 WP szert, mely 0,5 kg-os csomagolásban kapható 71 forintért. Hűvös, csapadékos időjárás esetén rügyfakadás után a fákat 0,2%os oldattal kell permetezni. Amennyiben az időjárás miatt a rügypattanás és a pirosbimbós állapot elhúzódik, két permetezésre is szükség lehet. A cseresznye és meggy moníliás hajtás- és virágszáradása ellen Dithane M—45 vagy Polyram Combi szerrel javasoljuk a fák permetezését virágzás előtt. A Dithane M—45 fél kilogrammos csomagolásban kapható. Ára 38 forint 20 fillér, mely árban azonos a Polyram Combival. A Dithane M-45 vagy Polyram Combi szerből 100 liter permetlé készítéséhez 20 kg szükséges. Az araszoló hernyók, barackmoly, keleti gyümölcsmoly ellen Fiiból E, Unitron vagy Ditrifon 50 WP szer használható 0,2%os töménységben. A felsorolt vegyszerek ára a következő: Fiiból E 51,- Ft/I, Unitron 86,50 Ft/I, a Ditrifon 50 WP 122,Ft/kg. Dr. Frank József KoinoKirtalan rowat Bolti dolgok Általában jól megvagyok a boltosokkal. Udvariasak, kedvesek, pedig nem könnyű a dolguk. A vásárló néha nem angyal, ideges és követelőző. Nehéz munka, de ezt vállalták, és szép is. Persze, a fordítottja is igaz. Elmondok néhány esetet. Feleségem éthordót kívánt vásárolni, bement az egyik edényboltba. Odafordult az egyik eladóleánykához, aki éppen hátával az állványt támasztotta, s miután köpeny volt rajta, úgy tűnt, hogy a bolt eladógárdájához tartozik. Feleségem kérdezi: legyen olyan kedves megmondani, van éthordó? Az eladó mozdulatlan, ám lakonikus rövidséggel válaszol: — Vanl — Kérem, nem mondaná meg, hogy hol találom? A leányka rezzenetlen, majd az üzlet másik felében lévő, három darab éthordó felé bólint: — Ott! Feleségem aggódva figyelt a biccentés irányába, és valóban ott volt a keresett áru. Az eladó változatlanul az állványt támasztotta. Lehet, hogy mégis neki volt igaza, mert ilyen eladói magatartás mellett félő, hogy a bolt előbb-utóbb recsegve, ropogva őszszedői. Vagy mégsem?! Még szerencse, hogy a bolt régebbi dolgozóinak más a stílusa. Ellenpélda is vanl Nem így járt a feleségem egy uránvárosi hurka-kolbász árusítóval. Aki udvariasan átnyújtotta a vásárlás eredményét és azt mondta: — Jó étvágyat kívánok I A kisebbik fiam sem járt valami szerencsével. Betért az egyik üzletbe öltönyvásárlás céljából. Miután még nem alakult ki benne az öltöny milyensége, naiv módon úgy képzelte, hogy először megnézi a választékot. Gyakorló vásárló lévén, tudja saját konfekciós méreteit, hát ott nézett körül. — Igoz, csak nézett volne, mert egy morózus eladó hangja imigyen szólt: — Tessék 11( Fiam úgy vélte, erre el kell mondania, hogy milyen fondorlatos szándékkal merészelt az öltönyök közvetlen közelébe férkőzni. — Öltönyt szeretnék vásárolni részemre I — Az magának nem jól Fiam: De ez a nagyságszám az én méretem, és szeretném megnézni. A válasz rövid, és az előzővel azonos. — Az magának nem jól Két üzletben történt azonos módon a jó szándékú vásárló elutasítása. Lebeszélték fiamat a vásárlásról I No persze Pécsett sem csak roszszat kap az ember. Nézzük például a Konzum textilosztályát. Ott dolgozik többek között Körösi László, legfeljebb még azt lehetne hozzátenni, hogy bácsi, ahogy rólam is. Az isten mentsen meg tőlel Olyan kedvesen és szakértelemmel tud eladni, hogy mire körbenéz az ember, még arra is szüksége van, amire álmában sem gondolt. Ügy érzi, ö lesz a vesztes, ha nem vásárolja meg 1 Másokat, még sokat sorolhatnék ilyent is, olyant is. Egy a lényeg: a kereskedelem nem szakma, hanem HIVATÁSI Szöllősy Kálmán