Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)

1980-10-19 / 288. szám

A jelképes értelmű köz­mondás szerint „a gazda szeme hizlalja a jószágot", ami persze nem pusztán az állatokra, de a különféle szántóföldi növényekre is értendő. Csakhogy a kü­lönbség sem elhanyagolha­tó: mig az állat jobbára megvédhető az időjárás vi­szontagságaitól, koránt sincs igy a kultúrnövényekkel, gyümölccsel, szőlővel, az élelmiszeripari alapanya­gokkal. 1980 sem volt - bár még túlzás múlt időben szólnunk! - valami kegyes hozzánk, mindenesetre az utóbbi hetekben jótétemény a napfény mind a kukori­cára, mind a cukkorrépára, mind a szőlőre, s a külön­féle zöldségekre. Szabó Istvánnal, a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökével a mezőgazdasági szövetkeze­tek helyzetéről, feladatairól beszélgettünk. I- Miként ítéli meg az idei gazdálkodást?- Ennek annyiféle összetevő­je von, hogy nehéz lenne ma holmi sommás megállapítást tenni — válaszol a TÓT elnöke. — Nagyjában-egészében azon­ban elmondhqtó, hogy bár­mennyire is szeszélyesnek bizo­nyult 1980 eddigi 9 hónapja, általánosságban elégedettek lehetünk a már magtárba jutott termés mennyiségével és jó­részt a minőségével is. Jólle­het, az aratást megelőző vér­mes reményeink a búzahoza­mokat illetően az időjárás köz­beszólása miatt nem válhattak valósággá, azért az Idei átlag­terméssel nem keli szégyenkez­nünk! A nádudvari Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben pél­dául 6353 kiló volt a búzaát- Icgunk, ami ugyan nem re­kord, mégis jónak mondható, de az ország más termelőszö­vetkezeteiben, legalábbis azok tekintélyes részében, elégedet­tek az idei aratással, pedig az időjárás miatt nagyon elhúzó­dott; embert és gépet egyaránt kemény próbára tett a szeszé­lyes nyár. Persze emiatt költségek dol­gában nem valami rózsás az összkép, annak ellenére, hogy a tsz-tagok szakértelme, szor­galma, helytállása, leleménye sok kiadást pótolt. Erre most is szükség van, hiszen az őszi be­takarítás, valamint a szántás­vetés dandárja még előttünk van, ezeket a szokásosnál sok­kal rövidebb idő alatt kell el­végeznünk. E munkálatok sike­rét bizony hátráltatja, hogy két-háromhetes késedelmet szenved egyik, legfőbb növé­nyünk, a kukorica érése, ami többszörös gondokat okozhat. Hogy mást ne mondjak: máris bizonyos, hogy jócskán megug­ranak a szárítási költségek. De a szállítás megszervezése is ad dilemmákat: 30 millió tonna terményt kell most a tároló­helyekre hordani. Elkél tehát az idén is a társadalom meg­szokott segítsége, hiszen köz­tudomású, hogy a szeptember­től novemberig eltartó különfé­le mezei teendőket korántsem jellemzi akkora gépesítési szín­vonal, mint a gabona betaka­rításáét. Nyilván nem valamifé­le mulasztás ez, az okok na­gyon is összetettek: több tu­catnyi növényi termékről van szó, ezeknek szinte mindegyike más-más gépet igényel, nem­ritkán olyat, amilyen legföljebb mutatóban akad, gondoljunk például a szőlőkombójnokra. — Végül is, megítélése szerint, teljesülnek-e a tsz- ek idei előirányzatai, s mi­vel az V. ötéves terv utolsó esztendejében járunk, mi­ként vélekedik annak vég­rehajtásáról? — Mivel állattenyésztés dol­gában általában jól állunk, s úgy tűnik, hogy - például a sertéstartásban - sikerül meg­akadályozni bizonyos kedvezőt­len tendenciák fölerősödését, hozzávetőleg elérhetőnek vélem az idei terv teljesítését, bár az esetleges ‘korai fagyok, vagy egy tartós esőzés még károsan befolyásolhatja ezt. Ami a tsz- ek V. ötéves tervét illeti, föltehe­tően sem összességében, sem alfejezeteiben nem teljesül ma­radéktalanul, ám az elmaradás nem túlságosan nagy. — A közelmúltban már a VI. ötéves terv irányelveit vitatta meg a TOT elnök­sége, ahol is két fontos momentumot emelt ki hoz­zászólásában. Az egyik negativ, a másik pozitív előjelű volt.- Föltehetően arra gondol, B Dunántúli napló MEGKÉRDEZTE| Panaszkodás helyett alkaté tetteket Interjú Szabó Istvánnal, a TOT elnökével Új korszerű gépekkel gazdagszik a mezőgazdaság hogy egyetértettem azzal a megállapítással, amely szerint az utóbbi években nem javult eléggé az agrártermelés ^haté­konysága. Ezt sajnos lépten- nyomorr tapasztalni lehet. Amit viszont örvendetesnek mondot­tam: kiemelten számít a kor­mányzat a mezőgazdasági ter­mékekre - hazai és külhoni hasznosításra egyaránt. Lesz tehát dolgunk, még ha nehe­zebb körülmények között is. A mezőgazdasági termelés szín­tereinek, e települések fejlesz­tésének programja is új hang­súlyt kap. Kicsendül az elő­irányzatokból, hogy még az aprófalvakban, községekben is erősíteni kell a népesség meg­tartását. Nagyon nagy dolog ez! Gyakran hangsúlyozom, hogy minden terület agrárter­mékére szükség van. Az ilyen alapállású településfejlesztés ebből a szempontból is ked­vező. — Gyakran hallani, hogy ezekre a területekre nem kívánkozik az értelmiség, a jól képzett szakmunkás, s a termelőszövetkezeti értel­miség is kivonult... ' — Ott, ahol 8—10 falu tarto­zik egyazon közös gazdaság­hoz, valóban előfordulhatott, ez így törént. Meglehetősen sok szakember jár városi lakhelyé­ről falusi munkahelyére napon­ta, hiszen a mezőgazdasági termelés ma sem irányítható irodából. Felsőoktatásunk ele­gendő szakembert képez, még­pedig jó színvonalon, s a tsz- ek zöme befogadja őket. A diplomások szerepe az utóbbi években történt áttörés követ­kezményeként. mondhatni, meg­határozóvá lett a szövetkezetek szakmai vezetésében is. Ezt a folyamatot némelyek olykor hajlamosak úgy értékelni, hogy lám, a technokraták kiszorítot­ták a paraszti elemet a ter­melőszövetkezetek szakvezeté­séből. Helytelen vélekedés ez, hiszen ez az új gárda zöme is paraszti származék. Arra azon­ban figyelmeztet ez a tény, hogy a szövetkezeti demokrá­ciát, a tagság érdekeinek még következetesebb érvényesülését jobban betartsuk és betartas­suk. Az értelmiség ma már nem elszigetelt, felmorzsolódó cso­port a szövetkezeti kollektíva gyűrűjében, hanem értelmiségi környezetben dolgozó réteg, ami jelentősen megnöveli tevé­kenységének pozitív hatását. A nagyobb gond az, hogy a vá­rosoktól távoli, illetve kedvezőt­len adottságú, alacsony jöve­delmű tsz-ek nehezen képesek megfelelő környezetet teremteni a kvalifikáltabb szakemberek számára. Itt nem pusztán a diplomások, hanem a techniku­sok utánpótlása is akadozik. Ami a szakmunkásokat illeti, összességében kedvezően mó­dosult a helyzet. A tsz-ek föl­ismerték érdekeiket, amit az is jelez, hogy szakmunkásóllo- mány öt év alatt 9 százalékról 29 százalékra gyarapodott. I- A TOT elnökségi ülé­sén úgy fogalmazott, hogy romlott az agrártermelés hatékonysága... — Igen, ez így van — folytat­ta a TOT elnöke. — Ennek sok oka van, s nem is mindig a tsz-ek tehetnek róla. A más ágazatokban gazdálkodók is átélik ezt a folyamatot. Biztató viszont, hogy a felismerésen már túl vagyunk. Panaszkodás helyett ma az alkotó tetteken van a sor: a szövetkezeten be­lüli teendők mozgatója egye­bek között nem más, mint a közgazdasági gondolkodás meggyökereztetése, megszilár­dítása. A gazdálkodás javítá­sát, a hatékonyság növelését persze sok helyen még mindig afféle reszortfeladatnak tekin­tik, s mindenáron, egyoldalúan a termelés növelésére töreked­nek, illetve ezt kérik számon. Úgy vélem, hogy csaknem sza­bad kezet kellene adnunk a mezőgazdasági üzemeknek a termékszerkezetük az adottsá­gokhoz való hozzáidomításá- ban, az ellátási és hasonló kö­telezettségek teljesítésében. Ilyen irányító és termelési szemlélet vezethet csak sikerre a mezőgazdasági szövetkezetek gazdálkodásában. Keresztényi Nándor Az áru ismerete Nem szokatlanságában, rit­kaságában, hanem képtelen­ségében meghökkentő pilla­nat: a pult mögött álló hölgy nem tudja bekapcsolni a magnetofont. Vörösödik, kap­kod, már-már dühösen néz a vevőre, aki miatt ilyen hely­zetbe került, ám éppen tőle kapja a segítséget. A vélet­lenül hozzáértő vásárló ta­nácsa után a gép működni kezd. Legalábbis szól, mert minden további kérdésre, ami a működés mikéntjét illeti, a hölgy csak a vállát vonogat- ja, jelezve: fogalma sincs. Biztos benne van a kezelési utasításban, csillapítja a tü­relmét veszteni látszó vevőt, ám a felszólításra, hogy no­sza akkor, ide azt a köny­vecskét, szinte már rossz vicc­ként hangzik a válasz: ami­kor fizet, a pénztárnál kapja meg. Kivétel erősítené a sza­bályt? Sajnos, a napi tapasz­talatok arról győzik meg a vevőt, hogy gyártók és keres­kedőik kevés gondot fordíta­nak az áru ismeretére és megismertetésére, még min­dig arra a régi beidegződés­re hagyatkozva, hogy viszi, nem viszi, úgysem kap mást. Való igaz, gyakran a vásár­ló a puszta ténynek is örül, hogy rátalált olyasmire, ami­ről régóta hall, amit hosszú ideje keres. Fizet, viszi, s oly­kor otthon döbben rá: való­jában nem erre, nem ilyesmi­re gondolt, ő vasalást nem igénylő kelmét szeretett vol­na, olyan színesbútor-lemo- sót, ami folt nélkül szárad, s az sem lett volna baj, ha már az üzletben kiderül, hogy a tetszetős lámpának csak negyven wattos égőt visel el a foglalata, a búrája. Vitathatatlan: a vevőnek a legtermészetesebb joga, hogy előzetesen megtudhassa, va­lójában mit vásárol. Miniszte­ri rendelkezések írják elő: a termékek forgalomba hozá­sakor milyen tanúsítványokat, használati utasításokat mel­lékeljenek az áruhoz a gyár­tók, a kereskedők. Ennek tu­datában válik igazán meg­döbbentővé az a tény, hogy a Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézethez előzetes vizsgálatra beküldött új ter­mékek ötödé az idei, első fél­évi adatok szerint nélkülözte ezeket a forgalmazási kellé­keket. Milyen lehet az arány akkor, amikor nem minősítő vizsgálatról, illetve amikor már régebben gyártott cikkek forgalmazásáról van szó? A gyártó hasznában, a ke­reskedelem árrésében, az el­adó fizetésében benne van az áruismeret kötelezettsége, s a megismertetés feladata. Senki sem tesz tehát szíves­séget a vevőnek, ha tisztában van az áru legfőbb jellemzői­vel, sőt, olykor csupán any- nyival. mi maga az áru. Mert ez utóbbira is van példa, ezért viszi haza a vásárló az importált paradicsomos ha­lat olajosként, a borotvaha­bot krémként, a szőnyegtisztí­tót légfrissítőként. Ami bosz- szúság, de anyagilag nem nagy kár. Az azonban már aligha kicsiség, amikor a megolvadó foglalat rövidzár­latot okoz, sötétbe borítva a lakást, amikor négy, nem különösebben testes vendég alatt összeomlik a kárpitozott kanapé. Valaki valamit mulaszt, s bosszúságok, viták, reklamá­ciók, olykor munkaórák szá­zait fölemésztő ügyek szár­maznak a „semmiségből". A vevő fut a pénze után, de még ilyenkor sem sűrűn ta­pasztalja a készséget a hiba feledtetésére, sőt, megtör­ténik, hogy a bolondját já­ratják vele, tőle kérve szá­mon azt, ami gyártó és elodó lelkén szárad: az áru isme­retét, s a megfelelő fölhasz­nálást. Senkinek sem jó helyzet ez, ám mégsem csak a belá­tás szükségességét véljük hangsúlyozandónok, hanem azt: az érintettek teljesítsék kötelességeiket, megfizetett feladatukat. Olyon érdekelt­ségi, ösztönzési rendszerre van szükség, ami egyértel­művé teszi o vásárló jogait, és az eladó kötelességeit. Kö­rülbelül kétszázezer árucikket vásárol rendszeresen, illetve időközönként a lakosság, amiben természetesen a bur­gonyás kenyér éppúgy ben­ne van, mint a cipő, a zon­gora, s a családi ház gázka­zánja. A termékek jellegéből következik, hogy van, amiről elég annyit tudni: meddig tart a szavatossági ideje, s van olyan is, aminél testes könyvecske foglalja magába a műszaki, haftnálati jellem­zőket. A különbségek belátá­sa azonban nem egyenlő an­nak elfogadásával, hogy a vevő egy fura ki mit tud já­ték szenvedő alanya legyen, s a maga kárán tanulja meg azt, ami áruismeret, s ami tantárgy az ipari, kereskedel­mi szakképzésben. Ott még foglalkoznak vele: talán csak azért, hogy legyen mit elfe­lejteni ...?! L. G­A tudomány munkásának két örök kötelessége van. Kolta János Bugát Pál-emlékérmes Amikor legutoljára beszélget­tünk dr. Kolta Jánossal — 1978 decemberében, a Megyei Ta­nács Területfejlesztési Díjának átvétele alkalmából — azzal búcsúzott: — Az ismeretterjesztést én nem tartom másodlagos dolog­nak, hiszen magam is azt a nézetet vallom, hogy a tudo­mány munkásának két örök kö­telessége van: tonulni és taníta- ni­Hogy az Akadémia Dunántú­li Tudományos Intézetének nyu­galmazott osztályvezetője min­dig is komolyan vette, amit nyi­latkozatában mondott, azt a legfrissebb elismerés is bizo­nyítja: oz elmúlt héten adták át dr, Kolta Jánosnak Budapesten a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat legmagasabb kitünte­tését, a Bugát Pál-emlékérmet. — Megalakulása óta részt ve­szek o TIT munkájában. Renge­teg ismeretterjesztő előadást tartottam Magyarországon és külföldön, kis falvakban éppen úgy, mint nagy városokban — mondja Kolta János. Korábbi kitüntetése alkalmá­val már bemutattuk őt, emlé­keztetőül most csak annyit: Dél- Bácskában született, egyetemis­taként került Pécsre. 1929-ben végzett a jogi karon, majd hosz- szú évekig a közigazgatásban dolgozott. 1952-ben kezdett dolgozni a Dunántúli Tudomá- ’ nyos Intézetben, ahol elsősor­ban településhálózat-fejlesztési kérdésekkel foglalkozott. A földrajztudományok kandidátu­sa. A TIT-nél a megyei Ellenőr­ző Bizottság elnöki tisztét tölti be. — János bácsi - azt mondta, mindenki így szólítja —. milyen a jó TÍT-előadó? — Az előadókészség volta­képpen adottság, javítani lehet, tanulni nemigen. Azt azonban, hogy mit adunk elő, jól meg lehet és meg is kell választani. Az embereket általában napi kérdések érdeklik, az, amj köz­vetlenül érinti őket. Szóval az előadó ne rugaszkodjon el az élettől. Nem mellékesek azután a retorikai szempontok sem: az előadásmódnak mindig al­kalmazkodnia kell a közönség­hez, a befogadókhoz. A lezser- ség éppen olyan rossz, mint a merevség. Én úgy szoktam, hogy ha észreveszem, hogy lankad a figyelem, beleszövök egy odail­lő anekdotát, és mindjárt átlen­dülünk a holtponton.- Mennyire tartja ön korsze­rű formának a TIT-előadásokat? Tehát azt, hogy kimegy az elő­adó valahová, elmondja a más­fél órás mondókáját, fölveszi a tiszteletdíjat és mint aki jól vé­gezte dolgát, hazautazik. Annyi lormális előadással találkozunk, nincs meg a veszélye annak, hogy a helybeli népművelő ki­pipálandó feladatnak tartja, hogy TIT-előadókat hívjon, és az érdeklődés felmérése nélkül „rendeli meg" az előadássoro­zatokat? — Általánosítani nem lehet se jó, se rossz irányban. Viá ben­ként igen eltérő a kép, h»* a TIT-előadások gyakoriságát ét sikerességét vizsgáljuk. V in olyan vidék, ahol az elmúlt két évben egyetlen előadás sem volt, tudok azonban olyan ke­véslakosú községről is, ahol egy év alatt harminchetet tartottak. Mindez a népművelő mozgé­konyságától, rátermettségétől függ. Rutinszerűek a TIT-elő- odások? Kétségkívül így is lehet sorozatokat rendezni és ez a közönséget elriasztja. De álta­lában az érdeklődés igen nagy a TIT-előadások iránt. Az em­bereket most különösen a gaz­dasági kérdések foglalkoztat­ják, ami, azt hiszem, érthető is. Sokkal nagyobb bajnak tartom, hogy az ismeretterjesztés nincs összehangolva. Egy most lefoly. tatott országos vizsgálat szerint Magyarországon legalább tíz társadalmi szervezet foglalkozik népműveléssel, ismeretterjesz­téssel. Az előadásaik, rendezvé­nyeik gyakran keresztezik egy­mást, nincs egységes koncepció. Már javasoltam egy központi fórumon, hogy alakítsunk ki népművelési körzeteket — akár egy megyén belül — és osszuk fel őket a TIT, a szakszervezet, a népfront, az egészségügyi propaganda szervek stb. között. Ezek lennének felelősek az adott körzet népművelési feladatainak összehangolásáért, természete­sen megfelelő „rotációval”. Vagyis időről időre cserélődné, nek a körzetek gazdái, hogy ne csak egy szakma súlya érvénye­süljön. Még egy mondattal visszaté­rek a TIT-előadásokra: az egy­személyes előadás mo már mind kevésbé kielégítő. Sokkal sze­rencsésebb, ha egyszerre több szakember utazik ki, és akár beszélgetés, akár vita formájá­ban végzik az ismeretterjesztést. Ennek a közönség is jobban örül, mert több véleményt hall, jobban megismeri az eltérő né­zeteket. A TIT már évek óta hir­det ilyen komplex előadásokat.- János bácsi, milyen gyak­ran tart előadást? — Szóban már csak ritkán. Inkább leírom a mondanivaló­mat, ez kevésbé fárasztó. A ko­romnál fogva nehezen bírnám az utazásokat, így a könyveim­mel igyekszem az ismeretterjesz­tés céljait szolgálni. Havasi János HÉTVÉGE 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents