Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-15 / 45. szám
A PAB pályázatának díjazottja Munkamegosztás és együttműködés A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága 1980. évi pályázatának eredményeit alig egy hónapja hirdették ki. A pályázaton első díjah vele ötezer forintot nyert Varga István, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osztályának helyettes vezetője. Dolgozatának címe: A városi tanács és a város nem tanácsi szerveinek munkamegosztása és együttműködése az infrastruktúra fejlesztési feladatainak megoldása érdekében Pécs megyei városban 1971. —79. években. — Hogyan született meg a pályamunka? — A városi tanács tervosztályán dolgoztam, amikor megbízást kaptam a Dunántúli Tudományos Intézettől, hogy mint a tanácsi gyakor- / lat embere, tekintsem át a városi tanács infrastruktúrá- vpl összefüggő tevékenységét. Elkészítettem a tanulmányt, s akkor azt javasolták, hogy fejlesszem ezt a témát doktori disszertációvá, ami meg is történt, s decemberben sikerrel megvédtem a dolgozatot és közgazdasági doktori címet nyertem. Talán senki sem veszi szemtelenségnek, ha azt mondom, hogy a PAB pályázati díja csak „mellékterméke" a doktori oklevélnek, mert kisebb módosításoktól eltekintve a disszertációt nyújtottam be a pályázatra. — Az infrastruktúra divatos téma ... — Inkább úgy mondanám, hogy kezdi elnyerni polgárjogát, hiszen fontos gazdasági kategória, s a társadalmi fejlődés követeli meg, hogy megismerjük törvényeit. — Mit értünk az infrastruktúrán és kinek a feladata annak fejlesztése? — Az infrastruktúra a város lakosságának és a lakó- népességen túl jelenlevő népességnek a szükségleteit elégíti ki, illetve szolgálja azt. Az infrastruktúrába tartozik például a lakásállomány, az oktatási, nevelési, kulturális, művelődési, egészségügyi, kereskedelmi, vendéglátói, sportolási, üdülési, pihenési célt szolgáló intézmények; az államhatalmi, igazgatási, társadalmi szervek intézményei, de ide tartoznak a műszaki jellegű és rendeltetésű hálózatok és létesítmények is, mint például a különböző közművek, az úthálózat vagy éppen a szemét összegyűjtését, elszállítását, megsemmisítését szolgáló eszközök és rendszerek. Alapvetően a tanács feladata a város fejlesztése, ugyanakkor ezt nem egyedül teszi, uondoljunk a magánépítkezésre: egy családi ház is a város infrastruktúráját gazdagítja és jelentős mértékű a nem tanácsi szervek, vállalatok, intézmények infrastruktúrát gyarapító tevékenysége is. A településfejlesztésben tehát a lakosság ellátásáért felelős tanácsnak és az illetékességi területen működő .nem tanácsi szerveknek együtt kell működnie. A dolgozatomban éppen azt vettem számba, hogy milyen ez az együttműködés? — És milyen? — Summásan: az 1971—79. közötti időben sokrétű, szerteágazó, helyenként problematikus, de alapjában véve eredményes volt. Megfigyelhető például Győr, vagy Székesfehérvár esetében, hogy a dinamikusan fejlődő iparágakkal rendelkező városok növekedése, fejlődése lényegesen gyorsabb, mint a stagnáló vagy visszafejlődő iparral rendelkezőké, éppen mert az infrastruktúra a termelés HÉTVÉGE 8. tényezőjévé vált. Pécs esetében a bányászat változó megítélése hatott a fejlődésre - negatív módon. A városfejlesztő tevékenység olyan nagy anyagi ráfordítást igénylő folyamat, amelynek összes feltételeit a városi tanács, még megnövekedett önállósága mellett sem tudja előteremteni. Sikerült feltérképeznem, hogy a tanácsi pénzeszközök, az állami hozzájárulás, milyen, arányben vannak a vállalati hozzájárulásokkal, a nem tanácsi szervek infrastruktúrát szolgáló eszközeivel. Megállapítható, hogy 1971-79. között a városfejlesztési erőforrások 71,9 százaléka származott állami pénzeszközökből, 17,7 százaléka tanácsi saját bevételekből és kölcsönesz- közökből — a fennmaradó 10,4 százalék pedig a nem tanácsi szervektől származó eszközökből.- Növelhető lehetne a vállalatok hozzájárulása az ■infrastruktúra fejlesztéséhez?- Gond, hogy a városban működő gazdálkodó szervek egy jelentős része nem kötelezett arra, hogy a városi és községi hozzájárulást a városi tanácsnak fizesse, másik része pedig nem arányosan fizet annyi hozzájárulást, mint amilyen mértékű infrastrukturális ellátási igénybe vesz. E bevételek helyett a tanács központi erőforrásokból kap ugyan, de ezek csak kijelölt feladatokra használhatók fel. A megosztott bevételekben tehát sem a ta- tanácsi önállóságot növelő funkció, sem az infrastruktúra megteremtésében és működtetésében való érdekeltséget kifejező funkció nem érvényesül tisztán és egyértelműen. De a korlátozó tényezők ellenére — s ezt a tapasztalatok igazolják — a fejlesztési feladatok közös megoldására a nem tanácsi szervek jól mozgósíthatók, szívesen vállalnak partneri szerepet. De azt is le kell szögezni, hogy az állam jelenleg a feladatok döntő hányadában csak a végrehajtói szerepet engedi át a tanácsoknak, a döntési jogosítványokat fenntartja magának. Ez indokolt volt a társadalompolitikai célkitűzések egy adott szintjén, de a gazdasági fejlődés intenzív szakaszában akkor várhatjuk az optimális eredményt, ha az infrastruktúrával összefüggő gazdasági döntések a gazdálkodás helyén születnek.- A díjnyertes dolgozatban az ellentmondásoknak a megoldására utalások történnek. Van konkrét elképzelése, javaslata arra, hogy hogyan szüntethetők meg ezek?- Talán ez lesz a következő kutatási témám. Például annak pénzügyi elemzése, hogy miképp javítható a tanácsok gazdasági önállósága; illetve a bevételek között hogyan csökkenthető az a hányad, melyhez kötelező előírás, vagy ágazati orientáció fűződik. Elemzést érdemel az is, hogy — feltárva a nem tanácsi szervek infrastrukturális alapellátási szükségleteit —, őket miképp lehet ezen igények kielégítésében való tevékeny közreműködésre bírni. A gazdasági növekedés feltételét is képező, az „élet minőségére” meghatározó jelentőségű harmadik ágazat elmaradása a fejlődés gátjává válik. A tervszerű arányos fejlődés megköveteli, hogy a termelés fejlesztésével azonos fontosságot kapjon a tercier funkciók fejlesztése. Ezzel egyúttal a városok fejlődését, az urbanizáció kiterjesztését, a lakosság életkörülményeinek javulását, életszínvonalának emelkedését is szolgáljuk — azaz a szocialista állam alapvető céljait. B. L. Hz egér és az oroszlán, avagy: a bábszínház és a színház Bemutatkozott a Pécsi Nemzeti Színház bábszínháztagozata A debütálást megillető köszöntés előtt - és részben helyett — engedtessék meg egy rövid címmagyarázat. Heltai Gáspár meséje: Az egér és az oroszlán az ország második „profi" bábszínháza nyitó műsorának egyik száma. A mesékben már nem járatos felnőttek számára el kell mondanom, hogy ez az a mese, melyben az erdők erejében és mindenhatóságában bízó - királyának rá kell döbbennie, hogy az életben olyan csapdák is lehetnek, amikor szüksége van a picurka. gyöngécske egér ba. rátságára is, s nemcsak utóbbiak- szorulhatnak őrá. A metaforák — mint általában a hasonlatok — persze jobbára sántítanak; hisz a Bóbita együttes olyan egerentyű, „aki” már kezdő amatőr (—egér) korában oroszlánkörmeit mutogatta. De - amikor színház és közönsége elidegenedéséről, a színházi élmény befogadására „felkészületlen” nézőkről olvasunk cikkeket, akkor azt hiszem, az egér és oroszlán — bábszínház és színház — barátságának, szövetségének lényegéhez értünk. Vagyis: a színházi élményre nyitott közönség nevelésének egyik (ha nem egyetlen) útja, ha az óvodától az univerzitásig tartó, azonos elveken nyugvó, egymásra épülő színházi élmény-rendszer az, mely a színházigényt, az aktív közönségkapcsolat új szintjét kiépíti. Köszöntő helyett többet mond a puszta tény: az országban, mint a legsokoldalúbb tagozatú magyar színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak van meg erre először az objektív lehetősége. Persze, mind e bölcselkedés édes kevéssé érdekli Pistikét a negyedik sor közepén, ö sival- kodik, tapsol és örül, mert nagymama a gomba-buzogány jóvoltából üdén, frissen kerül elő a farkas bendőjéből szerencsére a hasfelmetszésről sem fog rosszat álmodni, olyan simán, elegánsan, szalonképesen lett „kivitelezve”. (No meg újságot sem olvas még, így nem értesült részletesen ama Jack kései utódjának viselt dolgairól). Szó. val Pistike boldogsága szinte felhőtlen. „Szinte”, mert kifelé menet hallom, ahogy méltatlankodik: „Pedig még mutattam is! Mégsem arra ment. Akkor mért kérdezte...”? És hogy a kérdés nem is olyan egyszerű, látszik a pap tétován késlekedő válaszából is. Mert tényleg: az üldözés közben Maci. Süni és Nyuszi megkérdezték a gyerekeket, hogy merre szaladt a farkas, de a kiabált, mutogatott „jobb egy" helyett hátrafelé mentek ki a színről. De hát ez inkább csak gikszer, jelzés, mely azért figyelmeztet: a „vitézlászlói” klasszikus báb-dramaturgia újraélesztése legalább olyan figyelmet és elmélyülést kíván, mint az új törekvések, A Kós Lajos művészeti vezetésével alakult bábszínház tagozat első bemutatói a gyermekek - a közönség nevelés jegyében zajlottak. Fazekas Mihály Lúdas Matyijét Giovannini Kornél adaptálta bábszínpadra. Az egyszálú cselekmény, a pontos, világos értelmezés, és nem utolsó sorban a kitűnően mozgatott, népi ihletésű karakterfigurák (Szósz Zsolt tervei) könnyen érthető, jól reagálható élményt nyújtottak a gyerekek számára. Talán, az ennél a produkciónál csak a botütések számolására szorítko. zó színpad-nézőtér kapcsolat, illetve annak hiánya, s ami valószínűleg ugyanarról a tőről fakad: a nem elég didaktikus értelmezés az, amit hiányolhattunk. Heltai Gáspár meséjét, Az egér és az oroszlán-t szerzőhármas Giovannini Kornél, Szabó Tibor és Megyeri Béla dolgozta fel élvezetesen, bővérű humorral. A „kiszólások”, a gyerekek aktivitásának felkeltése, az együttjátszós élményének megteremtése avatta ezt a produkciót igazi gyermekünneppé. A Grimm testvérek Piroska és a farkas-át Koppányi György átdolgozásában láthattuk. Az előadásnak nagy érdeme a „horror” sztori borzalommentes tálalása, de mintha ez túl jól sikerült volna; a farkasok azért ennél csak-csak keményebb ellenfelek (Ámbár lehet, hogy ez utóbbit csak elkérgesedett felnőtt lelkem mondatja velem). A bábozás technikájának széles skáláját bemutató, érett, precíz, kidolgozott koreográfiájú előadások jelzik azt az évtizedes amatőrmúlttal szerzett művészi szintet, amelyért csak dicséret illetheti a profivá lett társulat minden egyes tagját Almásy Zsuzsanna, Megyeri Béla, Nik- lesz Ildikó, Szabó Tibor, Újvári lanka és a „névteleneket”, a Bóbita Stúdió amatőr tagjait. A rendezés mindhárom produkciónál Giovannini Kornél munkája volt. Meg kell még emlékeznünk a stílusos, jó dramaturgiai funkciót betöltő zenéről: Hegedűs Csaba összeállítása. Kós Lajos művészi terveiben természetesen szerepel a „Bóbita-stílus” továbbvitele is, a heti rendszeres felnőtt-program. És összecsengve a bevezetőben írottakkal, már folynak az előkészítő megbeszélések a színház egyik őszi bemutatójáról, ahol a többi tagozattal együttműködve, a bábozás is részt vál. lalna a színházi totalitásra törekvő előadásból. Szilárd István DABÓCZI MIHÁLY SZOBRAI: Anya gyermekkel; Álom; Menekülő
