Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-07 / 307. szám

1980. november 7., péntek Dunántúli napló 7 Felmegyünk a domboldalra. Keveset látni még a leendő családi házból. Az alapokat ásták ki, itt az építőanyag egy része, no és a „felvonulási épület”, a szerszámok, edé­nyek, poharak raktára.- Majdnem olyan lesz, mint az ott szemben — mutatja Bur­ján Gáborné a már kész, taka­ros házat. — Mellette a testvé- reméké. Ök is most építkeztek.^ Visszamegyünk a VOSZK hi­dasi üzemébe. A kapun belül van Burjánék szoba-konyhás szolgálati lakása. Két évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Évát öt testvérével együtt Tóth Gyula, a nagybátyjuk hozta Hi­dasra miután édesanyjuk — aki egyedül nevelte őket - meg­halt. A nővérét Pécsre küldte a tanárképző főiskolára, a másik érettségizett, szakmát tanult, Tolnán, a műszergyárban dol­gozik. A bátyja marós lett, Éva cipőipari szakmunkásnak ta­nult, Bonyhádon dolgozott, csak Gábor születése után vál­toztatott munkahelyet s maradt Hidason. Két húga és férje is a VOSZK-nál dolgozik.- Kezdetben a sógoromék- nál laktunk, majd albérletbe költöztünk, s utána kaptuk ezt a szolgálati lakást - meséli Gábor. - Az első években a legszükségesebb berendezési tárgyakra, háztartási gépekre gyűjtöttünk, de közben elhatá­roztuk, hogy saját lakás kell nekünk.- Kicsit jobban megnéztük, mire adjuk ki a pénzt — só­hajtja Éva, majd mosolyogva folytatja. - Szerencse, hogy Gábornak jó szakmája van. Hegesztő. Kimehetett az NDK- ba dolgozni. Fél évig volt tá­vol. Én itthon félre tettem a fi­zetését, ő is takarékoskodott, s mikor jött haza, teljesen fel- •runázkodott, nekem és Gábor- hak is sok mindent hozott. A telket 17 000 forintért vet­ték két évvel ezelőtt. Maradt még negyvenezer forintjuk, ami a legszükségesebb anya­gokra, munkára volt elég.- A vállalattól 50 000 forint támogatást kaptunk, az OTP ság, itt formálódik a mi éle- lesz, ha a rokonság és a bará­tok úgy segítenek az építkezés­nél, mint eddig - számolgatja Éva. — Nekünk 4500—4700 a havi jövedelmünk, abból ha­vonta 1000—1500 forintot félre teszünk.- Városba nem akartunk menni, szeretjük a falut, a földet - simítja végig a terv­rajzot Gábor. - Itt a rokon­ság, itt formálódik a mi éle­tünk. Mindketten párttagok va­gyunk, Éva most végzi a KISZ- vezetőit, mert titkárnak vá­lasztották Tanácstag is, én meg a szakszervezetben kap­tam bizalmat. Úgy tervezik, 1982-ben befe­jezik a háromszoba, konyhás, A kis hegyháti falu, Pálé néhány percnyi autózásra van Sásdtól. Egyetlen hosszú utcá­jának közepe táján laknak Szemerédiék. Az édesanyját ta­láljuk itthon. — Sándor taggyűlésen van, ma kapja meg a párttagköny­vét - mondja, miközben be­kapkodja a kötélen levő ruhá­kat az eső elől. Az új. házba invitál, az előszobából nyíló kisebb szobában ülünk le. Az utóbbi hat hónapban én szinte alig voltam itthon, kór­házban feküdtem. A férjem és Sanyi fejezte be az építkezést, ők is rendezkedtek be. Életünk nagy részét abban a szoba, konyhás kis házban töltöttük. A fiam igyekezete hozott szép otthont a fejünk fölé. Szemerédiék új családi háza összkomfortos lakást szeret­nénk. Most még gyűjtögetjük a rávalót. Somogyváriék fiatal háza­sok. A feleségének mostaná­ban jár le a gyermekgondozá­si szabadsága, a kislányukkal. A férj 4000 forint körül keres havonta. — Ebből nem nagyon tudtunk volna saját lakás építésébe kezdeni. Ezért is gondoltunk arra, hogy keresünk valami pluszt a fizetés mellé. Kiköl­töztünk nagyanyámhoz Bara- nyaszentgyörgyre, s nekiáll­tunk disznókat hizlalni. Kicsit kipofoztam, átalakítottam a régi istállót. Tíz-tizenkét disz­nót hizlalunk évek óta. Lehet, hogy lakhatnánk kényelme­sebb, jobb körülmények között — egy szobánk van, a konyha közös a nagymamával —, de valamit valamiért. A 250 négyzetméternyi telek 36 120 forintba került, a köz- művesítési hozzájárulás 7600 forint. Ennyit fizettek eddig s el is fogyott a pénzük. — Télen leadom a hízókat, megint összejön egy kis pénz. Kapom az OTP-hitelt és szeret­nék egy kis támogatást kérni a tsz-től is. Ha mindez együtt lesz, akkor talán már elég megtoldani a Skoda 105-ösöm árával, amit az eddig leadott disznók árából vettem. Jövő őszre tető alá akarja hozni a házat, s legalább egy szobát, a konyhát és a fürdő­szobát úgy megcsinálni, hogy be is költözhessenek. A szo­bába való bútor már megvan. A fiú 21 éves. Élelmiszeripa­ri szakközépiskolában érettsé­gizett, ipost eladó a sósdi ABC-ben. Szorgalmas, jóravafó fiatalemberként emlegetik Sás- don és Páléban egyaránt. Ré­gi KISZ-es, most megválasztott tanácstag, s a közeljövőben, katonáékhoz készül. .. Miltner Jánoséknál már csak a központi fűtés szerelése van vissza tésébe kezdtünk. A telek meg­volt. A három fizetésből — szüleim a vasútnál dolgoznak - az OTP-kölcsönből és sok jó­barát, munkatárs segítségével építettük a másikat. Kétszáz­ötvenezer forintba került. Köz­ponti fűtést nem csináltunk, de szép és jó cserépkályháink vannak. Nem titkolja, az az elkép­zelésük, hogy ha ő megnősül, ide hozza a feleségét. Még rá­érnek eldönteni, hogy melyik család melyik házba költözik. Addigra szeretnék befejezni a régi felújítását. A katonaság utáni újabb célok: egy kocsi és a főiskola. — Segítünk is mi egymásnak, igaz, Jancsi? - csap a kollé­gája vállára Miltner János. — Az én házamnál is dolgozta­tok, megyek én is hozzátok. Másokra is számíthatsz. Aztán együtt magyarázzák, hogy a kétkezi munka mellett házról házra jár a saját gyárt­mányú betonkeverő, mert a bolti árát sokallták. Miltner János házánál is ezzel dol­goztak. Az ő otthonuk már be­költözésre kész. Az udvari ho­mokozóban játéklapátot látok, a 4 éves kisfiúk már birtokba vette az ő területét. — Nekünk egy kicsit köny- nyebben ment — magyarázza a fiatalember, miközben körbe­járjuk a mindszentgodisai há­zat. - A feleségem és én is munkába állásunk óta gyűjtö­gettük a pénzünket. Mikor ösz- szekerültünk, már volt alapunk. Aztán ráhajtottunk. Mi is disz­nókkal foglalkoztunk, sokat kombájnoztam, s nekifogtunk. Két év óta építkezünk. Igaz, kész a ház, de a központi fű­tést még meg kell csinálni, majd csak tavasszal jövünk ide a szüleimtől. De a tavasz a mi számunkra már megérke­zett ... Török Éva Burján Gábor és felesége leendő otthonuk tervrajzait nézegeti — Érettségi után élelmiszer- ipari főiskolára szerettem vol­na menni, de nem sikerült. — Nem akarok elmenni Pá­léból. Ügy érzem, a jövőmre jövök haza ... fürdőszobás, központi fűtéses ház építését. Azt szeretnénk, ha Gábor testvére már az új otthonba érkezne . . . * A láncra fogott kutya vak­kant néhányat. Kicsi ház előtt van az óla, de előrébb ott egy szemrevaló másik épület is. Két családi ház egy ud­varban. Mindkettő Szemerédié- ké. Azért nem vagyok elkesered­ve. Tudtam, hogy rövidesen bet vonulok, de gondoltam, addig is nekikezdek valami hasznos­nak. Megbeszéltük a szüleim­mel, hogy helyrehozzuk, átala­kítjuk és egy szobával meg- toldjuk a kis házunkat. Már hozzá is kezdtünk, mikor meg­gondoltuk magunkat, s új épí­A mindszentgodisai termelő- szövetkezet szakmunkásai. So- mogyvári János lakatos, Miltner János mezőgazdasági gépsze­relő. Somogyvári János 24 éves. Baranyaszentgyörgyön la­kik, Mindszentgodisán dolgozik és Sásdon építkezik.- Hát az egyelőre még csak telek — legyint a fiatalember. Majd tavasszal kezdődik az igazi munka. Háromszoba Ottkoit terento fiatalok A határon túl - és innen Keresem X-et. — Hót nem tudja? Kint ma­radt. Családostól .. . Pedig vagy 30 ezret kerestek ha­vonta. Igazán nem panasz­kodhattak: lakás, autó, nya­raló, utazások. Szóval minden Érti ezt? Nem értem. Magyarázat persze lehet ezernyi: az elismerés hiánya, a kollégák gáncsoskodása, szakmai irigykedés, a gyerek sikertelen egyetemi fölvéte­le. .. Az emberi lélek bonyolult. Alig követhető folyamatok ta­szíthatják a meghasonlás sza- kadékába, a menekülés illú­ziójának csapdájába. De csábíthatnak tárgyia- sabb dolgok is: a nagyobb autó, a fürdőmedencés villa — a vagyon. Mert sok ország sokkal gaz­dagabb a mienknél, az egyé­ni kifutás lehetőségei is na­gyobbak. Hiba lenne tagad­ni. Csakhogy a haza nem áru­cikk, nem váltható át arany­borjúra. Megsértődni is lehet a társadalom vélt, vagy való­di hibái miatt, avagy néme­lyek képmutató kufárkodásai okán. Csakhogy a haza nem ez. A haza más, több. Nem mérhető a pillanatok mérle­gén .. . Éjjel kettő körül jár. A müncheni vendéglőben min­den asztal foglalt, és a pin­céreken kívül alighanem min­denki magyarul beszél. Nem turisták persze. Ez amolyan törzshelye az idegenben élő magyaroknak, amilyenből sok található szerte e világban Torontótól Fokvárosig. N. a gyertyák felé emeli po­harát, a badacsonyi aranylón csillog a fényben. — Tudod — mondja eltű­nődve — még mindig magya­rul álmodom. Pedig évtizedek óta többet beszélek németül, angolul, franciául .... de még sohasem álmodtam ezeken a nyelveken. Érted: soha. És írni is csak magyarul tu­dok, aztán lefordítom. így van. A többieknek, más nációknak, valahogy könnyebben megy. Mi nem tudunk teljesen asz- szimilálódni . . . Nem tudom észrevetted-e, hogy nekünk a haza és az ott­hon fogalma ugyanaz. Mi ha­zamegyünk. A német nach Hause, az angol to home, a francia a la maison. A haza fogalmára más szavuk van: Vaterland, fatherland, pat­áé . . . A zenekar dallamot vált. „Gyere ' Bodri kutyám szedd a sátorfádat. . .” A zsongás elcsöndesedik. A dallam hibátlan, mégis hiányérzetem támad,, noha nem lelkesedem a magyarnó­tákért. Aztán rájövök: zongo­ra, harmonika, dob nem illik e dalokhoz, amelyek érzelmi töltését csak a hegedűk ad­hatják vissza igazán .. . N. szeme elhomályosul, és olyan messze távolodik ahová nem tudom követni. Az elmúlt néhány hét csa­vargásaira gondolok inkább és arra, hogy holnap hazame­gyünk. Haza a hazánkba, ha­za az otthonunkba. Zala szelíd dombjai között suhanunk majd, a tükörsima autópályák helyett hepe-hupá- kon, tehén lepényeket kerül­getve. És dühös leszek, hogy keskeny az út, hogy olvad a bitumen. Azután megállunk majd valahol ebédelni, ren­delés előtt gondosan tanul­mányozva az ételek árát, hogy fussa még benzinre is a 400 forintból. A pincér majd hosszas vá­rakozás után kerül elő és azt fogja mondani: az kérem el­fogyott. Ezt nehéz lesz megszokni. — Nem is akarjuk! — Oda­kint azonnal jött a pincér és mindig minden volt, amit a vendég óhajtott . . . És zsörtölődünk majd a Ba­latonnál — joggal — a sor- banállás miatt, meg hogy meleg a kóla, mert épp nem működik a hűtőgép, és mert maszatos a pohár is amit elénk tesznek .. . Aztán hazáig mondjuk a magunkét, hogy bezzeg odo- kiírt, hogy a Quelle-nél csak a parfümöket árulták ekkora he­lyen, mint nálunk a Centrum, hogy milyen udvariasak vol­tak az eladók, pedig csak bá­mészkodtunk vásárlás helyett. Mondjuk, mondjuk, mígnem egyszerre csak szemünkbe si­mul az ismerős táj: hazaérkez­tünk. A Tauern után a Mecsek apró dombocskának tűnik!. Nincsenek hófödte csúcsai, felhőkbe kapaszkodó, zordon sziklái. Egyszerűen: a Mecsek. Egy tenyérnyi darabja e földnek, ahol egy nyelven beszélnek és álmodnak az emberek. A mi nyelvünkön. Ilyen kevés — ilyen renge­teg. Ezért nem értem X-et, és Y-okat. És ezért sajnálom is őket. Mert mindezt nem tud­hatták, nem érezhették, ha úgy hitték, hogy a határon túl valaha is hazaérkezhetnek. Búsbarna László Cseri László: Pécsi panoráma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents