Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-23 / 81. szám
n2 ✓ Nagy pénzt hozó perzsa cicák — fros fiók a bíróság előtt — Teszt a férfiakról Szombat délelőtt a porc (érmében 164 autó vár az indulásra — A Remete-réti fordulóban — A verseny után: szállítókocsin pihen a bajnok-autó — Kora reggeli számolgatás a célban — így kell vontatni.,. Rajtolt a szovjetmongol űrexpedíció Vasárnap délután, moszkvai idő szerint 17 óra 59 perckor újabb Interkozmosz-ürexpedició rajtolt a bajkonuri űrrepülőiéiről. Egy szovjet és egy mongol űrhajóssal a Szaljut—6 űrállomás felé tart a Szojuz—39 űrhajó. A közös űrrepülés parancsnoka Vlagyimir Dzsanibek ov szovjet űrhajós, a kutató űrhajós pedig a Mongol Néphadsereg repülöszázadosa, Zsugderdemidijn Gurragcsaa. A közös expedíció feladata, hogy az űrhajót összekapcsolja az űrállomással és a Szaljuton — az állandó személyzet tagjaival, Vlagyimir Kovaljonokkal és Viktor Szavinihhel együtt — tudományos kutatómunkát végezzen a szovjet és mongol tudósok által kidolgozott programnak megfelelően. A szovjet—mongol űrexpedíció immár a nyolcadik közös rojt az Interkozmosz-program során. A Szojuz—39 rajtja az immár megszokott módon ment végbe. A szovjet—mongol űrrepülés két részvevője már napok óta Bajkonurban tette meg az utolsó előkészületeket az indulásra. A két űrhajós átesett a szükséges egészségügyi vizsgálatokon az űrrepülésre felkészített másik párossal együtt, s a végső döntést az állami bizottság ülésén mondották ki: a feladatot Dzsanibekov hajtja végre mongol társával. A két űrhajós Vasárnap kora délután kezdte meg a felkészülés utolsó szakaszát. Felöltötték a méretre készült ürruhát, amelyet a szakértők még egy utolsó ellenőrzésnek vetettek alá, s csak az ö engedélyük után indulhatott el a szovjet—mongol expedíció két részvevője a rajthelyre. Az Állami Bizottság elnöke kívánt jó munkát, szerencsés visszatérést Dzsanibekovnak és Gurragcsaa-nak, akik mintegy két órával a rajt időpontja előtt foglalták el helyüket az űrhajóban. A szükséges ellenőrzések elvégzése után a két űrhajós rövid nyilatkozatot tett: mindketten köszönetét mondtak a megtisztelő megbízatásért. Gurragcsaa külön is szólt arról,-milyen megtiszteltetés számára, hogy a mongol nép közelgő nagy ünnepe, a mongol népi forradalom győzelmének 60. évfordulója és a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusa előtt indulhat útnak a világűrbe. A hatalmas hordozórakéta pontosan a megadott pillanatban emelkedett a magasba, útját jól lehetett követni a megfigyelőhelyekről. (Folytatás a 2. oIdolon) Világ proletárjai, egyesüljetek! hé Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 81. szám 1981. március 23., hétfő Ára: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Új cégtábla, új termékek, új technológia Bővül a bonyhádi zománcaink választéka A legkeresettebbek az Alice típusú edények A húsok, a zöldségek, a zeller és a petrezselyem zöldje kiváltotta ingerek kellemességéhez sokat tehet hozzá az edény szépsége. A Bonyhádon készülő Alice típusú fazék ilyen. Tavaly 1 millió. 50 ezret gyártottak belőle. Az Alice sorozatból a legnagyobb fazék 78 forint, a legnagyobb lábos 71,50, a legnagyobb fedő pedig 32,50-be kerül. Nézzük, hogyan készül. Jól sikerült autós idénynyitó Remek versenyek a 14. Mecsek Rallye-n Tizenötezer néző- Ferjáncz nagy mutatványa - Kizárták a Szuhanyik-Homan párost - Pécsi csapatgyőzelem a rali I. osztályban A tágas gyártócsarnokot behálózó szalagrendszer elején az alapozómázas edények sorakoznak, néhány lépéssel odébb rájuk kerül a végleges máz, aztán a szitanyomatos, vagy matricás minta. Palkó Antal, a gyár közgazgazdasági és Gáti Lajos, az igazgatási osztály vezetője tájékoztatnak tevékenységükről. 1981. január 1-én kicserélték a cégtáblájukat és ettől kezdve önálló vállalatként dolgoznak. A LAMPART művektől megvált Bonyhádi Zomóncárugyár fő profilját továbbra is a zománcedények és a fürdőkályha-hengerek gyártása képezi, önálló kereskedelmi és exporttevékenységet folytatnak, az utóbbit a FERUNION Külkereskedelmi Vállalaton keresztül bonyolítják le. Idén legalább 10 százalékkal szeretnék javítani a belföldi zománcedény-ellátóst. Hagyományos főbb termékeiben (főzőedények, ceglédi kannák, mosdótálak, medencék, zsírosbödönök) kívül számos új termékkel lépnek piacra még ebben az évben. A hazai ellátást és az importáruk kiváltását nagyban segítené, ha tervezett beruházásuk megvalósítását mielőbb megkezdhetnék. Elsősorban új gépi berendezéseket szeretnének üzembe állítani. Az 1300 dolgozót foglalkoztató gyárban a nehezebb gazdasági körülmények közepette is intenzív gyártmányfejlesztés folyik. Új termékek egész sorát készülnek előállítani. Ilyen például az ovális pecsenyesütő, amelyben akár egy libát is meg lehet egészben sütni. Ilyenek a műanyag tartóvázzal kombinált új típusú éthordók, a teafőző, a fa nyéllel ellátott hússzeletsütő serpenyő és a BNV-n formatervezési díjat nyert munkatál, amely sokféle konyhai előkészületi műveletre alkalmas. A bonyhádi zománctermékek viszonylag olcsók, tetszetősek, keresettek, jó piaci helyzettel rendelkeznek. A gyár tőkés exportja egymillió dollár évente. A beruházás révén ez az összeg háromszorosára emelkedhetne, és jelentős mértékben javulhatna a belföldi ellátás. A jelenleg legkeresettebb termék az Alice Alice edények típusú edénycsalád. Gyártanak KRESZ-táblák, tűzvédelmi táblák, hózszám- és névtáblák előállítására alkalmas zománcozott lapokat is. Igen keresett termékük a fürdőhenger, amelyből az idén gyártandó 20 ezer darab sem elégíti ki a teljes keresletet. A jórészt fűtőolajenergiával üzemelő gyár az elmúlt években nyereséges volt, idei nyereségtervük 32 millió Ft. Ez előreláthatólag teljesíthető. A tervezett beruházást három év alatt fejeznék be és ezzel 40— 50 százalékkal növelhetnék — változatlan létszám mellett a termelékenységüket. Bebesi Károly Nagy mezőnyök gyűllek össze az idei, 14. Mecsek Rallye autóversenyre. A rali II. osztályban 98, az első osztályban pedig 66 páros vágott neki a Mecsekben kijelölt, sok szerpentinnel megtűzdelt, technikás útvonalnak. Az új módon kijelölt útvonal aratta az első közönségsikert. A verseny során mindkét osztályban indulók ugyanazon a körpályán haladtak többször végig, tehát" a nézők számára is folyamatosan követhetővé vált a küzdelem. Jórészt ennek — és a kedvező időnek — tudható be, hogy a becslések szerint mintegy tizenötezren figyelték a versenyt a gyorsasági szakaszok mentén, Remeteréten, Árpádtetőn, Zobáktetőn. A szép számú néző nem csalódott. Nagyszerű versenyt élvezhettek végig, akik éjszaka is kitartottak — márpedig szép számmal voltak ilyenek — a verseny útvonala mellett. Különösen a rali I. osztály versenye jelentett élményt. Az első osztály mezőnye nagyon éretten, magabiztosan, mondhatjuk profimódra autózta végig a versenyt. Különösen élményszámba ment a Ferjáncz—Tandari dr.póros „mutatványa". Számukra ugyanis kellemetlenül indult a verseny. Defekt miatt jelentős és fontos perceket veszítettek a harmadik gyorsasági szakaszon. (A 7. géposztályban induló Simor—Rcmga-páros ugyanott 3 perccel jobb időt teljesített!). Ekkor mutatták be Ferjánczék nem mindennapi tudásukat. Gyorsaságiról gyorsaságira ledolgozták hátrányukat és végül 40 ponttal megelőzték Simoré-A Pécsi Balett társulata a Fővárosi balettet. Képünkön Sólymos Pál oldalon.) Operettszinház ban tegnap este bemutatta a Rómeó és Júlia cimü és Zarnóczay Gizella a darab báljelenetében. (Tudósítás az 5. Körtvélyesi felvétele kát, teljesen megérdemelten kerültek az abszolút első helyre. A verseny krónikájához tartozik: baleset nélkül zajlott le mindkét osztály versenye. Kisebb kicsúszások fordultak csak elő, de személyi sérülés nem történt. A kiesettek száma: a rali I. osztályban 66 indulóból kiesett 22, a rali ll-ben 98 induló közül kiesett 28. Ez nem mondható túlzottnak. Ezúttal az időmérésre sem volt különösebb panasz. Két gyorsasági szakasz eredményét kellett kivenni a verseny értékeléséből. A rali II. második körének ötödik, a rali l-nek az első’ kör második gyorsaságija nem volt értékelhető az órák hibája miatt. (Az órákban az elemek felmondták a szolgálatot). A verseny után egy óvást nyújtottak be. Az ÁFOR SC megóvta a Szuhanyik—Homanpár eredményét. A meghallgatott öt tanú is egybehangzóan bizonyította, hogy elhagyták az útvonalat, ezért kizárták őket a versenyből. (Géposztályukban a harmadik, abszolútban a hetedik helyezéstől estek el). Ez a sportszerűtlen magatartás semmiképpen sem méltó a jó nevű versenyzőpá roshoz I A pécsiek jól szerepeltek a 14. Mecsek Rallye-n. A Pécsi Volán nyerte a rali I. csapatversenyt, a rali II. csapat a hetedik helyen végzett. Figyelemreméltó a rali l-ben újonc Kákonyi—Gáll-páros győzelme a 3, géposztályban és a Simor— Ranga-pár abszolút második helye. A rali ll-ben az Együd-— Bádi-pár az I. géposztályban a harmadik helyet szerezte meg. A Pécsi AFIT versenyzői közül a Pesti—Hágen-pár a 4. géposztályban a negyedik helyen végzett. Eredmények: Rali II. 1. géposztály: 1. Takács—Kelemen (Külker SC) 3143 pont. 2. Szojka—Határ (Salgótarjáni Volán) 3157. 3. Együd—Bádi (Pécsi Volán) 3173. 10. Bezensek—Bujtor (Pécsi Volán) 3738. 2. géposztály: 1. Keszler—Szilágyi (KKSE) 2940 pont. 2. Szalai—Pap (Generál) 2956. 3. Hubert—Lantosi (ÁFOR SC) 2993. 3. géposztály: 1, Wirtmann—Schneer (Óbuda) 2499 pont. 2. Magyar— Blazovits (Autótaxi) 2572. 3. Horváth—Dobos (Kecskeméti Volán) 2573. 10. Vadkerti—Hári (AFIT, Pécs), 2751. 21. Ország—Géczi (Mohács) 3243. 26. Szabó—Rabb (Pécsi Volán) 4905. 4. géposztály: 1. Bodonyi—Csapkai (ÁFOR SC) 2504 pont. 2. Budai—Ta(Fotytatás a 7. oldalon.)