Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-08 / 7. szám
1981. január 8., csütörtök Dunántúlt napló 3 Hogy az életmód része lehessen... Töprengés a Munka és művelődésről S ablonokban, előítéletekben gondolkodunk sokszol, amikor a munkásművelődés szóba kerül. S így vagyunk a Munka és művelődés pécsi kezdeményezésű akcióval is. Vagy agyondicsérjük vagy csak a hibáit soroljuk föl. Most egy pillanatra tegyük ezeket félre és próbáljuk meg összegezni gondolatainkat, tapasztalatainkat. Ugyanis öt év eltolt, öt évvel ezelőtt hirdették meg először a mozgalmat, amely a számok szerint huszonötezer embert érintett. A statisztikai adat valóban kecsegtető. Ugyancsak az a mozgalom célja, amely a szakmai és általános műveltség megszerzését, a folyamatos önművelődést, a közművelődésbe való rendszeres bekapcsolódást tűzte ki. S nem telt el hiába az öt év, jelentős számban fejezték be a nyolc általánost, sokan vettek részt szakmai továbbképzésben, vagy leérettségizték. S bár erre adatok nincsenek, de tény, hogy a brigádtagqk közül, jó páran akik beneveztek a mozgalomba, az év elteltével is tovább jártak színházba,' moziba, többet olvastak mint korábban. Ezek mind a mozgalom pozitívumai, és az is, hogy a huszonötezer ember így vagy úgy, de kapcsolatba került a köz- művelődés, a kultúra szorosan értelmezett fogalmával. Mindezek ellenére — vagy ezek mellett — nem lehetünk elégedettek. A Munka és művelődés akcióban is jelen van a káros mennyiségi szemlélet a kultúra kilóra mérése, amit sok esetben ráadásul rossz ■iskolai módszerekkel, — még azt is megkockáztatnám, hogy egyfajta értelemben lekezelően - valósítottak meg. Szó sincs arról, hogy kétségbe vonnám a rendezőik, szervezők jó szándékát, vagy ne lennék tisztában az ilyen tömegméretű akció megszervezésének óriási nehézségeivel. S meg sem kísérlem, hogy 'bármilyen „üdvözítő" megoldást megpróbálják felvetni. ,Az öt év tapasztalatai viszont világossá teszik, hogy nem úgy valósult meg az akció, ahogy kellene. A mennyiségi szemlélet is érthető módon születhetett meg, de ezen végre túl kellene lépni. S azt is ■be kéne látnunk, hogy egy- egy csapásra átformálni az egycsaoósra átformálni az embereket. A Központi Statisztikai Hivatal nemrégen tette közzé életmódkutatásának eredményeit. Elnézve a különböző osztályok és rétegek időbeosztását, egy valami közöset is találunk: sok időt fordítunk a jövedelemkiegészítő munkalehetőségekre, a közlekedésre, a háztartás ellátására. A vizsgálat vezetői megállapítják: a nagyobb mennyiségű kötött idő, a közösségi életforma, a .kul- turálódás idejéből vesz el órákat. De a több olvasáshoz, tanuláshoz, szórakozáshoz szükséges elérni egy bizonyos életszínvonalat is, ami azután feltétele, lehetősége a további kulturálódásnak. Ettől nem tekinthetünk el, és ezért is kell helyesen megtalálni a munkásművelődésben és egyáltalán a művelődésben használható formákat. Hogy ne kívülről bevitt, életidegen „értelmiségi” kultúrát erőltessünk az emberekre, magunkra. S ehhez a szemponthoz igazodhatna a Munka és művelődés akció is. A vetélkedőket általában nagy érdeklődéssel fogadják a brigádok. önmaguk számára is ekkor lesz megfoghatóbbá az egyéves munka. Éppen ezért olyan fontos ezeknek a tartalmas összeállítása, amire viszont eddig alig láttunk példát. A megrendezett vetélkedők anyaga a formalitásra, a lexikális tudásra, a felesleges információk felmondására alapozott és sohasem a megszerzett ismeretek tartalmára, annak feldolgozására. Ez jóval nehezebb feladat, de csak ennek van értelme. Felesleges kvíz-típusú, beállítottságú „tudást” számenkérni, s még nagyobb vétek ezt a szemléletet a kultúrával, a közművelődéssel azonosítani. Vitatkoztak már eleget azon, hogy mi tartozik a szakmai, de még inkább az általános műveltség fogalomkörébe. De nem is a definíciók betartása a legégetőbb, hanem az, hogy eljussunk a „legköznapibb" és egyben legbonyolultabb műveltséghez, az életmód, a mindennapok műveltségéhez. E hhez szükséges lehet egyfajta mennyiségi megoldás is, de ezt döntővé tenni nem lehet. Mert éppen saját szándékainkat hiúsítjuk meg éppen azoknak a kedvét vesszük el, akiknek szólna a mozgalom. S mivel egyik legfontosabb társadalompolitikai feladatunk —és gazdasági fejlődésünk alapköve is egyben! — a munkásművelődéssel való foglalkozás, ennek érdekében végre jobban kéne törődni annak igazi tartalmával, céljával. S hogy ez sikerülhessen, minden segítséget igénybe kellene venni. Támaszkodva az e témakörben végzett országos szintű kutatásokra, igényfölmérésekre, a valóban szakemberek perspektivikus szemléletére is. Barlahidai Andrea Kulturális élet a mecseki üdülőhelye ken (2.) Téli séta Orfűn Ü „szomszédvár”, Orfű is ködös,, téli csendbe burkolózik. Néha áll meg csak egy-egy autó valamelyik víkendház előtt. Gazdája végigtopog a falak körül, ellenőrzi a zárakat, tekintete végigsiklik a tetőn, nem okozott-e valami kárt a bő, aztán fázósan visszabújik a kocsiba. Most látom csak, mennybe beépült ez a völgy. Valami megmaqynrázhatatlan építési inger húzza ki a földből itt a hétvégi házakat, vállalati üdülőket. Kár, hogy a telkek eladásakor már nem vették figyelembe a rákosi horgásztelep tapasztalatait: a Pécsi-tó túlsó oldalán is majdnem olyan sűrűn épülnek a villák, bungalók, mint az innensőn. Az ABC még a karácsony előtti héten is alig lát egy-két vevőt, jobbára csak ebédhez vásároló asszonyokat. Az étterem előtti parkolót frissen bontott árok választja két részre. A „Pécsi Tó” vendéglő csak 11-kor nyit, nem kell tehát gondolkodni, mi célból keressük föl: kocsmázás, étkezés vagy könyvtárlátogatás céljából. Az intézmény ugyanis mindhárom funkciót betölti.- A közművelődés, a kultúra területén kell a legtöbbet tennünk. Ez valahogy háttérbe szorult az elmúlt években, mert az alapokat, az életfeltételeket kellett itt megteremteni — mondja Erdösi Antal tanácselnök. — Nincs egyetlen kulturált termünk, klubhelyiségünk sem, csak egy tanulmányterv az új művelődési házról — folytatja. Az a baj, hogy rossz időszakban vágtunk bele a tervezésbe: a mostani, nadrágszíjat Könyvtár a kocsmában Ha majd elkészül a hertelendi út szorító gazdasági helyzetben aligha lesz belátható időn belül kultúrházunk. A körzet népművelési igényeit az étterem nem tudja kielégíteni, az őslakosságét sem, nem hogy a több ezer üdülőét. Korábban gyakran megkerestek a fiatalok, hogy adjunk pénzt ifjúsági klub berendezésére, például Tekere- sen vagy Bánoson, de rá kellett jönnünk, hogy ezek nem voltak megalapozott kezdeményezések. Orfűn is- működött egy pinceklub, de bevonultak katonának a programok szervezői, és szétment a társaság. Ügy döntöttünk, hogy nem aprózzuk el ilyesmire a pénzünket. — Egy év óta Orfű is országos üdülőhely. Mit jelent ez a községnek? — A tórendszer a sír széléről rántotta vissza ezt az öt falut. A tavak nélkül előbb-utóbb Gyűrűfű sorsára jutottunk volna. Az őslakosság, ennek ellenére még ma is féltékeny az üdülőkre. Minden tanácsülésen megkapjuk, hogy mi csak az idegeneknek akarunk kedvezni. Csakhogy ezt a kérdést r.em lehet elkülönítve szemlélni: ami jó az üdülőknek, jó a helybelieknek is. — Az üdülőterület nem egyes embereknek épül. Tény, hogy nagyobb központi támogatást kapunk, mint például Abaliget, de azt is figyelembe kell venni, hogy a mi területünk sokkal nagyobb, sokkal több embert kell befogadnunk és ellátnunk ivóvízzel, csatornával, úthálózattal. — Elképzelhetőnek tartja, hogy mai társadalmunkban úgy élhessen egy tizenöt éves fiú, hogy se apja, se anyja, sem egy intézet, ami a gondját viselné? — hívott fel izgatottan a minap valamelyik pécsi általános iskola igazgatója. Egy volt tanítványa ügyében keresett, és hallván a történetet, úgy döntöttem, megkeresem a fiút és megírom, mi történt vele. Pétfer most tizenöt éves, tavaly véaezte el az általános iskolát. Családja kiebrúdalta, otthon nem volt rá szükség, és a fiú a legutóbbi hetekig lépcsőházakban, fűtőterekben „lakott". Volt a közelben egy fű- szértes. aki áruhordás fejében enni adott neki, és a fiú mindennap elmehetett volt iskolájába, ahol neki is jutott a napközisek uzsonnáiból. Az iskola, látván a gyermek ma- gárahagyatottságót már évek óta kérvényezte, javasolta az állami gondozásba vételt —• mindhiába. Felhívták az anya munkahelyét is, beszéljen lelkére a jóasszonynak, figyelmez! Mire ax intézkedés megszületik... Kikből lesznek a „csövesek”? tessék «lemi kötelességére. Semmi sem történt. A fiú tovább „csövezett”, mindáddig, amíg volt igazgatója meg nem kezdte dühödt és elkeseredett körtelefonjait. S mihelyt a sajtó is felbukkant a láthatáron, „az ügy elintézést nyert...” A fiút elhelyezték az egyik pécsi intézetben. Nem tölt el megelégedettséggel ez a fordulat. Továbbra is mélynek látom a szakadékot a veszélynek kitett gyerekek, az értük hozott törvények és azok végrehajtása között. Társadalmunknak fő a feje a csavargó, züllésnek induló fiatalok miatt. Születnek róluk a riportok, a jegyzetek, a viták, a konszolidált körülmények között élők megvetéssel és riadalommal beszélnek a „csöves” táborról, s ugyanakkor a szemünk láttára kerül szakadék szélére egy vétlen, elhagyatott gyerek. Aki csak azért nem lop, mert van, aki egyelőre enni ad neki. Nem Péter az egyetlen. Említhetnénk B. Tibit, a tizenegyéves kis csavargót is, aki ugyanígy nem kell sem apjának, sem anyjának aki egy szál ingben csavarog most is, a cigányok fogadják be éjszakára: nyáron a szabad ég alatt hál, és részt vett mór egy betörésben is. Tibi megjárt sok intézetet, megszökött mindegyikből, és azt mondja, meg akar halni, mert ő nem kell senkinek . . . Kedves szüleinek sem, akiknek az életét „köszönheti”. S lassan egy éve közismert figurája az egyik bara- ranyai községnek, ismeri ott az ügyét mindenki és mindenki tehetetlenül tárja szét a kezét: mit tehetnénk még? A szülei elrúgták maguktól, az intézetekben ő nem marad meg. Többet látott, többet szenvedett, mint akármelyikünk, és a legjobb úton halad arrafelé, hogy hétpróbás zsivány váljék belőle. És még csak tizenegy éves. . . G. O.- Mégis, honnan ered ez a rivalizálás a két lalu között? — Valamikor Abaliget volt a terület közigazgatási! gazdasági központja. Aztán jött a tórendszer, 69-ben megalakult az önálló orfűi tanács. Abaliget csak most kapott észbe, hogy a másik körzet mennyit fejlődött, és az iskola ügyében akarja visszafogni a gyeplőt. Ott van az iskola székhelye, nálunk csak alsótagozat működik. Néhány évvel ezelőtt egész napbs iskolában tanultak a gyerekek: táska nélkül jöhettek el hazulról, otthon már elő sem kellett venniük a könyvet. Két év utón ezt a rendszert megszüntették és összevonták az 1 — 3.. illetve a 2—4. osztályt. Nyáron az abaligeti iskolaigazgató teljesen meg akarta osztani az alsót, de ehhez utazni kellett volna a gyerekeknek. A mi tanácsunk hozzá is járult, az abaligeti viszont nem. Később fölkeresett egy ottani illető és megkérdezte, hoqv ha Abalige- ten nyolctantermes iskolát építenének, mennyivel járulna hozzá az orfűi tanács. Azt válaszoltam, hogy az évi 120 ezer forintos fejlesztési alapból nem tudunk adni semmit Az elnök eqy pillanatnyi szünet után teszi hozzá:- Meg aztán, felelőtlenség volna most eldönteni, hol épüljön fel az iskola ... Ki tudia, hoqv mit mondanának rám harminc év múlva az orfűiek, mennyire rövidlátó voltam. Hiszen egyre több családi ház épül itt, ayaraoödik az állandó lekosok száma .. . Orfűn egy-egv forróbb hétvégén tízezer ember is meafor- dul. A szórakozást a diszkó, a strandon szervezett rock-koncert ielenti, más lehetőséq alig van a tartalmas időtöltésre. A proqramok szervezésével félállású népművelőt bíztak meg, létesítmények híján azonban ő sem sokat tehet. Marad tehát Pécs, az utazgatás. Orfű erőlködik, próbálkozik, de szolgáltatásai a művelődési lehetőségek hiányában erősen féloldalasak. — Az volna jó, ha megépülne az Orfűt Hertelenddel összekötő út. így Komlót, Si- kondát, Magyaregreqyet is ösz- sze lehetne kapcsolni a mi üdülőkörzeteinkkel. Létrejöhetne egy észak-mecseki, igen látványos turistaútvonal — ábrándozik Er- dősi Antal. Az út még csak a rendezési tervekben szerepel, megépítése talán közelebb hozná egymáshoz a ma még egymás ellen versengő, pusztán partikuláris érdekeiket szem előtt tartó mecseki üdülőfalvakat. Havasi János Kólótábor Ötnapos országos délszláv nemzetiségi program együttesvezetők részére Január végén rendezik meg Pécsett, a Tanárképző Főiskolán a kólótábort, a Baranya megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya; a Megyei Művelődési Központ; a Pécsi Ifjúsági Ház; a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége és a PTF Baranya Táncegyüttese szervezésében. A január 28—február 1. között zajló prog, ram a magyarországi délszlávok táncaival, zenéivel, viseletéivel és szokásaival kívánja megismertetni a résztvevőket, össze akarja hozni mindazokat, akik e témában érdekeltek, elsősorban a hazai délszláv,együttesvezetőket. Az ötnapos programon részint elméleti előadások hangzanak el néprajzkutatóktól a hazai délszlávság történetéről, viseletéiről, dalairól, táncairól, hangszeres népzenéjükről; a koreográfia és az eredeti néptánchagyomány kapcsolatáról. A tábor résztvevői egy este Kricskovics Anfaílal, a hazai délszláv táncművészet neves szakértőjével beszélgetnek. A továbbképzés utolsó napján két zágrábi professzor, az ottani néprajzi intézet kutatói tartanak előadást Jugoszlávia népzenéjéről és táncairól. Fontos helyet foglal el természetesen a programokban a tánctanulós: a bunyevácok, a Dráva menti horvátok, magyar- országi szerbek és szlovénok; sokácok és bosnyákok táncai és a zágrábi vendégprofesszor, Stjepan Sremac előadásában a horvátországi délszláv táncok. Esténként a hazai délszláv népzenei és néptáncmozgalmat képviselő csoportok, a Baranya Táncegyüttes, a Vujicsics Együttes' fellépésére kerül sor, majd a zágrábi loza Vlahovic Táncegyüttes mutat be jugoszláviai műsort, végül táncházzal búcsúznak a résztvevők a pécsi kólótóbortól. Megtalálták a johanniták kolostorának falait Nyolcszóz éves, hatalmas épületnek — a johanniták hajdani leonventjének — maradványaira bukkantak a régészek Székesfehérvár egyik legrégibb városrészében, az úgynevezett Szigetben, ahol második éve folyik a kutatás. A korabeli okiratok tanúsága szerint ezen az akkoriban mocsaraktól körülvett területen építették fel rendhezukat, templomukat és ispotályukat a joharr- nita kereszteslovagok. A sziget — vagy ahogy a középkorban a városrészt nevezték, palotaváros — a török háborúk idején többször porig égett. A 18. században építették újjá, amikor a mesteremeberek vették birtokukba a kereszteslovagok hajdani birodalmát. A székes- fehérvári István Király Múzeum régészei a második éve tartó feltárás során rábukkantak a kolostor észak-nyugati részletének, valamint emésztő-' gödrének egyik részére. Két járószint is előkerült, az egyik Árpád-kori, a másik a 14—15. századból származik, s több török kori építmény falait is felszínre hozták. A szigeti ásatások előreláthatóan még több évig munkát adnak a régészeknek.
