Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-25 / 24. szám
to Dunántúli napló 1981. január 25., vasárnap 1981. JANUAR VASARNAP Szeretettel köszöntjük névnapink alkalmából PÁL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.19 — nyugszik 16.35 órakor. A Hold kél 22.10 — nyugszik 9.59 órakor. Felújították az újpetrei fogorvosi rendel öt. A két hónapja betegeket fogadó rendelő berendezése 120 ezer, az épület felújítása 200 ezer forintba került, melyet a községi tanács költségvetéséből fedeztek. Az épület külső vakolását áprilisra befejezik. Szokolai felvétele---------------------------------------— ¥ T elefonnal A Dunántúli Napló szerkesztősége január 27-én, kedden délután 4-től 6 óráig telefonügyéletet tart a pécsi városkép javítása érdekében a 10-046-os telefonszámon. Erre a telefonügyeletre azért gondolt szerkesztőségünk, mert január 30-án tanácsülés elé terjesztik az 1978. június 25-i ülésen hozott határozatot o városkép javitása érdekében tett intézkedésekről, azok megvalósitásáról. Kérjük olvasóinkat, mondják el észrevételeiket, kifogásaikat az eddigi 2—3 évben tett intézkedésekkel, eredményekkel (város rendjével, tisztaságával stb.) kapcsolatban. A felvetett észrevételekből, javaslatokból összefoglalót terjesztene a Pécs megyei város Tanácsa vb építési és közlekedési osztálya a tanácsülés elé, ezzel is segítve a város lakossága kérésének továbbitását megfelelő fórum elé. Várjuk olvasóink minél nagyobb számú hozzászólását, amely a városkép alakítása szempontjából igen jelentős. Telefonügyeletünkön jelen lesznek: Vokó János, a városi tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetője, Tóth Zoltán megyei főépítész, Gyimesi László, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat igazgatója, Horváth József, a Parképítő és Kertészeti Vállalat igazgatója, Erdélyi Zoltán, a Dél-dunántúli Tervező Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, Gergely László, a Hazafias Népfront titkára, Németh Péter, a városi tanács vb hivatal műszaki osztályának vezetője, Tóth Béla, a városi tanács tervosztályának csoportvezetője, a társadalmi munkák szervezője. Telefonszámunk: 10-046. HDN-előzBtes ABOLT KIKIÁLTÁSI ÁRA: 577 680 FORINT! * JEGYZETÍRÓNK KÉRDÉSE: A KIBICNEK SEMMI SEM DRÁGA? * A SZÉF ELŐTT SÍRDOGÁLT A KASSZAFÚRÓ KOMLÓN * ROBINSON- TESZT * „NEGYVEN TEVÉKENY ESZTENDŐ ÁLL MÉG ELŐTTEM” — MONDTA LENNON A PLAYBOYNAK * MENNYIÉRT AUTÓZUNK? Fogyasztási táblázat a HDN-ben * DÁRDAI ÉS AZ ARANYLABDA * A HÉT VICCE — Olvasóinkhoz! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy Mi ez a vacogás? című folytatásos írásunk anyagtorlódás miatt maradt ki, — A Pécsi Bőrgyár mar- habőr-részlegének dolgozói, a karbantartók egy részé, s az irodai-dolgozók tegnap kommunista műszakot tartottak. A Magyar Vöröskereszt a mozgássérültek éve alkalmából intézett felhívásához csatlakoztak ezzel, s a hétszáz ember szombati munkabérét szociális létesítmények építésére ajánlották fel. — Pécsi, baranyai IBUSZ-utak. Elkészült az IBUSZ 1981. évi pécs— baranyai programfüzete. A csaknem ötezer példányban nyomtatott prospektusokat a jövő hét elején szállítják a megyei IBUSZ-irodákba, ahol ezután bárki díjtalanul hozzájuthat. VASARNAP: SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Marica grófnő (du. 3 és este 7 órakor) , Kamaraszínház: A hatalmas színrabló (de. 10 órakor) MOZI Petőfi: A fáraó (f3) Boldog születésnapot Marilyn! (6, 8) Kossuth: Meztelen diplomata (10, 12, 2, 4) Fekete-fehér színesben (6, 8) Ságvári: Kaliforniai lakosztály (f4, fó, f8) Tanárképző Főiskola: Csermen (4) Száll a kakukk fészkére (f7) Ifjúsági Ház: Veszélyes játékok (2) Skalpva- dászok (4) Heő. Müv. O.: Szondákon (6, 8) Rákóczi: A híd túl messze van (5) Fekete Gyémánt: Keresztül a nagy vízválasztón (6) Jószerencsét: Óz, a csodák csodája (2) Lavina (4) Vasas, Május 1.: A 13-as: vesztes szám (fó) Mohács: Robinson és a kannibálok (10) Modern Robinson és családja (4, 6, 8) Komló, Zrínyi: A nyolcadik utas: a Halál (f4, hnó, 8) Komló, Május 1.: Fehér csuklya (10) A nagy álom (f5, f7) Szigetvár: Vadnyugati mackókaland (10) Psy- ché I. (6, 8) Siklós: Felkavart víz (5, 7) Harkány:' A dunai hálós (10) Norma Rae (5, 7) Boly: Kísértet Lublón (3) Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (5) Pécsvárad: Sugarlandí haj- tóvadászat (3, 5) Sásd: Rafferty és a lányok (f5, 7) Sely-- lye: A szultán fogságában (4, 6) Szentlőrinc: Reggeli vizit után (5, 7) Villány: őszi ma- raton (5, 7) HÉTFŐ: SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A szabim nők elrablása (este 7 órakor) Bás- ti-bérlet Kamaraszínház: A hatalmas színrabló (du. 3 órakor) HANGVERSENY Liszt-terem: Általános iskolai bérlet II. hangversenyei (11.30 és 12.45 órakor) MOZI Petőfi: Fekete-fehér színesben (f5) Reggeli vizit után (f7, f9) Kossuth: Boldog születésnapot MarilynI (10, 12, 6) A fáraó (f3) Szigorúan ellenőrzött vonatok (8) Tanárképző Főiskola: Csermen (5) Száll a kakukk fészkére (f8) Rákóczi: A híd túl mesz- sze van (5) Fekete Gyémánt: Egri csillagok (6) Jószerencsét: Rafferty és a lányok (4, 6) Vasas, Május 1.: Keresztül a nagy vízválasztón (fó) Mohács: Modern Robinson és családja (6, 8) Komló, Zrínyi: Psyché I. (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Az őrvezető hét menyasszonya (f5) Utolsó előtti ítélet (f7) Szigetvár: Kaliforniai lakosztály (6, 8) Siklós: A szultán fogságában (7) Harkány: Pisztrángok (7) Boly: őszi maraton (7) Pécsvárad: A Jó, a Rossz és a Csúf (7) Sásd: Lavina (7) Sellye: Norma Rae (7) Szentlőrinc: A nyolcadik utas: a Halál (7) Villány: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (7) Újságíró— olvasó találkozók Újságíró—olvasó találkozó lesz január 28-ón, szerdán este 6 órakor Sza- latnakon az iskolában. Részt vfsz: dr. Kozma Ferenc, dr. Mészáros Attila újságíró és Katona László előadó. Január 29-én, csütörtökön este 6 órakor Ligeten, a tanácsi kirendeltség tanácstermében: Részt vesz: Gállos Orsolya, dr. Havasi János újságíró és Katona László előadó. Január 30-án, pénteken este fél 7 órakor Erzsébeten, a művelődési otthonban. Részt vesz: Hársfai István, Murányi László újságíró és Katona László előadó. ♦ — Debreceni gyümölcs- püré. Néhány napja új, rendkívül finom termék került az élelmiszerüzletekbe. A Debreceni Konzervgyár készít alma alapanyagból különféle ízesítésű gyümölcspürét. A tisztán alma ízű püré mellett kapható ribiszkével, málnával, naranccsal és meggyel ízesített is. Fogyasztható önálló desz- szertként, készíthető belőle turmix, felhasználható Süteményeiknél is, s még számtalan különféle formában. — Brit szokások és hagyományok. Az angol klub, melyet alkalmi belépővel is lehet látogatni, legközelebbi foglalkozását kedden délután 6 órakor tartják a Pannónia Szálló kistermében. A meghívott Andy Rouse, a PIT angol tanszékének nyelvi lektora, aki a Nagy-Britanniá- ról vetített filmek után a brit szokásokról és hagyományokról tart előadást. ♦ Előadás Hétfő délután 5 órakor dr. Diófási Lajos, a Szőlészeti Kutató Intézet igazgatója tart előadást a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán ,,Trágyázás a szőlőtelepítés előtt és után'* címmel. VASARNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Előttünk a vasárnapi 7.23:. Vizeink völgyében —Her- nádvölgye. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Népdalok. 9.00: Minden versek titkai. 9.30: Operaáriák. 10.08: Ilse Janda, fiatalkorú. Rádiójáték. 10.57: Gyermekkórusok énekelnek. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Folklór — Faragó Vilmos írása. 13.10: Részletek Offenbach műveiből. 13.38: Rádiólexikon. 14.08: Mu- szorgszkij-ciklus VIII/8. rész. 14.J10: Kerekasztal-beszélgetés. Szokások és lehetőségek. 15.12: (gy láttam Bartókot. 15.58: Népdalfeldolgozások. 16.11: Csendes Don. Rádiójáték. 17.10: Metronom. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.50: Dzsesszhangversenyek. 19.50: Isten veletek, indiánok. Hangjáték. 20.31: Nóták. 21.13: A Rádió lemezalbuma. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.15: A rádió leFebruári vásárok Február 1. Pécs, országos állat- és kirakodóvásár. Február 1. Pécs, országos autó- és motorvásár. Február 8. Pécs, országos autó- és motorvásár. Február 9. Siklós, országos állat- és kirakodóvásár. Február 13. Szigetvár, országos állat- és kirakodóvásár. Február 14. Szentlőrinc, országos állat- és kirakodóvásár. Február 14. Szentlőrinc, országos autó- és motorvásár. Február 15. Mohács, országos autó- és motorvásár. Február 15. Szigetvár, országos autó- és motorvásár. Február 16. Mohács, országos állat- és kirakodóvásár. Február 22. Siklós, országos autó- és motorvásár. mezalbuma c. műsor folytatása. 22.58: Operarészletek. 0.10: Magyar művek rézfúvósokra. PETŐFI RADIO 6.00: Népszerű muzsika koránkelőknek. 7.30: Liszt-művek. 8.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Fúvóseszt- rád. 9.30: Világvasárnap. 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Szín- pada. 11.15: Történeteim. Véqh Antal. 11.45: Régi' filmslágerek. 12.06: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Adj egy falat aranyfalat. Mesejáték. 14.04: Híres előadók albuma. 14.33: Táskarádió. 15.30: Mesék és emberek. 16.00: Suppé operettdalaiból. 16.39: Slágerek mindenkinek. 17.35: A vasárnap sportja. 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Röpülj páva . . . VII. elődöntő. 18.45: Sporthírek. 19.40: A világlíra gyöngyszemei. 19.50: Külföldi táncdalok. 20.33: Sporthírek. 20.38: Társalgó. 22.35: Zenés játékfelvételekből. 23.10: Téléji muzsika. Könnyűzene éjfélig. — Általános iskolások veszik birtokukba a jövő hét egy napján a székes- fehérvári Petőfi filmszínházat, ők látják el a jegykezelői teendőket, ők árusítják a mozijegyeket, s az ő kívánságuk szerint állítják össze a műsort is. A székesfehérvári Petőfi Általános Iskola és a Fejér megyei Moziüzemi Vállalat ezzel kapcsolatos szerződése lehetővé teszi azt is, hogy a játékfilmeket követően minden alkalommal ismeretterjesztő filmet is láthassanak a diákok, s a látottakat a TIT valamelyik előadójának a segítségével megvitassák. HARMADIK MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.11: Operaáriák. 8.53: Kamaramuzsika. 10.10: Új Zenei Újság. 11.06: Zenekari muzsika. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: A Juilliard vonósnégyes játszik. 14.02: A hóember. Rádiójáték. 14.40: Opera- művészlemezek. 15.30: Peterés Gordon énekel. 16.00: Chopin- művek. 16.42: Berlioz: Faust elkárhozása. 18.45: A magyar széppróza századai. 19.03: Operaáriák. 19.20: Biztató kísérletek. 19.35: Wanda Wilko- mirska hegedűestje. Közben: 20.15: Pillantás a nagyvilágba. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.10: Operaáriák. 22.37: Napköve —Octavio Paz költeményei. 23.05: Tallis-művek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.30: Hírek, tudósítások. Lapszemle — Tamás Ervin jegyzete — Vasárnapi magazin. Munkatársak: Lenk Irén és Nógrádi Erzsébet. 9.30: Műsorzárás. 18.00: Fele sport — fele muzsika! Hírek, tudósítások sok zenével. Szerkesztő: Müller István. 18.30: Szerb-horyát nyelvű műsor. Szórakozni, művelődni 45 percben. Hol volt, Ülést tart a Pécs város Tanácsa Pécs megyei város Tanácsa 1981. január 30-án (péntek) 9 órai kezdettel a tanácsháza tanácstermében (II. em. 56.) ülést tart. Az ülés napirendjén szerepel: a tanács 1981. évi költségvetése és fejlesztési alapja: a tanács és a végrehajtó bizottság 1981. évi murikaterve; a városkép helyzetéről szóló tanácsi határozatok végrehajtása: tanácsrendelet alkotása a lakásigények megújításának időpontjára. ♦ — Nemzetközi komlótermesztési tanácskozást rendez január 29-én és január 30-án Harkányban az ÁG-ok Oktatási Székházában, a Humulon Komlótermesztési rendszer és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát. A programban ezúttal a komló növényvédelme és gépesítése szerepel. Magyar, csehszlo-' vák és jugoszláv kutatók, konstruktőrök tartanak előadásokat. Megrendezik a hagyományos sörkóstolót is. — A Pécsi művészportrék című sorozat keretében az újmecsekaljai IV. sz. körzeti népfrontbizottság és a Tüzér utcai Mozgalmi Ház könyvtára január 27-én délután fél 6 órakor rendezi soron következő klubestjét. A program színhelye a Mozgalmi Ház könyvtára, ahol Hallama Erzsébet íróval, a DN főszerkesztő-helyettesével beszélget dr. Tóth István irodalomtörténész. hol nem volt . . . Válogatás a népköltészet gyöngyszemeiből — Irodalmi arcképcsarnok. Szerkesztő: Barics Ernő — Találkozások: a kollár — A piros arany. Dr. Vujics Tibor előadása. 19.15: Német nyelvű műsor. Szerkeszti a hallgató... Válogatás a hónap műsoraiból és postájából. Műsorvezető: Kerner Lőrinc. 20.00: ..Gruss und Kuss” Rádió Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (sz.) 8.05: Mindenki iskolája. Matematika (ism.) 8.40: Fizika (ism.) 9.10» Óvodások filmműsora. 1. Plim kíváncsi (sz.) 2. Dominó. 9.20: Tau bácsi (sz.) 10.00: Hírek. 10.05: Vitéz László és a többiek. Borbélysegéd és a Vizes kislány című vásári bábjáték (ism. — sz.) 10.30: Varázsló muzsika. Hangverseny kisiskolásoknak (sz.) 11.30: Csutak a mikrofon előtt. I—II. rész (sz. — ism.) 13.50: Nótaszó (sz.) 14.10: Keleti Márton-sorozat. Komédia a tetőn. Tévéfilm (ism.) 14.55: Reklám. 15.00: Műsorainkat ajánljuk (sz.) 15.25: Kalendárium. 16.25: Focifarsang. Nemzetközi női, serdülő és öregfiúk teremlabdarúgó-torna — közvetítés Miskolcról (sz.) 18.20: Tv-mozaik. LOTTÓtájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 4. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: négy- találatos szelvénye 44 fogadónak volt, nyereményük egyenként 177 123 forint. Hármas találata 4041 fogadónak volt, nyereményük eqyenként 964 forint. A kéttalálatos szelvények száma 147 333 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. ♦ — Termelési csúcs és választékbővítés. A Mohácsi Farostlemezgyár az idén termelési csúcsot áh lit be; összesen 100 000 köbméter farostlemezt készít. Emellett a választék bővítését az egyre közvetlenebbül felhasználható újabb termékek gyártásával is szorgalmazza. Rö/idfilm-összeállítás. 18.30: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója (sz.) 18.45: Esti mese (sz.) 19.00: A HÉT (sz.) 20.00: Hírek, sporthírek. 20.10: Októberi vasárnap. Magyar film. 21.45: Kapcsoltam. Társasjáték (sz.) 22.25: Rockpalota (sz.) 23.15: Hírek, totóeredmények. JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00: A reggelről ismerni meg a napot — gyermekműsor. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Földművelőknek. 13.00: A tudás — vagyon. 14.C5: Pro et kontra. 14.35: Film gyermekeknek. 15.50: Vasárnap délután. 19.00: Miki egér csapata. 19.27: Ma este. 20.00: Nagy város — tv-játék- sorozat. 21.20: Dokumentum- műsor. 22.10: Sportszemle. MÁSODIK MŰSOR 16.15: Kosárlabda (nők) : Je- zice—Monting. 16.35: Wengén: Síversenyek, műlesiklás. 17.35: Kézilabda: Kolinska Slovan— Barcelona. 19.00: Iskolai műsor. 19.55: Ma este. 20.00: Zenei műsor. 21.00: Huszcftv négy óra. 21.25: Csak emberek — jugoszláv játékfilm. — A reneszánsz zenétől a jazzig. A Puskin Művelődési Ház fúvószenekari sorozatának következő hangversenyére kedden este 19 órakor kerül sor. Több nemzetközi verseny győztese, a világhírű budapesti Rézfúvós kvintett műsorán a reneszánsz zenétől a jazzig, igen változatos darabok szerepelnek ♦ Befejezték a fűszerpaprika szárítását Mintegy négyhónapos éjjel-nappali munka, gyakori vasárnapi műszak eredményeként befejezték a szegedi tájkörzetben ősszel leszedett fűszerpaprika szárítását. A kedvezőtlen időjárás ellenére jó termést hozott paprikából együttesen mintegy harmincezer köbméter nedvességet párologtattak el. így a csövek romlási veszteség nélkül, jó minőségben tárolhatók, egészen az új termésig tartó folyamatos őrlésig. A feladatot az idén nagyban segítette, hogy a szegedi paprikafeldolgozó vállalat anyagi támogatásával három paprikatermesztő nagyüzemi gazdaságban korszerű, földgáz-fűtéses, szalagrendszerű szárítóberendezést szereltek fel. Várható időjárás vasárnap estig: változóc-n felhős, párás, főként hajnalban és reggel több helyen ködös idő, elszórtan hózápor. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában m'nusz 5—mínusz 1Q fok között. Néhány derültebb helyen mínusz 15 fok közelében, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mínusz 3 fok között. A RÁDIÓ I------------------------M «MU1U-----------I ÉS TEL-EVÍZIÓ MŰSOR