Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-10 / 9. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXVIII. évfolyam, 9. szám 1981. január 10., szombat Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Illyés Gyula a pécsi olvasópróbán Téli tiizelöellátás Új magyar bébiételek Levélbomba Tbatcher-asszonynak • Hübner feladta Magyarbóly tehermentesítheti Kelebiát A jugoszláv partnerek a harkányi tárgyaláson Erb János felvétele Dinamikusabb maiiyar—jugoszláv vasúti személy- és áruforgalom Befejeződött a Magyar-jugoszláv Vasúti Állandó Munkabizottság 16. ülése Harkányban M indenképpen szüksé­ges, hogy Dél-Du- nántúl térségében még dinamikusabbá váljon a magyar-jugoszláv határon a vasúti személy- és árufor­galom, hiszen ezzel a Kele- bián áthaladó forgalom túl­terheltsége mérséklődhet. A Magyar-Jugoszláv Vasúti ' Állandó Munkabizottság Harkányban megtartott és pénteken befejeződött négy­napos ülésének számunkra, dél-dunántúliaknak ez volt az egyik leglényegesebb tanulsága. A véleményeket és javaslato­kat összegező jegyzőkönyvet a 16. ülésszak delegációvezetői livojin Gotic, a Jugoszláv Vas­utak Belgrádi Vezérigazgató­ságának forgalmi igazgatója, valamint Egri István, a MÁV ve­zérigazgatóság forgalmi igaz­gatója írták alá. Az elmúlt egy év mérlegét megvonva megállapították, hogy a tranzitforgalom növeke­dett és gyorsult a két határon; 1980-ban például épp hét szá­zalékkal. A korszerű műszaki felszerelések elősegíthetik a további fejlődést. Élénkíthe­ti a tranzitkereskedelmet egye­bek között az is, hogy ezekben a hetekben befejeződött a Cegléd—Kiskunhalas—Kiskun­félegyháza, valamint a Buda- pest-Kelebia—Szabadka vonal teljes villamosítása, aminek kö­szönhetően többek között a Balkán-félszigetre irányuló szovjet tranzitforgalom len­dülhet fel. Most már a Záhony és Belgrád közötti vasutat tel­jesen villamosították. A nem­zetközi vasúti kereskedelem za­vartalansága tovább fokozódik azzal is, ha majd átadják még ebben az ötéves tervidőszak­ban a három készülő közös ha­tárállomást Murakeresztúron, Gyékényesen és Szabadkán. Építésükben és főként üzemel­tetésükben gyorsan közös ne­vezőre kell jutnia a magyar és a jugoszláv beruházófélnek. A jövő ugyanis a balkáni vasútközlekedésnek európai -vi­szonylatban gazdaságilag is hasznos távlatokat ígér és nem véletlen, hogy a magyar és a jugoszláv vasúti szervek, igaz­gatóságok szakemberei az el­következő években együttmű­ködnek például az Adriai-ten­gerhez vezető vasútvonalak kor­szerűsítésében, vagy újabb vas­útszakaszok építésében. Ennek érdekében úgynevezett Balkán- és Adria-tudományos szakcso­portot hoznak létre, melynek a tagjai rendszeresen tájékoztat­ják egymást az újabb kutatási, fejlesztési eredményekről. Visszatérve dél-dunántúli ré­giónk érdekeltségére, számunk­ra sokat jelentene, ha Kelebia tehermentesítésére például a magyarbólyi állomáson na­gyobb kereskedelmi áruforga­lom bonyolódna le, ugyanis Két kiállítás nyílt a Színház téri Galériában Két kiállítás nyílt tegnap dél­után a Színház téri galériá­ban, Berták László költő meg­nyitó szavaival a Pécsi Grafi­kai Műhely alkotóinak és az ott megfordult külföldi vendég- művészeknek tízéves tevékeny­ségét, törekvéseit reprezentáló bemutató a galéria nagytermé­ben. Ugyanitt a kamaraterem­ben Farkas László plasztikái, fából készült alkotásainak ki­állítását Rétfalvi Sándor szob­rászművész nyitotta meg teg­nap délután. Mindkét kiállítás február 15-ig látható. Pécs és Eszék között nemrég fejeződött be a pályakorszerű­sítés. Mészáros András, a MÁV Pécsi Igazgatóság igazgatója példaként említette a Dunai Vasmű jugoszláviai kereskedel­mi kapcsolatát, melyet a gyár Kelebián át bonyolít le, pedig olcsóbb és gyorsabb lenne a magyarbólyi útvonal. Mindez már a külkereskedelmi vállala­tokon múlik, hogy milyen út­vonalra irányítják a kereske­delmi szerelvényeket. A zágrábi, ljubljanai, novi- szádi, valamint a pécsi és a szegedi MÁV-igazgatóságok képviselői legközelebb Ljublja­nában találkoznak. Csuti J. mit Hz idén elkészüld nagyberuházások Meggyorsul! a szekszárdi húskombinát épitése A z idén új beruházások csak szűk körben indulnak, az erő­ket a folyamatban lévők befejezésére, ütemes folytatásá­ra összpontosítják. Az év folyamán hat állami nagyberu­házást fejeznek be, közülük a Szikra Lapnyomda már kész, ter­mel, rövidesen avatására is sor kerül, s lényegében befejeződött a Magyar Gördülöcsapágy Művek rekonstrukciója is, ahol 1981-re csak kisebb munkák húzódtak át. Jelentős nagyberuházás van folyamatban Recsken, ahol to­vább folytatják az ércmező fel­tárásának előkészületeit. A bá­nyászati kutatások ebben a térségben 1970-ben kezdődtek, azóta egyebek között elkészült az 1200 méter mély függőleges akna, s most a második ha­sonló akna mélyítése a legfon­tosabb feladat. A vágatok és aknák építésének előrehaladá­sával meggyorsult a kutatófú­rás. Eddig mintegy 40 ezer mé­ter furatot vágtak. Az így nyert leletekből laboratóriumi vizs­gálatok alapján állapítják majd meg a térségben elhe­lyezkedő ércvagyon minőségét és értékét. Az idén valószínű­leg bizonyossá válik, hogy mi­lyen értéket rejt a recski érc­mező, s így meghatározhatják az itteni bányászat további programját. A tervezettnek megfelelő ütemben épül és az idén be­fejeződik hazánk legnagyobb vízgazdálkodási létesítményé­nek, a kiskörei Tisza—II. vízlép­csőnek második ütemes A több mint egy évtizede üzemelő víz­lépcsőhöz kapcsolódva mór tel­jes hosszában elkészült a nagykunsági főcsatorna együt­tesen több mint 90 kilométer hosszú ága. A mesterséges fo­lyam összeköti a Tiszát a Hor­tobágy—Berettyó főcsatornával, valamint a Körössel és az Al­földnek olyan térségeibe jut­tatja el a vizet, ahol korábban az aszály uralkodott. A vízlép­cső körzetében az idén befeje­zik a technikai eszközök ki­építését is, felszerelik például a távközlési rendszert, a víz­mércéket, a vízészlelő állomá­sokat, s ezzel befejeződik a Tisza—II. vízlépcső építésének második üteme. A Minisztertanács múlt évi határozatának végrehajtása­ként meggyorsult a szekszárdi húskombinát építése. 1,9 milli­árd forintos költséggel a múlt év végére túljutottak a beru­házás első szakaszán, vagyis elkészült a sertésszállás, a vá­góvonal az előhűtőkkel és a hűtőtárolókkal, kész a vízmű és a szennyvíztisztító-rendszer és több kiegészítő létesítmény, így megkezdődhetett a sertés- vágás technológiai rendszeré­nek próbaüzeme, amely január 20-ig tart. A próba sikeresnek ígérkezik: eddig 8000 sertést vágtak le, ezeket azonban egyelőre félbehasítva értékesí­tik. Most a beruházásnak az a része következik, amelynek se­gítségével rátérhetnek — mégpedig korszerű módon — a hús feldolgozására. Ehhez kö­rülbelül egymilliárd forint ér­tékű munkát kell még elvégez­ni. Az év végére kell elkészülnie a budapesti nagy sportcsar­noknak is, amelynek főépületei már állnak. Felépült egyebek között a körcsarnokot övező több mint 400 méter hosszú há­romszintes gyűrűépület, ugyan­csak tető alá került a gyakorló pályák csarnoka. A sportkombi-- nát energiaközpontja most már a végleges fűtőberende­zésekkel szolgáltat meleget a körcsarnokban, s így nagyobb erőket összpontosíthatnak a belső építési, szak- és szerelő- ipari munkákra. Az idei felada­tok közé tartozik további utak, a térburkolat, a térvilágítás kiépítése, továbbá mintegy fél- milliárd forint értékű szak- és' szerelőipari munka elvégzése. Az erők gyors és rugalmas összpontosításával akarják pó­tolni a késést, hogy az év vé­gén — de lehetőleg még vala­mivel előbb — átadhassák a korszerű sportkombinátot. Namíbia­konferencia A SWAPO felszabadítás! szervezet reméli, hogy már a Genfben zajló Namíbia- konferencián aláírhatja a tűzszünetet a délnyugat-af­rikai országot törvénytelen megszállás alatt tartó pre­toriai kormányzattal. Theo Ben-Guirab, a SWAPO ENSZ-megfigyelője pénteki sajtóértekezletén leszögez­te: a SWAPO teljes egé­szében elfogadja a világ- szervezet rendezési tervét, és nem követel módosításo­kat, így most már csakis at­tól függ a végső megálla­podás megkötése, hogy a dél-afrikai kormányzat kép­viselői felhagynak-e idő­húzó taktikájukkal, és a be­folyásuk alatt álló namíbiai „belső pártok” szerepének felértékelését célzó sakkhú­zásaikkal. Számos jele van annak, hogy a Biztonsági Tanács öt ’nyugati tagja (Egyesült Államok, Kanada, NSZK, Franciaorszáa és Nagy-Bri- tannia), az ENSZ namíbiai rendezési tervének tényle­ges szerzői, mindenekelőtt a dél-afrikai rendszer tár­gyalási pozícióinak javítá­sára összpontosít. Diplo­máciai források szerint a nyugati hatalmak (különö­sen az európaiak) a Zim­babwében szerzett tapasz­talataik alapján hajlandók lennének „lenyelni" o SWAPO esetleges válasz­tási győzelmének következ­ményeit, amennyiben a hatalmi változást nem síny- lik meg túlságosan a mo­nopóliumok namíbiai gaz­dasági érdekeltségei. Ugyanakkor leghatalma­sabb afrikai szövetségesük, a Dél-afrikai Köztársaság biztonságát is szem előtt kell tartaniuk. A felszabadítósi szerve­zet küldöttségétől szárma­zó értesülések szerint a SWAPO a rendezési terv­nek a tűzszünet megköté­sét követő többhónapos át­meneti időszakra vonatko­zó részleteiben több olyan elemet talál, amely inkább a megszálló hatalomnak kedvez.

Next

/
Thumbnails
Contents