Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)
1980-10-27 / 296. szám
PMSC: Soha rosszabb hét percet A Kaposvári Rákóczi elégedett, az Újpesti Dózsa és Mészöly nem Csonka fordulót (az FTC— Honvéd rangadó vasárnapra maradt) rendeztek szombaton a labdarúgó NB l-ben. A hazai pálya előnyét élvező csapatok taroltak, egyetlen vendéggyőzelem sem született. Továbbra is gyengélkedik az MTK-VM és a Dunaújváros, simán, két góllal nyert a Békéscsaba és a Videoton, jóval nehezebben a Vasas. Az egyetlen kisebbfajta meglepetés: a Nyíregyháza otthon nem bírt a Volánnal. Már-már létkérdés volt a PMSC számára, hogy legyőzze a rutinos Tatabányát. A két csapat találkozójának első félidejében nem úgy tűnt, hogy ezt átérzik a piros-fekete játékosok, vajmi keveset mutattak. A bányászgárda taktikusan lefékezte a pécsi rohamokat, s Kovács és Csapó vezérletével ellentámadásokkal próbálkozott, amiket azonban a pécsi védelem Bodnárral az élen (a kapus mindvégig kiválóan helyettesítette Katzirzot) vitézül vert vissza. A második 45 percre megemberelte magát a PMSC, igaz, ekkor már a tatabányaiak védelme sem tündökölt. A vendégek hét perc alatt 3 gólt kaptak és ezzel el is dőlt minden. Mivel nem találták meg o Lutz beállításával felgyorsult PMSC-középpályás sor játéka elleni orvosságot, egyszeriben kapkodni kezdtek, úgyhogy edzőjüknek, dr. Lakat Károlynak nem maradt más választása, a fél hátsó alakzatot lecserélte. A Tatabánya dicséretére legyen mondva: 0:3 után is igye. kezett de mintha a bányászfutballisták sem hitték volna1, hogy akár egy széoítő gól erejéig szombaton Úimecsekalján valamit kereshetnek. A 13. (remélhetően nem babonásak a pécsi labdarúgók) fordulóban a' Hungária körúton vendégeskedik a PMSC. Az MTK-VM fiaskót fiaskóra halmoz, emiatt a fővárosban sem esélytelen a most némiképp szerencsés győzelmet aratott piros-fekete együttes. Hogy szokták mondani? Evés közben jön meg az étvágy... ♦ Kaposvárott szombaton a mérkőzés kezdete előtt aligha akadt hazai szurkoló vagy ve------------ * ------------F erencváros- Bp. Honvéd 4:2 (2:1) üllői út, 28 000 néző. V.: Palotai. Góllövők: Nyilasi (3), Pogány (11-esből), ill. Judik (öngól), Kozma. Ferencváros: Kakas — Jancsika, Judik, Rab, Takács — Ebedli, Nyilasi, Pogány — Pusztai (Szepesi, a 72. percben), Szokolai (Szabó, a 63. percben), Murai; Bp. Honvéd: Gujdár — Csorba, Kocsis, Ga- raba, Varga — Dajka, Nagy (Gyimesi, az 58. percben), Lukács (Kuti, a 35. percben) — Bodonyi, Esterházy, Kozma. Majdnem zsúfolt ház előtt rendezték meg az üllői úton a rangadót, amély jó szórakozást nyújtott a szépszámú közönségnek. A ferencvárosiak végig frissebbek voltak, a Honvéd játékosai sokat bizonytalankod. tak. Miután másodszor is egyenlített a bajnok, a zöldfehérekben még volt erő az újí. fáshoz. Jók: Nyilasi (a mezőny legjobbja), Pogány, Takács, Judik, ill. Kocsis, Kozma. AZ NB 1. Állasa 1. Ferencváros 12 7 3 2 29-13 17 2. Vasas 12 7 3 2 26-14 17 3. Videoton 12 7 2 3 23-16 16 4. Nyíregyháza 12 6 4 2 12- 6 16 5. Bp. Honvéd 11 6 2 3 22-14 14 6. Békéscsaba 12 6 2 4 17-16 14 7. Ü. Dózsa 12 4 5 3 21-19 13 8. Volán 12 4 4 4 18-21 12 9. Pécsi MSC 12 4 4 4 15-18 12 10. Tatabánya 12 3 5 4 14-12 11 11. ZTE ,2 4 3 5 19-24 11 12. Csepel 12 4 2 6 16-14 10 13. Rába ETO 12 3 4 5 13-15 10 14. Diósgyőr 12 3 4 5 11-17 10 15. Debrecen 12 4 1 7 12-18 9 16. Kaposvár 12 3 3 6 14-22 9 17. MTK-VM 12 1 5 6 10-20 7 18. Dunaújváros 11 2 2 7 15-28 6 zető, aki a Dózsa ellen akárcsak egy pont megszerzését is elképzelhetőnek tartotta. Hiába, az eddigi Dózsa—Rákóczi összecsapásokban mindenkor az újpesti csapat nyert. Még ennél is nyomasztóbban hatott a dózsások múlt heti elsöprő győzelme az üllői úton a Fradi ellen. A lelkes 10 000 szurkoló között Mészöly Kálmánnak nem sikerült inkognitóját megőrizni. A szövetségi kapitány — mint mondotta - a Kovács l.-Kardos hátvéd kettős játékára volt leginkább kíváncsi. A találkozón a hazai szurkolók arcán simultak ki a redők. Különösen akkor, amikor a Rákóczi hosszú időn át nemcsak „kibekkelte" az újpesti rohamokat, hanem az 54. percben gólt ért el. Ekkor már érződött a kaposvári pályán, hogy a végén a hazai szurkolók elégedettebbek lesznek, mint az újpesti vezetők, no meg a kapiMár négyen vannak. Salamon Görögországban, Bálint, Fazekas és Müller Belgiumban rúgja proficsapatokban a labdát, az MLSZ külön engedélyével. Közülük ezúttal a Vasas volt karmesterét, Müller Sándort kértük rövid telefonbeszélgetésre, számoljon be, miként megy a soruk, hogy megy a játék a két magyar „idegenlégiósnak" az Antwerpen együttesében. — Harminckét évesen hogy ízlik a profilutball? — Négy hónapja vagyunk kinn Fazekas Lacival. Nem mondom azt, hogy az átállás simán ment, viszont most már nincs különösebb gond. Igaz, a csapatnak nem megy valami fényesen, de ezért szerencsére nem minket hibáztatnak. Eddig megúsztuk sérülés nélkül, ami nagy szó, mert itt igencsak kapkodni kell a lábakat. Fazekasnak azért mindig van borogatni valója. — Milyen poszton kapnak játéklehetőséget? — „Kapa", azaz Fazekas rendszerint előretolt ékként szerepel (eddig az Antwerpen hat góljából kettőt lőtt), én középpályást játszom. Ugyan az Amerikából érkezett jugoszláv edző kezdetben jobbfedezetként próbált ki — mondván: jobban megértjük így egymást a jobb szélen kalandozó Fazekassal, ám aztán gondolt egyet és visz- szakerültem középre. Jobb is ez így nekem. — Csak a két magyar szerepel külföldiként a csapatban? tány, Mészöly Kálmán. Igaz ugyan, hogy Nagy László révén egyenlített a Dózsa, ámde kevesebb vihart kavart volna ez a gól, ha előtte nem lendül magasba a partjelző zászlaja, Nagy lesállását jelezve. Bártlai bíró azonban másként látta, mint ahogy a gólt követően is rendre többször hibázott. Végül is elégedetten távoztak a hazai szurkolók, akik előtt a Rákóczi váratlan pontszerzésével újra megcsillantotta a reményt . . H, L. — K. S.--------------* ---------------í gy láttam A PMSC—Tatabánya mérkőzésen a hazaiak teljesítményét Varga Béla, a PBTC egykori labdarúgója osztályozta: Bodnár (7) — Schulteisz (5), Róth (5), Pál (6), Brezniczky (7) — Dobány (4), Dárdai (6), Gallai (4), Lőrincz (6) — Kardos (5), Nagy (7). Cserék: Lutz (6), Baumann (—). rajtunk kívül van egy holland és egy zairei is. A néger fiút állítólag azért vették meg, mert nagyokat tud rúgni. Ezt azonban idáig nemigen bizonyította, úgyhogy jobbára a „fakóban” jut szóhoz. Mivel a bajnoki mérkőzésen egyszerre csak három külföldi léphet pályára, a holland gyerekkel mi kaptunk bizalmat. — Mi a különbség az idehaza megszokott és a belga futball közötti Legalábbis ahogy Müller Sándor látja? — Itt a pályán feleannyi gondolkodási időt enged az ellenfél, mint odahaza. Ha idejében nem szabadul meg valaki a labdától, már oda is „vágnak”. És akkor is ugyanolyan lendülettel jönnek, ha 3:0-ra vesztésre állnak, mintha 0:0 lenne. Ami az edzéseket illeti: hetente nyolcszor tréningezünk, időtartamban körülbelül ugyanannyit, mint otthon. Csakhogy a játékosok felfogása más, mindenki az edzéseken mutatottak- kal akar bekerülni a kezdőcsapatba, ezért hajt. — Idehaza csillagászati gázsit rebesgetnek ... — Hogy mennyiért hajtunk, azt nem árulom el. Egyébként szerződésbe is foglalták, s alá kellett írnunk, hogy a juttatásról senkinek sem mondhatunk egy árva szót sem. Csak annyit: mindenkinek más a pénze, nem lehet tudni, hogy mennyi. A meccspénz — győzelem esetén — tekintélyes summa. — Milyen nyelven érteti meg magát Müller és Fazekas a pályán a többiekkel? fi világ sportja 0 Zürich. Szombaton a késő éjszakai órákban fejeződtek be Zürichben 4 nemzet férfi kézilabdatornájának küzdelmei. Mivel a Szovjetunió az utolsó mérkőzésen fölényesen nyert az NSZK ellen, a magyarok lettek a másodikak. Szovjet- unió-NSZK 27:15 (14:8). A torna sorrendje: 1. Szovjetunió 6 pont, 2. Magyarország 3 (60:65), 3. NSZK 3 (44:55), 4. Svájc 0 pont. 0 Tokió. A fiatal csehszlovák Ivan Lendl folytatja sikereit. A nemzetközi verseny döntőjében 3:6, 6:4, 6:0 arányban győzött az amerikai ElioFTeltscher ellen. Az elődöntőben Lendl az ugyancsak amerikai Mel Purcell-t verte 7:6, 6:1 arányban. 0 Torontó. A női versenynyel folytatódott a tornász világkupa, amelyen közepesen szerepeltek a magyarok. Az egyéni összetettben Csányi Erika a 11. helyen, Egervári Márta a 14-en, Flander Erika pedig a 16. helyen végzett. — Természetesen flámandul. A legalapvetőbb szavakat már akkor is tudtuk, amikor kijöttünk. Nyelvtudásunk tökéletesítésére a klub tanárt fogadott, ő okít rendszeresen flamandra. Mindenesetre a gyerekek — mert a feleségem és a két lurkó is kinn van — már jobban •beszélik a nyelvet, mint én. — Befogadta már a belga közönség az egykori Vasas-, illetve Újpest-üdvöskét? — Azt hiszem, szeretnek bennünket. igaz, erre igyekszünk is rászolgálni, mert hamar kikezdik a külföldi vendégjátékosokat. Mivelhogy sokukért nagy pénzt adtok, aztán nem mutatnak sokat. Velünk ráadásul más a helyzet, mert nem lehet bennünket továbbadni, így a vezetők minden eszközzel azért küzdenek, hogy visszahozzuk a pénzt, amit kiadtak értünk . . . — Valami újság? — Nincs különösebb, ha csak az nem, hogy Fazekas Laci nem Fürtöcske-frizurájú már. Hiába, itt túl sokba kerül a göndörítés. Egy bodorításért 400 forintnak megfelelő belga frankot kell fizetni. „Kapa" szerint azért any- nyit nem ér meg az egész ... Horváth László Egy-iksz-kettő A HDN totótipp- jeit a 44. játékhétre Hortobágyi Ferenc bádogos, az irányi Dániel téri totózó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk 10 éve játszik rendszeresen. A „plafon”, amit eddig elért, egy 12-es volt, amire 5 ezer forintot kapott. A 44. hét tippjei: 1. Bábolna—Olajbányász. Tipp: 1, x. 2. Mohács-Véménd—PVSK. Baranyai rangadó — vasutasgyőzelemmel. Tipp: 2. 3. BKV Előre—Bem SE. Tipp: 1. 4. Oroszlány—Pénzügyőr. Tipp: 2, x. 5. MÁV Előre—Kecskemét. Tipp: x, 1. 6. Debreceni Kinizsi—Salgótarján. A Salgótarján egyre inkább magára talál. Tipp: 2. 7. Papp J. SE—Miskolc. Tipp: 1. 8. Szabó L. SE—özd. Az Ózdnak titkon feljutási reményei vannak, ezért hajtani fog. Tipp: x, 2. 9. Catania—Monza. Tipp: 1. 10. Cesena—Spal. Tipp: 2, x. 11. Foggia—Atalanta. Az Atalantának nem megy valami fényesen. Tipp: 1. 12. Lecce—Lanerossi. Tipp: 1. 13. Pisa—Sampdoria. A vendégek meglepően jói szerepelnek idén, molt sem kapnak ki. Tipp: x, 2. +1 14. Verona—Bari. Tipp: 2. — Nem, a 18-as keretben A B. m.-i Háziipari Szövetkezet Komfort típusú olajtüzelésű kazánokhoz vizsgázott kazánfűtőket felvesz Jelentkezés: Pécs, Déryné u. 35. I. 478/80. I telefonnál: Müller Sándor Belgiumból „Itt kapkodni kell a lábakat” A gázsit nem árulhatja el Vojtek a szegedi védők gyűrűjében dob kosarat (Fotó: Arató) PVSK-SZEOL AK 77:75 (39:34). NB I. férfimérkőzés. Városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Kardos, Szabó IV. PVSK: Vojtek (13), Darázs (8), Varas- di (10), Rab (21), Tóth (-). Csere: Tálján (7), Gállosi (—), Kovács (18). Edző: Solti József. Meglepetésre az első félidő közepén a Szeged 10 ponttal elhúzott. A második félidő elején viszont a PVSK tett szert hasonló előnyre, és végig vezetve nyerték a mérkőzést. A SZEOL legjobbjai Dobi (33) és Kecskés (16) voltak. Bp. Spartacus-PVSK 88:63 (50:27). NB I. női mérkőzés, Budapest. V.: Nagy, Aranyosi. PVSK: Hollós (22), Bundószné (5), Csankó (—), Verbőcziné (13), Russainé (8). Csere: Gádor (-), Padragi (9), Szabóné (2), Gál (4). Edző: Horváth Imre. A Bp. Spartacus legjobbjai Gellérné (35), Gulyás (15). Napirenden a területi bajnokság Labdarúgó- ta nácskozás Ka posvá rótt Noha a labdarúgó-bajnokság igazában még csak az őszi hajránál tart, Baranya— Tolna és Somogy megye labdarúgó szövetségi és sporthivatali képviselői már a jövő augusztusban kezdődő bajnokságról tartottak megbeszélést szombaton Kaposvárott. A somogyi kezdeményezésnek az 1981-ben életbe lépő új bajnoki rend szolgáltatott időszerűséget. A sportág berkeiben közismert, hogy jövőre az NB II. és a megyei bajnokság közé — az NB III. elárvult örökébe — belép a területi bajnokság. Ezzel kapcsolatban sokak körében furcsán hatott, hogy a Dél-Dunántúlon felállítandó Dráva-csoport üzemeltetését nem a nagy hagyományokkal rendelkező Baranya megyei LSZ-nek, hanem Somogynak osztotta ki a labdarúgó főhatóság. Az, hogy Baranyából a jelenlegi megyei bajnokság első hat csapata, Tolnából és Somogybái öt-öt együttes kerül az új bajnokságba, azt a jövő évi bajnoki kiírás tartalmazza. A somogyiak terve azt mutatja, hogy ők nem akarják maguknak kisajátítani a Dráva- csöportot. A héttagú intéző bizottságban mindhárom megyének kettő-kettő helyet szánnak. Azért maguknak mégis hármat, mert a bizottság elnöke „hivatalból” somogyi lesz. Ezt mindenki természetesnek tartja. Azt úgyszintén, hogy legyen fegyelmi, játékvezető, edző-, technikai és gazdasági albizottság is. Határozat született, hogy januárban most már szűkebb körben összeül a három megye. Ekkor válik véglegessé, hogy Baranya, Tolna és Somogy megyék közösen megteremtik-e a felnőtt (18—21 évesek), az ifjúsági és a serdülő csapatok örökös vándordíjú tornáját. Az ifjúsági válogatottak részére már a területi bajnokság beindulása előtt, 1981 tavaszán, esetleg jugoszláv vendégcsapatok bevonásával tornát terveznek. Kovács Sándor hétfői □ A Pécsi Bútorgyár kedvező ajánlata a lakosság részére: Nagy választékban kényelmes kivitelű, nagy ágyneműtartós, könnyen kezelhető, tetszetős egy- és kétszemélyes heveröinket ajánljuk, melyek tetszés szerinti szövetbevonattal kiválaszthatók Pécs, Lotz Károly u. 2. sz. alatti üzemünkben. • Szekrénysorainkat, szekrényelemeinket világos és diófurnérozással, mattlakkos kivitelben ajánljuk. Kiválaszthatók: Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. alatti üzemünkben. Termékeink mintadarabjai megtekinthetők: Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. alatti mintatermünkben. Nyitvatartási idő: 7—16 óráig. Azonnali ügyintézés, OTP-re is. Pécs területére és 10 km-es körzetébe díjtalan házhoz szállítás. Kosárlabda