Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-29 / 28. szám
1981. január 29., csütörtök Dunántúli napló 3 így oktatju a matematikát IWI agyarország egyik legbecsesebb szellemi exportcikke * ” * volt mindig a matematika tudománya. Ne is a Bo- lyaiakra hivatkozzunk, hanem csak arra, hogy a világ minden nagy egyetemén dolgozik magyar matematikus — azt példázvo, hogy matematikaoktatásunkkal mindig bátran kiléphettünk a világ szine elé. . Mégis nagyot fordult a világ az elmúlt évtizedben, mióta újfajta matematikára oktatják gyermekeinket az iskolák, és a tanári, diáki munka eredményei még igen kérdésesek. Magyarán: egyelőre nem nagyon dicsekedhetünk eredményekkel. Hanem nézzük együtt a kettőt: a régit és az újat. Sok bírálat érte annak idején a régi tantervét, mivel az történetileg dolgozta fel a matematikát, és kész, teljes rendszert tálalt az ifjúság elé. Ez mára megszűnt, alsó tagozatban szóba kerülnek például a negatív számok, és a tanuló ízelítőt kap a matematika tudományának területeiről. Talán túl sok is az, amibe futólag betekintést nyer, ugyanakkor pedig éppen e sokirányúság miatt elmaradarög- ziíés, gyakorlás stádiuma. Országos felmérések mutatják, hogy gyengült a tanulók szám- írási képessége, gyengén megy nekik a lejszámolás, nem isme- riK a tételeket, szabályokat, mértékegységeket, képleteket. Magyarán,* nincs meg az eszköztáruk a célul kitűzött logikus gondolkodáshoz. Érdekes, hogy ezek a gyerekek hozták a leggyengébb eredményeket éppen a gondolkodás fejlettségét vizsgáló logikai feladatoknál, pedig e téren várták az új tantervtől a nagy áttörést. A régi tanterv az osztályót- laghoz igazodott — a mai egyéni ütemet óhajt diktálni minden egyes tanulónak. Hanem képes-e a tanár ezt az egyéni ütemet megvalósítani minden nap, minden osztályban. minden órán? Képes lesz-e differenciáltan feladatot adni a tehetséges és a reménytelenül ostoba gyereknek? Ezt várni a 30—40 személyes osztályokban,' valljuk meg, illúzió. Hajlamosak vagyunk minden esetben azt hinni, hogy a pedagógus csodákra képes, hogy teljesítményét minden további nélkül meg lehet sokszorozni, és hogy varázsszerként -hatnak különböző bűvös tanítási módszerek, csak alkalmazni kell őket. Hajlamos az egész társadalom arra, hogy kicsit mitizál- ja a pedagógusi pályát, s ezzel együtt olyan cselekedeteket várjon el a pedagógustól, melyeket szinte képtelenség megvalósítani. Romlott a szaktanári munka m'nősége, és romlott a presztízse is — állapítják meg mate- mntikusberkekben. Igaz, hogy sokan előreléptek módszertani kultúra terén az új tanterv bevezetése óta, a pedagógusok többségét azonban nem készítették fel az új matematikára. Mindezek mellett — és itt már nemcsak erről a tantárgyról van szó — a követelmények között az iskolákban nincs mindig első helyen a jó szaktanári munka. Mintha afféle elharyagolhotó, - természetes jelenség lenne, hogy a tanár menynyire ura a szakjának, milyen a pedagógiai, emberi kisugárzása. Pedig, ha a tanárok megbecsüléséről van szó, erre kellene jobban figyelni, s nemcsak arra, milyen egyéb „csín. nadrattában” — versenyeken, seregszemléken — vesznek részt. Visszatérve a matematikához, tudjuk valamennyien, hogy valaha ez volt a „legrázósabb" tantárgy, ebből buktak legtöbben. No ettől ma nem kell félni — a bukásmentes iskola aranykorát éljük. A kettes sokhelyütt afféle megjelenési tiszteletjegynek, iskolalátogatási „bizonyítványnak’ fogható fel, és nem a tudás valódi mutatójának. Az osztályban ülő kettesek zöme gyakorlatilag tehát elégtelenre tudja az anyagot, de azért biztonságérzettel lavi- rczik végig az általános iskolán, boldogan felveszik szakmunkásképzőbe, hiszen kell a szakmunkás. És parkettózni tanul, végül megkapja a szakmunkásbizonyítványt — aztán esetleg tönkreteszi a lakásunkat ... E jelenség következménye persze az általános tudásszint romlása, a silányulás, ami végigkövethető matematikából a középiskolán át az egyetemekig — noha már az óvodában is van matematikai foglalkozás. Mert a matematikaoktatás ma: rendszerében nemcsak az általános színvonalromlás az aggasztó, hanem a jó képességű gyerekek sorsa is, akik munka nélkül megélnek az általános iskolában, s akiket aztán alig lehet munkára szoktatni a középiskolákban. Rájuk ugyanis nincs idő, és ők úgyis tudják a leckét. A jó képességű gyerekek ügyét, úgy tetszik, ugyanúgy nem tudjuk egyelőre megoldani iskoláinkban, mint a szinte behozhatatlan hátránnyal indulókét. Mindebben fontos segítőtársakat vesztett el a matematika üg/e: elvesztette a szülőket, akik most értetlenül állnak a gyermek füzetei előtt, s nem tudnak segíteni. Különórákra, fizetett tanárhoz járatják tehát gyereküket, de míg korábban a bukásra állókat taníttatták különórákon, ma azokat, akik jelest vagy jót akarnak ... A gyakorló pedagógusok, ahogy mindez egy nemrég lezajlott pécsi tanácskozáson is kiderült elég pesszimisták. Eveknek kell eltelniük, mondják. mire a dolog „bejárató- dik”. Talán, ha a szakminisztériumok csapnának oda az asztalrc, amiért a tárcájukhoz tartozó intézmények dolgozói nem tudnak összeadni, szorozni, akkor talán megnéznénk, mi történik az alapok leraká- sána1 az általános iskolákban. Akkor talán komolyan vennénk a gyakorló pedagógus ellenvetéseit. Gállos Orsolya Immáron negyedik éve jelenik meg Szek- szárdon a Duna- táj című negyedévi folyóirat, amely alcíme szerint „Tudományos és művészeti szemle”. A múlt évi négyes számból néhány érdeklődésre számot tartó írásra hívjuk fel a figyelmet. Martyn Ferenc Emléksorok egy rajzfüzetbe című rövid írását Csá- nyi László elmélyült tanulmánya követi! Martyn Ferenc példája címmel. Király Erzsébet és Kovács Sándor Iván Zrínyi Rómában című írása irodalomtörténeti érdekességként sem mindennapi. Mit láthatott Zrínyi, a költő Rómában, műveiben tükröződik-e a hosszú itáliai út élménye, tanulsága? Honnan, milyen forrásból szerzett tudomást arról, hogy mit érdemes és mit kell megnézni az örök városban? Ezek a kérdések foglalkoztatják a szerzőpárost. Leskó László Bohuniczky Szeli és az Iszony című esszéje a méltatlanul elfeledett, felfedezésre váró írónő életművének állít emléket. A Gaál István által közreadott múlt századi Házi Orvos Könyv helyenként érdekes, máshol mulatságos olvasmány. Pákolitz István Bögrésdiákok című kötetéről a Jelenkor fiatal munkatársa, Papp István közölt értő bírálatot. Tüskés Tibor Mérték és mű című tanulmánykötetéről N. Horváth Béla írt. (Bay Endre) A pécsi Modem Magyar Képtár festményei a pá rizsi Modern Művészetek Múzeumában André Móráin felvétele Európai körút után a pécsi múzeum képei Kiállításcsere Pécs és a párizsi Pompidou Központ között Párizsban, a Modern Művészetek Múzeumában volt látható 1980. október 22. és 1981. január 4. között a Magyar művészet, 1905-1930 című kiállítás, melyen a Nyolcak és az aktivisták körének tevékenységét szemlélhette a látogató. A kiállításanyagot a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Nemzeti Galéria munkatársai állították össze saját anyagukból, köz- és magángyűjteményekből. A képek jó része származik a pécsi Modern Magyar Képtárból, és a pécsi múzeum felelős szervezője volt annak a kiállítássorozatnok, amely Sí. Etienne, London, Róma, Genova és végül Párizs közönségének mutatta be a magyar képzőművészeti törekvéseket. Dr. Hárs Éva művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, aki részt vett a kiállítás megrendezésében és zárásában is, így tájékoztatott bennünket a Nyolcak és az aktivisták külföldi turnéjáról: — A világ nagy múzeumaiban ma egy visszafordulás figyelhető meg a századelő művészetéhez, a gyökerekhez, melyből a huszadik századi művészet kibontakozott. A képzőművészet azt szeretné felmérni, mit jelentett a század- eleji nagy változások korszaka. Pár ország művészete közismert e korszakból: mindenhol ismerik az orosz konstruktivistákat, a francia avantgárdot, az absztraktokat — viszont keveset tud a világ ezen áramlatok kelet-európai kisugárzásáról. Ezért fogadták mindenütt a felfedezés élményével a Nyolcak és az aktivisták kiállítását. Széles körben foglalkozott az eseménnyel a francia sajtó is. — Hogyan lestett mindez a párizsi Modern Művészetek Múzeumában? — Egyetlen, paravánokkal osztott kiállítótérben helyezték el a közel 300 műalkotást, a képeket és a dokumentumokat. A múzeumnak 40 ezer látogatója volt a kiállításunk idején, s úgy vehetjük, hogy körülbelül ennyien látták Kassák Lajos, Moholy Nagy László, Bortnyik Sándor, Kernstock Károly, Poór Bertalan és Uitz Béla képeit - hogy csak néhányat említsünk az alkotók közül. Pécsett van már a párizsi magyar kiállítás sajtója is — tekintélyes paksaméta: átlapozva látni, hogy az eseményről hírt adott a Le Monde, a Nouvel Obser- vateur, az Umanité. Számos jelentős lap és kritikák méltatták a bemutatott képzőművészeti korszakot számos képzőművészeti szaklap mellett a L'Express és a Outidien de Paris hasábjain is. A képekkel teli kamion a napokban lépte át a magyar határt, hogy a február 5-én nyíló kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában a nagyar közönség is láthassa, mivel mutatkozunk be külföldön. Az anyag idehaza Nyolcak és aktivisták címen lesz látható májusig, amikor is megint útnak indul: Finnországban rendeznek belőle kiállítást, ősszel pedig Svédországban. G. O. Szépülnek köztereink, gazdagodnak a múzeumok Idén 37 bronzba öntött és 21 kőbe faragott alkotás készül el a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat műhelyeiben, hazánk köztereinek díszítésére, illetve a múzeumok gyűjteményeinek gazdagítására. 1981. Medgyessy Ferenc születésének centenáriumi éve is. A magyar szobrászat kiemelkedő alakjának egy kőbe faragott, fekvő női aktját készítik el ebből az alkalomból. Az eredeti modell alapján létrehozott művet a debreceni Déri Múzeum rendelte meg, amely Medgyessy munkásságának legteljesebb anyagát őrzi. Búza Barna szobrász- művész a parasztmozgalmak egykori fontos központjába, Battonyára tervezte agrárszocialista emlékművét. Marton László, Munkó- csy-díjas alkotó szobor- csoportja Veszprém városközpontját gazdagítja: a mű keretét adó hatalmas kőrács harci jeleneteket foglal magóba. Jelentős megbízást kapott a fiatalabb szobrásznemzedék egyik képviselője, Bors István: Táncsics Mihály emlékművét készíti el, amely Kaposvárra, a forradalmár nevét viselő gimnáziumba kerül. Csaknem fél évszázad utón nyer végső formát Vastagh György egyik szobra. A század első felének jelentős alkotója lovat mintázó művének csupán a gipszmodelljét hagyta az utókorra, ám a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát most megbízást adott megformálására bronzban. Nem véletlenül, ugyanis a művésznek egy első világháborús legenda volt az inspirálója: eszerint a bábolnai ménes egyik paripája a harcokban elvesztette halálra sebzett gazdáját, de a frontról egyedül is hazajutott társaihoz. Pándi Kiss János két bronzszobrát a szentendrei múzeum részére formázzák meg. Szezon Beszámoló a pécsi közben dzsesszrendezvé P écsett az őszi évad nyitányán, az elmúlt évek szokásos havi egy rendezvénye helyett minden eddigi lehetőséget felülmúlva, három önálló sorozat kapui tárultak ki az élő dzsesszmuzsika előtt. Ennek arányában emelkedett a hanglemez illusztrációkkal tarkitott élménybeszámolók és elméleti előadások száma is szerte a városban. A színhelyek ismertek. Élő koncertekre az Ifjúsági Házban, a Helyőrségi Művelődési Otthonban és a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán került sor rendszeresen, gépzenei bemutatókra mindenekelőtt az IH tájolója és az egyetemi, főiskolai klubok vállalkoztak. A választék ilyen bővülése a pezsgőbb dzsesszélet igényével a közönség spontán rétegződését célozta. Beszámolónk most összevetve az igények és lehetőségek alakulását (a sorrendiség és teljesség mellőzé- zésével) méltatja a szezon eddigi eseményeit. Az Ifjúsági Ház — a már amúgy is névlegesen működő Pécsi Jazz Klub hangzatos mérői lemondva — több éves hagyományát folytatva kezdte az évadot. A Saturnus együttes nyitó koncertjére zsúfolt ház előtt került sor, ahol az első lemezét élőben bemutató együttes kiváló sikert aratott. Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei olyan új színt kevertek a műfaj hazai palettáján, amelyekre az addig bedugult fülék is kinyíltak. Babos Gyula, Dandó Péter, Pecek Lakatos Géza mindehhez nagyszerű hangszeres^ játékkal járult hozzá. Az új Rákfogó együttes koncertjén (jóval kisebb közönség előtt) különösen a két rész stiláris kontrasztja emelte a hangulatot. A swinges és rockos blokk kinek ez, kinek az, végül is méltó elismerést kapott. Már magával a vállalkozás tényével és megszervezésével is jeleskedett a dzsessz előszilpesti művészt felsorakoztató rendezvényen különböző formációkról, különböző véleményt formálhattunk. A Binder kvartett sajátos játéka Friedrich Károly közreműködésével minden tekintetben elnyerte fegjobb tetszésünket. A Dimenzió mérsékelt teljesítményt nyújtott. Vükön György triója nagyszerűsége ellenére sokáig élvezhetetlen volt az erősítési aránytalanságok miatt. S ez még az elbűvölő Bontovics Kati műsorát is zavarta. Deseö Csaba Gárdonyi Lászlóval, Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével közös műsora nagy tetszést aratott. Játékuk egyben kiváló szólisztikus bemutatkozásra is lehetőséget adott. Nagyon nem tetszett ugyanakkor Regős István „mini" big band-je. Bármennyire dicséretes összehozni a jelen viszonyok közt akár tíztagú együttest is, amíg vannak olyan elemek a játék folyamatában, amelyék megfelelő próbák hiányában nem színpadképesek, egyszerűen nem szabad kiállni velük Különösen akkor nem, ha a bemutatkozás egyben néhány kiváló muzsikus presztízsét is érinti. Az IH-tájolóban elhangzó, tematikájában és színvonalában egyaránt dicséretes előadások, gépzenei programok sajnálatosan kis létszámú közönség előtt kerültek bemutatásra. S lényegében ugyanez mondható el az egyetemi, főiskolai klubok gépzenével illusztrált rendezvényeiről is. A Helyőrségi Művelődési Ott. hon matinésorozatát — annak ellenére, hogy szinte kivétel nélkül a hazai dzsesszélet rangos és ismert képviselőit sorakoztatta fel — mérsékelt érdeklődés kísérte. Ugyanakkor a jelenlévők minden koncerten kiválóan szórakozhattak. A Bin- der-kvartett, a Kaszakő, a Kőszegi és a Saturnus együttes lelkesült játéka minden elismerést kiérdemelt. A földszinti étteremben rendezett jóm sessionok (ezeken pécsi muzsikusok és Bornemissza Mária pécsi énekesnő is fellépték) kötetlensége nagyszerű alkotói légkört teremtett a számok interpretálásához, s befogadásához egyaránt. A legsikeresebb sorozatnak (gondolom elsősorban a klubjelleg miatt) a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán rendezett, forró fogadtatású koncerteket tarthatjuk A szinte bentlakó közönség (többségük kollégista) atmoszféra teremtő biztatása ritkaságszámba menő improvizációkra ösztönözte a játékosokat. A közönség és a művészek egymásratalálásának szép példáját jelezték a koncertek utáni (a Kőszegi együttes esetében éjszakába nyúló) kötetlen _ beszélgetések is. Ehhez hasonló beszélgetésekre a FÉK étteremben rendezett jam sessionokon is sor került. Végezetül. Lehet bármily nemes a választék bővítésének szándéka, ha a közönség érdeklődése továbbra is a „bálványozott nagyok" bűvöletében él, s az új együttesek és áramlatok jelentkezését elutasítva, otthon várja a számára kedvező változást. Az előadások számának ilyen növekedésével legfeljebb az együttesek körforgása gyorsulhat. S ettől még nem válik pezsgőbbé dzsesszéletünk. Bornemissza Géza veszter. A mintegy 20 (!) buda
