Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)

1981-02-21 / 51. szám

1981. február 21., szombat Dunántúlt napló 3 alapozzak a Bogdán József Kilenc éve képeznek a szent- lőrinci Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolában pékeket, miután a megye sütőipari üzemeiben kez­dett katasztrofálissá válni a szakemberhiány. Baranyában ugyanis évekig nem volt pék­tanuló képzés. Szakmájukról szerettem vol­na beszélgetni, annak szépsé­geiről vagy nehézségeiről, az életben elképzelt terveikről. Bogdán József és Tatai István másodéves tqnulók életének gondjai között azonban úgy tű. nik, elsikkad a szakma ... — Il­letve mégsem hiszen éppen a majdani szakmájukban vélik megtalálni életük értelmét. Bogdán József lábáról par napja vették le a gipszet, fo­cizás közben tört el több helyen. Járásán szerencsére már nincs hiba, vállas, izmos gyerek, ha­mar kiheverte a sérülést. — Honnan kerültél ide Szent- lőrincre? A szüleid hol laknak? - indítanám a beszélgetést. A válasz meglep. — A szüleim?... Hát csak az anyámról tudok. Ö Komlón él. Én intézetből jöttem ide. — Hány éves korod óta élsz ott? — Amióta az eszemet tudom. Az anyám egyéves koromban adott be. Voltam én Pécsen is. Csertőn is, Bakócán is. Tulaj­donképpen nem volt rossz egyik helyen sem, szerencsére én min­denütt feltalálom magam. Az anyám rajtam kívül még két lányt is beadott — akikről tu­dok —, azok megszöktek, azután férjhez mentek. Csak az egyik nővéremmel szoktam találkozni, az anyámmal nem, — Az édesapádat ismered? — Nem. — Nem is érdekel, hogy ki volt? — Nem!... Én sem érdekel­tem őt, hogy a világon vagyok. Ha érdekelném, biztosan kivett volna az intézetből vagy leg­alább meglátogatott volna. Ezért engem sem érdekel, hogy ő ki. (Ahogy elnézem jóképű ar­cát, vállas alkatát, nehéz fel­fogni, hogy egy ilyen gyerek ne kelljen se az anyának, se az apának.) — Aztán azt sem értem, hogy van az, hogy az anyámat Bog­dán Máriának hívják — ezt biz­tosan tudom — a személyi iga­zolványomba meg azt írták az anyám neve Orsós Júlia. Ezt még eddig senki nem magya­rázta meg nekem. — Miért lettél péktanuló? — Az egyik iskolai szünetben a dombóvári sütőüzemben dol­goztam. Nekem csak ládákat kellett sikálni, mégis, amit ott láttam, az nagyon megtetszett. Az intézetben aztán kicsit meg. zavarták a fejem, hogy mi is le­gyek, többen többfélét taná­csoltak, aztán én mégis úgy döntöttem, pék leszek. Nem bántam meg. Szeretnék majd rendesen dolgozni, szeretnék később egy lakást . . az biztos, ha nekem lesz gyerekem, az nem intézetben fog felnőni. Míg beszélgetünk, társa, Ta­tai József többször az órájára nézeget. Péktanulók „Nem bántam meg a választást, és szeretnék rendesen dolgozni” — Menned kellene valahová? Tanárotoktól most engedélyt kaptatok a tanóra elmulasztá­sára. — igen, de a következő óra labor lesz, és azt én nagyon szeretem. A lisztnek, zsírnak, élesztőnek próbáljuk kimutatni az alkotórészeit. Nagyon érde­kes. Tatai Józsefről az iskola igaz­gatója azt mondta, ez egy olyan gyerek, ha azt mondanám neki, hogy három napig éjjel­nappal az üzemben kell dolgoz­ni, mert az iskolának nincs elég kenyere, akkor ő három napig éjjel-nappal dolgozna. — Nekem szerencsém- volt — mondja. — Mikor nagyobb let­tem, nevelőszülők vettek maguk­hoz. Anyám engem is egyéves koromban adott intézetbe. Ki­lencen vagyunk testvérek. Az apám valamikor rendes ember lehetett, katonatiszt volt, de az, tán elkezdett inni. Szoktam ve­le néha találkozni, de mindig részeg. Nővérem, akiről nem­rég tudtam meg, hogy az, férj­hez ment, gyerekei vannak, hozzájuk gyakran ellátogatok. Kisült a perec a tanműhelyben Szeretném megtalálni a többi testvéremet is, ezért kértem el apámtól az anyám címét. Mo­hácson lökik, nemrég megláto­gattam. Egy 28 éves, nyomorék­lábú férfival él együtt, aki nem dolgozik, egész nap csak hever a lakásban, anyám tartja el. — Annyit azért megtudtam tőle, hogy énutánam két év­vel ikreket szült, egy fiút meg egy lányt, akiket még ott a pé­csi szülészeten — állítólaq - egy orvosnő vett magához. Egy ki­sebb lánytestvéremet meg Szék. szárdon fogadott örökbe valaki, A többi gyerek sorsáról anyám sem tud. Szeretném legalább ezeket megtalálni, eddig még nem sikerült. — Engem az osztálytársaim, őzt hiszem, nem nagyon sze­retnek. Idősebb is vagyok ná­luk, meg talán azért mert sze­retem komolyan venni, amit csi­nálok. A nyolcadik osztály után két évig elmentem a BÉV-hez se­gédmunkásnak. hogy majd ha elindulok az életbe, legyen egy kis pénzem. Huszonötezer fo­rintom van a takarékban. Már ott is megválasztottak KlSZ-bi- zalminak, itt pedig az iskolai sütők alapszervezeti KlSZ-titká- ra lettem. — Ha majd dolgozom és lesz pénzem, szeretnék egy szép la­kást, amiben kell hogy legyen szekrénysor. Minden vágyam ez: szép szekrénysor! Ha megnősü­Fotó: Erb János lök, a lány akit majd választok, nem baj ha nem lesz szép, csak legyen rendes és főleg hozzám becsületes. Azt hiszem a két gyerek a legideálisabb de egy biztos: ha tíz is lesz, egy sem kerül intézetbe, ha éjjel-nap­pal kell is dolgoznom érte. Sarok Zsuzsa Tatai István Kényelmes, divatos cipőket Hazánk egy lakosa át­lagosan 3,3 pár lábbelit vásárol évente. Ez azt je­lenti, hogy 30—33 millió pór házi és utcai, alkalmi és hétköznapi új cipőre van szükségünk egy évben, melynek 90 százalékát a hazai ipar állítja elő. Az előzetes számítások szerint a cipőfogyasztásban ug­rásszerű növekedés ha­marosan nem várható, en­nek megfelelően a cipő­ipar termelésének lénye­ges mennyiségű növelését nem tervezi. A Duna Cipőgyárban az idén 1,3 milliárd forint ér­tékű cipő gyártását terve­zik, mely a tavalyihoz hasonló mennyiségű: 4 400 000 pár cipő elké­szítését jelenti. Az idei, 350 modellből álló válasz­tékot mindenekelőtt a ké­nyelem és a divatosság összehangolásának jegyé­ben alakították ki. Termé­keik közt jelentős hánya­dot képviselnek a sportos jellegű lábbelik, valamint a női divatcsizmák, me­lyekből 150 000 párat ké­szítenek ebben az esz­tendőben. Slágerük vár­hatóan az az olcsóbb ka­tegóriába tartozó nemez- szárú csizma lesz, melyből tavaly már kísérletképpen ötvenezret gyártottak. A meleg női és lányka­csizmák elsősorbon a kü­lönleges talpmegoldásuk miatt számíthatnak siker­re, a thermokaucsuk talp ugyanis amellett, hogy formájában rendkívül di­vatos, a lábbeli vízállósá­gát is nagy mértékben nö­veli. Biztonságosabb árvízvédelem Üjmederben a Fekete-víz, egy szakasza Májusra új mederbe kerül a Drávába ömlő l-ekete-viz Tésenfa és Drávacsehi hatá­rában 1800 méter hosszan. A Drávaszabolcs alatti torkola­ta majdnem hét kilométerrel feljebb kerül, Drávacsehi. kö­zelébe. Kiiktatnak egy csak­nem hét kilométer hosszúsá­gú patakszakaszt a régi be- ömléstől Tésenfáig. Az új medret, melynek mindkét partján friss töltés húzódik, már feltöltötte a Dráva vize. Er,/ gyaloglódat építenek még felette, és en­nek az átadása után vezetik az új nyomvonalára a Feke­te-vizet. Az átmetszés kiindu­lási pontjáig megerősítették a Fekete-víz jobb parti, Dráva felé eső töltését öt és fél ki­lométer hosszan Tésenfától a cuni hídig. A vízfolyást így az új torkolatáig mindkét ol­dalán töltésrendszer védi és árvíz esetén a magas partvé­delmi művek közé hosszan beduzzadhat a Dráva — anélkül, hogy veszélybe ke­rülnének a környező termőte­rületek. A VÍZIG pécsi szakaszmér­nöksége 1979-beo kezdte el a munkát és a mederkiala- kitással csak harmincmillió forintot kellett a kivitelezésre fordítani. Ha a régi torkola-, tig építik újjá a patak tölté­seit, akkor sokkal drágábba került volna a rendezés. Ezen­kívül több száz hektár mélyen fekvő mezőgazdasági terület árvízmentesítését oldják meg idő előtt és főként nagyobb biztonsággal. Ennek érdekében a régi és az új torkolat közötti úgyne­vezett megye-töltést felújítják, részben új nyomvonalra he­lyezik. A levágott Fekete-víz-sza- kasz a továbbiakban belvíz- csatornaként üzemel, de ad­dig is a belefolyó Egerszegi- csatornát Hegyszentmárton térségében a Pécsi-vízbe te­relik. Cs. J. Aranytojást tojt a baromfiipar Fokozódó kereslet és tenyésztői kedv K imagasló éve volt a ta­valyi a hazai baromfi­iparnak: tőkés kivitele 1980-ban először haladta meg o 200 millió dollárt. Rendkívül jó évet zárt a Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalma­zó Közös Vállalat is, igencsak megörvendeztette részvényeseit, akik között 30 millió forint nye­reséget osztott ki. Tiszta pénz! Bízvást elmondhatjuk, tavaly aranytojást tojt a baromfiipar. Kincses Tibort, a közös vál­lalat igazgatóját remek hangu­latban találtuk. Egyelőre sehol egy felhő a baromfipiac egén, a kereslet töretlen, a tenyésztői kedv fokozódik. Már a múlt év decemberében, tehát még a mérlegzárás előtt összehívhatta az igazgctótanácsot. Hetvenöt- millió forintnyi nyereségre volt kilátás, ennek negyven száza­lékát osztották szét az anyagi hozzájárulás és a feldolgozóba szállított baromfi értéke alap­ján a taggazdaságok között. A közös haszonból először juttat­tak, mégpedig várakozáson fe­lüli összegeket, két-három- négymillió forintokat az 1974- ben alakult és a feldolgozást 1977 novemberében megkezdő közös vállalat tagjainak — a pécsi baromfifeldolgozó beru­házását 10—20 millió forintos betétekkel támogató állami gazdaságoknak és termelőszö­vetkezeteknek. Kétségkívül, mind a tőkés, mind a szocialista piacokon kedvező helyzetben volt az ipar, jól el tudta adni a baromfit. Sokatmondó adat: a pécsiek kivitelének nyolcvan százaléka már a tőkés országokba irá­nyult. Mivel teljes mértékben eleget tudtak tenni az NSZK szabta magas higiéniai követel­ményeknek, piacaik kitágultak, szállítottak többek között az NSZK-ba, Ausztriába, Olaszor­szágba, Franciaországba, az arab piacra, ezenkívül a Szov­jetunióba. Mindazonáltal a nagy nyere­ség nem az égből pottyant, azért igencsak meg kellett dol­gozni. A feldolgozóban nagy volt a hajtás, tavaly augusztus óta nem tartottak szabad szom­batot, rengeteget túlóráztak. A közös vállalatnál tavaly végül is összesen 1750 vagonnyi vá­gott baromfit állítottak elő, s nagyobb részét a külpiacokra küldték. Óriási szám, ha meg­gondoljuk, 1979-ben 1450 va­gon volt a teljesítményük, s hogy a pécsi feldolgozót annak idején kétműszakos termelés mellett 1150 vagon kapacitású­ra tervezték. Arról nem is be­szélve, hogy a szaporább csirke mellett sok nagy testű baromfit is le kellett vágniuk, ami újabb és újabb átállást kívánt a kol­lektívától. Az elmúlt évben te­hát rendkívüli módon le voltak terhelve. Ezzel együtt nemcsak a mennyiség terén múlták fe­lül önmagukat, de javult a mi­nőség és az anyagkihozatal is. Tavaly már termékeik 98 szá­zaléka első osztályú minősítést kapott. Feltétlenül említést kell ten­nünk a termelés megbízható alapjairól — a baromfitenyész­tő gazdaságok munkájáról is. Elismerés illeti őket nagyfokú rugalmasságukért és mozgé­konyságukért, ahogyan a kon­junktúrát igyekeznek meglova­golni. Tavaly például a tőkés piacokon nagyon keresett volt a csirke, mire az ipar — a pé­csi feldolgozó is — terven fe­lül hatalmas mennyiségben kért és kapott nagyon gyorsan csir­két a gazdaságoktól. Monda­nunk sem kell, megérte a nagy­üzemeknek is, a rendes feláron felül kilónként további négy forintot kaptak. Mindemellett vetődtek árnyé­kok is az elmúlt évre. A sok nagy testű baromfi: a liba, a kacsa, a pulyka feldolgozása közepette szűk keresztmetszet­nek bizonyult a hűtőtér, paran- csolóan fölvetődött egy újabb hűtőalagút létesítése, amihez hitelt szeretnének szerezni. A másik gond, hogy máig is meg­oldatlan a hulladékfeldolgozás. Ennek az üzemrésznek pedig már tavaly üzemelnie kellett volna. A csarnok kész, ám hiá­nyos a technológia, késnek a külföldi berendezések. Nagy szükség volna már rá, hiszen a baromfifeldolgozóban évente 400 vagonnyi hulladék keletke­zik, az ebből készülő húsliszttel pedig a megye valamennyi ba­romfitartó gazdaságának ilyen irányú igényeit ki tudnák elé­gíteni. A hulladékfeldolgozó be­lépése év végén várható. Ami az idei esztendőt illeti, mint említettük, a kereslet olda­láról jók a kilátások. Kincses Tibor szerint az 1980-as ered­ményeket meg lehet ismételni. Az idén már 1900, sőt 2000 va­gon vágott baromfi előállítá­sáról beszélnek! Örvendetes, ennek termelési háttere bizto­sított, egyre több gazdaság kí­ván baromfival foglalkozni és a közös vállalatba tagnak be­lépni — mellesleg tag kíván lenni a külkereskedő TERIMPEX is —, de fejlesztést irányoztak elő a baromfiágazattal rendel­kező gazdaságok is. Valóságos új baromfiprogram van kibon­takozóban. Figyelemmel a külpiaci igé­nyekre és a jövedelmezőségre, az idén mindenekelőtt több májlibát szeretnének feldolgoz­ni, amihez a hízóanyagot a sásdi és a hímesházi tsz-ek biz­tosítják. Üj cikkük a májkacsa, tavaly jól bejött, a francia piacra szállították. Mindez kí­sérlet eredménye: a kacsát 49 napos korában nem vágják le, hanem a libahizlaláshoz hason­latosan 12 napon át tömésre fogják, s így 2,5—2,8 kilogramm helyett 3,5—4 kilogramm közötti súllyal vágják, s vele szép má­jat kapnak, amit jó áron el le­het adni a tőkés piacon. Tavaly 63 ezer májkacsát vágtak, az idén a kétszeresét szeretnék, s ehhez import tenyészanyagot kívánnak beszerezni, éspedig nagyobb májat adó pézsmaka­csákat Franciaországból. jelek szerint a pécsi ba­romfifeldolgozó kinőtte magát, akár újabbat le­hetne építeni. A továbblépést — miután pénz sincs rá mégsem ebben az irányban gondolják, hanem annak maxi­mális kihasználásában, hogy az üzem mindenféle baromfi feldolgozására alkalmas, ami részben ugyan hátrány, mert a gyakori átállás időveszteséggel jár, viszont előny is, hiszen így alkalmazkodhatnak a taggaz­daságok adottságaihoz, min­denféle baromfijukat feldolgoz­hatják, s ami lényeges, a ke­reslet után jobban utána tud­nak menni, mindenkor azt a cik­ket erőltetik, amit a piac leg­inkább keres és a legjobban megfizet. Mindemellett megcé­lozták a feldolgozottsági fok emelését, egészen messzire nézve. Ma már léteznek ba­romfihúsból készült mindenféle töltelékáruk, virsli, szalámi. A pécsiek egy holland cégtől már kaptak is ajánlatot baromfi töl­telékárut készítő gépsorra, s a feldolgozás házon belül meg­oldható. Kincses Tibor: e téren a pulykában látunk fantáziát, nagy hústömeget ad, ize vetek­szik a borjúhúséval, a jövő ba­romfija. A pulykával szeretnénk lépni, például pulykaszalámit készíteni. Kérdés még, vajon mikor tudják mindehhez előteremteni a szükséges pénzt. Miklósvári Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents