Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-07 / 307. szám

1980. november 7., péntek Dunántúlt napló 11 Köszöntjiik Lvov testvérmegyénket a NOSZF 63. évfordulóján! Sä? . tw » — Új é»Hfc«i*» • MMhé mami tUÉfc.n 1 Al. Bmiíim Hallgatók a Ivovi mezőgazdasági egyetemen Fiatalodva őrzi emlékeit Lvov Kilátás a politechnikai egyetem új oktatási központjára Lvov­ban Lvovban október végén már csalóka az enyhe, nap­sütéses idő. Egyik nap még hajadonfőn lehet járni, a ballonkabát is lekívánkozik az emberről. Másnap meg­szaporodnak az utcán az „usankák”, a jól ismert, pré­mes sapkák, a bábuskák pe­dig szorosan kötik fejükre kendőjüket. így volt ez idén is — zakóban mentünk a Ivovi sajtóházba, ottani kol­légáink aggódva mondták, hogy megfagyunk, ezen a napon (október 30-án) -20 fokot zuhan majd a hőmér­séklet, a november 7-i ün­nepségen minden bizonnyal mínusz 8-9 fokos hidegben ünnepelnek majd a Ivoviak. Nos azóta idehaza is bekopo­gott a tél, szovjet testvérme­gyénk „fővárosában”, a Lenin proszpekten azonban jóval zimankósabb időben, nagy lelkesedéssel vonulnak ma fel az emberek tízezrei. A Ivoviak azonban nem­csak történelmük kétségtele­nül legnagyobb eseményét tartják tiszteletben, alkal­munk volt látni Ivan Ljuka- vics várát (kastélyát?) melyet a XVI. század végén épített, s melyet nemrégiben restau­ráltak, most a Ivovi múzeum kihelyezett osztályaként mű­ködik. Oleszkó egyébként hetven kilométernyire van Lvovtól. Barátaink, a „Lvovsz- kaja Pravda" és „Vilnaja Ukrajna” munkatársai azt mondták, kiszaladunk ide Lvov határába egy érdekes helyre. Nos hát a kijevi or­szágúton több mint egy órát autóztunk, mire a várfalakról letekinthettünk a végelátha­tatlan síkságra. Persze a mé­retek. Két és fél millió ember él ebben a megyében, itt egyetlen kicsi járás is csak­nem akkora, mint Baranya. Mór korábban a nyomdá­ban meglepődtünk, amikor a rotációs géptermet meglát­tuk. A Ivovi újságokon kívül, amelyek egyszeri megjelené­se összesen több mint egy­millió példány, itt nyomják a moszkyai Pravdát, a Tru- dot, az Izvesztyiját is. Ezek kész oldalai telefotón érkez­nek a Ivovi nyomdába, bo­nyolult, de lélegzet elállító gyorsasággal magas nyomá­sú technikára teszik a filme­ket alkalmassá, majd egyet­len éjszaka millión felüli példányban kinyomtatják. Csaponganak a gondola­taim, de Ivovi kollégáink is szélvész sebességgel szágul­doztak velünk, mindent sze­rettek volna megmutatni, amit még nem láttunk. Min­dent szerettek volna elme­sélni, amiről még nem hal­lottunk. Mitzki Ervin, a Du­nántúli Napló főszerkesztője és jómagam is már harmad­szor jártunk Lvovban, ven­déglátóinknak nem volt könnyű dolga. S mégis: itt van például Oleszka. öt év­század művészi emlékeit gyűjtötték össze, a csinos művészettörténész, akit egy­szerűen csak várkisasszony­nak is szabad szólítani négyszáz éves naiv festmé­nyeken mutatja, melyik út vezet és hogyan jutunk a pokolba. Egy másik helyiség­ben II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona portréja látha­tó, aztán az iskolát teremtett Ivovi rokokó néhány remek­beszabott bútorában gyö­nyörködhetünk. Oleszkából eljövet megállunk a monu­mentális Bugyonij emlékmű­nél; a ' hegyoldalból kinőve húsz métert a levegőben úszva vágtató érclovasok, megfoghatatlan, hogy stati­kailag miként oldotta meg a művészcsoport. Szépsége le­nyűgöző. S ha már a művé­szeteknél tartunk: a csak­nem százesztendős Ivovi sör­gyár kóstoló pincéjében a kétségtelenül kiváló sörök mellett más élményben is volt részünk. A vörös tégla és faborítású boltívek hátsó részét a régi sörgyár kövei­ből rakták ki, hangufaos mé­csesekkel, néhány figurával díszítve. A másik sarokban a kandallóban pattogó, jó­illatú és barátságos meleget adó égő fahasábok mellett halljuk a történetet: három, a Ivovi képzőművészeti főis­kolán végzett hallgató dip­lomamunkája a pince. Nem az egyedüli bizonyítványa ez a végzős fiataloknak. A re­mek Ivovi cirkusz, a politech­nikai főiskola végzős hallga­tóinak alkotása. A képzőmű­vészek most a város alatti pincerendszer egy kilométe­res szakaszán vendéglátó kombinátot terveznek. Az előbb a régi sörgyár néhány alapkövéről beszél­tem. A mostani is régi, ez a legnagyobb gondjuk is most. Évente 900 000 hektoliter sört kell gyártaniuk (nagyon jó minőségű a sörük), közben szétszedve a gyár, teljes rekonstrukció alatt áll, alig hihető, a látottak alapjón, de Gura Stepán Grogorje- vics, a dinamikus fiatal igaz­gató állítja, hogy a most még csak vázaiban álló fő­zőházban még az idén sört főznek. El kell hinnünk, a tör­ténelmi Lvov körül gomba­módra szaporodó lakótele­pek, az építkezés gyorspsága ezt sugallja. Az egyik ki­bontakozóban levő új város­rész neve egyébként Pécs lesz. L. J. A Ivovi Iszkra üzem évente nyolcvanmillió darab villanyégőt bo­csát ki ki új outó-púlyoudvar Lvovban

Next

/
Thumbnails
Contents