Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-13 / 71. szám
1981. március 13., péntek Dunántúli napló 3 Mi leszek? Tűzoltó leszel és katona ! Vadakat terelö juhász!" - de aztán nem az eredeti strófa szerint folytatódik: nem alszik el anyuka, s apuka sem esténként, töprengenek, vitatkoznak heteken át, s olykor a 14. évébe serdült gyereknek is álmatlan éjszakát okoz a kérdés: mi leszek, ha nagy leszek? Sőt: mi legyek, ha már ilyen nagy vagyok, hogy választanom kell, s hát melyiket az ötezerből? A pécsi Fehérhegyi Általános Iskola idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ezért is esett rá c választásom, no meg, hogy körzete mindig is munkáslakta városrész volt, s ma méginkább, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Bednár Imre 25 éve igazgatója az iskolának. Soha nem vol\ kényelmes, könnyű pozíció igazgatónak lenni itt, különösen ilyenkor, beiskolázás idején. — Tíz—tizenöt éve még úgy kellett könyörögni a szülőknek, hogy kiváló tanulmányi eredményű, igazán jó képességű gyermeküket gimnáziumba, vagy szakközépiskolába írassák. Most a rekedtségig érvelhet az ember, hogy a hármas tanulmányi ptlag, az itt mutatott teljesítmény nem elég: majdnem mindenki gimnáziumba szeretné küldeni a gyermekét. Végül persze általában győz a realitás, annak ellenére, hogy a szülőnek az iskola javaslatától függetlenül joga van oda irányítani a gyermekét, ahova akarja. Néha az előrelátható, feleslegesen kiprovokált kudarc elé. Minden évben akad egy-két ilyen eset. — De beszéljenek inkább a gyerekek - mondta és két órára kölcsönadta az igazgatói szobát. * Nem kis szorongással telepedett be a kis társaság, haton a végzős nyolcadikosok közül, öt lány — úgy látszik, ők bátrabbak — és egy szem fiú: Ági, Csilla, Kati, Marika, Tünde és Feri. Szüleik munkások, alkalmazottak. Bemutatkozásképpen mindegyikük elmondta, hogy melyik iskolába jelentkezett, miért, s mi szeretne lenni. ÁGI:- A Nagy Lajos Gimnáziumba jelentkeztem. A nővérem is ott tanult. Korábban tanárnő szerettem volna lenni, de most már inkább régész, néprajzkutató, építész vagy jogász. ' CSILLA: — A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolában szeretnék tanulni, mert ott az érettségi mellett szakmát is kapok a kezembe. Sokáig mérnök szerettem volna lenni, most inkább közgazdász. KATI: — Én is a Nagy Lajos Gimnáziumot választottam, mert ez nálunk családi hagyomány már. Nagymama, anyu és egyik nagynéném is ott tanult. Eleinte gyógyszerész akartam lenni vagy tanár, a legújabban jogász. MARIKA:- Az egészségügyi szakközépiskolába jelentkeztem. Anyu is ezt javasolta, az osztályfőnököm is. Különben az egészségügyi szakkörbe járok, talán ezért is korábban arra gondoltam, hogy fodrász leszek, de mindenki lebeszélt róla. TÜNDE: — A Villányi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetet választottam. Szeretem a virágokat. Dísznövénykertész és virágkötő szeretnék lenni. Ezt javasolták a szüleim és az osztályfőnököm is. Korábban sok minden más is megfordult a fejemben: gyors- és gépíró, fodrász, szabó, bőrdíszműves ... FERI: — A Nagy Lajos Gimnáziumba jelentkeztem, leginkább a meghirdetett fakultatív tantárgyak miatt. Anyuék inkább a szakközépiskolát javasolták, de meggyőztem őket. Amikor még clsótagozatos voltam, csillagász szerettem volna lenni. Ma mór tuaom, hogy ez elég reménytelen. Mindenesetre a gimnázium után valamelyik egyetem természettudományi karán szeretnék tanulni. Vagy esetleg építész leszek. * Nem volt könnyű időszak számukra az elmúlt két hónap, bár így utólag már kedvesen csacsognak róla. Szavaik mögött azonban ott érezhető a szorongás. Marika például arról mesél, hogy nagyon hosszú ideig nem tudott dönteni. S mennyien, s hányféle tanácsot adtak neki! — De én még jól jártam. Egy osztálytársamat heteken ót minden órán megkérdezte az osztályfőnökünk, hogy döntött-e már? A kislány mór szinte pánikba esett. — Nekem azt tanácsolták otthon, hogy legyek az, ami apu:, építésvezető — mondja Feri, s gyorsan hozzáfűzi: — végűi is én győztem. Kati rögtön lecsapott rá egy magyarázattal; — Régen, amit a szülő nem tudott elérni, azt a gyerekével szerette volna megvalósítani. S mi van most? Hamar kiderül, leginkább éppen Kati példáján, hogy ma sincs sokkal másképp. Különösen érdekes, s nem kevésbé meghökkentő, igy ebben a megfogalmazásban Ági véleménye, akár hallotta a felnőttektől, akár a saját megfigyelésén alapul: — Ma a fizikai munkás is azt hajtja, hogy a gyereke tanuljon tcvább. Nálunk is az osztályban először mindenki gimnáziumba, vagy szakközépiskolába akart menni. Persze, könnyebb annak, aki jól tanult és gimnáziumba mehet: négy év haladékot kap a pályaválasztásra. És ha az nem sikerül? Erre nincs válasz. Az sem csoda, hogy* ezek a gyerekek vajmi keveset tudnak az elképzelt jövendő hivatásukról, az iskoláról, ahová készülnek. A. döntés kényszere, mindenféle tanácsadás, segítés ellenére túl hirtelen csapott le rájuk. Remény és szorongás egyszerre mocorog bennük: jól választottak, vagy jó{ választottak helyettük? Erre a számok és köztük lévő egészségesnek mondható arányok sem mondanak semmit, például az sem, hogy a Fehérhegyi Általános Iskola 68 végzős tanulójából 15-en gimnáziumba, 17-en szakközépiskolába, a többi 36 szakmunkásképző intézetbe jelentkezett. Dunai Imre SzaksieruezeVi oktatás a Dohánygyárban Á gyakorlathoz igazítva Százezer forint. Danalka libámé, a Pécsi Dohánygyár szakszervezeti bizottságának titkára rábólint: sikerként könyvelhető el valóban, - mert - a bizalmi testület javaslatára - a vállalat igazgatója ekkora összeget bocsátott a termelési osztály rendelkezésére, gazdálkodjanak vele, osszák fel egymás között bérkiegészítésként, természetesen a teljesítmények függvényében. A múlt évi szakszervezeti választások nyomán a Dohánygyárban is sok új bizalmi jutott a testületbe. Oktatásuk, jogaik és kötelességeik, lehetőségeik megismertetése még akkor is fontos feladatként állt a gyári szakszervezeti vezetés előtt, ha a főbizalmiak-bizalmiak között nem volt mindenkinek teljesen idegen a szakszervezeti munka. Mindezt úgy oldották meg - hallottuk Danajka Tibornétól -, hogy az oktatást munkaidőn kívülre szervezték - nem volt ellenvélemény, a 43 tagú testület hiánytalanul megjelent ezeken a rendezvényeken —. éspedig két célt tartva szem előtt: a testület tagjai minél előbb legyenek tisztában feladataikkal, másrészt úgy oldani meg a szakszervezeti oktatást, hogy az egyúttal a kölcsönös információcsere fóruma is legyen. Azaz, nem kell szakszervezeti taggyűlésekre, bizottsági ülésekre várni a fontos ismeretek továbbításához. Az oktatást egyébként „számonkérés” követi: novemberben vetélkedőt rendeznek, ahol a bizalmiak és főbizalmiak számot adhatnak felkészültségükről, rátermettségükről. Érdemes a figyelemre az is, hogy az oktatási anyagot a gyár munkájához igazítják. Minden olyan gond és siker felvetődik ezeken, amelyek a gyári vezetést foglalkoztatják. A szakszervezeti aktívák 12 nappal korábban kézhez kapják az anyagot, egyrészt a felkészültség megszerzése, másrészt annak érdekében, hogy csoportjuk tagjaival megvitathassák és így a közösség véleményét tolmácsolva-képviselve beszélhessék meg az oktatás témáját. Hogy erre milyen nagy szükség van, azt két adat bizonyítja: a gyárban a dolgozók 98 százaléka szakszervezeti tag, így valóban mindenkihez - összesen 765 emberhez — jut el időben minden napirenden szereplő téma, probléma. Térjünk még egyszer vissza a bérfejlesztéshez, amelybe a Dohánygyárban idén erősen beleszólt a szakszervezet. Azzal a feltétellel értettek egyet a tervezettel, ha meghatározott munkahelyeken havonta értékelik a teljesítményeket, illetve azokat a tényezőket, amelyektől a bér függ. Mindezt úgy, hogy a vállalat megteremti a jó teljesítmények eléréséhez szükséges feltételeket. Volt még egy észrevétele a bizalmi testületnek: csak akkor tudnak egyetérteni a tervezett bérfejlesztéssel, ha az ösztönzött területeken képződött bérmegtakarítást a gyár nem vonja a „közös kalapba", hanem az adott munkahelyen dolgozók között osztja fel. M. A. Az iskolaigazgató A felesége két könyvvel fordul felénk. Az egyiket Emlékező falu címmel a Kossuth, a másikat Életünk történelem címmel a Gondolat Könyvkiadó jelentette meg. — Az utóbbiban a sorsomból közölnek részleteket, mig az Emlékező falu anekdotákat, elbeszéléseket tartalmaz - magyarázza Kiss lózsel nyugdíjas iskolaigazgató. A Gondolat Kiadó 12 írását jelentette meg, de már készül a kötet második része. Kiss József újabb tucatnyi írással pályázott. Témáit gazdag forrásból a falu, a parasztemberek világából merítette, ö is zsellércsaládból származik, igy a falun lakók életét gyermekkorától jól ismeri. A Szigetvár közeli Botykában született, Szigetváron végezte a polgárit, Nagykőrösön a tanítóképzőt. Egy évig Rózsafán tanitóskodott, majd a Somogy megyei Kisbajom, később Kutas községben telepedett le, s itt tanított csaknem három évtizeden át. Kezdetben három tanteremben és egy parasztház bérelt szobájában okította a gyerekeket kollégáival együtt. Később adásul egy tanuló Csillebércről küldött képeslapján ez állt: üd. vözfetem küldöm a partizán oltó borból. — Szerencsére sikerült rávenni a szülőket, hogy látogassák meg a gyérekeket... Néhány évvel ezelőtt egy kutasi parasztcsalád életét is feldolgozta. — Nagyszerű változást példáz a sorsuk — mondja Kiss József. — De szintén érdekes és tanulságos lenne annak a fiatalembernek az életét papírra vetni, aki a múltkor a buszmegállóban szólított meg. Tanítványom volt. Nem tudtam o kérésének ellenállni, még aznap elmentem hozzájuk. Késő este értem haza, és fél éjszako meséltem a feleségemnek, hogy mire vitte az egykori tanyasi, mezítlábas fiúcska ... Emlékeit, gyűjtéseit számos pályázaton ismerték el, különböző dijakkal. A legtöbbet viszont ajándékként juttatta el múzeumokhoz, tanácsokhoz. a volt uradalmi kastélyba költözhetett az iskola. Padokat Budapestről szereztek. A körzetesítés kezdetén hat tanteremmel bővítették az intézményt. Az egykori csendőr-laktanyából pedig diákotthont alakítottak. — A kastélyért az állami gazdasággal futottunk versenyt. Nekik is iái jött volna, de mi meggyőzőbben érveltünk. A padokat a szakszervezeti iskola hallgatójaként Budapesten szedtem össze. Akkoriban szerelték föl új berendezésekkel a fővárosi ipari szakmunkásképző iskolákat. Cseterki Lajos, a Pedagógus Szakszervezet akkori főtitkára súgta ezt meg nekem. A régi berendezésből válogattam a mi iskolánknak. Az ingyenes hazaszállításukat a minisztérium pórttitkára intézte el. A hat tanteremmel való bővítéskor összefogott az egész falu. A leghasznosabb segítőtársunk az egykori vetélytárs, az állami gazdaság volt. A diákotthonba viszont úgy kellett becsalogatni a gyerekeket — a szülők nem engedték őket. Különböző rémhíreket terjesztettek egymás között. A legemlékezetesebb mégis az, amelyik akkor kapott szárnyra, mikor az első gyerekeket Csillebércre küldtük. Egyesek «azonnal elterjesztették, hogy ezek a gyerekek valójában a Szovjetunióba, katonai munkatáborba kerülnek. Róhonismereti szakkörökhöz. Többek között feldolgozta a kutasi gyermekjátékokat. Szigetvár iparosainak, kereskedőinek tevékenységét az 1930-as évekből, a kutasi földosztást, a kutasi ragadványnevek kialakulásának. történetét. Ám ugyanilyen érdeklődéssel fordult a jelen felé. Nemrég fejezte be azt a munkáját, melyben a görcsönyi termelőszövetkezet tevékenységének környékre gyakorolt hatását elemzi. Az 506-os számú szakmunkásképző iskolában és a BÉV-nél a szakszervezeti taggá való nevelés útját mérte fel. Kiss Józsefék három évvel ezelőtt költöztek Pécsre, kicsit közelebb a tolnai gyerekekhez, unokákhoz. Gyorsan megbarátkoztak a panellakással, a városi élettel.- Szerencsés ember vagyok — mondja mosolyogva —, soha nem volt rossz főnököm, kollégám, szomszédom. Szót értettem mindenkivel, s a feleségem is ilyen természetű. Pécsett is jó barátokra leltünk. Egyrészükkel az Újmecsekalja I. sz. Pártalapszervezetben rendszeresen találkozunk. A nyugdíjas iskolaigazgató írógépét szinte körülbástyázzák a rendezésre váró anyagok. Napközben munka után — a BÉV-nél pályaválasztási megbízott — és esténként dolgozik. Hatvanöt éves ... Török Éva
