Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-23 / 322. szám
M em hiszem, hogy »életien lenne az időpontok egybeesése: dr. Veress József, a Pécsi Tudomány- egyetem közgazdaságtudományi karának adjunktusa szinte ugyanabban az időpontban védte meg kandidátusi értekezését, amelyben az iparvállalatok központi irányításának, fejlesztésének és pénzügyi szabályozásának kérdéseit elemezte, amikor az MSZMP Központi Bizottsága hasonló témában hozott határozatot. Dr. Veress József mindössze harmincegy esztendős. Kilenc éve, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után került Pécsre. Hét év munkája árán készült el dolgozata, amelyben számos olyan gondolat, javaslat található, amelyek mostani legfontosabb gyakorlati feladataink lehetnek. — ön mikro- és makroszinten az egész mostani gazdaságirányítási rendszerünket bonckés alá veszi. Elemzésében sok bírálatot találunk. Ugyan nem mondja ki, de kandidátusi értekezéséből arra lehet következtetni, hogy véleménye szerint két irányítási rendszer él. Nagy leikészültségre, de ugyanilyen bátorságra is vall, hogy ilyen fiatalon, csúfján elméleti hátországgal erre a feladatra vállalkozott. — Ha a víz szennyezett, azt nem lehet csupán felszíni beavatkozással megtisztítani. A közgazdasági gondolkodás csak egy célból indulhat ki: érjük utál a legfejlettebb országokat. Másként ez nem lehetséges, mint szembenézni a tényekkel. Csak magunk segíthetünk hazánkon. A közgazdaság az közgazdaság, a szocializmus az szocializmus! A kettőt kell összeegyeztetni úgy, hogy emberi értékeket ne veszítsünk. Meglehetős fáziskésésben vagyunk sok mindennel: például két évtizeddel később kezdtük az árut árunak, a pénzt pénznek kezelni, pedig azok természetüknél fogva addig is éppen úgy működtek szocialista társadalmunkban is, mint másutt. A gazdaságirányítási rendszer alkotóelemei bonyolult, de komplex kapcsolatrendszert alkotnak. Amikor a gazdaságpolitika az irányítás egészével, vagy annak csak egyik-másik alkotóelemével változásokat eszközöl, csak az egész kapcsolatrendszer mélyreható elemzésével teheti meg. Ma már nem mondhatjuk a munkásoknak csupán, hogy dolgozzanak jobban és többet, mert 1968-tól mostanáig élet- színvonalunk a munkateljesítmények növekedésénél sokkal nagyobb arányban nőtt. Ez a víz felszíni tisztítása! 1968 és 1978. között az új gazdaság- irányítási rendszer elveit váltattuk, de nagyon felemás módon érvényesült ez. A gyakorlatban, így az árnyék-mechanizmus vált az irányítási rendszerré. Kandidátusi értekezésemből talán ezért lehet arra következtetni, hogy véleményem szerint két irányítási rendszer él.- Milyen fogadtatásra találtak az ön gondolatai? (Magam is részt vettem Budapesten a disszertáció védésén, amely a bíráló bizottságtól a maximális pontszámot kapta. A bizottságban olyan neves közgazdászok voltak, mint Hágelma- yer István, Neményi István, Tállás György, Havas Gábor.) — Régebbi hallgatóim közül huszonnégyet hívtam meg — huszonketten eljöttek. Ők már az a nemzedék, akik már kis gyermekkorukban édesanyáik nyakába vagy karjába kapaszkodva hajnalonként a bölcsődékbe, óvodákba mentek, akik tulajdonképpen már akkor „dolgoztak" és közösségben éltek. Ők (mi is!) hihetetlenül vágynak az őszinte szóra, az igaz kapcsolatokra. Nem titkolom, hogy a dolgozat készítése közben sokszor gondoltam rájuk is. Persze én is individualista vagyok, saját gondolataimat is szeretném elfogadtatni. Ez, úgy érzem, sikerült. Kollégáim — többségük az én korosztályom — csaknem valamennyien úgyszintén egyetértenek értekezésem állásfoglalásaival. A bíráló bizottság véleményét ön ismeri — a mostani beszélgetésünk után pedig majd meglátjuk ... A Dunantüli napló II háromszintű tervezés a gazdaság- irányítási rendszer továbbfejlesztésének egyik lehetősége? Beszélgetés dr. Veress Józselfel, a Pécsi Tudományegyetem oktatóiéval — Nézzük hát egyik „eret- neki" gondolatát! Korszerű gazdaság — mondja ön — nem szorítható ágazati keretekbe. Nem meddő puskaporpazarlás ez? . — Nem, Még ugyan nem került hivatalosan nyilvánosságra, de már nem titok, hogy a közeljövőben minisztériumokat összevonnak. Véleményem szerint idő kérdése, amikor majd még több ágazat is egy tárca irányítása alá kerül. Gazdasági fejlődésünk mostani szakaszában a termelőerők már felnőttek a szocialista termelési viszonyok mellé, további fejlődésük egyik alapvető követelménye, hogy felszakítsák a hagyományos ágazati irányítást. Az ágazati irányítás, pontosabban az alapvetően ágazati hierarchiára épülő intézmény- rendszer kétségtelen előnyei mellett sem képes vertikális (ágazatközi) tevékenységre, örömet jelent számomra, hogy gondolataim egybevágnak a politikai szféra elképzeléseivel. Ami eddig ezen a területen megvalósult, az elsősorban kinyilvánított állami akarat eredménye. | - Mit javasol tehát? — Értekezésemben kidolgoztam a háromszintű tervezési rendszert. A vállalat és nép- gazdasági tervek Között lenne egy harmadik tervezési szint, melyet egy ágazatoktól független fejlesztési intézet készítene és valósítana meg. Az intézet fő tervezési profilja mindenkori gazdasági stratégiánknak az a része lenne, amely népgazdaságunk súlypontáthelyezését szolgálná. Külkereskedelmi céljainknak megfelelően egy-egy kiemelten fejlesztendő gyártási ág, több ágazatot érintő termelési vertikum, ezen belül is az exportorientált termelőrendszerekkel kapcsolatos fejlesztési variánsok kidolgozása tartozna hatáskörébe. A fejlesztési intézet természetesen a kötélére érvényű népgadzasági tervekből indulna: ki, lényegében mind mikro-, mind makroszintű tervezési feladatokat látna el. A harmadik tervezési szint a népgazdasági tervek és a működtetendő termelési rendszereknél számításba vehető vállalatok lehetőségeinek figyelembevételével, ezek pontos ismeretében tervezné meg a rendszer teljes vertikumét, beleértve a nemzetközi kooperációt is. Elgondolásom szerint egy-egy rendszerhez történő vállalati csatlakozás egyrészt önkéntes lenne, másrészt az esetek többségében adott vállalat profiljának csak egy részét kötné le. A népgazdasági és a fejlesztési intézeti, iMetve a vállalati és a fejlesztési intézeti tervezési szint között nem mindig azonos, vagy legalább is nem mindig hasonló a kapcsolódó tervek időhorizontja. A gazdasági életet, a gazdasági folyamatokat nem lehet ma már (soha nem is lehetett) egy-, öt- vagy tizenöt éves szakaszokra bontani. _ Egyébként a most készülő hatodik 5 éves terv már jó példáját adja ennek.- Beszéljünk a vállalatokról. Az ön elképzelése szerint az állam és a vállalat kapcsolata mennyiben tekinthető hierarchikus alá- és fölérendeltségi viszonynak? Milyen mértékben tekinti ma az állam a vállalatokat, szövetkezeteket önálló partnerként, egyenjogú társként? — A vállalati önállóság az a gazdálkodási hatáskör, amelyet a gazdaságirányítási rendszeren keresztül az önálló elszámolás adott formája határoz meg, s amelyet persze intézményesített jogi formák biz- losítanak. Ezen hatáskörön belül a vállalat saját felelősségére és kockázatára gazdálkodik, de az állammal szemben mint tulajdonossal felelősséggel is tartozik. A vállalati önállóság mindig viszonylagos, korlátozott, mértéke nagymértékben függ az adott szocialista ország gazda ságának konkrét állapotától, fejlettségi szintjétől, a közgazdasági gondolkodás színvonalától. Mindig a jogok és kötelességek egységét jelenti. A vállalati önállóság növelése sosem jelenti a központi irányítás valamiféle gyengítését. A mikroökonómiai önállóság nem a makroökonómia kegye, hanem objektív adottságok függvénye. Sajnos ezek az összefüggések ez idáig minden kinyilvánított akarat ellenére sem valósultak meg. Ez nem elsősorban a tárcák rosszin- djlatából, sokkal inkább a túlzott jóindulatából fakadt. Emiatt aztán — noha nyereségérdekeltségre építettünk — a támogatások elburjánzása mia't nem láttuk melyik jó és melyik a rossz vállalat.- ön szerint az állam, a tárcák miért kényszerültek erre? Bizonyára nem csupán (az egyébként kétségtelenül fellelhető) „nagybácsi" szemlélet miatt... — Sok olyan vállalat kapott zöld utat, amely a személyes kapcsolatoknak köszönhette teljes egészében vagy részben virágzását. Az ok azonban nem ez volt. Főként nem ez. A nyereség az elmúlt tizenkér évben nem volt igazi nyereség, ugyanis az ár nem volt ár, a költség nem volt költség igazából. Az árakban is, a költségekben is az állami támogatások kibogozhatatlan szövevénye uralkodott, így a nyereség is csak fikció volt. Az elmúlt években — 1978. előtt — voltak olyan vállalatok, ahol 100 forint nyereség, 100 forint nyereséget jelentett, de voltak sajnos olyanok is, ahol minden 100 forint nyereség mögött 20 000 forint veszteség rejtőzött. Az 1968-1979. közötti időszakban így az árrendszer fogyatékosságai a jövedelmezőségi és gazdasági számlásokat alapjaiban kérdőjelezték meg. A nyereség hatékonyság- kifejező szerepe jelentősen meggyengült, a beruházási szférában hiányzott a döntés, a felelősség, a kockázat együttes érvényesülése. Az elmúlt időszakban a szabályozási rendszernek — éppen az elmondottak következtében — a vállalatokat differenciáló szerepe nem érvényesült: csökkent az önfinanszírozás súlya, a kiemelkedően fejlődő, kitűnő eredményeket felmutató vállalatok továbbfejlesztésére nem volt pénz, a bank az iparvállalatok fejlesztésének területén sok esetben passzivitásra volt kárhoztatva. A beruházások területén úgyszintén nem lehetett rendet tenni ... — Tehát a vállalati önállóságról, mint szavaiból értelmezem, addig nem beszélhetünk, amíg az néni párosul teljes mértékű önfinanszírozással is. Az önfinanszi- rozás nemcsak pénzt, hanem a döntés szabadságát is jelenti ...- Igen. Az önfinanszírozás a pénzügyi szabályzórendszer által közvetített lehetőség arra, hogy a vállalat saját elhatározás alapján finanszírozza a jövőben pótlólagosan szükséges termelési erőforrásait (munkaerő, álló- és forgóeszközök). Bár az önállóság elvileg és gyakorlatilag is lehet tágabb, mint az önfinanszírozás, nem csupán önfinanszírozás formájában képzelhető el. A döntés szabadságának azonban a kockázatviselés természetességével kell párosulnia. — Eljutottunk dolgozatának egy másik nagyon aktuális, de mindenképpen neuralgikus pontjához. A vállalati struktúra mostani formája ön szerint megfelelő? — A vállalati struktúrában 1968 után bekövetkezett változások összességükben egyértelműen negatívnak mondhatók. Az irányítási rendszer egyik döntően gátló, fékező tényezőjeként fogható fel. A jövő vállalati struktúrájának az eddigieknél szervesebb beillesztése az irányítási rendszer koncepciójába sürgető feladat. A gazdálkodó szféra struktúrája, annak módosításai mindenkor a gazdaságpolitika és a gaz- daságirányítási rendszer céljainak megfelelőek kell, hogy legyenek. A népgazdaság előtt álló differenciált feladatok nem tűrik a vállalati struktúra uniformizálását. Az irányítási rendszer követelményeiből adódóan meg kell határozni a kis- és középvállalatok szerepét a gazdaságban, ugyanakkor minőségileg is meg kellene változtatni a trösztök, vállalatok és gyáregységek jogállását. Az ezekben szunnyadó felmérhetetlen értékű szellemi kapacitást maximálisan ki kell használni. Szükséges biztosítani az ágazatközi együttműködést, minden bürokratikus koncától ezt a tevékenységet fel kel! szabadítani és megteremteni a lehetőséget a merész, vállalkozó, kockáztató vállalatok számára.- Most a hatodik 5 éves terv előkészítésének időszakában mit lát megvalósulóban a dolgozatban is megfogalmazott problémák közül? — Úgy érzem, hogy gazdasági fejlődésünk pályáját, ha viszonylag mérsékelten is, de már belátható időn belül magasabb növekedési ütem felé vezérelhetjük. Árrendszerünk fejlesztése jó irányban halad, szabályzórendszerünkre a nor- mativitás lesz a jellemző. A vezetők és dolgozók belátják, hogy csak az eddigieknél sokkal magasabb mércével lehet továbblépni. Ma már mindenki számára egyre világosabbá válik, hogy külkereskedelmünk — létérdekünk! A KGST-orszá- gokban egyre fokozódik a köz- gazdasági tisztánlátás igénye, a népgazdasági folyamatokban is, ezzel megteremtődik a mainál sokkal intenzívebb, a hatékonyságon alapuló együttműködés lehetősége. Lehetőségeinket sajnos nem mérhetjük fel objektiven a mindenkori világpolitikai helyzet alakulásától függetlenül. Lombosi Jenő Hiánygyógyszerek nyomában Szörnyű fejfájás gyötör, beszaladok hát a közeli gyógyszertárba, hiszen fájdalom- csillapítót recept nélkül is kaphatok. Végre sorra kerülök és .. . — Kérek egy doboz Karilt. — Karil nincs — hangáik a válasz. — Akkor talán Antineuralgi- cá-t... — Az sincs. Hiánycikk. — Akkor... Mit ajánl? — Ajánlhatnám az Algopy- rint vagy a Kefalgint, de sajnos jelenleg ezek is hiánygyógyszerek. * — Persze, kétségbeesni azért nem kell, mert lehet kapni fájdalomcsillapítót. Mégis so. koknak „fáj attól a fejük", hogy jól bevált gyógyszerek egyik napról a másikra eltűnnek a gyógyszertárakból. És a furcsa az, hogy ezek jobbára egyszerű és olcsó készítmények. Vajon mi ennek az oka? Nem tudják felbecsülni a szükségletet? Esetleg a gyógyszerészek elfelejtik egyiket- másikat megrendelni? Netán a gyógyszergyárak gyártani? Kérdéseinkkel dr. Váradi Józsefhez, a budapesti Gyógyszertári Központ igazgatójához fordultunk. — A „hiánycikkek” nem hanyagságból, feledékenységből származnak, mint ahogy azt sokam feltételezik. A fővárosi gyógyszertárakból például rendszeresen, pontosan beérkeznek a rendelések, s tudomásom szerint így van ez a megyei gyógyszertári központoknál is. A rendeléseket továbbítjuk a Gyógyáruértékesítő Vállalatnak, amely közvetlen kapcsolatban áll az öt gyógyszergyárral. De sajnos nem egyszer megtörténik, hogy a kért gyógyszer helyett be kell érnünk a válasszal: a gyár nem tett eleget szállítási kötelezettségének. — Milyen gyógyszerek vannak még a jelenlegi hiánycikklistán? — Az említett fájdalomcsillapítók közül az Algopyrin csak átmenetileg hiánycikk, tudomásunk szerint a szűk csomagolási kapacitás miatt akadozott a szállítása. A Bolus aidstringens eltűnése azonban számunkra1 is rejtély. Pedig az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, amikor technológiai nehézségekre hivatkozva beszüntette a Tannocarbon gyártását, ezt kínálta föl helyette. Hiánygyógyszer továbbá az emésztést elősegítő Lu- kullin, a fertőtlenítő hatású Uregyt, valamint a Vitacolan — ön szerint a hiánygyógyszerek pótolhatók más készítményekkel? — Ha egy gyógyszer tökéletesen pótolható, akkor semmi szükség nincs gyártására. Minden készítménynek más a hatóanyaga.'és az orvos hivatott eldönteni, hogy a hasonló, de nem azonos gyógyszerek közül melyik a legalkalmasabb bizonyos betegségek, és betegek gyógyítására. Bizonyos gyógyszerek hiánya meghosszabbítja o gyógyulási időt. — ön szerint mi szüli a gyógyászatban a hiánycikkeket? — Tekintettel arra, hogy nincs közvetlen kapcsolatunk az iparral!, a kérdésre sem tudok válaszolni. Tapasztalataink szerint azonban a gyárak gyakran hivatkoznak gazdaságossági szempontokra. Csakhogy a gyógyszergyártás nemcsak gazdasági kérdés. Az állam óriási összege, két fordít a lakosság ingyenes orvosi és jutányos gyógyszerellátására. Ilyen körülmények között nerr> szabadna előfordulni, hogy esetleg a termelés rossz ütemezése miatt hiányok keletkezzenek. — Vajon nem befolyásolja ezt a helyzetet, hogy sokan tartalékolnak otthon a szükségesnél lényegesen több gyógyszert? — Természetesen, ez a kettő összefügg. A hiánygyógyszerek a-rra ösztönzik áz embereket, hogy amikor történetesen beszerezhető a készítmény, akkor nagyobb meny- nyiséget vásároljanak belőle. Ilyenkor nem igen gondolnak arra, hogy a gyógyszerek csak ideie-óráig tárolhatók, szavatossági idejük is lejár. Ilv módon a házipatikák felújításánál nagy érték megy veszendőbe. — Az utóbbi időben előfordul, hogy a gyógyszerész a szabadon vásárolható készítményekből sem adja meg a kért mennyiséget. Vajon ez azt jelenti, hogy ezekből is kevesebbet szállítanak a gyárak? — A korlátozás nem függ össze a hiánvcikkekkel. Rendeletek szabálvozzák a gyógyszervásárlást. Ezek szerint egy alkalommal csak annyit szabad kiadni, amennyi átlagos foavasztás mellett 8—10 napra eleaendő. Tudiuk, hogy ezt a rendeletet sokan kiiátsszák. Pedig ha meqgondoltabban, nagyobb felelősséggel vásárolnának. talán kevesebb gondunk lenne a hiánygyógyszerekkel. Árokszállási Éva HÉTVÉGE 3.
