Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-08 / 337. szám

Jéggel borított pályákon Szekszárd—Mohács-Véménd 0:0 Szekszárd, 1000 néző. V.: Tát­rai. Szekszárd: Pólyák - Szabó, Orosz, Somodi. Varga - Tóth, Bonnyai (Márkus, a 64. perc­ben), Weitner — Pölöskei, Ko­roknál, Lauer (Pásztor, az 55. percben). Edző: Magasházi Jó­zsef. MVTE: Antal — Farkas, Rótt, Hancz. Berki — Pirkhoffer, dr. Zsolt. Dárdai - Megyeri, Havasi, Jónás (Lőrincz, a 75. percben). Edző: Mathesz Imre. A vendégcsapat kezdte a já­tékot, az első percben Rótt 30 méteres szabadrúgását Pólyák a mezőnybe öklözte. A 4. percben Koroknál kapott jó átadást, az alapvonal közeléből kapu elé lőtte a labdát, de Rótt menteni tudott. A 12, percben Jónás bal alsó sarokra tartó szabadrúgá­sát Pólyák vetődve hárította. A 15. percben Koroknál előtt nyí­lott gólszerzési lehetőség, de rosszul találta el a labdát. A 37. percben már verve volt az MVTE kapuja, de Koroknai lö­vését Rótt előrevetődve kifejelte a gólvonalról. Szünet után az 53. percben Tóth szabadrúgása suhant el a léc fölött majd 6 perccel ké­sőbb Havasi fejese csúszott a jobb felső sarok mellé. A 74. percben Orosz távoli nagyerejű szabadrúgása a bal alsó sarok­ra tartott, a vetődő Antal elől az egyik védő önfeláldozóan szögletre mentett. Bár a szekszárdi egyesület mindent elkövetett a mérkőzés lebonyolítása érdekében - a salakos pályáról letolták a ha­vat, a kezdés előtt hengereltek —, a játéktér egyes részein így is jégpáncél maradt. A találko­zón jobbára a küzdő jelleg do­minált, az eredmény igazságos­nak mondható. Jók: Szabó, Tóth, Pásztor, Pölöskei, illetve Rótt, Hancz, Pirkhoffer. Fekete László Dombóvári MSC—Sellye l:l (1:0) Dombóvár, 800 néző. V.: Si­mon 1. Dombóvár: Foki — Lamm, Horváth, Szijjártó, Porcsa - Herbst (Csatári, a 69. percben), Vörös, Magyar - Banai, Nagy, Iván. Edző: Herbei József. Sely- lye: Kollár — Hosszú, Golobics (Szabó, a 60. percben), Lombo- si, Elmayer - Otártics, Amigya, Vass — Szabadi, Varga (Marko- vics, a 60. percben). Coják. Ed­ző: Koller Nándor. A 15. percben Szabadi közeli fejesét Foki nagy bravúrral há­rította. A 38. percben Herbst 16 méteres, jobb alsó sarkos lövé­sét Kollár vetődve hárította. A 45. percben Banait a kaputól 18 méterre szabálytalanul szerel­ték, a szabadrúgást Horváth a sorfal felett a jobb felső sarok­ba csavarta1 (1:0). Az 51. perc­ben Magyar 11 méterről küldött lövését Kollár védte. A 72. perc­ben baloldali beadás végén az előre húzódó Hosszú 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1:1). A körülményekhez képest jó- ' iramú mérkőzésen a hazaiak végig Irányitottak, helyenként jól is játszottak. Kihagyták azonban a kinálkozó lehetősé­geket és ez egy pontjukba ke­rült. Jók: Lamm, Horváth, Por­csa, illetve Vass, Amigya és Lombosi. Gál István Olajbányász—Fűzfő 2:l (1:1) Olaj bányász-pálya, 1500 né­ző. V.: Tapolczai. Olajbányász: Megyimárecz — Bántó (Müller, az 56. percben), Nagy (Bélák, a 75. percben), Simonecz, Gon­dos - Balogh, Savanyú, Kele­men - László, Horváth, Füle dr. Edző: Madár Gábor. Fűzfő: Takács - Gál B., Gál /., Szege­di, Fehér — Diósi, Szanyi, Zeibl - Csikesz, Simon, Várnai. Edző: Káló Pál. Az első negyedórát végigtá­madta a hazai csapat, de a ki­dolgozott két helyzetet a csatá­rok elügyetlenkedték. A vendé­gek a 27. percben egy kontra­támadásból eredményesek vol­tak: egy előrevágott labdával Várnai elfutott és a kifutó ka­pus mellett a kapu közepébe lőtt (0:1). A 38. percben egyen­lített az Olajbányász: a kitörő Füle dr.-t a 16-oson belül Zeibl buktatta. A megítélt büntetőt Füle dr. biztosan értékesítette (1:1). Szünet után a 48. percben Várnai húzott kapura, a kapus kicselezése után a kapufára lőtte a labdát. Az 55. percben Füle dr. a jobboldalon vezetett támadást, labdáját Horváth Kelemen elé csúsztatta, aki azt 6 méterről a kapu bal oldalá­ba lőtte (2:1). A találkozón megérdemelt győzelmet arattak a kanizsaiak. Jók: Füle dr., Horváth, Bántó, Savanyó, ill. Takács, Gál l„ Diósi, Várnai. Balogh Antal A nyugati csoport további eredményei: Ajkai Alu—MÁV DAC 4:0 (0:0), Bauxitbányász - Bábolna elmaradt, Bakony Vegyész-H. Rákóczi SE 2:0 (0:0), Sabaria-Várpalota 1:0 (1:0), Pét-Haladás 1:2 (1:1), Sopron—Keszthely 3:3 (0:3). Remek magyar szereplés a sakkolimpián Szombaton a késő éjszakai órákban folytatták a függő­játszmákat a máltai sakkolim­pián. Ezek során a nők mérkő­zésein egyértelműen eldőlt a bajnoki cím sorsa. A fél pont előnnyel rendelkező Szovjetunió ugyanis 2:1 arányban bizonyult jobbnak Jugoszláviánál, mig a magyar válogatott ugyanilyen arányban verte a Kínai Népköz­társaság legjobbjait. Verőci győzött, Ivánka és Dorubszky döntetlent ért el. A női torna végeredménye: 1. Szovjetunió 32,5 pont, 2. Magyarország 32 pont, 3. Lengyelország 26,5 pont. A férfiaknál is eldőlt az aranyérem sorsa, mivel Karpov megnyerte a dán Jakobsen el­len félbeszakított játszmáját, Sax pedig döntetlennel fejezte be az izlandi Petursonnal vívott csatáját. A kialakult pontegyen­lőséget követően - mindkét csapatnak 39-39 pontja lett - a Bucholz-féle pontérték számí­tás döntött, amely több hírügy­nökség, - AFP, Tanjug - egy­behangzó jelentése alapján a Szovjetuniónak kedvezett. A férfiaknál olimpiai bajnok a Szovjetunió 39 ponttal, 2, oz ugyancsak 39 pontot gyűjtött Magyarország lett, a harmadik hely pedig a 35 pontos Jugo­szláviának jutott. i \ NYUGATI CSOPORT ALLASA 1. Komló 18 11 5 2 27-10 27 2. Haladás 19 8 10 1 32-15 26 3. Olajbányász 19 10 5 4 38-26 25 4. Sabária 19 9 6 4 24-17 24 5. MÁV DAC 19 9 5 5 41-25 23 6. Keszthely 19 8 7 4 34-28 23 7. Bábolna 18 7 8 3 20-17 22 8. PVSK 18 8 5 5 26-18 21 9. Bauxitb. 18 9 3 6 27-26 21 10. Ajka 19 8 4 7 30-29 20 11. Mohács-Vém. 19 6 8 5 15-15 20 12. Sopron 18 6 5 7 27-25 17 13. Bakony Vegy. 19 5 7 7 26-28 17 14. Szekszárd 19 6 5 8 17-19 17 15. Rákóczi SE 19 5 4 10 15-20 14 16. Sellye 19 5 4 10 21-34 14 17. Várpalota 19 3 7 9 20-29 13 18. Dombóvár 19 3 6 10 19-40 12 19. Fűzfő 18 3 5 10 21-30 11 20. Pét 19 2 3 14 21-50 7 Kosárlabda Vojtek (a PVSK középjátékosa jobbról, fehér mezben) az Izzó ko­sarára dob. Fotó: Arató Bravúros PVSK-győzelem PVSK-Vasas Izzó 100:98 (43: 32, 87:87). NB I. férfi mérkő­zés, Pécs, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Horváth, Holocsi. PVSK: Vojtek (10), Darázs (-), Varasdi (6), Rab II. (15), Tóth (31). Csere: Lovász (—), Kovács (33), Rab I. (5). Edző: Solti Jó­zsef. A PVSK jól kezdett, az élcso­portba tartozó és esélyesebb Izzó ellen. A második félidő elején a vasutasok előnye már 16 pont volt. Úgy tűnt, hogy biztos hazai győzelem születik, hiszen egy perccel a befejezés előtt még mindig 8 pont volt az előnyük. Az Izzó azonban ki­tűnően hajrázott, egy perc alatt ledolgozta a hátrányt. Mi­vel a rendes játékidő döntet­lenre végződött, hosszabbításra került sor. A hosszabbításban a fővárosiak vezettek végig, majd 10 másodperccel a befejezés előtt sikerült a PVSK-nak a maga javára fordítani az ered­ményt. A pécsi csapat sorrend­ben immár 4. győzelmét aratta. Az Izzó legjobbjai: Láng (27) és Horváth (26) voltok. Pécsi VSK-MAFC 82:44 (41:22). NB I. női mérkőzés, Budapest, v.: Szász, Mustos. PVSK: Hollós (4), Padragi (19), Csankó (—), Verbőcziné (16), Russainé (18). Csere: Szabóné (10), Tölgyesné (-), Tojkovics (5), Fekete (4), Gál (6). Edző: Horváth Lajos. A MAFC leg­jobb dobói: Moss (16), Bánsz - ky (14). A Vasas harmadik a vízilabda BEK-ben A vízilabda BEK-et eldöntő vasárnap esti találkozón színvo­nalas küzdelemben a Jug Dub­rovnik együttese megérdemelt győzelmet aratott a Vasas el­len, és így megszerezte az ér­tékes serleget. JUG-VASAS 8:2 (1:1, 2:1, 2:0, 3:0) A négyes döntő 3. forduló­jának másik mérkőzésén a Spandau 04 7:5-re nyert a gö­rög Etnikosz ellen. A BEK-dön- tő végeredménye: 1. Jug 4 pont (21:14), 2. Spandau 04 4 pont (15:17), 3. Vasas 3 pont (14:14), 4. Etnikosz 1 pont (15:20). TATABANYA—VASAS 1:1 (1:0) Tatabánya, 1500 néző, v.: Palotai. Góllövők: Török (ön­gól), illetve Farkas. A rendkívül nehéz talajú pá­lyán nyújtott teljesítményéért mindkét csapát tagjai dicsére­tet érdemelnek, lelkesen, nagy akarással küzdöttek. Nem raj­tuk múlott, hogy a labda több­ször nem „engedelmeskedett", ebben a talaj minősége ját­szott közre. Az első játékrész­ben a Tatabánya, szünet után a Vasas támadó játéka volt jobb, veszélyesebb. A pontosz­tozkodás a látottaknak megfe­lelő eredmény. VIDEOTON-CSEPEL 2:0 (1:0) Székesfehérvár, 3000 néző, v.: Büki, Góllövők: Szabó, Tie- ber. A Videoton ezen a csúszós, jágpályához hasonlító talajon lejátszott találkozón is nagy akarással küzdött, többet táma­dott, s jól használta ki hely­zeteit. A vendégek jobbára csak védekeztek, nem sok sze­rencsével. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Ferencváros 18 10 6 2 40-18 26 2. Videoton 17 12 2 3 33-17 26 3. Vasas 18 9 6 3 37-20 24 4. Bp. Honvéd 18 10 3 5 32-19 23 5. Nyíregyháza 18 8 5 5 16-12 21 6. Tatabánya 17 7 6 4 21-13 20 7. Békéscsaba 18 8 4 6 22-21 20 8. Ú. Dózsa 18 6 7 5 32-29 19 9. PMSC 18 6 5 7 21-23 17 10. ZTE 18 7 3 8 29-33 17 11. Csepel 18 5 5 8 22-21 15 12. Rába ETO 18 4 7 7 18-20 15 13. Debrecen 18 6 3 9 18-22 15 14. Volán 18 5 5 8 22-31 15 15. Diósgyőr 18 4 6 8 15-25 14 16. Dunaújváros 18 4 5 9 24-41 13 17. MTK-VM 18 3 6 9 14-29 12 18. Kaposvár 18 3 4 11 20-42 10 Somogybán óllj-t parancsoltak Egy héttel korábban már ta­vaszról előrehozott mérkőzést játszottak a Somogy megyei labdarúgó bajnokságban. Nem kétséges, hogy a megyei szövet­séget a jó szándék vezérelte, amikor az őszi sorozat befejez­tével a folytafás mellett döntött. Ámde az időjárás közbeszólt. Siófokon például le sem lehe­tett játszani a kitűzött mérkő­zést. És nem is csak Siófokon volt baj a pályákkal, az időjá­rással. Sokat mond a mérkőzé­sek látogatottsága is. Egy hét­tel előbb általában 50 (!) néző előtt került sor a találkozókra. Az elmúlt egy hét alatt semmit sem javult a helyzet. Ennek el­lenére pénteken még úgy volt, hogy az elmaradt két mérkőzést Siófokon, illetve Karódon le kelf játszani. A Somogy megyei TSH elnö­ke azonban szombaton másként döntött, — szögezzük le sietve, hogy helyesen — állj-t paran­csolt erre az esztendőre a lab­darúgásnak. Kovács Sándor Az elkövetkező két év köny- nyen új fejezetet jelenthet az autóversenyzés történetében. 1981-ben ugyanis először ren­dezik meg az úgynevezett ma­ratoni világbajnokságot, ami­kor nem a sebesség, hanem a megtett út hossza lesz a dön­tő. 1982-re pedig az új gépko­csitípusok világbajnokságát ír­ták ki, s ez — mint szakembe­rek vallják — könnyen konkur­enciát jelenthet a Forma 1-ek számára. Néhány adat már ki is szi­várgott erről az új verseny­autó-típusról. Tankkapacitása 100 literes lesz, fogyasztása pe­dig maximálisan 50 liter száz kilométerenként. Ez körülbelül 500 lóerős teljesítményt jelent. De lehet ennél többet is „ki­kényszeríteni”, viszont akkor több tankolásra van szükség. Csak egy mérkőzés... Szigetvár-Universitas PEAC 3:0 (1:0). Szigetvár, 100 néző. V.: Szenttamási. A többet táma­dó Szigetvár biztosan nyert. Góllövők: Szilágyi, Palotai, Baumholczer. Jók: Kecskés, Szilágyi, Révész, Kövesi, illetve Tihanyvári (a mezőny legjobb­ja), Szende. * A Bóly-Beremend, az István- akna—Mázaszászvár és a Stein­metz SE-Vajszló mérkőzések a pálya használhatatlansága miatt elmaradtak. Drávafokon sem került sor a P. Postás elle­ni találkozóra, mert - o rossz időre való tekintettel — a ven­dégcsapat és a játékvezetők a Baranya megyei LSZ engedélyé­vel meg sem érkeztek a szín­helyre. Az elmaradt összecsapá­sokra tavasszal kerül sor. A MEGYEI OSZTÁLY ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. Siklós 16 11 2 3 45-14 24 2. Kesztyűgyár 15 10 3 2 29-12 23­3. Beremend 15 8 5 2 34-21 21 4. Zsolnay 15 8 5 2 32 21 21 5. Szigetvár 16 9 3 5 24-15 21 6. PBTC 15 8 3 4 22-14 19 7. Mázaszászvár 15 8 3 4 33-26 19 8. Boly 15 7 4 4 15-12 18 9. Villány 15 6 6 3 13-13 18 10. P. Kinizsi 16 7 1 8 18-15 15 11. Drávátok 15 5 4 6 23-23 14 12. Ü. PEAC 16 5 4 6 21-27 14 13. Vajszló 15 4 2 9 14-18 10 14. P. Postás 15 4 1 10 15-28 9 15. Steinmetz SE 15 3 3 9 15-22 9 16. Vasasi B. 16 4 — 12 18-39 8 17. Istvőn-akna 15 2 3 10 13-29 7 18. Mágocs 16 2 2 12 14-39 6 A PMSC—K. Rákóczi mérkőzés végeredményét eltalált pályázóink közül a szerencse Bogdán János, Pécs, Endresz Gy. u. 7/C. sz. alatti lakosnak kedvezett, akinek nyereményét a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Az e heti szelvények beérkezési határideje szombat déli 12 óra. (Pécs, Hunyadi út 11. 7601.) Főmérkőzés: PVSK—Haladás: ......................................................... Pótmérkőzés: Mohács-Véménd—MÁV DAC: .............................. P ályázó neve: ........................................................................................ A pályázó lakcíme: ............................................................................... A Pécsi Bútorgyár SHiietfoi kedvező ajánlata Dunántúli a lakosság részére: napló . N agy választékban kényelmes kivitelű, nagy ágyneműtartós, könnyen kezelhető, tetszetős egy- és kétszemélyes heveröinket ajánljuk, melyek tetszés szerinti szövetbevonattal kiválaszthatók Pécs, Lázár Vilmos u. 10. (volt Lotz K, u. 2.) alatti üzemünkben. + Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei _ Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szekrénysorainkat, szekrényelemeinket világos és tölgyfurnérozással, mattlakkos kivitelben ajánljuk. Kiválaszthatók: Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. alatti üzemünkben. • Termékeink mintadarabjai megtekinthetők: Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. alatti mintatermünkben. Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Nyitvatartási idő: 7—16 óráig. Azonnali ügyintézés, OTP-re is. Készült ofszet rotációs eljárássá» Saphir 96-os gépei. Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécs területére és 10 km-es körzetébe ISSN 0133-2007 díjtalan házhoz szállítás. Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 Konkurrencia a Forma 1-ek számára

Next

/
Thumbnails
Contents