Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-29 / 87. szám
Tizenöt éves a magyar—jugoszláv határ menti árucsere Másfél évtized alatt húszmillió dollárra nőtt a forgalom • ■■Má ■■■■■■fia Interjú a vegyes bizottságok elnökeivel iíaaaaai Nedeljko Stevic Krammer József Hosszú ideje megszokottá vált, hogy áruházainkban, az ABC- és élelmiszerboltokban a hazai termékek mellett megtalálhatjuk a szomszédos Jugoszláviából származó áruféleségeket is. Az utóbbi esztendőkben mind magyar, mind pedig jugoszláv részről jelentősen bővült a nullszaldós kereskedelembe bevont áruk köre. Ez annak is köszönhető, hogy az üzletkötéseken túl is rendszeresen találkoznak a magyar és jugoszláv külkereskedelmi szakemberek, mikor is hosszabb távon egyeztetik elképzeléseiket. A közelmúltban első ízben adott otthont Pécs e tárgyalások lebonyolításához, melynek során a Magyar Kereskedelmi Kamara jugoszláv tagozatának határ menti albizottsága, továbbá a Jugoszláv Gazdasági Kamara magyar tagozatának határ menti koordinációs bizottsága ülésezett Pécsett. A tárgyalások befejeztével lapunk munkatársának interjút adott a két bizottság elnöke: magyar részről Krammer József, aki a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettese, jugoszláv részről pedig Nedeljko Stevic, az Eszéki Export Import Vállalat vezérigazgatója.- A határ menti árucsere- ' forgalom megindításáról tizenöt esztendővel ezelőtt született megegyezés kormányaink között. Kérem, tekintsük át e másfél évtizedet, honnan indultunk és meddig jutottunk! NEDELJKO STEVIC: — Az egyezmény 1967-ben jött létre. Akkor is és ma is nagy fontosságit tulajdonítottunk a kapcsolatok ilyen irányú alakulásának. Abból indultunk ki, hogy mindkét félnek lehetnek és vannak olyan árucikkei, amelyek a kölcsönös előnyök figyelembevételével bővíthetik a választékot: egyszóval kisegíthetjük egymást. Hogy ez milyen fejlődést eredményezett, elegendő, ha két számadatot említek. Az első esztendőben 150—150 000 dollár értékű volt az árucsere, tizenöt év múltán pedig ez az összeg elérte a húsz-húszmillió dollárt. És itt hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy Magyarországgal a legkiterjedtebb és legnagyobb volumenű a határ menti áruforgalmunk a többi szomszédunkhoz viszonyítva. Még emlékszem az első üzletkötésre: önöknél hiánycikknek számított a sör, nálunk pedig a tégla. Az említett két áruféleség tette ki az első évben a háromszázezer dolláros forgalmat. I- £s mit mondhatunk el a jelenről? — A legnagyobb volument az élelmiszerek alkotják, azután a bútor, különböző textíliák, szárított gyümölcs, kozmetikumok, autólámpák és még sorolhatnám ... Ezek az áruféleségek az általunk exportáltak, aminek ellentételeként például cukorrépát, sertésfejet, naposcsibét, tyúkot és edényárut vásároltunk önöktől. KRAMMER JÓZSEF: — Az imént Nedeljko Stevic a sertésfejexportunkat is megemlítette. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ez igen jó példa az együttműködésre, a termelési kooperációra. Ugyanis időnként előfordul, hogy a termelés során többleteink képződnek, amit kapacitás hiányában nem tudunk konzerwé feldolgozni. így született például az említett üzlet, melynek során az általunk exportált fejet konzervként kaptuk vissza. És itt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a határ menti árucsere a maga rugalmasságával szelepként is felfogható, tehát amit adott esetben kormányzati szinten láthatnak előre, az esetleges feszültség feloldására így kézenfekvő a megoldás. Tavaly átmeneti hiány keletkezett idehaza különböző bébi- és alsókötöttárukból, harisnyanadrágból, zokniból. A több mint hárommillió dolláros üzlet igen gyorsan nyélbeütődött. Mindössze négy nap kellett ahhoz, hogy a szerződésekre Decsét kerüljön. Vagy megemlíthetem a dél-dunántúli kirendeltségünk leleményességét, amely tudva, hogy a tejtermelés nagyarányú emelkedése miatt tejporkészleteink meqnőttek, a felesleget exporttal vezettük le. Az ellentétel pedig a nálunk hiánycikknek számító radiálgumi volt. — Míg a korábbi években a sima árucsere volt a fő jellemzője a határ menti kereskedelemnek, addig az utóbbi időben mind erőteljesebben érződik a termelési kooperációra való törekvés is. Milyennek ítélik meg az ilyen irányú kapcsolatainkat? NEDELJKO STEVIC: — A kölcsönös előnyöket eredményező, végsősoron beruházás nélküli kapacitásbővítő termelési kooperációk ma már élő dolgok. Például az Eszéki Lio Textilművek, valamint a Lenfonó és Szövőipari Vállalat között a következő megegyezés született: — természetesen a külkereskedelmi vállalatok segítségével — a Lio nyers méterárut importál, amit aztán o Lenfonó és Szövőipari Vállalat konfekcionál. Vagy: a Zombori Pannónia Coop, illetve, a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat üzletkötése útján került kapcsolatba a Makotex és a Győri Kesztyűgyár. Az öt évre kötött szerződés értelmében a jugoszláv partner fonalat és felsőkötöttárut szállított, a győri üzem pedig kesztyűt exportált: a forgalom értéke tavaly elérte a 150—150 000 dollárt, ami ebben az esztendőben várhatóan meghaladja a 350- 350 000-et.- Az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy a határ menti árucsere volumenének fejlődése töretlen. A most tartott harmadik vegyes bizottsági ülésen, gondolom, szó esett a kapcsolatok jövőjéről is. KRAMMER JÓZSEF: A magánjogi üzletkötések, az érdekelt külkereskedelmi vállalatok között létrejöttek, vagy folyamatban vannak 1981-re. A bizottsági ülésen is megfogalmazódott és abban mindkét fél egyetértett, hogy ebben az esztendőben a forgalom nagyságrendje egészen bizonyosan meghaladja a tavalyit. Egyébként a megbeszélések során számos ötlet elhangzott, de azokról egyelőre korainak tartom, hogy beszéljünk. NEDELJKO STEVIC: — Mindkét fél egyetértett abban, hogy a határ menti árucserét tovább bővítjük és a kapcsolatok fejlesztése érdekében újabb és újabb formákat és módszereket szükséges keresnünk. Salamos Gyula Ipar a baralekvárosban Egyáltalán nem lehet szépnek mondani Pécsnek ezt a részét, sőt kifejezetten csúnya. A nagy hőerőmű árnyékában szerényen bújnak meg, szabályos utcákat formázva a barakkok — szám szerint 36 —, amelyek közül csak némelyiket újították fel teljesen kívül-belül, a többinél csak állagmegóvásról van szó, és bizony van csúnyán rogyadozó is. Az utak kátyúsak, a naponta erre járó salakszállító járművek pedig óhatatlanul is erősen szennyezik az úttestet. És ezen csak némileg segít a hőerőmű jó indulatú igyekezete, hogy rendszeresen locsolja, tisztítja azt. Jelenleg 16, legkülönbözőbb rendeltetésű üzem működje itt, köztük három tanműhely, sőt olyan abszolút higiéniát igénylő munkahely is, mint a Gastrofol özem és a Detoxikáló Intézet. Az Elzett Művek tűzoltókészülékeket javító gyáregysége az egykori épületet változatlanul hagyta, ha leszámítjuk a hozzáragasztott portásfülkét, üzemvezetője nő, dr. Jászai Lászlóné. Az idetartozó két épületben a kézi tűzoltókészülékek javítását, töltését, felújítását végzik. Ahogy végigmegyünk a folyosón, komor sötétnek tűnik, amit még fokoznak a sötétszürkére festett ajtók. — összesen 32-en dolgozunk itt — mondja az üzemvezetőnő- évente 40-45 000 készüléket újítunk fel, a munkánk értéke 30 millió forint.- Nem nyomasztó ilyen barakkban dolgozni? — kérdem. Jászainé tiltakozik. Benyitunk abba a műhelybe, ahol nők dolgoznak. A falakon színes képek, plakátok, divat- és reklámfotók és sok-sok növény. Hangulatos, mintha nem is fizikai munka folyna itt, mégpedig a javából. És végképp elosztanak a kételyeim, mikor Szőke Istvónné betanított munkás elmeséli, hogy tíz éve dolgozik itt, előtte kesztyűvarró volt. Ez a munka neki jobban fekszik — nem olyan szemet rontó, aprólékos — és ő itt nagyon is jól érzi magát. Valamennyiük egyetlen panasza az utak rossz állapota. Az épületek eredetileg a Hőerőmű Vállalat tulajdonában voltak, amelyeket később átadott a PIK-nek. A vállalatok a PIK-től bérlik. A bérleti díj ugyanakkora, mintha a Széchenyi téren lenne, csak a négyzetméter és a kategória számít. A PIK-nél az a vélemény, hogy a barakküzemek fenntartása szükséges rossz! Ha a jobb sorsra érdemes cégek máshol találnának helyet, akkor talán a városra jellemző krónikus raktárhiány is megoldódna, ami miatt a vállalatok szinte az elviselhetetlenségig nyaggatják az Ingatlankezelőt. A bérlőknek pedig eszük ágában sincs innen elmenni. A Vasasipari Szövetkezet elnöke például elmondta, hogy szeretnék itt a galvanizáló üzemüket fenntartani, ameddig csak lehet. Hiszen egy új üzem felépítése annyiba kerülne, amennyi pénze a szövetkezetnek egyáltalán nincs. Igaz, az épületek állagmegóvása viszonylag drága, de még így is megéri. A kesztyűgyár és a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat például annyira nem szándékozik innen elmenni, hogy az előbbinél most folynak jelentős felújítások, az itt levő bőrruházati tanműhely és tmk-műhelye számára, az utóbbi pedig megvásárolt két épületet, azt teljesen átalakítva, megszépítve működteti szintén tanműhelynek. A kesztyűgyári barakk előtt látszik az erőlködés, hogy próbálják egy kicsit a környezetet szebbe tenni. Felóstak egy széles sávot, benne fák, rózsatövek. Az utcahosszúságú épületen Kisztner Józsefné szakoktató vezet végig. Megmutatja a szép tágas, világos, újonnan festett tanműhelyeket. A termek barátságosak, a tanulók munka közbeni halk beszélgetése, nevetgélése kellemes hangulatot áraszt. A mosdók, öltözők korszerűek és tiszták. — Ennél jobbat azt hiszem senki nem kívánhatna — mondja Kisztnerné. — Az épület tökéletesen megfelel a követelményeknek. Egyetlen hátránya, hogy a környék csúnya. A Dél-dunántúli Gázszolgáltató tanműhelyét 1<észítők és fenntartók ezen próbáltak segíteni, mikor a barakkokat átépítették, hangulatos belső udvart alakítottak ki, fűvel, fákkal, virágokkal. Farkas János, a tanműhely igazgatója jogos büszkeséggel mutatja a szép tágas éttermet, a faltól—falig szőnyeggel borított klubszobát, a modern oktatótermet, ahol a magnótól a tv-ig, az írásvetítőtől a filmvetítőig minden megtalálható beépítve. A legszebb azonban a két főépületet összekötő folyosó, ahol valóságos télikertet alakítottak ki, a dús növényzet között kényelmes fotelek, a háttérben a tanulmányozásra szánt különböző típusú gázkészülékek. Mikor az igazgató szép sárga szőnyeggel is beterítette, sokan mondták, úristen, ez milyen lesz! De lám, itt is bebizonyosodott, a tiszta környezetnek fegyelmező hatása van, egy gyereknek sem jut eszébe sáros lábbal összetaposni. — Pedig micsoda egy elhanyagolt patkánytanya volt ez! — mondja Farkas János. — Csak a főfalakat hagytuk meg. Mégis az egész átalakítás nem került a vételárral együtt hárommillióba sem, ha újat kellett volna építeni, minimum a háromszorosa lett volna a költség. A Gastrofol üzem a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat tulajdona, egykor itt volt az építőmunkások étterme. Mindenütt tisztaság, csempézett falak, mosható padlóburkolat. Jozifek László üzemvezető-helyettes mondja, hogy itt naponta három műszakban 16—18 000 adag gastrofolétel készül. Termékeik egyre keresettebbek, értékesítési gondjaik nincsenek. Évi árbevételük mintegy 50 millió forint. Az üzemet 1974-ben létesítették és a beruházás a berendezésekkel együtt 15 millió forintba került. — összehasonlításként említeném — mondja Jozifek László -, hogy Miskolcon épült egy pontosan ugyanekkora, ugyanilyen felszereltségű üzem, és a költség 80 millió forint. Igaz, a miénknek öz állandó karbantartási költsége elég magas, de még így is sokkal olcsóbb. Mini ipartelep, vagy ahogyan valaki tréfásan nevezte: Barakk-City. Tizenvalahány évvel ezelőtt akár le is bonthatták volna, most mégis sok embernek nyújtanak munkaalkalmat és milliós értékeket állítanak itt elő. Sarok Zsuzsa HÉTVÉGE 3.
