Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-17 / 316. szám

NAGYVILÁGBAN Bissau-Guinea-i események Bissauban hivatalosan meg­erősítették, hogy a péntek esti hatalomátvétel során letartóz­tatták Luiz Cabral eddigi elnö­köt és családjával együtt egy szigeten tartják fogva — kö­zölte a Zöld-foki rádió. A Bis- sau-Guineával eddig szoros kapcsolatban álló Zöld-foki Köztársaság adója szerint Bis­sauban Saude Maria külügymi­niszter — aki feltehetően meg­tartotta tisztségét — a diplo­máciai képviseletek vezetői előtt kijelentette: Luis Cabralt katonai kíséretben szállítják vissza Bissauba. A hatalomra jutott „forradalmi tanács" ga­rantálja biztonságát és meg­engedi, hogy egy általa kivá­lasztott diplomata is elkísérje. A Zöld-foki rádió jelentette azt is, hogy Bissauban nyuga­lom van, az utcákon azonban katonai járőrök cirkálnak. A bissau-guineai fővárosban tel­jes kijárási tilalom van érvény­ben. A hiánygs jelentések alap­ján úgy tűnik, hogy a puccs lényegében vértelen volt, bár a megbuktatott kormány gaz­daságfejlesztési és tervezési miniszterét megsebesítették. Mint Stockholmban bejelentet­ték, a miniszter svédországi bis- saui nagykövetségére menekült. Állapota nem súlyos. A Zöld-foki-szigeteken kedve­zőtlenül fogadták a péntek es­ti bissau-guineai hatalomátvé­tel hírét. Bissau-Guinea és a Zöld-foki Köztársaság egyaránt portugál gyarmat volt. Hírügynökségi jelentések sze­rint Bissau-Guinea fővárosában a hadsereg katonái járőröznek. A pénteken este hatalomra ju­tott új vezetést támogató fegy­veres erők ellenőrzésük alatt tartják a Szenegál és (Conak­ry-) Guinea között fekvő or­szág valamennyi kulcsfontossá­gú katonai létesítményét. Portugál rádiójelentések ar­ról adnak hírt, hogy az új ve­zetők hajtóvadászatot indítottak a megbuktatott elnök több száz menekülő munkatársa után. Az eddig letartóztatottak ellen az a vád, hogy „korruptak voltak és nemzetellenesek”. Bissauban kijárási tilalmat rendeltek el. A külfölddel megszakadt a te­lex- és telefonkapcsolat. + ATHÉN: Georgiosz Mav- rosz tekintélyes polgári politi­kus, volt görög külügyminisz­ter bejelentette, hogy Cent­rumpárt néven ismét pártot alakít. Nyilatkozatában a 71 éves Mavrosz hangoztatta: „Pártja egyesítené az ország centrista erőit, s szavatolná a rendezett és kiegyensúlyozott görög belpolitikát." Hozzáfűz­te, hogy pártja az „állami in­tézmények újjászervezését, a bürokrácia csökkentését, a pénzügyi irányítás hatékonnyá tételét, valamint egy való­ban következetes kül- és vé­delmi politikát" kíván szorgal­mazni. ♦ Biandt­nyilatkozat „A szovjet—nyugatnémet kap­csolatoknak az elmúlt évtized­ben történt alakulása igazolta, hogy lehetséges kedvező ered­ményeket elérni, ha a felelős személyiségek képesek reálisan megközelítem a kérdéseket és kompromisszumra tudnak jutni" — jelentette ki Willy Brandt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke a Pravda vasárnapi számában megjelent interjújá­ban. „Országaink jövőbeni kap­csolatai — folytatta Brandt — elsőrendű fontosságúak az eny. hülés egésze szempontjából. Ezért úgy vélem, mindkét félnek maximális erőfeszítéseket kell tennie, hogy fenntartsuk a már meglévő kapcsolatokat és úja­kat építsünk ki minden terüle­ten, ahol lehetséges.” A szociáldemokrata politikus a továbbiakban síkraszállt egy összeurópai leszerelési értekez­let összehívásáért. Erőmű a Titán Titán, a Saturnus legnagyobb holdja erőműként viselkedik, és rádiójeleket sugároz — közölték szombaton a kaliforniai Pasade­na ban a Voyager-programot irá­nyító amerikai tudósok. A Voyager—1 amerikai űrszon­da segítségével mególlapito.ták, hogy a Titán ionoszférájának (légköre felső rétegének) és a Saturnus mágneses mezőjének kölcsönhatása következtében 6000 voltos elektromos áram keletke­zik. Az áram teljesítménye elér­heti a 20 millió wattot is. A rádiósugárzás meglepetést keltett tudományos körökben. A Földhöz, a Jupiterhez és a Sa- turnushoz hasonló bolygók mág­neses mezőik következtében tud­nak rádióhullámokat kisugároz­ni, a Titánnak azonban nincsen mágneses mezője. A pasadénai tudósok szerint egy teljesen új­fajta rádióforrásról van szó. + MADRID: Vasárnap véget ért a Szocialista Internacionálé háború utáni XV. kongresszusa. Zárszót Willy Brandt, a Szocia­lista Internacionálé elnöke mon­dott. A kongresszus a három és lél napos vita anyagát összege­ző határozatot fogadott el. A Szocialista Internacionálé kö­vetkező kongresszusát - Brandt bejelentése szerint — 7983 már­ciusában tartják, helyszínéről azonban még nem döntöttek. + LISSZABON: Antonio Ma- cedót nevezték ki ideiglenesen a Portugál Szocialista Párt el­nökévé. A döntés a párt igaz­gató tanácsának vasárnapra virradó ülésén született meg. Az eddigi elnök, Mario Soarez „átmenetileg" lemondott tiszt­ségéről, mivel a párt országos bizottsága és országos titkár­sága támogatásáról biztosítot­ta Eanes jelenlegi köztársasá­gi elnököt a decemberi elnök- választásra. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy méter-lakástextil osztályunk december 1 -tői december 6-ig LELTÁROZ. Felsökonfekció osztályunk december 22-től 31-ig leltároz. A LELTÁROZÁS IDEJE ALATT AZ ARUKIADAS SZÜNETEL. Megrendeléseket — leltár utáni kiszállításra — telefonon és Írásban felveszünk. TRITEX KERESKEDELMI VALLALAT PÉCSI RAKTARHAZA Olof Palme közvetítésre készül Olof Palme, a Svéd Szociál­demokrata Munkáspárt elnöke Waldheim ENSZ-főtitkár megbí­zottakén! szombaton a világ- szervezet székhelyén megbeszé­léseket folytatott az iráni és az iraki ENSZ-képviselőkkel. Mint ismeretes, a két ország hábo- ------------------v ---------------­V ilágszépe II. Jóval a kitűzött kétnapos ha­ladék lejárta előtt vállalta a megkoronáztatást a világ új szépségkirálynője, a Guam-szi- geti Kimberly Santos. A 19 éves lány — mint már jelentettük — a második helyen végzett a lon­doni világversenyen, de a győz­tes 17 óra „uralkodás” után le­mondott. Az új királynő meg­értőén szólt elődje visszavonu­lásáról, és szombat este már azt is közölte, hogy a címmel járó 48 ezer dollárt és a ké­sőbb aláirondó hirdetési szer­ződésekből befolyt összegeket földvásárlásba óhajtja befek­tetni. rús konfliktusának megoldásá­ért folyó diplomáciai erőfeszíté­sek keretében Palme kedden Teheránba, majd még a héten Bagdadba utazik, hogy tanács­adók kíséretében a helyszínen tárja fel a rendezés lehetősé­geit. A svéd politikus utazását il­letően óvott mindenfajta túl­zott reménykedéstől. Iránban Baniszadr államfő szombaton katonatisztek előtt kijelentette, hogy megítélése sze­rint javult a hadsereg belső helyzete, s hozzátette, hogy „túljutottak a kritikus napokon". Iraki alakulatok és harcko­csik tüzérségi támogatással va­sárnap bevonultak Susanguerp iráni városba — jelentette be a teheráni rádió. Susanguerp mintegy 30 kilométerre fekszik az iraki—iráni határtól, 65 ki­lométerrel észak-nyugatra Ah- waz khuzisztáni tartományi szék­helytől. Bagdadi diplomáciai forrá­sok Malmierca kubai külügymi­niszter szombati — Szaddam Husszein államfővel és Tarik Aziz miniszterelnök-helyettessel folytatott — megbeszélései után úgy vélekednek, hogy az iraki fél nem mutat készséget a kompromisszumra Iránnal. Malmierca korábbi teheráni megbeszélései alatt a kubai po­litikussal közölték, hogy Irán az iraki álláspont „bizonyos tisztá­zását" igényli. Ezt megfigyelők az iráni részről tapasztalható kompromisszumos készség jele­ként értékelik. ♦ ♦ NEW YORK: Újabb gyil­kosságokról érkeznek jelenté­sek Salvadorból. Szombaton és vasárnap a különböző félkato­nai bandák és a hadsereg tag­jai 30 polgári lakost öltek meg. San Salvador külvárosában öt, brutális kínzás nyomait viselő holttestet találtak, míg Soya- pango térségében hat fiatal­ember holttestére akadtak. Újabb részletek a tízek elleni vádiratból Kínában vasárnap újabb részleteket hoztak nyilvánosság­ra abból a vádiratból, amelyet a kínai legfelsőbb népi ügyész­ség égisze alatt működő külön­leges ügyészség készített a „Un Piao és Csiang Csing el­lenforradalmi klikk” perének tíz fővádlottja ellem. A vádirat most nyilvánosságra hozott részletei szerint 1976 decemberében több mint 84 000 ember ellen indítottak hamis vádakon ala­puló eljárást Hupej tartomány­ban, s közülük háromezret meg­gyilkoltak. A Jünnan tartományi pártbizottság titkára ellen ko­holt ügy kapcsán több mint 14 000 ember vesztette életét. Belső Mongóliában több mint 346 000 ember ellen indítottak eljárást, s ennek során 16 220 kádert és egyszerű állampol­gárt gyilkoltak meg. Nem volt mentes a radikáli­sok megtorlásától a kínai had­sereg sem, amelyben több mint 80 000 tiszt és katona ellen emeltek hamis vádat, s közü­lük több mint 1100-at halálra kínoztak. A szélsőjobboldali ter­ror rengeteg áldozatot szedett nemcsak a kommunista párt, hanem az állami szervek, és a tömegszervezetek, az értelmi­ség, az írók és a művészek kö­rében is — mutat rá a vádirat vasárnap nyilvánosságra hozott része. A Pécsi Bútorgyár kedvező ajánlata a lakosság részéres Nagy választékban kényelmes kivitelű, nagy ágyneműtartós, könnyen kezelhető, tetszetős egy- és kétszemélyes heverőinket ajánljuk, melyek tetszés szerinti szövetbevonattal kiválaszthatók Pécs, Lotz Károly u, 2. sz. alatti üzemünkben. Szekrénysorainkat, szekrényelemeinket világos és tölgyfurnérozással, mattlakkos kivitelben ajánljuk. Kiválaszthatók: Pécs, Somogyi Béla u, 6. sz. alatti üzemünkben. Termékeink mintadarabjai megtekinthetők: Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. alatti mintotermünkben. Nyitvatartási idő: 7—16 óráig. Azonnali ügyintézés, OTP-re is. Pécs területére és 10 km-es körzetébe díjtalan házhoz szállítás. BRATISLAVA Pozsonyi képeslap Ü városi hóhér lakott itt egykor, a Bástya utcá­ban. Ma a látogató az ódon sikátort egy rövid séta kiindulópontjául választhatja. A pozsonyi óváros szívében vagyunk — illetve jár­tam kollégámmal az elmúlt hé­ten —, a múlt és a jelen meg­hitt együttélésének centrumá­ban. Közel 6 órás vonatozásnyi- ra Pécstől, a volt Erzsébet egye­tem közelében, melyet a hú­szas évek közepén-végén éppen Pécs kapott meg ... de ne ka­landozzunk e| ennyire, hiszen ha a szlovák főváros magyar vonatkozásait próbálná az em­ber felsorolni, útikönyv írására vállalkozna. Szóval; elég drágán mérik az óbort a Bástya utcai borozó­ban — hat korona egy deci jó­féle burgundi —, ezért inkább a sokféle és kiváló sört vá­lasztjuk kísérőül. A magyor tu­ristákat amúgy is barátként fo. gadják, s az elmúlt hét itteni legjelentősebb magyar esemé­nye mellett — Kádár Jánost fo­gadta Gustáv Husák — meg­annyi friss, magyaros kép kö­szönti. A CSEMADOK épp a hé­ten rendezett Bethlen emlék­estet, szombaton Balczó And­rással beszélgethettek a hely­beliek a Küldetés című film ve­títése után, s a központi torony- ház tetejéről is a Videoton és az Orion cégek neon reklám ja villog esténként a hazafelé sie­tő pozsonyi polgár szemébe. Az ünnepekre készülő szlovák főváros bevásárlószatyros for. gatagában a szintén jó vételre számító turistát eleinte meg­hökkenti a kép: hosszú sorok az üzletek, boltok előtt, de az­tán rájön, mindez csalóka kép. Ugyanis az üzletek kapuján be­lül levegős a tér: egyenként engedik ai vevőt a pultok közé. így próbálják megszűrni a bol­ton belüli tumultust, kabát- gombszaggatást, lökdösődést... Az árok már a mi áraink, pro és kontra, s csupán választék- bővítést jelenthet az útlevéllel ideérkező számárai az a néhány holmi, omit majd otthon, aján­dék qyanánt kipakol. Az évente idelátogató számára kellemes meglepetés viszont: a divat lassan itt is divat lesz, a koráb­bi ormótlan — illendőbben spor­tosnak nevezett — női lábbeliket felváltotta a spanyolos fazon, a kabátakat-felöltőket az olaszos, jugós szabás. Természetesen a jóféle téli topogók — és főleg gyermeklábbelik — még ma is igen keresettek a magyar turis­ták által, s magunk is megfo­galmaztuk a Prior áruház eme­leteit járva: télre készülve a cseh és a szlovák könnyűipar termékeivel lehetne hazai vá­lasztékunkat hathatósan bővi- teni. Szállást könnyen szerzünk: a Csedok utozási irodában pilla­natok alatt olcsó vendégszobát kapunk: 65 korona így fűtést és melegvizet is beleértve egy éj­szakára — a belvárosban. Szál­lodába ezen a héten amúgy se mehettünk, hiszen a szovjet kultúra hete, s megannyi tudo­mányos konferencia lévén, ide­genforgalmi pezsgést és szállo­dahiányt regisztráltak. Meglát­szott ez a vendéglők forgalmán is, bár rövidebb-hosszabb vára­kozás után a számunkra meg­lepetésszerűen olcsó ebédet asztalunkra tette a pincér. Az itt is nemzeti ételnek számitó bores — jól fűszerezett, hússal tömött káposztaleves — 5 koro­na, s a legdrágább főétel sem ütötte meg a 15 koronát. A ná­lunk is ismert razsnyicsa 9 ko­rona, a bécsi szelet 11 korona — körettel, savanyúsággoi együtt másodosztályon. A po­hár sör — ami fél litert jelent — 2,30 — szinte osztályba sorolás­tól függetlenül. Valahogy az volt az ember érzése, hogy itt nem az .árakkal próbálják meg­szűrni a tisztelt nagyérdeműt. Elég, ha kiírják a falra — és szinte mindenütt kint van a fa­lon —: Dohányozni tilos!, ami dohányos társadalmunkban eléggé felpörgeti a vendég­rotációt. Épül-szépül Pozsony, szemlá­tomást nagy pénzeket invesztál­nak a jövő érdekében. Aki vo­naton érkezik, s próbál gya­log bemenni a centrumba, meg is hökken egy pillanatra: az út mentén hadiállapotoknak be- illő munkálatok. Jó néhány év kényelmét kell a helybelieknek feláldozniuk, de a városépítés eay-eqy deszkeoalánkok fölé nőtt épülete jelzi, nem hiába. Az új épületek közül is kitűnik az a csúcsára állított piramis­épület — több emelet áll alig néhány négyzetméteres alapon — amely állítólag szálloda lesz. (Bár erre nem mernék meges­küdni.) Mindenesetre az cvatót követően biztosan felkerül a pozsonyi képeslapokra, mint ahoay felkerült az 1972 augusz­tusában avatott új Duna-híd is, amely műszakilaa a világ egyik legérdekesebb hídja. Búcsúzzunk ^Pozsonytól illően, a Bástyo utca környékéről, a Mihály kapu íve alatt átbújva, az 1-es számot viselő épület mellől, ahol a múlt században a reformorszáqgyűlések zajlot­tak, ahol Deák, Kossuth, Köl­csey, Széchenyi jegyzetelt, ér­velt, vitatkozott... A pozsonyi diéta mellett természetesen az úiságiró azt se feledje, hogy ebben a városban alapította 1780-ban Ráth Mátyás az első magyar hírlapot, a Magyar Hír­mondót. Éppen kétszáz eszten­deje. Kozma Ferenc + ÚJ-DELHI: Nelson Man­dela dél-afrikai politikusnak ítélték oda a Nehru-díjat. Man­delát a fajgyűlölő rezsim 16 év­vel ezelőtt életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélte, s mindmá­ig börtönben tartja.-f BANGKOK: Harmincnyolc­ra emelkedett a vasárnap haj­nali bangkoki robbanás halá­los áldozatainak száma, a se­besülteké meghaladja a há­romszázötvenet. Az első jelenté­sek egy katonai raktár levegő­be repülését adták hirül, de utóbb kiderült, hogy egy lőszer- gyártó üzemben következett be a detonáció. ♦ JERUZSÁLEM: Vasárnap Jeruzsálemben a kormányfői hivatal előtt több ezer munkás tüntetett az izraeli vezetés gaz­daság- és szociális politikája ellen. Az ország legkülönbö­zőbb vidékeiről jött szervezett dolgozók követelték a kormány lemondását, és elégedetlensé­güknek adtak hangot a növek­vő infláció miatt. Októberben 11 százalékos volt az infláló­dás, és a létfenntartási költsé­gek ugrásszerűen emelkedtek. Hétfői Q Iran-Irak

Next

/
Thumbnails
Contents