Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-20 / 319. szám

2 Dunántúlt napló 1980. november 20., csütörtök Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az El­nöki Tanács elnöke szerdán Budapesten a X. kerületbe, Kőbá­nyára látogatott. Az Elnöki Tanács elnöke többek között meg- nézte a magyar—szovjet barátsági parkot, az újhegyi lakóte­lepet, majd a Kőbányai Sörgyárban munkahelyi látogatások után szocialista brigádvezetőkkel, párt-, szakszervezeti és KlSZ-aktivis- tákkal beszélgetett. Gyenes András megbeszélései osztrák állami és pártvezetőkkel Gyenes Andrást, aki Heinz Fisdiernek, az Osztrák Szocia­lista Pórt parlamenti csoportja vezetőjének, az OSZP alelnö- kének meghívására tartózkodik Ausztriában, szerdán fogadta Bruno Kreisky osztrák szövet­ségi kancellár. Az országgyűlés külügyi bi­zottságának elnöke, MSZMP Központi Bizottsága titkára talál­kozott a parlamenti pártok cso­portvezetőivel, Rudolf Thalham- merral, a nemzeti tanács alel- nökével és Willibald Pahr kül­ügyminiszterrel. Az OSZP szék­házában felkereste Fritz Marscht, a pórt központi titká­rát. Az osztrák vezetőkkel folyta­tott megbeszélésein Gyenes András véleménycserét folyta­tott a nemzetközi helyzetről, kü­lönös tekintettel az európai enyhülés, a biztonság és a le­szerelés időszerű kérdéseire, valamint a magyar—osztrák kapcsolatok fejlődésére. A megbeszéléseken részt vett Horn Gyula, a Központi Bizott­ság külügyi osztályának helyet-» tes vezetője és Randé Jenő bé­csi magyar nagykövet. Wolfgang Rauch fuss Budapesten Szerdór» NDK-küldöttség ér­kezett Budapestre a magyair- NDK gazdasági és műszaki-tu­dományos együttműködési bi­zottság 19. ülésszakára. A de­legációt Wolfgarig Rauchfuss, a Német Demokratikus Köztár­saság Minisztertanácsának el­nökhelyettese, az együttműkö­dési bizottság NDK-tagozatá- nak elnöke vezeti. A vendége­ket a Ferihegyi repülőtéren Marjai József miniszterelnök­helyettes, a bizottság magyar társelnöke fogadta, jelen volt Szalai Béla, hazánk berlini és Rudolf Rossmeisl, az NDK bu­dapesti nagykövete. Csehszlovák-kambodzsai megállapodások A Kambodzsa Megmentésé­nek Nemzeti Egységfrontja és a Népi Forradalmi Tanács Heng Samnin elnök vezette kül­döttsége szerdán Prágában befejezte hivatalos megbeszé­léseit a csehszlovák tárgyaló küldöttséggel, amelynek élén Lubomir Strougal miniszterelnök állt. Mindkét vezető megállapítot­ta, hogy a tárgyalások, ame­lyeken meghatározták a kam­bodzsai—csehszlovák kapcso­latok fejlesztésének fő felada­tait és módjait, eredményesek voltak. Hangoztatták: a meg­beszéléseket minden megvita­tott kérdésben a nézetek azo­nossága jellemezte, és kifejez­ték meggyőződésüket, hogy a kambodzsai küldöttség Cseh­szlovákiában tett hivatalos ba­ráti látogatása ösztönzést fog adni a két ország együttműkö­désének elmélyítéséhez. A tárgyalások végeztével a két fél képviselői államközi megállapodásokat írtak alá a kulturális és a tudományos együttműködésről, az árucsere­forgalomról, valamint a szolgá­lati utazások vízumkényszerének megszüntetéséről. Szerbiai napló (2.1 Hányszor leírjuk a közhelyet: ezerarcú város? Belgrád eseté­ben újra ez a jelző kisérti az úti jegyzet készítőjét. Hol is já­runk voltaképpen? A Szerb Szocialista Köztársaság, a sző. vetségi Jugoszlávia, az el nem kötelezettek fővárosában. Mind­három jelzőre büszkék Belgrád lakói. Ugyanígy emlegetik azo­kat a napokat is, amikor ez év május 8-án majd az egész világ képviseltette magát városuk­ban, hogy lerója a végső tisz­tességet Tito elnök ravatala előtt. 7000 éves Belgrád története. A kelta, majd a római Singidu. num, később Álba Graeca né­ven Bizánc előretolt erőssége, a XIII. századtól Nándorfehér­vár néven többször birtokolják a magyar királyok. A IX. szá­zadban jelenik meg mai neve: Beograd-fehérvár. A délről fe­nyegető török elől idehúzódva, az 1389. évj rigómezei csata- vesztés után lesz először a szerbek fővárosa. 1521-ben fog­lalja el a török négyszázötven évre, és nevezi gőggel Dar-el- Dzsihadnak, a „szent háború küszöbének", hiszen itt gyűjti az erőt II. Szulejmán, hogy to­vább nyomulhasson európai hó. dító útjára ... Következő áldo­zata Magyarország, melynek sorsa öt évvel Belgrád eleste után pecsételődik meg a mo­hácsi csatábon. A város arculatán ott a jel, ott tükröződik a hajdani török város emléke a jellegzetes bal­káni épületeken, míg a század- forduló házai a szecessziós Bu­dapest képeit idézik. Európa végletei adnak itt találkozót egymásnak, s különös színeze­tet ad a városnak a Kelet itt maradt emléke. 32 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Magyar felszólalás az ENSZ-közgyűlés ülésszakán Az ENSZ-közgyűlés 35. ülés­szakának plenáris ülésén az úgynevezett afgánkérdés kop- csán kedden felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője. Hangsúlyozta, hogy a kérdés meavitatása az ENSZ-ben el­lentétes o világszervezet alap­okmányával. Magyarorszáq örömmel üd­vözölte az afganisztáni 1978 áprilisi fordulatot, a múlt év végén bekövetkezett változá­sokban pedig lehetőséaet lá­tott arra, hogy folytatódjék an 1978 áprilisi fordulat által meqkezdett folyamat. A magyar ENSZ-képviselő hangsúlyozta, hogy Magyaror­szág a térséaben jelentkező problémák politikai megoldá­sáért. mindenekelőtt az Afga­nisztán és szomszédai közötti kapcsolatok rendezéséért száll síkra Ezért üdvözli oz erre irá­nyuló ofqán javaslatokat és re­ményét fejezi ki, hogy a térség országai szuverenitásának és nemzeti függetlenségének köl­4- BUDAPEST: Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke búcsúlátogatá­son fogadta Siyanga Xavier Quicksett Shimabalet, a Zam­biai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapest­ről. 4- PRÁGA: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köztársasáai elnök szerdán fo­gadta Prágában Piotr Gyemi- csevet, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját, a Szovjetunió kulturális minisz­terét, aki hazájának a szovjet kultúra csehszlovákiai napjain részvevő küldöttségét vezeti. Szívélyes, elvtársi beszélgeté­sük során elégedetten szóltak arról, hogy a csehszlovák- szovjet kapcsolatok minden té­ren jól fejlődnek. 4- BELGRÁD: A szerbiai Vrnjacska-Banjan megkezdte tanácskozásait a KGST gépgyár, tási állandó bizottságának 4. ülésszakai. Az ötnapos tanács­kozáson magyar, bolgár cseh­szlovák. jugoszláv, kubai, len­gyel, NDK-beli, román és szov­jet küldöttség vesz részt. + LISSZABON: A december 7-i portugál elnökválasztáson induló Ramalho Eanes portugál államfő részletesen ismertette választási programját. Ebben el­kötelezte magát a portugál de­mokratikus rendszer és az al­kotmány megvédése mellett. Fellépett az olyan elképzelések ellen, hogy népszavazással vizs­gálják felül ■ az ország alaptör­vényét. csönös tiszteletben tartása alapján lehetőség nyílik a problémák rendezésére. Rácz Pál rámutatott, hogy a magyar kormánynak az afgán esemé­nyekkel kapcsolatos 1980. ja­nuári nyilatkozata semmit sem vesztett időszerűségéből. Ennek megfelelően hazánk igyekszik elősegíteni, hogy Afganisztán leküzdhesse az ellenséges külső beavatkozást és folytathassa az ország előtt álló égető gazda­sági és szociális feladatok vég­rehajtását. Ameddig nem szű­nik meg a külföldről irányított aknamunka — hangsúlyozta -, megalapozatlan lenne az afgán kormány kifejSzett kérésére az országban ideiglenesen tartóz­kodó szoviet csapatok kivonó- sát szorgalmazni. A tények azt mutatják — hangoztatta Rácz Pál —, hogy továbbra is kísérle­tek történnek a feszültséq fenn­tartására és olyan feltételek lét­rehozásának megakadályozásá­ra, omelvek lehetővé tennék a megfelelő politikai normalizá­lást a térségben. *•--------------------------------­+ HANOI: Egy hanoi össze­foglaló szerint az elmúlt na­pokban is voltak kínai provo­kációk Vietnam ellen. Kisebb létszámú kínai egységek beha­toltak vietnami területre, illetve tüzérséggel támadtak egyes határ menti körzeteket. A kí­nai behatolók lőtték a földe­ken dolgozókat, leromboltak házakat és megrongáltak gá­takat. Egy alkalommal a kinai tüzérség egy határ menti cu­korgyárat vett tűz aló. ♦ MOSZKVA: Szerdán dél­ben Moszkvából Frunzébe, a Kirgiz SZSZK fővárosába uta­zott Samora Machet. A Frelimo Párt elnöke, a Mozambiki Né­pi Köztársaság elnöke párt- és állami küldöttség élén hivata­los baráti látogatáson tartóz­kodik a Szovjetunióban. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikai képviselőház kedden — a republikánusok figyelmezteté­se ellenére - jóváhagyta az 1981. évi 631,7 milliárd dollá­ros költségvetést. Ezzel érzé­keny csapást mért Ronald Reagan gazdasági reformter­veire. A képviselőház egyben elutasította a republikánus el­lenzék próbálkozását, hogy ha­lasszák el a kormányváltásig a költségvetés elfogadását. Reagan azzal akarta kezdeni tevékenységét, hogy megnyir­bálja a költségvetés szociális előirányzatait, s esetleg máris megpróbálja növelni a kato­nai kiadásokat. ■4- BUDAPEST: Veress Péter külkereskedelmi miniszter szer­dán hazaérkezett Moszkvából, ahol részt vett a KGST külke­reskedelmi állandó bizottsága soron következő értekezletének megnyitásán. A főnix-város Negyvenszer rombolták porig Belgrádot az évszázadok során, négy háborút élt meg ebben a században, de főnixként éledt mindig újjó hamvaiból. Ide hullott az első világháború el­ső gránátja — az akkori szerb főváros a határon állt. Nyílt vá­ros Belgrád a második világhá­ború idején, és szörnyű bombá­zást él meg az ország hadüze­net nélküli megtámadásának ncpján, 1941. április 6-án. Pár hónappal később o németek megszállta főváros egy villájá­ban a JKP Központi Bizottsága határozatot hoz a fegyveres fel­kelés kirobbantásáról. Hatna­pos harc, háromezer jugoszláv és ezer szovjet harcos élete árán szabadul fel Belgrád 1944. október 20-án, s zárul a véráldozatok sora. Másfél millió jugoszláv állam­polgár vesztette életét a máso. dik világháborúban, az ország lakóinak 10 százaléko. Nem is­merek jugoszláv családot, aki­nek ne volna halottja az elmúlt háborúból. Ezért lehet szimbó­lum és zarándokhely a Belgrád melletti Avalón, az ismeretlen katona sírja. Mestrovic műve a magaslaton emelt feketemár- vány-szentély és a márványba faragott nyolc nőalak az ország különböző tájainak viseletében. Beszélik, a dalmát nőalakot anyjáról mintázta Mestrovic. Áll egy kereszt is az Avalán. Különös emlékmű. Az osztrák katona állította a szerbnek, el­lenfél az ellenfélnek az első vi­lágháború után ... S még any- nyit: az Avalán nincs díszőrség az ismeretlen katona sírja fe­lett. A nyolc kariatida az őrző­je a sírnak. (Folytatjuk) Gállos Orsolya A Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsa „A Munka Hőse” címmel tüntette ki 80. születésnapján Anno Segherst. Kurt Hager, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára szerdán ad­ta át a kitüntetést az NDK író­szövetsége nemzetközi Lenin- békedíjas és többszörös nem­zeti díjas díszelnökének. Romesh Chandra, a Béke-vi- lágtanács elnöke a béke, a hu­manizmus és a társadalmi ha­ladás fáradhatatlan harcosa.----------------------------------------------* ­4- BUDAPEST: Szerdán Pozs- gay Imre művelődési miniszter vezetésével — Kalevi Kivistö finn közoktatási miniszter meghí­vására — magyar kulturális de­legáció utazott Finnországba. A küldöttség részt vesz a Ma­gyar-Finn Baráti Társaság megalakulásának 30. évfordu­lóján rendezendő ünnepsége­ken és a magyar nagykövetség mellett működő tudományos, kulturális központ megnyitá­sán. 4- TOKIÓ: Japán külügyi for­rások megerősítették, hogy a szigetországi kormány megvál­toztatja a Szovjetunióval szem. ben alkalmazott gazdasági megszorítások politikáját. Az er­ről szóló hírt szerdán közölte első oldalán a Nihon Keizai Simbun, a japán üzleti érde­keltségek befolyásos lapja. A szankciók enyhítésének indoka­ként a külügyi tényezők, min­denekelőtt a Carter-kormány. zat nyomására életbe lépett in­tézkedések kudarcát, hatásta­lanságát hozták fel. 4- PEKING: Minden előkészü­let megtörtént Pekingben a „tí­zek perének" megkezdéséhez. Kínai illetékesek a 20 000 sza­vas vádirat részleteinek adagolt nyilvánosságra hozásával ügye­sen felcsigázták a nemzetközi érdeklődést, sőt azt is bejelen-. tették, hogy ellentétben a ko­rábban elhatározott titkolózás­sal, a per erre alkalmasnak ítélt részleteit mesterséges hold segítségével a külvilág felé is sugározza majd a kínai közpon­ti televízió. 4- SANTIAGO: A chilei rend. őrség, a hadsereg és a titkos- szolgálat széles körű közös raz­ziája során mintegy 300 embert tartóztattak le kedden Santia- góban - jelentették félhivata­los források a chilei fővárosból. A hatóságok nem adtak ma­gyarázatot az akcióra. Megfi­gyelők szerint a razzia célja a népi ellenállás milíciája elne­vezésű szervezet tagjainak le­tartóztatása volt. Ez a szervezet vállalta magára egy magas- feszültségű vezeték ellen a múlt héten végrehajtott merénylet el­követését. A merénylet SantTa- góban és Valparasióban jelen­tős áramkiesést okozott. 4- HANOI: A Vietnami Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség KB első titkára szer­dán fogadta a KISZ Hanoiba érkezett küldöttségét, amelyet Varga László KB-titkár vezet. A delegáció részt vesz az ifjú­sági szövetség csütörtökön kez­dődő háromnapos kongresszu­sán. 4- BUDAPEST: Trethon Fe­renc munkaügyi miniszter kül­döttség élén szerdán hivatalos látogatásra utazott Jugoszlá­viába, Szvetozár Pepovszki, a szövetségi munkaügyi, egész­ségügyi és szociálpolitikai bi­zottság elnökének meghívásá­ra. 4- MOSZKVA: Dmitrij Usztyi- * nov marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere a rakéta­csapatok és a tüzérség napja alkalmából napiparancsot adott ki. Ebben hangsúlyozta, hogy a kiéleződött nemzetközi helyzetben az SZKP és a szov­jet állam kitart következetes és szilárd békepolitikája mellett, és mindent megtesz a szovjet emberek békés alkotó munká­jának biztosítása érdekében. ként köszöntötte 80. születés­napján a XX. század német nyelvű prózairodalmának ki­emelkedő alakját. Az NDK Művészeti Akadé­miája és írószövetsége szerdán díszünnepséget rendezett a ber­lini Deutsches Theaterben a ju­biláló Seghers tiszteletére. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége az Októ­beri Forradalom Érdemrenddel tüntette ki a 80 éves Anna Segherst. 4- LISSZABON: A múlt pén­teki bissau-guineai hatalomát­vétel nyomán megalakult for­radalmi tanácsnak kilenc tagja van, valamennyien helyi fekete politikusok — jelentette a spa­nyol hírügynökség lisszaboni forrásokra hivatkozva. Luis Cab­ral államfő megbuktatásával eltáv olitották a vezetésből mindazokat, akik az országhoz igen szoros szálakkal kötődő zöldioki-szigetekről származtak (többnyire mulattokról van szó). Hivatalos bissaui közle­mény szerint a legfelsőbb po­litikai testületnek tekintett lor- rodalmi tanács elnöke Joao Bernardo Vieira eddigi minisz­terelnök, a múlt heti hatalom- átvétel vezetője. 4- MOSZKVA: Szerdán meg. kezdődött az OSZSZSZK Legfel­sőbb Tanácsának ülésszaka. A megnyitó ülésen részt vett Leo- nyid Brezsnyev, valamint több •más pórt. és állami vezető. A Szovjetunió legnagyobb köztár­saságának küldöttei az 1981-es terv és költségvetés tervezetét, az idei terv teljesítésének me­netét, az 1979-es költségvetés végrehajtását, valamint a taná­csokról és az autonóm körze­tekről szóló törvényjavaslatokat vitatják meg. LAPZÁRTA Az MSZMP KB meghívására szerdán Budapestre érkezett Hans Jürgen Wischnewski, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökhelyettese. Kísére­tében van Hans Eberhard Din­gels, az SPD külügyi osztályá­nak vezetője. A vendékeket a Ferihegyi repülőtéren Berecz Já­nos, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. * A madridi találkozó szerdán zárt ülésen folytatta munkáját Az általános vitában felszólalt Petrán János nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője. Egyes nyugati államok képviselőinek felszólalásaira utalva hangoz­tatta, hogy a találkozó akkor folytathat jó és eredményes munkát ha minden résztvevő kerüli az ellentétek élezését, a terméketlen vitát, és arra össz­pontosítja figyelmét, hogy elő­relépjünk a záróokmány aján­lásainak végrehajtásában. * December 17-e és 20-a között tartja második kongresszusát a Kubai Kommunista Párt. * A SALT—II. ratifikálását és a SALT—III. megkezdését sür­gette szerdán Bettino Craxi szo­cialista és Pietro Longo szo­ciáldemokrata főtitkár. Mindkét olasz pártvezető a Szocialista Internacionálé madridi kongresz- szusáról hazatérve nyilatkozott, közös sajtóértekezleten a római külföldi tudósítók székházóban. * Az Ammanban ülésező arab külügyminiszteri bizottság szer­dán befejezte tanácskozásait, anélkül, hogy sikerült volna megoldást találnia az arab csúcsértekezlet megtartása, il­letve elhalasztása ügyében. Megfigyelők szerint az ellenté­tek forrása az iraki—iráni há­ború megítélése, ami két cso­portra osztja az arab országo­kat. Anna Seghers kitüntetése

Next

/
Thumbnails
Contents