Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1981-03-21 / 79. szám

1981. március 21., szombat

Dunántúlt Xlaplö

3

Hl agy idők nagy tanúi cinek közöttünk...

Március 21-e, a tavasz első napja — így mondják a csillagászok. Mi ez alkalommal másra, az 1919-es esztendő március 21-ére emlékezünk, olyan embereken keresztül, akik akkori időknek tanúiként vallanak a mába hozva a Tanácsköztársaság időszakának legszubjektivebb emlékeit.

Lackó Lajost épp ebéd közben leptük meg pécsi lakásán. Nyolcvanhárom éves, de frissen mozog és emlékezik; szavai nyomón újra élnek a századelő eseményei.

A tizennyolcat még be sem töltötte, máris kint van a fronton, a 71-es császári és királyi hadtest bakájaként.- Kutya idők voltak - mondja. — Ma már nehezen hihetők a papírtalpú bakancsokról szóló történetek, a novemberi lucskos lövészárok napjai, a kiköttetések, a harcok . . .

Mondja: felderítőbe mentek négyen, amikor az orosz oldalról zárótüzet adtak. Egyik társa fejlövést kapott, a másik haslövést, neki a lábát lőtték át. ..

A hadifogság első időszakát kórházban tölti, aztán Szaratovból 2 hónapi ,,vagonozás" után a taskenti fogolytáborban köt ki. Vasutat építenek; magyarok, morvák, szlovákok - és ki tudja, hogy még hányféle náció.

Egyszer aztán — jól beszél szlávul, hisz beregszászi születésű — hallja, hogy suttognak az őrök: „A cár nincs többé. Megölték. Péterváron forradalom van . .."

Hogyan tovább?

— Sok választásunk nem volt. Menjünk haza? Gyalog 15 000 kilométert a bizonytalanban?

Nagy kerülőkkel, teljes fegyverzettel — géppuskákkal —érkeztek meg Budapestre március végén. Budán, a hadügyi népbiztosságon Landler Jenő Hajmáskérre küldte őket. Ott megszervezte Simon Gyulával, a pécsi Cumpf Györggyel az 1- es üteget.

Hárman a 19-esek közül- Érsekújvár alatt harcoltunk. Két ágyúnk volt, az egyik bronzcsöve annyira kitágult, hogy alig száz méterre dobta a löveget.. .

Aztán hirtelen mindennek vége lett.

Hazajött Pécsre, a szerb megszállási övezetbe, majd 24 év emigráció következett. De az se hozott sok örömet. Jugoszláviában, a belgrádi nagy sztrájk után 7,5 évet kapott, ebből ötöt börtönben töltött. . . A felszabadulás után a rendőrség kötelékében dolgozott, s 64 éves korában ment nyugdíjba.- ön 1917 óta párttag.- Igen. Az egyik ajánlóm Filip Jakimenkó, a másik meg Vladimir Sapolkov volt.' Kozákok.

K. F.

o

A csöngetést követő hosszas várakozás után már-már viszszafordulok, amikor egészen halkon csosszanó léptek jelzik: mégiscsak van itthon valaki, önkéntelenül hangosan beszélek, amikor kinyílik az ajtó. Apró lakás őszhajú, ártatlan tekintetű lakója a 83 éves Cservenka Győző és 72 éves felesége. Gyógyszereket lótok az asztalon, fényképeket, képeslapokat. Győző bácsi a szilikózisra panaszkodik. Bányász volt, 16 eves korában belépett a Szociáldemokrata Pártba.

— Fiatalok voltunk — mondja vérünkben volt szemben állni a hatalommal. Volt is bajunk emiatt sokszor. De sok szép emlék is kötődik az ellenálláshoz. Emlékszem, az őszirózsás forradalom napjaiban komoly csatákat vívtunk a honvédséggel, a csendőrséggel. Voltunk vagy háromszázan, lefegyvereztük az egyik honvédsereget, így szereztünk puskát. Rövidesen jött egy ezred a városból. Megkergettük őket, egy sebesültünk volt csak, egy tüdólövéses. Sokat kínlódtak az orvosok, mire sikerült meggyógyítani ...

Másnap reggelre a fővárosból jöttek a csendőrök. Megszállták Pécsbánya-telepet, összeszedtek bennünket, kihallgatások, statáriális ítéletek következtek. Én hétévi várfogságot kaptam úgy, hogy minden esztendőben egy hónapot sötétzárkában kell töltenem. Csakhogy időközben összeomlott az Oszrák-Mcgyar Monarchia, s minket a cseh őrök kiengedtek ... Visszajöttünk dolgozni a bányába.

Nem volt nyugtunk, állandóan piszkáltak bennünket. Elhatároztam, emigrálok. Családom ősei odavalók, hát elmentem Szerbiába, ott telepedtem le, onnan van a feleségem is. Huszonegy évig voltam odaát, bányában dolgoztam ott is.

Nem él már senki a pécsbányatelepi háromszázak közül. Az utolsóról két éve hallottam, hogy meghalt. Egyedül maradtam: 83 éves vagyok én is. Nem jó a közérzetem már, a 60 százalékos szilikózis azért komoly dolog. Jó a nyugdíjam, a lányaim persze már régen fel. nőttek, urason megélek itt a fe. leséqemmel . .

M. A.

o

Laki Rudolf, a Tanácsköztársaság egykori katonája most március közepén ünnepelte 80., születésnapját. Sajnos kórházi ágyon, gyógyszeres fiolák között. Szellemi frisseségét azonban kora és betegsége ellenére megőrizte és készségesen vállalkozott a beszélgetésre, amihez persze orvosi engedélyt is kellett szerezni. Kaptunk egyetlen órát az emlékek felidézésére.

Amikor a fénykép elkészül Laki Rudolf bácsi — hiszen unokája lehetnék — elmerengve ereszkedett vissza a párnára :

— Érdekes, akkor is kórházban voltam, amikor Pesten kikiáltották _a Tanácsköztársaságot. Néhány nappal korábban súlyos baleset ért. Ott a kórházban apácák voltak az ápolónővérek, s nekik meg nekünk, betegeknek mesélte a pap, aki gyóntatni járt be: ,,Az országáruló kommunisták átvették a hatalmat." Nem tudtam, mit jelent ez, csak éreztem, hogy nagyon fontos változás. Családunkban nagy tradíciója volt a „balosságnak”, én is már 14 évesen, inas koromban kapcsolatba kerültem a munkásmozgalommal, elsősorban az építőmunkások szakszervezetével, amely nagyon erős és szervezett volt akkoriban Pécsett.

— Milyen volt Pécs hangulata?

— Azt lehet mondani,' hogy forradalmi volt a hangulatmár 1918 májusa óta, amikor a véí gül is levert katonai lázadás volt. Ezt követte novemberben a pécsi munkásság általános sztrájkja a szerb megszállás és munkásság nyomora miatt Hajdú Gyula vezetésével. Sikerétől a szerb hatóság meghátrált, s attól kezdve egészen a megszállás végéig tulajdonképpen zavartalanul működhettek a munkások szervezetei és sokan át tudtak szökni a demarkációs vonalon a Tanácsköztársaság seregébe.

— Úgy tudom, hogy ön is volt vöröskatona.

— Sajnos csak rövid ideig és a fronton már nem is harcolhattam. Betegségemből csak lassan épültem fel. Június közepe tóján, amikor annyira felerősödtem, hogy én is megkísérelhettem a szökést. Komló fölött volt egy bányászzászlóalj sok pécsi ismerőssel. (Sajnos már alig él néhány közülük.) Én is oda igyekeztem, sikerült is a szökés, de mivel nem voltam kiképzett katona, onnan Kaposvárra küldtek a kiképző zászlóaljba, öt hétig őriztük a várost, tanultuk a fegyverforgatást. Július végén akartak bevetni bennünket a Tiszánál a román fronton. De erre már nem kerülhetett sor.

— Hogyan alakult a sorsa a Tanácsköztársaság leverése után?- Talán furcsa, de nekünk, vöröskatonáknak akkor a legbiztosabb menedékünk a szerbek által megszállt Pécs volt. Amikor megszűnt a szerb megszállás, nagyon sokan kénytelenek voltunk emigrálni a fehérterror elől, egykori vöröskatonák, s olyanok, a megszállás éveiben a munkásokat szervezték.

D. I.

Pécsi Mihály ma Kiskunfélegyházán éi

II kommunista párt megalakulása Baranya megyében

Nagy idők tanúja a ma 86 éves Pécsi Mihály, aki még hat évvel ezelőtt a kiskunfélegyházi pártbizottság tagjaként dolgozott, s aki 1918-ban Sásdon megalapította az első kommunista pártszervezetet megyénkben. Erről az időről emlékezett az 1968-as levéltári évkönyvben.

íme, a visszaemlékezés:

— 1918 novemberében felmentem Budapestre, ahol érintkezésbe léptem a Visegrádi utca 15. alatti vezetőséggel. Be akartam lépni a Kommunisták Magyarországi Pártjába. — Erre énnékem Münnich Ferenc és Révai József azt mondták: „Ne lépjél itt be. Menj vissza Sására és Sásdon gyújtsd magad mellé a haladó elemeket. Alakítsátok meg Sásdon a KMP-t.” Evvel Kun Béla is egyetértett.

Hazamentem és érintkezésbe léptem Ignácz József vilanyszerelővel, Török Bélával, aki akkor még nálam yolt tanonc, Török Béla édesapjával. Török Józseffel, Csillag Jenő egyházbéri,

Forrai István magyarszéki, Hornberger ligeti és Albert János gödreszentmártoni tanítóval. Találkoztunk és kialakítottunk egy olyan szövetségfélét, hogy megalakítsuk itt Sásdon a kommunista pártot... Az első megbeszélés a Preller vendéglőben volt. Ott mindjárt zászlóra is gyűjtöttünk, (vörös zászlóra), össze is jött akkora összeg, hogy meg is tudtuk venni. Rákövetkező napra kimentünk Hör. nyékre, a vasúti sorompón túl egy házba. Feltűnés nélkül akartuk a pártot megalakítani. Úgy térveztük, hogy majd aztán tudtul adjuk valami röpiraton vagy másképp, hogy megalakultunk.

Az itteni párt alakulása szerintem november 28-án vagy 29-én lehetett. Ez volt az első kommunista alapszerv Baranyában. Elnöke itt Sásdon Kéméndi József lakatos lett, a titkára pedig Ignácz József villanyszerelő. A vezetőség tagja lett még Török József, én is, mint propaganda vezető, végül — ha jól emlékszem — Tanner János szabó.

Sásdon 1919. április 7-én voltak a választások. Engem a községi munkástanács titkárává választottak meg. Tiszta szándékkal dolgoztunk, noiha voltak hibák a munkánkban A Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosok rendeletéit minden esetben közöltük a lakossággal, és ahol lehetett, segítettünk az embereken. Emlékszem: 10 idős nincstelen házaspárnak, akik már tehetetlenek voltak, munkát végezni nem tudtak, egy-egy kocsi tűzifát utaltunk ki térítés nélkül.

A bukás után Sásdon mintegy 40—45-en voltunk letartóztatva a járási ügyészség által 24 órára. Utána szabadlábra kerültünk, de 2—3 órával később a különítményesek a katonai diktatúra nevében ismét letartóztattak bennünket.

*

Pécsi Mihály a kaposvári börtönbe került, ahonnan 365 napi fogság után megszökött, átjött Szigetvárra, a szerb megszállási területre.

K. F.

A Magyar Tanácsköztársaság a pécsi-baranyai sajtóban

1^919 márciusa. Budapesten nagy események vannak ké-I szülőben. A tömegek mind erőteljesebben követelik a proletariátus diktatúráját. Pécs és Baranya látszólag kevés figyelmet fordít a demarkációs vonalon túl zajló eseményekre. Csak most ért véget a február 22-től március 13-ig tartó nagy tiltakozó sztrájk a szerb imperializmus ellen, amely elnyeléssel fenyegette a Mecsek vidékét. A sztrájk alatt nem jelentek meg az újságok, s most terjedelmes cikkekben számolnak be a tizennyolc napos mozgalom eseményeiről és várható következményeiről. Mindenki Belgrád felé figyel, ahol a pécsi küldöttek nagy jelentőségű tárgyalásokat folytatnak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kormányával.

Március 22-én berobban Pécsre a hír, de nem Belgrádból — ahonnan várták — hanem Budapestről; a magyar proletariátus az előző napon a maga kezébe vette a hatalmat. A munkásság és sajtója lelkesen üdvözölte az „új idők beköszöntőt”.

„Az országot a szomszédos államok imperializmusának akarták kiszolgáltatni, bennünket idegen igába hajtani és országunkat a felszabadult orosz testvérek ellen imperialista hadjárat felvonulási területévé akarták tenni. Mi más lehetett volna a magyar proletárság válasza erre, mint az a bátor és öntudatos lépés, amellyel rálépett a bolsevizmus útjára, szövetséget kötött az orosz-sZovjet köztrásasággal és megcsinálta a maga proletárdiktatúráját...” — írta a szociáldemokrata Murfkás.

A Pécsi Napló, a radikális polgárság lapja is részletesen ismertette a „világforradalmat méhükben rejtő eseményeket" és így kommentálta: „Pár napja, a tavasz első fuvallatára megérkezett az, amit Magyarország szorongatott, sanyarú helyzetében vert: a népiköztársaság ideiglenes elnöke és utána a kormány lemondott, s helyébe lépett a népbiztosok kormányzótanácsa a szociáldemokrata és kommunista egyesült pártoknak a munkástanács által kiküldött tagjaiból."

„A forradalmak” című — erősen megcenzúrázott — vezércikkében így üdvözölte a proletárdiktatúrát a polgári irányzatú, tekintélyes Dunántúl: „Sokszor rázta fel március már a népeket . . . Európa közepében rövid nap alatt átváltoztatta az ezeréves Magyarország arculatát... A kelet felől magasra nyúló ököl példáját pillanatok alatt megértette a dolgozó magyar és szakított a hagyományokkal, hogy egynek mondhassa magát a cári zsarnokság alól felszabadult, egykor ránk uszított orosz paraszttal, munkással, katonával".

Mint az idézetekből is kitűnik, a pécsi-baranyai sajtó nemcsak abban volt egységes, hoqy a Tanácsköztársaságot nyomban a jelentőségének megfelelően értékelte, hanem abban is, hogy meglátta a cél- és érdekazonosságot Tanács Magyarország és Szovjet-Oroszország között.

Március 22-től nem volt egyetlen orgánuma sem a pécsi sajtónak, amely ne foglalkozott volna minden egyes számában a lehető legnagyobb részletességgel a proletárdiktatúra fejleményeivel. A Pécsi Napló, amely ekkor , a Munkás helyére lépett és a Pécsi Szocialista Párt hivatalos napilapjává vált, a „Magyar Tanácsköztársaság" címmel rovatot nyitott és abban napról napra beszámolt a magyarországi helyzetről. A Dunántúl „Az új élet új rendje” cím alatt rendszeresen hírt adott a forradalmi kormányzótanács működéséről.

A szocialista sajtó hasábjain nem sokkal a proletárdiktatúra kivívása után megjelentek az elméleti írások, például: „A nő és a kommunizmus", „A néptörvényszék" „A szocialista hazája", „A forradalmak technikája" és hasonló tartalmú cikkek. A nagyobb terjedelmű méltató és magyarázó írások mellett számos hírben, tudósításban számoltak be Magyarország forradalmi átalakulásáról és az új élet eseményeiről. Íme, néhány kiragadott cím a márciusi—áprilisi újságokból: „A kultúra a dolgozó nép jussa”, „Könyvtárak a klubokból és a palotákból", „A proletártanoncok védelme”. „Tízezer proletárcsalád kap sürgősen bútort" és így tovább.

Szenzációt keltett a Pécsi Napló eovik számában, pár nappal a hatalomátvétel után közölt életrajz Kun Béláról. A külügyi népbiztos kolozsvári joghallqató korában munkatársa volt a Kolozsvári Friss Üjsáq című lapnak. Az újsáq egykori szerkesztője, a Pécsre menekült Lengyel Béla meleg szavakkal emlékezett Kun Bélára.

A lapok a Budapesten és általában az orszáaban zajló változások mellett nem tévesztették szem elől a szőkébb pátriánkban történő eseményeket sem. Baranya megye munkástanácsa ebben az időben a meg nem szállt heqyháti járás székhelyén, Sásdon működött. A pécsi újsáqok rendszeresen írtak a direktórium tevékenységéről; innen voltak a legpontosabb értesüléseik, mivel a híradások rendszerint szem. és fültanúktól származtak.

A megszállt területen senki sem fiqyelte olyan elragadtatással a Tanácsköztársaság tevékenységét és később oly aggodalommal a proletárhaza elleni intervenciót, mint a legforradalmibb pécsi-rbaranyai néptömeq: a bányák dolgozói Április utolsó napjaiban, amikor küszöbön állt a Tanácsköztársaság elleni külső támadás, csapatostul szöktek át a demarkációs vonalon Kaposvárra és beálltak vöröskatonának. Jórészt belőlük alakult meg a kaposvári munkás zászlóalj, amelyről—május 3-án — nagy cikkben emlékezett meg a Pé esi Napló. -A katonai cenzúra nyomai mór március utolsó napjaiban fellelhetők az újságok lapjain. A Dunántúl március 28-i számában „A magyar proletárforradofom jelentősége" címmel külföldi lapvéleményeket közölt, illetve akart közölni, de a cenzúra a szó szoros értelmében minden második sort törölt. A Pécsi Napló március 29-i számában „Bolsevista mozgalmak” sokat ígérő cím alatt — a cenzúra jóvoltából — egyetlen betű sem jelenhetett meg.

Aztán hosszú időn át a hallgatás csendje veszi körül a forradalmi eseményeket.

P écs cenzúra által qúzsbakötött saitója csak akkor foglalkozhatott ismét a Maavar Tanácsköztársasággal, amikor az már — nincs. Augusztusban rövid hirek jelennek meg a Maqyarorszáaon leiátszódó eseményekről. Majd úiabb hónapok telnek el. míg a napilapként úiiászülető Munkás állást foqlalhat. 1919. december 14-én jelenik meq az első olyan cikk az újságban, „öt tavasz az egy ellen" címmel amelyben Cserny József és társai perével kapcsolatban — ha óvatosan is — hitvallást tesz az elbukott munkáshatalom mellett.

Iglói Zoltán