Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-14 / 343. szám
Milyen messze van Pozsony? A Hungária expressz Pestről indul, s így késés nélkül gördül ki a Nyugati pályaudvar üvegcsarnokából. Kopott külvárosi házak között csattog a vonat, majd a Duna bal partjához simul. Már átléptük az országhatárt, szlovákiai földön járunk, amikor a fülke utasai közül az egyik férfi megfogja felesége kezét: — Nézd csak, az esztergomi bazilika ... — mutat ki az ablakon a túlsó partra. — Egyszer ezt is meg kellene nézni . . . A férfi mellett ülök, jól hallom, miről beszélgetnek. Mindketten kipróbált, gyakorlott utazók. Voltak már Párizsban, jártak Rómában, látták Leningrá- dot. Most Berlinbe szól a jegyük. Budapesten laknak. Budapest és Esztergom között ötven kilométer a távolság. És Pozsonyig? Ahová magam is most utazom először? Az expressz két óra és 42 perc alatt teszi meg az utat. Budapestről hamarabb Pozsonyba érek, mint Pécsről a fővárosba. Az Engels térről rendszeres autóbuszjáratok indulnak Pozsonyba, s nyáron, hétvégeken, három nap szárnyashajó közlekedik Budapest és a szlovák főváros között. Igaz, egy országhatárt át kell lépnie annak, aki Pozsonyba utazik. (A gyors útlevél- és vámvizsgálat is belefér a két és háromnegyed órába.) De az első meglepetés, ami ezen az utazáson ér, mégis csak az: milyen közel van Pozsony Budapesthez. Erre gondolok akkor is, amikor a pozsonyi utcákat járom. Mátyás király 1467-ben megalapítja a pozsonyi egyetemet, az Academia Istropolitanát . . . Hosszú időn át Pozsony a magyar országgyűlések színhelye. Itt szónokol Széchenyi és Kölcsey. . . 1839-ben itt hangversenyezik Liszt Ferenc, akit az országgyűlés reformokért hevü- lő taqjai ujjongó lelkesédéssel fogadnak... 1843-ban itt i*r. és nem egy versét itt írja a fiatal Petőfi . . . Bartók itt végzi középiskolai tanulmányait, és itt érettségizik . . . Az épületekben, az utcákban, a kövekben is van valami ismerős. Gótikus ívek hajolnak egymásba a Szent Márton székesegyház mennyezetén . . . Reneszánsz falfestmények bukkannak elő a levert vakolat alól... Klasszicista polgárházak apró ablakában idős emberek könyökölnek, és szemlélik a belvárosi utca déli forgalmát. .. Pozsony éppúgy megőrizte múltját, a kövekben tapintható történelmet, mint a nyugat-magyarországi városok közül Sopron. Ügy tetszik, Pest, Sopron, Bécs, Pozsony valamiképpen egymás vonzásában fejlődött, azonos ritmusban élte századokon át a történelmet, ünnepeit és hétköznapjait. Erről beszélgetünk — most már a jelenre és az irodalomra fordítva a szót — Jan Solovic- csal, a Szlovák írószövetség titkárával is az Obrancov mieru utcai székház faburkolatos szobájában : — Jobban kellene ismernünk egymást... — mondja a titkár. — Gyakran a távoli, az idegen, a messze fekvő miatt lemondunk a karnyújtásnyira megszerezhető ismeretekről és tapasztalatokról ... Hogyan lesz valaki fordító? Néhány éve könyvet írtam a költő Zrínyi Miklósról. A Móra Kiadó gondozásában megjelent könyvből szép mennyiséget átvett a szlovákiai könyvterjesztés. A Képes Földrajz sorozatban napvilágot látott Magyar- ország című könyvem a csehszlovák-magyar közös könyvkiadás keretében ugyancsak forgalomba került Szlovákiában. Nemrég arról értesített a pozsonyi Mladé letá könyvkiadó főszerkesztője, dr. Adriena Sla- mova, hogy a kiadó Magyarország című könyvem szlovák nyelvű kiadását tervezi, s a fordítással megbízta dr. Jozef Fra- nót, a pozsonyi Komensky egyetem docensét. Ez volt az utazás közvetlen előzménye és kiváltó oka. Szerettem volna a könyv fordítóját személyesen megismerni, s alkalmat adni, hogy a fordítás közben fölvetődött kérdéseket megbeszéljük. A Kijev szálló éttermében ülünk a kör alakú asztal mellett. Elkísért pozsonyi tolmácsom, Braunsteiner Glória, eljött a kiadó főszerkesztője, s itt van Jozef Frano és felesége. Ebéd közben a docenssel csak tolmács segítségével tudok érintkezni, jobbára a felesége tart szóval, aki mellettem ül, és jól beszél magyarul. Még este is azon tűnődöm: hogyan tudta lefordítani a könyvet a derék professzor, ha ennyire nehezen szólal meg magyarul? Másnap vendég vagyok a docens lakásán, a Pozsonytól mintegy harminc kilométerre északra, a Nyugati-Kárpátok lábánál fekvő kisvárosban, a szőlővidék központjában, Bazin- ban. (Mostani neve: Pezinok.) Amíg a jóféle bazini fehéret iszogatjuk, mindenre fény derül. Jan Frano felesége magyar asszony, leánykori neve Farkas Márta. Az is szóba kerül, hogy az asszony édesapja egy ideig diákkorom városában, Nagykanizsán tanított. (Itthon bátyjának nevét meg is találom hajdani iskolánk nyomtatott értesítőjében.) Az egyetemet Pesten végezte, később a Felvidékre került, és feleségül ment a derék szlovák tanárhoz, Jan Franóhoz. Igen ám, de voltak évek, borús történelmi idők, amikor az ilyen házasságból csak kölcsönös hátrányok származtak. — Engem azért nem fogadtak be a magyarok, mert szlovák emberhez mentem. Férjemhez meg azért voltak bizalmatlanok a szlovákok, mert magyar asszonyt vett feleségül — mondja Farkas Márta. Két lányuk született. A nagyobb már tanár, a kisebbik középiskolába jár. Feketézés közben lép a szobába a kisebbik lány, Edit. Szép, magas, karcsú kisasszony. A kezét nyújtja, megbiccenti a fejét, és a nevét mondja. Majd az anyjához fordul, és szlovákul kérdez tőle valamit. Amikor a kislány kilép, az asszony lehajtja a fejét: — Csak ez az egy nagy bánatom van nekem - mondja. - Nem tanítottam meg egyik lányomat se magyarul. A férjemmel tudok magyarul beszélni, velük nem. Most már tudom: nem lehet egy anyának na- gyob szomorúsága. Nem adtam egyik gyerekemnek se anyanyelvet. Későn döbbentem rá. Azzal próbálom jóvátenni, hogy férjemnek segítek a fordító munkában. Jozef Frano most nemcsak fejbólintással helyesel, hanem a beszélgetésbe is buzgón bekapcsolódik. Elmondja, hogy magyarra fordított földrajz tankönyvét használták egy ideig a csehszlovákiai, általános műveltséget nyújtó, magyar tannyelvű iskolákban, ő írta a pozsonyi pedagógiai főiskola természettudományi fakultásának általános és fizikai földrajz jegyzetét, valamint ő a szerzője a budapesti szlovák nyelvű gimnázium földrajz tankönyvének. Megmutatja azt a munkáját is, amelyre a legbüszkébb: 1973-ban jelent meg, a Koper- nikusz-évforduló alkalmából adta ki a Mladé letá. A különféle világértelmezéseket tárgyaló díszes, gazdagon illusztrált, album alakú könyv megérdemelné, hogy — az évfordulótól függetlenül — a magyar gyerek olvasók is megismerjék. Lárifári Miféle színházi élményben lehet része az utasnak egy idegen városban? Elmegy például egy balettelőadásra. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház fennállásának hatvanadik évfordulóját üli (szlovák nyelvű színjátszás 1919 óta folyik benne), bár az épületet 1886-ban emelték, s színészek azóta játszanak benne. Itt láttam a Karenina Anna balettvóltozatát. Az együttes kissé vontatott, komor tónusú, különleges fény- effektusokkal feltupírozott előadásban mutatta be a művet . . . Vagy kikeres az utas a színházak műsorából egy olyan darabot, lehetőleg valamelyik világirodalmi alkotást, amelynek ismeri cselekményét, amelyről már van korábbi színházi élménye. így esett a választás a Tartuffe-re, amelyet a Komensky egyetem közelében, a Duna-parton álló egyik kis színházban néztem meg. Pereg az előadás, tetszik a visszafogott, realista rendezés, a színpadi gondolatnak a jelenre is kacsintó meghosszabbítása. Különösen a kezek és az ujjak játéka fog meg: valóságos koreográfiája van a színészek mozdulatának. Vagy csak azért tapad a figyelem fokozottan a kidolgozott, beszédes mozdulatokra .mert a beszélt nyelvet nem értem? Váratlanul megüti fülemet egy szó. — Lárifári — mondja a hosszúlábú színész, és széles kört ír kezével a levegőben. Honnét került az ismerős szó a szlovák nyelvű fordításba? Itthon felütöm A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát, és a következőket tudom meg: Az első ismert adat 1786- ból származik. A kifejezést Jókai, Szigligeti, Mikszáth és Ambrus Zoltán egyaránt használta. Jelentése: hiábavaló, haszontalan beszéd, üres fecsegés. A szótár szerint német eredetű, s valószínűleg az olasz szolmizólás la, re és fa hangjainak nevéből (la-re-fa-re) alakult. Nos, ez a forrás-megjelölés is okozott egy kis meglepetést, de talán még érdekesebb volna tudni, hogy honnét és hogyan került a szó a szlovák nyelvbe? A magyarból ültették át? Vagy a szlovákból származott a magyar nyelvbe? Vagy mindkettő közvetlenül a németből, illetve az olaszból vette át? Vagy ezt kérdezni-kutatni is haszontalan és hiábavaló (lárifári)? Mert népek élnek egymás mellett, és természetesen adnak és vesznek át szavakat. S az elsőséqnek, hogy ki használta a szót hamarabb, nincs jelentősége, nem értékmérő, öröm az ismerős szó fölfedezése, de rossz beidegződés lenne, ha a szó használatának elsőségéből valamiféle értékmérő következtetést vonnánk le. Lapok, kiadók, írók Pozsonyban magyar nyelvű napilap (Új Szó), képes hetilap (Hét) és havonta irodalmi folyóirat (Irodalmi Szemle) jelenik meg. A magyar nyelvű könyvkiadás,' a csehszlovákiai magyar irodalom gazdája és szervezője a Madách Könyvkiadó. A kiadó 1980. évi tervét forgatom. Csehszlovákiai magyar szerzőtől mintegy húsz kötetet jelentetnek meg, s nagyjában ennyi a cseh, illetve a szlovák irodalomból fordított művek száma. A Madách antológiákat, ifjúsági műveket, naptárt és különféle sorozatokat is kiad. Emellett megszervezte a Magyar Könyvbarátok és — külön — a Versbarátok Körét. Keszeli Ferenccel a Hét szerkesztőségében találkozom. Költő és újságíró. Büszkén mutatja a lap legfrissebb számát: — Huszonhétezer példányban jelenünk meg, és nincs remittenda . . . Ma már mi is tematikus számokat állítunk össze, mint a nagy folyóiratok. Ez például a csallóközi tájszóm. Hónapokig dolgoztunk rajta, hogy a terület politikai vezetőinek nyilatkozatától a csallóközi hiedelemvilágig, a kulturális jelentől a helyi ételkülönlegesség receptjéig, az innét elszármazott festőművész képétől Vojtech Kondrót Csallóköz című verséig minden benne legyen .. . Talán sikerült valamit magunkról fölmutatni... Pedig gyalog járunk, kerékpárral, a legjobb esetben autóbusszal . .. Az Irodalmi Szemle főszerkesztője Duba Gyula. A cím meg a lap élén olvasható népes szerkesztő bizottság azt sejteti, hogy csak irányít, mint egy hajókormányos.- Jóformán magamnak kell az egész lapot szerkeszteni - mondja. — Két női munkatárs kapja még innét a fizetését, akik az adminisztrációban, a levelezésben segítenek ... Gondold el, mit jelent az az egyetlen technikai körülmény, hogy a lapot Pozsonyban szerkesztik, de Komáromban nyomják . . . A szerkesztő bizottság tagjai közül Ozsvald Árpád a Hét szerkesztőségében dolgozik, költő és régi könyvek, ritkaságok búvárlója: Tőzsér Árpád a Madách Kiadó szerkesztője, kitűnő költő, szívesen emlékezik tavaszi pesti szerzői estjére, s új kötetével, a Genezissel ajándékoz meg. A Madách Kiadó szűkös szerkesztőségi szobájában két kitűnő kritikussal is megismerkedem, Zalabai Zsigmond- dal (Németh Lászlóról írt tanulmányára emlékszem az Irodalmi Szemléből) és a velem egyivású Fonód Zoltánnal, aki éppen abban az időben járt a csurgói gimnáziumba, amikor én a szomszédos kanizsaiba. A kiadót Sárkány Árpád vezeti naqv körültekintéssel és a könyvek terjesztésére, eladására is figyelő gonddal. A magyar irodalom kiváló szlovák barátja, a nagyszerű fordító, Karol Wlachovsky a pozsonyi Tátrán kiadóban dolgozik. Nagyot nevet, amikor elmondom a történetet, amit Kőszegen hallottam róla. Wlachovsky — többek között — lefordította Ottlik Géza Iskola a határon című regényét. A regény cselekménye — köztudott — a volt kőszegi katonaiskolában játszódik. Amikor Wlachovsky először járt Kőszegen, egy szombathelyi írót adtak melléje kísérőül. A szombathelyi kolléga azonban sehogy sem tudott a volt katonaiskola éoü- letéhez eltalálni. Erre Wlo- chovsky. aki csak a regényből, fordítóként ismerte a színhelyt, megszólalt: — Azt gondolom, most erre meniünk. aTtán arra .. . Itt eqy hídnak kell lenni .. . ott egv fasornak ... — S az ő kalauzolásával talált a regény színhelyére a szomszéd városban élő, Szombathelvről érkezett író is. — így volt, pontosan íav volt ... — mondja Wlachovskv, és a szája elé kaoia a kezét. Mesés találkozás Három évvel ezelőtt, 1977 nyarán Finnországban, a Lahti mellett rendezett nemzetközi írótalálkozón vettem részt Ta- káts Gyulával. Szent Iván napja körül, egy szokatlanul esős délután a mukkulai kempingben,. séta közben, egy sátrát csomagoló fiatalemberre figyeltünk föl. Szóbaelegyedtünk a fiatalemberrel, aki elmondta, hogy magyar, valahol Szlovákiában él, botanikával foglalkozik, jelenleg autóstoppal utazik északra, s egészen a lappföldig szeretne eljutni. Jó utat kívántunk egymásnak, s ahogy ilyenkor szokás, névjegyet cseréltünk, majd noteszomba írtam a nevét és a címét: Po- michal Richard, 92 526 Rété, CSSR. Amikor külföldre utazom, mindig magammal viszem azt a néhány nevet és címet, amely valamilyen szálon az -idegen országhoz köt. Keszeli Ferenc lakásán előveszem házi címtáramat, és szórakozottan lapozgatni kezdem. Pozsonyban most járok először, nagyon sovány a szlovákiai „rovat".- Mondd, Feri, nem tudod, hol van Rété? — kérdezem.- Miért vagy rá kíváncsi? — mondja a tájat jól ismerő riporter.- Tudod, él ott egy fiatalember, akivel három éve Finnországban találkoztam ... Nem hallottad véletlenül a nevét: Pomichal Richard? Keszeli megélénkül: - A Ricsi?! Dehogynem — mondja, és megcsillan sötét szeme. Akarsz vele találkozni? Itt lakik a szomszéd utcában. Eddig az egyetemen dolgozott, most nősül, és kiköltözik Dunaszerda- helyre. Az ottani természetrajzi múzeumot és a természetvédelmi állomást fogja vezetni... Fél óra múlva Pomichal Richard is ott ül Keszeli Ferenc lakásán. Ricsivel három év után Pozsonyban szorítunk újra kezet. Remélem, azokkal is ösz- szehoz még jósorsom, akikkel Pozsonyban ezen a nyáron találkoztam először. Néhány napja meghozta a posta az értesítést: Szálai Márta és Pomichal Richard házasságot kötöttek a Zlatna na Ostrove-i Hnb-n. Érjen hát véget ez az úti jegyzet is úgy, ahogy a mesék: „Isten éltesse őket.. . Boldogan éljenek, míg meg nem halnak .. Tüskés Tibor Szlovákiai napok Weöres Sándor Hárman-négyen Mi hárman-négyen kopár réten megyünk az éji hóesésben. Fehér függöny fekete égen, nem látszik csillag a vidéken. Fázunk s már alig vagyunk ébren, de lábaink bírják serényen. A gémberitö téli éjben, zsibbadt lépteink ütemében a jelenlétünk mintha régen elmúlott volna észrevétlen. Nem most sietnénk hárman-négyen az iránytolan messzeségben. 0 Tanya már nem és tanya még nem, csak hóhuilás a mindenségben. Emlék, bár most történik éppen: megyünk az éji hóesésben. Kis öröklét, nagy öröklétben, a dermesztő végtelenségben. Kiss Benedek Magam nevéért Napolajtól fénylő köldök-hold alatt messzire nyúlik a macsko-nyivákolás az udvarokban, hol jácintos-petuniás virágágyakon orditva bagzanak. S leng zászló diadallal penetráns-buja szag mindenfelé, rügyek ragacsa rögzít a derengésre konok-friss memorandumokat, temetve-fedve magával minden ó memento moril-t. Tenyészet bibliája, te, fölmérhetetlen évgyűrű-rétegű sejtelem-hirdetőoszlop: téged betűzlek én, betű, ki le rólad ugrott, téged fürkészlek mogam-nevéért, nevezhetetlenl Zelk Zoltán Három krajcár Juhar voltam, de elhagytam az erdőt,- mert ágaim hasztalan fenyegették csúfolkodó árnyaimat. Ríhattok, madarak, fészket nem raktok rajtam, már kopár hegyhez szegődtem sziklának, de egyszer majd, tudom, elbámészkodom és legördülök a tóba, s tóvá változom. (Nem voltam boldog, se boldogtalan, csak juhar és szikla és tó voltam én — három krajcár az Isten megszámlálhatatlan tömérdek vagyonából.) Durkó Gábor rajza
