Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-25 / 354. szám

\ Világ proletárjai, egyesüljetek! Duncintüli napló XXXVII. évfolyam, 354. szám 1980. december 25., csütörtök Ára: 1,60 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Dielt eines karáé so nifi ünnepeket kúrán a nk ! A régmúll idők történetét tanulmányozók egyike azt ál­lítja, hogy az újkorban és Európában 1450-től 1930-ig tizenegy ország 273 háború­ban vett részt, miközben ál- landóanr nőtt emberpusztító hatásuk, mind több országra terjedt ki, egyre hosszabbak lettek, a hétévest, a harminc­évest a törökök több mint fél évezredes európai hódítása követte. Békét kötni egyre nehezebb lett. Szeretném, ha nem hatna ünneprontásnak, hogy éppen most elevenítem fel ezeket a gondolatokat. Mindenki előtt közismert, hogy az évtized for­dulóján hazánk közvéleménye tudatában van a nemzetközi viszonyokban bekövetkezett romlásnak. Míg korábban joggal állapíthattuk meg, hogy a nemzetközi helyzetre jellemző irányvonal az enyhü­lés politikája, mely a konflik­tusok és ellentétek békés megoldásának, a tárgyalások és együttműködések szellemét tette lehetővé, ma sokakban felmerülhet a kérdés: vajon elkerülhetetlen a 280. európai háború? Míg lehet-e állítani ez enyhülési folyamat ellen törő, visszájára fordított im­perialista politikát? Tudunk-e javítani a különböző társadal­mi rendszerű országok közötti viszony, kapcsolatok romlá­sán? Vissza lehet-e szorítani a fegyverkezés fokozására szított háborús hangulat fel­idézését? El lehet-e kerülni, hogy fegyveresen más orszá­gok belügyeibe beavatkozza­nak? Napjaink nemzetközi hely­zetének kedvezőtlen alakulá­sa a világon mindenhol moz­gósították a gondolkodó, a becsületes, a békét akaró em­bereket, kimozdították őket a passzivitásból. Világszerte nagy tömeg-megmozdulások­ra került sor, akciókat és ta­nácskozásokat szerveztek, me­lyekben a résztvevők, politikai hovatartozásuktól függetle­nül az összefogásra töreked­tek a béke és enyhülés védel­mében. Nagy a felelősségük ebben a küzdelemben a kü­lönböző kontinensek orszá­gainak, kormányainak, politi­kusainak. Európa békéje és biztonsága földrészünk közös ügye, megőrzése az itt élő népek sorsát, jbvőjét dönti el. Ne feledjük: Európában első­sorban a szocialista országok tudtak nyújtani eddig is, nyújtanak a jövőben is ilyen alternatívát, mely ezt biztosít­A harangok hangja üze­neteket közvetít. Jelzi az idő múlását, imád­kozásra szólít, örömre és bá­natra emlékeztet, vidámságra hív, veszélyt hirdet. Legutóbb akkor jutottak eszembe ezek a gondolatok, amikor a svájci Bőseiben jár­tam és hallgattam a Münster székesegyház délben megszó­laló harangjait. A középkor­ban már fejlett és gazdag város híre 917-ben idáig csá­bította a kalandozó magya­rokat, őseink kóborló kedvét letörő szász uralkodók talán éppen a harangokkal jelez­ték a veszélyt, fegyverbe szó­lítottak a távolról érkező ha­dak ellen. Közel ezer évvel később ugyanezek c haran­gok másra figyelmeztettek, mozgósítottak. 1912-ben, a II. Internacionáléba tömörült európai munkáspártok kép­viselői, felismerve a mind job­ban közeledő világháború ve­szélyét, megállapodtak, hogy szembefordulnak kormányaik­kal, a fegyvereket az elnyo­mottak felszabadulása érde­kében visszájára fordítják. Amikor e határozat megszü­letett, a történészek visszaem­lékezései szerint, talán a megszokottnál méltóságtel­jesebben, a vészt félelmete­sebben "jelezve kondultak meg Bőseiben a harangok. Sétál­va a belváros ódon utcáin, betekintve a kávéházak abla­kain, arra gondoltam, hogy azok a tisztes, éltes polgá­rok, akik kapucinereik mellett most is elsősorban az újsá­gok deviza- és részvényárfo­lyamait tanulmányozzák, s igyekeznek túltenni magukat a világ gondjain, a tornyo­suló problémákon, akkor, hét évtizeddel ezelőtt vajon fel­kapták-e egy pillanatra'G fe­jüket, késztette-e őket a ha­rangszó arra, hogy lapozza­nak az újságok hírrovatai fe­lé, melyek akkor már bősége­sen tudósítottak a balkán há­borúról, a halottakról és se­besültekről, egy anvexiós po­litika világméretű veszélyéről? Akkor, úgy látszik, hiába zúg­tak a harangok, mert az ün­nepi pillanatban tett foga­dalmak néhány év múlva szertefoszlottak, a munkásve­zérek többsége gyengének bizonyult, a világháború ki­robbant, Európa szegényei és elnyomottal uralkodóik érde­kében fogtak egymásra fegy­vert, szenvedést, gyászt, nyo­morúságot árasztva földré­szünkre. ja. Mindent elkövetnek, hogy az európai helyzet stabil ma­radjon, a fegyverkezési ver­seny csökkenjen, a két- és többoldalú tárgyalások szá­ma gyarapodjék, a kapcsola­tok szélesedjenek. Erre törek­szenek a most folyó madridi tanácskozáson is, mely arra hivatott, hogy az 1975-ös, Helsinkiben megfogalmazott, a világ lakói reményét erősítő megállapodás még maradék- talanabbul megvalósuljon. Er­ről szól a szocialista orszá­gok vezetőinek legutóbbi „Moszkvai üzenete", mely fi­gyelmeztető hangú, de egy­ben kezdeményező a további együttműködés, az enyhülés erősítése érdekében. A közelmúltban a Magyar Szocialista Munkáspárt meg­fogalmazta alapvető követ­keztetéseit és feladatait a je­lenlegi nemzetközi helyzet­ben. A Központi Bizottság legutóbbi üléséről kiadott közlemény kimondja: „Mi­előbb konkrét és határozott lépésekre van szükség az em. beriség békéjét fenyegető ve­szélyek elhárításáért, különö­sen a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a vitás nem­zetközi kérdések politikai esz­közökkel, tárgyalások útján történő rendezéséért. Az eny­hülési folyamat útjában álló akadályok leküzdése az egész emberiség alapvető érdeke." Ezekben a napokban bé­kés, boldog karácsonyi ünne­peket kívánunk egymásnak. Lehet, hogy ez csak hagyo­mányos formaság? Nem hi­szem. Vannak tapasztalataink, ismereteink, melyek azt iga­zolják, hogy a szocialista tár­sadalmat építő munkánkhoz, nagy közös nemzeti céljaink, megfogalmazott programúnk megvalósításához békére, a nemzetközi enyhülés megvé­désére ven szükség. Ebben egyetért egységes hazánk egész lakossága. K arácsonykor egy kicsit szebbnek, méltóság- teljesebbnek tűnik a harangok szava, sajátos han­gulatot árasztva. Van, aki ar­ra gondol, hogy imára hívja. Másokat a tőlük távollevőkre, elhunytjaikra emlékeztetnek. Sokan úgy vélik, a harangok a közös felelősségre is inte­nek bennünket, hogy védjük mindazt, ami fontos, drága nekünk, gyermekeinknek, sze­retteinknek: a biztonságot, a boldogságot, a békét! Mitzki Ervin Harangzúgások

Next

/
Thumbnails
Contents