Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-29 / 356. szám
6 Dunántúli Tlaplo 1980. december 29., hétfő Honvédkórház mm Különböző véleményekkel felvértezve kezdtem ismerkedésemet az MN 3. számú pécsi Katonai Kórházával. Jóhírű intézmény szakmai téren — mondták. Aztán azt is: könnyű nekik, az orvosokat nem öli meg a rutinmunka, az átlagosnál jobban ellátottak anyagiak és eszközök terén. Vagy: szakmailag nagyon jó velük a kapcsolat, amiben tudnak, segítenek. Izgatott, valójában milyen az élet és gyógyítómunka a falai között.-Pécs-Baranya katona-egészségügyének történetébe dr. Ko- ronczay József orvos ezredes, a kórház parancsnoka avat be: — 1903-ban adták át a mainak is helyet adó Magyar Királyi Helyőrségi Kórházat. — Az egyemeletes épületben 80, a fertőző pavilonban 20 ágy- gyal. Ezt azóta újabb emelettel, hozzátoldott háromszintes épületrésszel, pavilonokkal és kiszolgáló épületekkel bővítették. Hat évig megyei kórház voltunk. 1962-től ismét honvédkórházként tevékenykedünk. • — Mi jellemzi a kórházat? — Felvételnél a kettősség: előnyt élveznek a katonák, ugyanakkor mint a pécs-bara- nyai egészségügyi intézmények egyike, polgári betegeket is gyógyítunk. Az egyetemmel, a klinikákkal, kórházakkal és más egészségügyi intézményekkel nagyon jó a gyakorlati és tudományos kapcsolatunk. A hétfői napokon baleseti és sebészeti ügyeletesek vagyunk; égési sérült osztályunk szinte egész Dunántúlról éjjel-nappal fogadja a betegeket. Minden szükséges osztállyal és részleggel rendelkezünk. A sebészfőorvos szobájában zsúfoltság. Az üvegvitrinekben létfontosságú orvosi berendezések nélkülözhetetlen tartalék alkatrészei, szakkönyvek, az asztalokon és állványokon körös-körül műszerek. A helyiség négy orvos öltözője, laboratórium ... Dr. Mátrai László orvos alezredes majd három évtizede sebészként került ide, ma anaesthesiológiai és intenzív terápiás, közérthetőbb fogalmazással altató főorvos. — Lazaretszerű kórház voltunk - gyenge felszereléssel, kevés ággyal. Most is szűkösen vagyunk, de beteg nálunk még nem feküdt folyosón a baleseti ügyeleti napokon sem. Sakkozunk az ágyakkal ... Várjuk, hogy átköltözhessünk az épülő pavilonba. — Milyen az anyagi és eszközellátottságuk? — Éteres altatással kezdtünk. Azóta nagyot fejlődött az orvostudomány. Elsőként mi altattunk géppel Baranyában. Megmutatja a legkorszerűbb Dröger altatógépet, amiből több is van. Elmagyarázza, hogy szinte emberi beavatkozás nélkül mi mindent tud. Mellette a 22 éve üzemelő Loosco altatógép játékszernek tűnik, azzal mindent kézzel kell csinálni. Mátrai doktor 1958-ban az első anaesthesiológiai tanfolyamot végezte. Tudását a járási kórházak orvosainak adta tovább . . . A fogászaton mindig nagy a forgalom. Két katona, Hideg Csaba és Herczeg Attila az asszisztenciának segít, a fogtechnikai munkákat készítik elő és az utófinomítását végzik. Bevonulásuk előtt fogtechnikusként dolgoztak Pécsett. — Jó, hogy ide kerültünk. Nem esünk ki a gyakorlatból, itt nemcsak a lenyomattal találkozunk, a szájban is látjuk a fogművet. Újat is tanulunk, viszont a beteg is hasznát veszi, mert jobb minőséget kap és hamarabb. A szájsebész főorvos dr. Kovács Endre orvos százados. Három-négy éve kezdték a re- plantációt, a saját fog vrssza- ültetést. Diákat, szaklapokat mutat, magyaráz: mit, hogyan, miért és mivel dolgoznak. Munkájában nagy segítség a fogászatokon ma még ritkaságnak számító Histoacryl szövetragasztó, a Palacos csontcement és az állkapocscsontba ültethető, saját elképzelései szerint átalakított fémcsavar. A beszélgetés megszakad. Megérkezett a bejelentett betege. Kíváncsi vagyok: mivel és mikor operálták őket. A válaszokon megdöbbenek: ágyéki csigolyatöréssel négy hete mindkettőjüket, és már járnak. — Négy hete? És meddig voltak gipszágyban? összenéznek. Nem értik. — Egyetlen percig sem. Látva hitetlenkedésemet, Szabó doktor cinkos mosollyal nyugtat: — Takarékoskodunk a gipszszel. — Aztán komolyra vált: — Törést, ha stabilan''tudjuk rögzíteni és a lágy részek sem sérültek, nem gipszelünk. Ezzel a tornával, a fokozatos terheléssel szeretnénk mielőbb visszaállítani a tört rész eredeti funkcióját. — És mit szól ehhez a beteg? — Lóthatto. A gerinctörötteket — kivéve a nyaki gerincoszlop törését — így gyógyítjuk. Gipszágy helyett egy hétig kemény ágyon a hátukon fekszenek, utána kezdik a funkcionális terhelés nélküli tornát. A műtét után 4—5 hétre mór járnak. Megegyeztünk, ha fájdalmat éreznek, szólnak és azonnal abbahagyják a mozgást. Egy középkorú nő elesett, ba lábszára megsérült, állandóan kifordult a lábfeje, mert szétszakadt a bokavillája. Most a műtét után alig két órával még csak ébredezik. Az orvos megkéri betegét: mozgassa meg a bal lábfejét. közös beruházásban a bánya építi az új háromszintes pavilont, ahová mi is átköltözhetünk. Szóval, amikor mind a nyolcukat rehabilitálva adtuk vissza az életnek, megkérdezték: mivel hálálhatják meg? Mondtam: bányászlámpával. Lux doktor sebészként másfél évtizede ismerkedett az égésbetegség gyógyításával, a bőrDlasztikával Zoltán János professzor és Novák János főorvos mellett. Jelenleg öt égéstraumatológiai osztály van az országban, a pécsi harmadikként indult. — Mit tesznek, ha égési sérültet hoz a mentő?- Legfontosabb az életben tartás, a seb begyógyítása és az elsődleges bőrplasztika. Utána a rekonstruktív plasztika következik, hogy az égésbeteg épen, egészségesen kerüljön ki tőlünk. így elmondva egyszerű. Valójában összetett feladat, és jó csapatmunkát igényel. A teljes gyógyulást pszichoterápiás módszerekkel segítik Ozsváth doktorék. (Dr. Ozsváth Károly orvos ezredes a honvédkórház ideg-elme osztályának főorvosa.) Nyolc éve ellátják a Gyermekkórház égési sérültjeit, hívásra a Dunántúl bármelyik kórházába elmennek operálni. nyi darabból annak többszörösét beborító bőrhálót. Az osztályon állandó a készenlét. A mentőautó bármelyik pillanatban hozhat egy vagy akár több tucat égésbeteget.. . I A huszonöt év körüli fiatalembernek mindössze két alsó, koronázott bölcsességfoga volt. Türelmesen és bizakodva tűri,' hogy az állkapocscsontjába korábban beültetett két fémcsavarra, illetve az azokat összekötő sínre a főorvos teljes alsó fogsort próbáljon. A nehezén túl van. Ezután majd a felső fogsor pótlása következik ... ' o A baleseti sebészfőorvos, dr. Szabó Ferenc orvos alezredes egy-egy hirtelen mozdulatnál derekát fájlalva felszisszen. Most jött ki a műtőből, több órán át térdízületi oldalszalagot operált. , — Szakmai ártalom - mondja. Gyakran óraszám csak kifordított testhelyzetben dolgozhatunk. Ügy még állni is fárasztó. Majd egy évtizede baleseti sebész. Igazi iskolája Vietnam volt, ahol egy évig gyógyított. Három éve főorvos. — Hinni kell az újban, azt el kell fogadni, ki kell próbálni: a betegért és vele egyetértésben. — Jó, de önöknél mi az új? — vetem közbe. — Jöjjön, megmutatom. Az egyik kórteremben két nőt megkér, fáradjanak ki a folyosóra. A kapaszkodón felhúzzák magukat, leszállnak az ágyról, papucsba bújnak és kijönnek. Mosolyognak a séta közben. A hosszú metszésen egyetlen nagy gézlap, piroslik a vértől. A boka óvatosan körbeforog, a lábfej le-föl hajlik. Kimegyünk, kérdezem a főorvost: — Se gipszelés, se kötözés? — Minek. Három éve nem kötözünk be műtéti sebet. így hamarább gyógyul. Korábban az ilyen sebek 15—16 százaléka elgennyedt a kötés alatt. A nyílt seb kezelési kísérleteink biztatóak, a sebfertőződési arány nem éri el az öt százalékot. Ha holnap is eljön, megláthatja, hogy a hölgy járni fog ... Másnap együtt keressük a kórteremben a bokaműtétest. Mondják: kint van a dohányzóban. Kérésre feláll, bal lábára óvatosan lépve elindul felénk ... Az égés-traumatológiai osztály legértékesebb dísze egy bányászlámpa. — Hogy került ide? — kérdem dr. Lux Ottó főorvost. Az orvos alezredes a kezdést idézi: — Alig álltunk fel önálló osztályként 1969-ben, a mentők már hozták is a zobáki bányaszerencsétlenség nyolc súlyosan összeégett áldozatát. Nem ilyen kezdésre számítottunk. A szénbánya vezetői a bőrklinikán keresték a betegeiket és meglepődtek, hogy nálunk vannak. Akkor született az egyezség: (Magukkal viszik a Mesh-féle bőrvágó hálóplasztika berendezést; a biológiai kötést biztosító, magyar gyártmányú, liofili- zált Porciderm sertésbőr lemezből is kerül néhány csomaggal az autó csomagtartójába.) Szakmailag mire büszkék?- Az egyetemen oktatunk, a medikusokba egy évtizede plántáljuk a helyes szemléletet. Ez évtől már égéstraumatológió- ból és plasztikából is lehet szakvizsgázni. Végre önálló orvosi szakágnak ismerik el tevékenységünket. És még valami: a mentősöket is „átképeztük", az égésbetegeket már a helyszínen szakszerű elsősegélyben részesítik, így egységes a rehabilitáció folyamata. A kórtermekben tűztragédiák áldozatai, bőrplasztikai műtétre váró betegek. Fiatalember - dohányzott, elaludt, kigyulladt a ruhája, ösz- szeégett a hasa, a háta, a bal combja. Hat hete történt.- Mikor mehetek haza? - kérdi.- Holnap. Ne aggódjon, egy-két hónap, és nyoma se marad az égéseinek. A műtőben megmutatja a Mesh-készüléket, elmagyarázza, hogyan készít a beteg ép bőrfelületéből kifejtett tenyéro Járbóbeteg-rendelés a fül-orr-gégészeten - Törött lábat gipszelnek a sebészeten. Proksza László felvételei Igazságtalan lennék, ha a Honvédkórház gyógyító-közkatonáiról, az ápolónőkről nem ejtenék szót. Joli nővér, azaz Kardos Ti- borné 22 éve ápolónő. Pedagógus szeretett volna lenni. Érettségi után itt kötött ki — akkor még Megyei Kórház volt —, munka mellett elvégezte az ápolónőképzőt. Kétszer hívták máshová. — Megszerettem, innen szedetnék nyugdíjba menni. Nincs annál szebb, amikor a betegem felgyógyulva így vesz búcsút: köszönöm, nővérke. Mi vagyunk legtöbbet velük, ezért emberként is kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni a gyógyulásukért. Néha az is sokat számít, hogy meghallgatjuk látszatra . csip-csup panaszaikat, gondjaikat. A mi hangulatunk átragad rájuk, ezért is sokat számít a kiegyensúlyozottságunk. Munkánkat mindig tudásunk legjavát adva, igaz emberséggel kell végeznünk. Kardosné megbízott intézet- vezető főnővér. A napokban nyugdíjba vonult Szilassy End- rénétől vette át az egészség- ügyi szakdolgozók munkájának irányítását. Másodéves levelező hallqató az egészségügyi főiskolán. — Ennyi év után hogy tud elszakadni a betegektől? — Sehogy. Nem is szeretnék. Nem lenne jó a közérzetem, ha naponta legalább néhány órán át nem ápolhatnék. Legnagyobb gondja:'kevés a takarítónő. Milyen is a pécsi Honvédkórház? Félő, nem tudtam teljes képet adni, mert nem jutottam el minden osztályára, részlegére. Szakrendelői előtt nap mint nap sokan várakoznak: férfiak és nők, katonák és polgári személyek. Gyógyító munkáját orvosainak tudományos fokozatai és címei is fémjelzik. Az 1903 óta meglévő épület rideg, korszerűtlen, zsúfolt. Várják, hogy a szénbánya által épített új, háromszintes pavilonba mielőbb átköltözhessenek a rendelők, az égés-traumatológiai, a sebészeti, belgyógyászati és mérgezett betegeket ellátó intenzív osztály. Akkor még többre lesznek képesek. Murányi László Ui ügyfélfogadási rend Pécsett A Városi Tanács tisztségviselőinek ügyfélfogadási ideje (Széchenyi tér 1.): Czente Gyula tanácselnök a hónap első szerdáján, dr. Németh Lajos általános tanácselnök-helyettes a hónap második szerdáján, Pirisi János tanácselnök-helyettes a hónap második szerdáján, Komlódi Józsefné tanácselnök-helyettes a hónap harmadik szerdáján, dr. Galabár Tibor vb-titkár a hónap negyedik szerdáján. Valamennyien 8-12 óra között tartanak ügyfélfogadást. A Városi Tanács szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadási ideje (Széchenyi tér 1.): Hétfőn és szerdán 7.30—15.30, szombati munkanapon 7.3011.30 között tartanak ügyfélfogadást. A vb hivatala tisztségviselőinek ügyfélfogadási ideje (Kossuth tér 1.): Laki Istvánná dr., a hivatal elnöke a hónap első szerdáján, dr. Sárvári János, a hivatal elnökhelyettese a hónap második szerdáján 7.30—15.30 között tart ügyfélfogadóst. A vb hivatala osztályvezetőinek ügyfélfogadási ideje (Kossuth tér 1., egészségügyi osztályvezető, Szigeti út 33.): Szerda 7.30—15.30 között tartanak ügyfélfogadást. A vb hivatala osztályainak ügyfélfogadási ideje (Kossuth tér 1., egészségügyi osztály Szigeti út 33.): Hétfő és szerda 7.30—15.30 között, szombati munkanapon 7.30— 11.30 között tartanak ügy- félfogcdást. A vb hivatala ügyfélszolgálati irodáinak ügyfélfogadási ideje (Fürst Sándor u. 69., Szigeti út 33., Viktória u. 3., Vasas, Búzakalász u. 3., Hird, Zengő u. 47.): Hétfő, kedd, szerda és csütörtök 7.30—15.30 között, péntek 7.30—14.30 között, szombati munkanapon 7.30-11.30 között tartanak ügyfélfogadást. A vb hivatala Kossuth téri ügyfélszolgálati irodájának ügyfélfogadási ideje: Hétfő 7.30—15.30 között, kedd 7.30— 17.30 között, szerda 7.30— 15.30 között csütörtök 7.30— 17.30 között, péntek 7.30—16.30 között, szombat 7.30—11.30 között tartanak ügyfélfogadást. Az ügyfélfogadás új rendje 1981. január 1-től lép hatályba. Orvosi ügyelet Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételi igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. sz. Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., telefon: 11-169, Munkácsy M. utcai rendelőintézet, ügyeleti bejáró, telefon: 12-812. Veress E. u. rendelő- intézet, telefon: 15-833. Gyermek be tegek részére: Munkácsy M. utcai rendelőintézet, gyermekpoliklinika, földszinti bejárat, telefon: 10-895. Fo gászati ügyelet: Munkácsy M. ügyeleti helyiség, telefon: 12-812 Minden'este 7 árától reggel 7 óráig ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK J. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Me- szes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig.