Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-03 / 303. szám

Döntés az amerikai túszok sorsáról (Folytatás az 1. oldalról) Az amerikai túszok fogvatar-' tásának 365. napján hozott parlamenti határozatot hala­déktalanul megküldik az iráni kormánynak, amely a további­akban egyedül jogosult az ügy intézésére — jelentette ki a szavazás után a medzslisz el­nöke. Hozzátette: „A felelősség az amerikai túszok szabadulá­sáért most már kizárólag az Egyesült Államokat terheli". A határozat elfogadásával véget ért az iráni parlament ülése. * A hivatalos Washington egy­előre nem reagált arra a tehe- ráni bejelentésre, hogy az irá­ni parlament túlnyomó több­séggel elfogadta a különbizott­ság jelentését az amerikai tú­szok kérdésében, nevezetesen a Khomeini ajatollah által a tú­szok szabadon bocsátására megszabott négy feltételt. Chicagóban, ahol a válasz­tási hadjáraton levő Carter el­nök az éjszakát töltötte, Jody Powell, a Fehér Ház szóvivője mindössze annyit mondott, hogy „nem lesz azonnali reagálás”. Washingtonban a külügymi­nisztérium szóvivője kijelentet­te újságíróknak: „Legyenek nyugodtak, a külügyminisztéri­um vezető tisztségviselőit tájé­koztatták a legújabb fejlemé­nyekről”. A Chicagóban tartózkodó Jimmy Carter, az Egyesült Álla­mok elnöke vasárnap reggel félbeszakította választási kam- pánykörútját, s visszaindult Washingtonba, hogy az iráni parlament döntéséről tanács­kozzék kormányának vezető tagjaival — jelentette be Jody Powell, a Fehér Ház szóvivője. Miután a Fehér Ház szóvivő­je bejelentette, hogy Carter el­nök választási kampánykörútját megszakítva Chicagóból vissza­utazik Washingtonba tanácsko­zásokra az iráni parlamentnek az amerikai túszok kérdésében hozott döntéséről, Jody Powell hangoztatta, hogy a teheráni döntés „jelentősége nem vilá­gos”. Hozzátette: „Mindaddig, amíg a döntés jelentőségét nem tisztázták, nincs alap annak fel- tételezésére, hogy a túszválság eredményesen megoldódott". A szóvivő elmondotta, hogy az illetékes amerikai vezetők még nem rendelkeznek annak a jelentésnek pontos fordításá­val, amelyet az iráni parlament vasárnap elfogadott. Jody Po­well közölte végül, hogy Carter elnök Washingtonba visszatér­ve részt vesz a nemzetbizton­sági tanács ülésén. Időközben a Fehér Ház helyettes saj­tófőnöke Washingtonban úgy nyilatkozott, nem tudni, hogy Carter elnök befejezte-e válasz­tási kampánykörútját, vagy Washingtonból visszatér-e még Illinois államba. Körülbelül tízezer dolgozó tartott békés tüntetést Bemben a vendégmunkásokra vonatkozó svájci törvények ellen. A felvonulók nagy része spanyol és olasz építőipari munkás volt * Elutazott hazánkból Pjotr Gyemicsev Vasárnap elutazott hazánkból Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttag­ja, a Szovjetunió kulturális minisztere, aki a szovjet kultúra napjai alkalmából kulturális küldöttség élén tett látogatást Magyarországon. Pjotr Gyemicsevet látogatá­sa során fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, valamint Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára és Aczél György minisz­terelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagja. A szovjet kul­turális miniszter találkozott a magyar művészeti szövetségek vezetőivel, a művésztársadalom képviselőivel, valamint a Ma­gyar-Szovjet Baráti Társaság vezető aktivistáival. Részt vett a szovjet kultúra napjai több rendezvényén, s ismerkedett hazánk kulturális életével. Elutazásakor a Ferihegyi re­pülőtéren Aczél György, Pozs- gay Imre művelődési miniszter és Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője búcsúztat­ta. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe is. ♦ ♦ SALVADOR: Az egyik bra­zíliai zeneművészeti akadémián, a professzorok legnagyobb megdöbbenésére — mint mondták —, „tökéletesen" ad­ta elő Brahms egyik dalát a világ minden bizonnyal legif­jabb zongoraművésze, egy két­éves kislány. A kis Michelle mamája, aki szintén zenetanár, elmondta, hogy a kis Michelle már néhány hónapos korában lejátszotta Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének nyitó ak­kordjait. 4- KAIRÓ: Az egyiptomi rend­őrség egy fiatal leányokkal ke­reskedő földalatti szervezetet göngyölített föl. A banda tagjai nyomorban élő családoktól csal­ták ki a lányokat és különböző „szórakoztató intézményekbe” szállították őket, hogy a helyi hatóságok figyelmét eltereljék, a leányoknak gazdag külföldi „vőlegényeket" kerestek, akik szép összegért vállalták is a je­gyességet.-f KAIRÓ: Szadat egyiptomi elnök sahként ismeri el ifjabb Reza Pahlavit — aki pénteken koronázta meg magát Kairó­ban —, bár „Egyiptom mindad­dig elismeri az iráni forradal­mat és a köztársaságot, amíg az iráni nép más utat nem vá­laszt magának". Az államfő e kettős álláspontot szombat es­te fejtette ki a népi gyűlés és az újonnan felállított sura-ta- nács (tanácsadó testület) együttes ülésén. Mengisztu Hailé Mariam Kazahsztánban Volgográdból Kazahsztán fő­városába, Alma Atába érkezett vasárnap Mengisztu Hailé Ma­riam, a szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó- tanácsának elnöke. Az etiópjai államfő a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A vendéget Alma Ata repülő­terén Gyinmuhamed Kunajev, az SZKP KP PB togja, a Kazah Kommunista Párt KB első tit­kára, Szattar Imasev, a Ka­zah Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke, Baj­ken Asimov, a köztársaság mi­nisztertanácsának elnöke fo­gadta. Mengisztu Hailé Mariamot útjára elkísérte Pjotr Sztraut- manyisz, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese is. ♦ + ANKARA: A török bizton­sági erők az elmúlt héten az ország különböző körzeteiben végzett razziák során 618 sze­mélyt tartóztattak le — közölte az ankarai belügyminisztérium. Az őrizetbe vettek közül 45 sze­mély politikai merényletek el­követésével, illetve annak elő­segítésével vádolható a ható­ságok szerint. A rendőri erők a házkutatások során rengeteg lőfegyvert, lőszert és robbanó­anyagot foglaltak le. + KABUL: Az afganisztáni biztonsági erőik a helyi lakosság közreműködésével Balkh és Fa- riab tartományokban újabb négy ellenforradalmi csoportot szá­moltak fel — jelentette a Bakh- tar afgán hírügynökség. A cso­portoknál nagy mennyisegű amerikai, kínai és pakisztáni gyártmányú fegyvert találtak. * A hónapokig tartó amerikai elnökválasztási kampánynak meg­vannak jócskán a haszonélvezői is. Egy élelmes Los Angeles-i üzletember, Alan Van Vliet is tekintélyes nyereséget ért el a képünkön látható karórák forgalmazásával. Anélkül, hogy bár­milyen következtetést vonnánk le ebből az aprócska jelből, tény, hogy a három típus közül a Ronald Reagan arcképével díszített óra volt a legkelendőbb .., MINARET BOROZÓ NYÍLT a Minaret étterem különtermében Pécs, Sallai u. 35., Specialitásaink: V sült libacomb káposztás sztrapacskával, V csirkezúza-paprikás kézi hosszúmetélttel, V harcsapörkölt túrós csuszával, V ravaszdi betyárgulyás, V pontyhalászlé állandóan kaphatok! TÁJJELLEGŰ BOROK! Nyitva: 12—22 .óráig. Népszavazás Dél-Koreában Csőm tábornok „mosdatása" A Washington által tá­mogatott reakciós rend­szerek egyik legkemé- nyebbike, Dél-Korea -új alkot­mányt fogadott el - a várako­zásnak megfelelő többséggel. Nem véletlen, hogy ezt a nép­szavazást éppen az amerikai elnökválasztási harc finisében rendezték. Egy esztendeje, ami­kor meggyilkolták Washington előző kreatúráját, Pák Csöng Hi elnököt, az amerikai stratégá­kat súlyos gondok emésztik. Feladatuk az, hogy megőriz­zék Dél-Koreát, mint a távol­keleti amerikai támaszpont­rendszer egyik legfontosabb láncszemét. A választási évre való tekintettel azonban ezt úgy kellett megtenniök, hogy az óhatatlanul megszülető új katonai diktatúra keze ne le­gyen túlságosan véres. A vérfoltok nem tűntek el Az események első szaka­szában — egészen 1980 kora őszéig - ezt a feladatot félig teljesítették. A katonai dikta­túrát sikerült újjászervezni — a vérfoltok azonban továbbra is látszottak. A folyamat első és döntő láncszeme az volt, hogy az amerikai katonai vezetés kisze­melte magának a támaszpont­állam új „erős emberét", a vi­szonylag fiatal — 49 éves — Csőn Tu Hvan tábornokot. Wickham tábornok, a Dél- Koreában állomásozó negyven, ezer főnyi amerikai expedíciós haderő parancsnoka már az események e korai fázisában leszögezte, hogy az Egyesült Államok támogatja Csőn jelö­lését. A Pentagon képviselője, a Fehér Házzal történő előze­tes egyeztetés nélkül, aligha tett volna ilyen nyilatkozatot. Szavai ily módon azt jelentet­ték, hogy az amerikai polgári liberális körökben mutatkozó és egészen a külügyminisztériumig csapkodó aggodalomhullám­mal szemben a hatalom csú­csain igen határozott az ellen­állás. Pák Csöng Hi meggyilkolása után a szöuli rendszerben bom­lás mutatkozott. A helyi libe­rális burzsoázia, az értelmiség és az egyetemisták - termé­szetesen tőkés keretek között — a rezsim demokratizálását követelték. 1980 tavaszán ez a mozgalom népfelkeléssé da­gadt. Csőn ekkor kardot rán­tott. Az ellenállás főfészkének tekintett egyetemi város, Kvang- zsu ellen valóságos hadjára­tot viselt. A sortüzek számlá­latlanul szedték az áldozatokat. A börtönök rogyásig megteltek politikai foglyokkal. Letartóz­tatták az ellenzék legnépsze­rűbb politikusát, a polgári li­berális Kim De Dzsungot! Wickham tábornok nyilatkozata különben e kegyetlen tisztoga­tási kampány után hangzott el és annak jóváhagyását jelen­tette. Egy halálos ítélet háttere Közben tovább tartott az amerikai elnökválasztási kam­pány. Carternek gondolnia kel­lett a dél-koreai fejleményeket elégedetlenül figyelő amerikai liberálisok szavazataira. Ha már nem sikerült az eredeti terv: a diktatúra megszilárdí­tása vér nélkül — legalább a vérfoltok eltüntetésére kellett kísérletet tenni. Ezt a célt szol­gálta az új alkotmány kidol­gozása és annak szentesítése egy olyan népszavazáson, ame­lyet az időközben államelnöki székbe kapaszkodó Csőn tá­bornok hadserege és rendőr­sége ellenőrzött. A rendszer bizonytalanságát jellemzi, hogy röviddel a népszavazás meg­rendezése előtt zárt tárgyalá­son halálra ítélték Kim De Dzsungot. A kivégzést egy­előre nem hajtották végre: a halálos ítélet nyilvánvaló célja az volt, hogy látványos akcióval megfélemlítse az ellenzéket a népszavazás küszöbén. Ilyen előzmények után fo­gadták el az új alkotmányt, amelynek az amerikai propa­ganda voltaképpen egyetlen elemét emeli ki. Nevezetesen azt, hogy az elnököt hét esz­tendőre választják és hivatali idejének letöltése után többé nem választható újjá. Ezzel — mondják Washingtonban — al­kotmányjogilag megakadályoz­ták egy Pák Csöng Hi rendsze­réhez hasonló, időtartamhoz nem kötött személyi diktatúra létrehozását. Csak taktika Az alkotmány más rendel­kezéseinek vizsgálata azonban azt mutatja, hogy ez az intéz­kedés csak taktikai változást jelent. A parlamentet ugyanis feloszlatják és a hadsereg irá­nyítása alatt „nemzetbiztonsági törvényhozó tanácsot" hoznak létre. Ez a szerv - tehát gya­korlatilag Csőn tábornok-elnök, az új diktátor — dönti majd el, hogy a jövőben milyen poli­tikai pártok alakulhatnak és a politikusok közül kik tartozhat­nak majd ezekhez a pártokhoz. Csőn tábornok ily módon sza­bad kezet kapott, hogy kedve szerint hozzon létre különböző árnyalatú, de hatalmától függő pártokat és azok élére az ö bizalmát élvező politikusokat állíthasson. 1981 késő tavaszán „parla­menti választást" tartanak Dél-Koreában. Az előzmények ismeretében ezeknek aligha lesz más szerepük, mint az új államfő, Csőn tábornok kato­nai diktatúrájának törvényesí- tése és szalonképesítése .. .-i-e. A NYARALÓBIZTOSÍTÁS minden évszakben érvényes. Megköthető ■z állandó lakóhelyen vagy a nyaraló helye azerint illetékes AS-fióknál. kirendeltségnél. NYARALÓBIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN NYUGALOM!

Next

/
Thumbnails
Contents