Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-30 / 357. szám

Teljesítette éves tervét a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet. 1980-ban je­lentős mennyiségű divatru­hát készítettek bérmunká­ban nyugatnémet exportra, de a Szovjetunióba is szál­lítottak. A szövetkezet a szakmunkás-utánpótlás biz­tosítása érdekében kon­fekció szakmunkásképzést kíván indítani. Képünk a szövetkezet szabászmühe- lyében készült. Fotó: Proksza László Japán rekordok A világ nagy hírügynökségei a legutóbbi órák során két ja­pán rekordról adtak hirt. A földkerekség gazdaságilag egyik legerősebb - és változat­lanul dinamikusan fejlődő — országában nem ritka a nagy számokról, a rekordokról szóló jelentés. A mostani kettőre azonban világszerte felfigyeltek. A két csúcsszám logikailag ősz- szetartozik. A hírek egyike szerint a ja­pán autógyártás az idén meg­előzte a világ megelözhetetlen- nek hitt gépkocsi-nagyhatalmát, az Egyesült Államokét. A másik hir szerint a japán kormány 1981-re az ország történelmé­nek legmagasabb katonai költ­ségvetését hagyta jóvá. Hogyan függ össze a két re­kord egymással? Kezdjük az autókkal. Lassan közhely, hogy az expanzionis- ta japán gazdaságpolitika im­már esztendők óta hideglelést okoz nyugat-európai és elsősor­ban amerikai gazdasági-poliíi- kai körökben. A felkelő nap or­szága a második világháború után először a textilfronton ke­serítette meg amerikai szövet­ségese életét, aztán a híradás­technikában és az elektroniká­ban, a színes televízióig, a So­nytól az Akai-ig, most pedig az autók következtek. A legkülönbözőbb amerikai iparágak washingtoni „lobbys- tái" - törvényhozási kijárói -, mind dühödtebben követelnek törvényhozási védelmet a japán dömping ellen. Direkt, tehát védővámokkal operáló intézke­désekre Washington eddig nem szánta rá magát. Nemcsak gaz­dasági, hanem politikai okok­ból sem. A búcsúzó Carter-ka- binet közvetett módon próbál segíteni a bajon méghozzá úgy, hogy ezzel katonapolitikai legyet is üssön egy csapásra. A távozó hadügyminiszter, Haróld Brown a minap -való­ságos ultimátumban követelte Tokióban Japán nagyobb kato­nai „hozzájárulását” és példát­lan módon számot is mondott: a japán hadügyi költségvetés 9,7 százalékos emelését „köte­lező minimumnak” minősítette. Az országban ugyan végigzú­gott a tiltakozás vihara, de most kaptuk a hirt, hogy Szu- zuki Zenko kormánya engedett az amerikai nyomásnak és az eredetileg tervezett 6,6 száza­lékos növelés helyett 7,6 száza­lék mellett döntött. Washington a nagyobb te­hertételtől azt reméli, hogy 1., a Pentagonnak arányosan ke­vesebbet kell távol-keleti célok­ra költenie és 2., a Japánra nehezedő nagyobb gazdasági nyomás talán csökkenti az USA ízámára már-már elviselhetet­len japán konkurrenciát. Harmat Endre Bontják az edénygyárrészleg 2. számú gáztüzelésű alagút- kemencéjét Rekonstrukció önállóan Anyag- és valutamegtakarítás A saját szellemi erők kihasz­nálásának ékes bizonyítéka, hogy a Zsolnay Porcelángyár házi tervezéssel, az üzemben dolgozó műszakiak bevonásá­val, külső erők igénybevétele nélkül, új gáztüzelésű kemen­cét épít. Több mint huszonnyolc éven át működött az edény­gyár kettes számú alagútke- mencéje, amely már nem fe­lelt meg a technológiai és biz­tonsági előírásoknak. A gyár­vezetés lebontásra ítélte az el- oggott edényégető „alagutat", hogy helyébe a mai követelmé­nyeknek megfelelőt építsen. Könnyű megoldásnak tűnt az első felvetés, miszerint nyugati importból szerezték volna be n legalább hetvenötmillió forint­nyi valutát felemésztő gáztüze­lésű alagútkemencét, ám azt mondták a gyáriak: ugyanezt fele pénzéi! és valuta felhasz­nálása nélkül is meg lehet ol­dani. Sőtl A program megvalósítá­sa önálló tervezőteam létreho­zásával jelentősen csökkentheti a költségeket és emellett időt is nyernek. Lukács Tibor, a gyár beruházási osztályvezetője a már nagyrészl lebontott, több mint nyolcvan méter hosszú „kemence” mellett ecseteli azo­kat az előnyöket, amelyek ön­magukért beszélnek. — Eddig legalább száznyolc­van köbméternyi tűzálló anya­got bontottunk ki, amit ismét beépíthetünk: ez olyan anyag­mentés, amivel jelentősen mér­sékelhetjük a vásárlandó sa- mott béléstestek mennyiségét. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy a teljes költség­nek — amely várhatóan alig haladja meg a harmincmillió forintot — mindössze tizenöt százalékát teszi ki a valutáért importált osztrák gyártmányú kamrák illetve tűzálló égőkövek aránya. A többi természetesen hazai gyártmány, amit a Mag­nezitipari Művek szállít részünk­re. A FIM Zsolnay Porcelángyá­ra egyébként pályázatot nyúj­tott be, az energiaracionalizá­lási programhoz kapcsolódva, az Országos Energetikai Fel­ügyelőséghez, amelyben a fel­újítandó alagútkemence tüze- lörendszerér.ek korszerűsítését beruházási hitelből kívánják biztosítani. A nyolcmillió forin­tos hitel „elnyerésének" felté­tele tizenöt százalékos energia­felhasználás-csökkentéshez, il­letve eredménynöveléshez van kötve. A felújítási költség fenn­maradó részét a gyár saját fejlesztési alapjából fedezi. Megjegyzendő, hogy a Hőtech­nikai Váilalot, illetve a BÉV ál­tal megépítendő alagútkemen­ce az első lesz hazánkban, amely magyar gyártmányú égőfejekkel üzemel majd és az előzőnél használt tizenhat égő­fej helyett hatvankettő biztosít­ja a porcelán edények égetésé­hez szükséges ezerháromszáz­negyven fokos hőmérsékletet. Ez azt is jelenti, hogy lehetővé válik a szabályozóstechnikai és regisztrálóműszerek beépítése, amelyek szinte kizárják a kézi beavatkozást. A régi kemence bontását még az év vége előtt befejezik és január negyedikér' megkezdik az új építését, hogy a jövő év nyarán üzembe léphessen a felújított, évi ezer­kétszáz tonna edény égetésére alkalmas „alagút". S. Gy. Irani uadaskodas Hasemi Rafszandzsani, az iráni parlament elnöke hétfőn a Szovjetunióra próbálta hárí­tani a felelősséget azért a szombati tüntetésért, melynek során garázda elemek és Te­heránban tartózkodó afgán el­lenforradalmárok behatoltak a szovjet nagykövetség épületébe és károkat okoztak annak be­rendezésében. Vasárnap a Szovjetunió hivatalosan tiltako-, zott a támadás miatt és köve­telte: tegyenek hathatós intéz­kedéseket a szovjet nagykövet­ség védelmére. Parlamenti beszédében Raf­szandzsani azt állította, hogy a nagykövetség őrzésére kiren­delt iszlám gárdisták „megfe­lelő gyorsasággal közbeléptek" és megakadályozták az épület megszállását. Adós maradt vi­szont annak magyarázatával, hogyan történhetett meg, hogy a szovjetellenes elemek egyál­talán behatolhattak a nagykö­vetség területére. Az iráni parlament elnöke egyenlőségjelet tett a Szovjet­uniónak és az Egyesült Álla­moknak a térségben játszott szerepe között, és az Afganisz­tánnak nyújtott szovjet segítség ürügyén azzal vádolta a Szov­jetuniót, hogy „be akarja kebelezni Afganisztánt". Irán—Irak folytatja a harcokat Khomeini nyilatkozata Az iráni—iraki fegyveres konf­liktus 15. hetének kezdetén mind a teheráni, mind a bag­dadi hadijelentések győzelmek­ről számolnak be, miközben egyik fővárosban sem mutatnak készséget a harcok befejezésé­re. Bejrúti arab diplomáciai for­rások szerint a december köze­pén elindított iráni ellentáma­dás elakadt és — a teheráni ál­lítások ellenére — nem volt ké­pes kiűzni az iraki csapatokat az általuk elfoglalt iráni terület­ről. Khomeini ajatollah vasárnap, egy vallási ünnep alkalmából mondott beszédében a „pozíció­harc” beszüntetésére szólította föl az iráni vezetőket. A főpap intelmére az adott okot, hogy a hét végén újra fellángolt a ha­talmi harc a Baniszadr elnök vezette polgári szárny és az Isz­lám Köztársasági Pártba tömö­rült vallási erők között. Radzsai miniszterelnök, az iszlám párt egyik vezetője ugyanis új igaz­gatót nevezett 'ki az egyik iráni bank élére, amihez a köztársa­sági elnök szerint nem lett vol­na alkotmányos joga. Khomeini élesen bírálta Car- tert is, rámutatva arra, hogy o most leköszönő amerikai elnök korábbon „a szabadság és az emberiesség” szószólójának mu­tatkozott, óm hivatalba lépése utón — másokhoz hasonlóan — megtagadta ezeket az elveket. Erős katonai offenzívába kezdtek a salvadori ^forradalmi és baloldali erők fegyveres alakulatai az ország északi ré­szében. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front vezetőinek Mexikóban, Közép- Amerikában és Havannában tett nyilatkozatai szerint a for­radalmi erők átfogó támadás­ba lendültek a jobboldali ka­tonai-kereszténydemokrata ve­zetés ellen, egy demokratikus kormány létrehozása és a jobboldal fegyveres erejének szétzúzása céljából. A hetven­két órája fokozatosan erősödő harci tevékenységről kubai és más közép-amerikai hírforrások azt tartják, hogy a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével megkezdődött az átfogó fegyveres harc a jobboldal ellen. A salvadori baloldali erők legutóbbi állásfoglalása szerint a forradalmi helyzet Salvador­ban megérett az általános fel­kelés kirobbantására. Az el­múlt hónapokban létrejött és megerősödött a baloldali erők átfogó egysége, egyetértés ala­kult ki mind a taktikai, mind a stratégiai célokban. A jobbol­dali kormányzat ugyanakkor Salvadort a gazdasági-politikai csőd szélére sodorta, s ez, va­lamint a szélsőjobboldali, fa­siszta terrorcsoportok által el­követett sok ezer gyilkosság a széles népi tömegekben fokoz­ta az elkeseredést és az ellen­állást. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 357. szám 1980. december 30., kedd Ára: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Baloldali oífenzíva Salvadorban Autóbuszok, felszerelések, tanműhelyek Eredményes külkereskedelmi Több külkereskedelmi válla­lat még az év utolsó napjaiban is szerződéskötésekkel realizálta korábbi tárgyalásait s ezekkel a megállapodásokkal együtt 1981. évi export-árualapjuk nagy részét előre lekötötték. A MOGÜRT Külkereskedelmi Vállafat, miután a közelmúlt­ban legnagyobb szocialista partnereivel aláírta a jövő évi járműipari kooperácóikat és autóbusz-exportszerződéseket, most a görög főváros, Athén közlekedési vállalatának veze­tőivel szerződött 200 Ikarus vá­megállapodások rosi autóbusz szállítására. A12 millió dollárt is meghaladó megállapodás alapján pótal­katrészeket és garázsipari fel­szereléseket is exportálnak jö­vőre Görögországba. így ösz- szesen már 700 magyar autó­busz közlekedik majd Athén­ban. A TECHNOIMPEX, a METR- IMPEX és a Gépexport vál­lalatok alkotta külkereskedelmi társaság nigériai cégekkel írt alá hatmillió dolláros szerző­dést december végén. Eszerint 114 kisebb-nagyobb oktatási létesítményt, elsősorban tanmű­helyeket szerelnek fel magyar berendezésekkel, eszközökkel. Ezek a tanműhelyek alkotják az állam legfontosabb szakmun­kásképző intézeteit és műszaki középiskoláit. A berendezések szállítását jövőre kezdik meg. Újjáépítik a Zsolnay gyár 2-es alagútkemencéjét

Next

/
Thumbnails
Contents