Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)
1980-10-26 / 295. szám
Elsős villanyszerelő tanulók forgácsolási gyakorlaton Szakmunkástanulók Cipőgyártó tanulók a Cipőipari Szövetkezetben O lyanok, mint a kisgyerekek, akik a járókából kikerülve az első bizonytalan lépéseket teszik. Az általános iskola gyakorlati óráin ugyan már volt’ a kezükben szerszám, de az tulajdonképpen játék volt, igaz komoly játék. Talán ott, ahol ezek az órák feltámasztják a gyerekekben az alkotás vágyát, jobban elősegítik a majdani munkás életre nevelését. A legnagyobb különbség ugyanis az első szakmunkástanuló napok és az általános iskola között, hogy az ő megnevezésükben már benne van: munkások. Idomtalan vasdarabból kalapácsot kell reszelniük. A későn érő apróbbak alig érik még el a satuba szorított fémdarabot. Tenyerükön ösz- szegyűri a bőrt a szerszám, a hólyog kifakad, talán felseb- ződik, mégis tovább kell dolgozni, ők most már tulajdonképpen munkásak. Milliónyi mozdulatot kell begyakorolniuk, amíg kialakul a kalapács, amíg az oktató elfogadja a méretpontos munkát. Ez persze még csak az első munkadarab, messze von amíg a marógépen fogaskerekeket tudnak majd készíteni. Elnéztem a múltkor az elsőéves ácstanulókat: hosszú évekig alig volt olyan gyerek, aki szekercével akarta kenyerét megkeresni, s lám most ismét vannak. Szeretünk fával dolgozni — mondták. Bizonyára forgácshegyek nőnek majd körülöttük, mire majd kezük nyomán manzárdszobát rejtő tetőszerkezeteket tudnak csinálni, amíg az idomtalan gerendák életre kelnek. Nemrégiben Komlón bányász palánták kezében is fejszét láttam, munkájuk nyomán ácsolatok születtek. Igaz, a bányában most már többnyire acélbiztosítás tartja a vágatokat, a vájártanulók azonban az ősi biztosítási módokat is megtanulják. Kérdeztem, miért? Mind tudták, ha majd, a még mindig elkerülhetetlen pillanatokban társaik a leomló szén alatt maradnak, csak szűk fabizto- sítású vágatokkal lehet majd őket kimenteni és akkor szűk. ség lesz a most tanultakra. S ezekben a napokban más szerszámokat is találunk gyerekemberek kezében. A fodrász tanulók talán még csak fejet mosnak, de rövidesen majd borotvát is kapnak a kezükbe, amellyel léggömbről kell százszor és százszor lekaparni a habot, míg majdan egyszer a legborostá- sabb arcon is simogatva siklik a borotva. A varrólányok, akik eddig: legfeljebb csak babaruhát varrtak, most exportra szánt férfizakó varrásának a fogásaival ismerkednek. Emlékszem az alig 10 évesnek látszó pincértanuló fiúra, aki elpirult ha a vendég megszólította, és aztán zavarában elejtette a tányérokat. Másutt bőrökkel küzdenek tímártanulók. Talán még otthon is prüsszögnek a vegyszerek szagától, de már ők is munkások. Miként a pékek, a cipészek, a szabók, a kőművesek, miként sok száz szakmában sok tízezer gyerek, akiket ma még szakmunkás- tanulóknak, vagy még csak szakmunkás palántáknak hívnak, de akik egyszer reméljük, a munkásosztály elitjei lesznek. Sarok Zsuzsa Központifűtés-szerelő tanulók az Alkotmány utcai épülő lakóépület kazánházában íájártanulók elméleti órán Ifjú ácsnövendékek az 506. sz. Szakmunkásképző Intézetben Fotók: Cseri László
