Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-07 / 246. szám
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS Általános elképedést váltott ki a szakmában, amikor Tálas Tas, a neves szobrász- művész lángossütödét nyitott a Balatonnál, és megfogadta, hogy soha többet nem vesz mintázófát a kezébe. — Meguntam — nyilatkozta a lángost majszoló újságíróknak, miközben ő maga is egy lángossal a kezében, szakácssüveggel a fején állt a fényképezőgépek elé. - Nézzék, uraim, elmúltam negyvenéves, ilyenkor már éppen ideje valami komolyabb foglalkozást keresni. A művészet? Ugyan! Játék, semmi egyéb! De ami a legkellemetlenebb, olyan játék, ahol állandóan lökdösik, tángálják, akasztják az embert. Ott mindenki nyerni akar, és ennek érdekében sokan a csalástól sem riadnak vissza! Hát én ebből többet nem kérek! Abbahagyom az egészet, és ezentúl csak a lángossal törődöm. Nyugodtan fekszem és nyugodtan kelek, nem kell vajúdnom különböző megrendeléseken, nem kell szednem marékszám a nyugtátokat, és nem lesznek irigyeim. Csak élni akarok, uraim, mint annyian mások, és amikor eljön az ideje, meghalok ... Mint egy tisztességben és zsírszagban pá- colódott lángossütő. Ennyi és nem több, amit mondani akartam. Kérnek még egy lángost? A barátai is hiába akarták 'Tálast jobb belátásra bírni, hangoztatva, hogy milyen nagy veszteséget okoz- ezzel a magyar képzőművészetnek, nem hallgatott rájuk. — Döntöttem — hajtogatta makccsul —, ne is próbáljatok lebeszélni. Ti tudjátok a legjobban, hányán áTkalód- tak ellenem, a lelkem csupa seb a temérdek fúrástól, hát most tessék, félreállok, csinálják nélkülem. Végre kívülről nézhetem az egész cirkuszt, és azért sem fogok szívinfarktusban elpatkolni, legfeljebb érelmeszesedésben, mert ezeknek a pompás lán- gosoknak magam sem tudok ellenállni. Ugye, milyen omlósak, porhanyósak? Egyetek, tőletek igazán nem sajnálom ! A lángos igazán, minden kívánalomnak megfelelt, és az üzlet is kezdett egészen jól beindulni. Tálas Tason kívül a felesége és még egy asz- szony alkották a személyzetet'. Egész nap percegett a zsír, sült a rengeteg lángos, és esténként Tálásék holtfá- radtan zuhantak ágyba, hogy másnap újra beindítsák az „etetőgépet". Már törzsvevők is akadtak. Ilyennek számított például egy jól táplált, nagy, kerek arcú, szőke svéd, aki naponta többször is ellátogatott a sütödébe. Ez a férfi arról is nevezetes volt, hogy furcsa módon kezdett a lón- gosevéshez. Először mindig a szeme elé emelte, akár egy nagy monoklit, amelyen keresztül szeretne nézni, megforgatta párszor, és miután kigusztálta magának a legjobb helyet rajta, csak akkor és oda harapott. Egy ilyen alkalommal, amikor a nagy, kerek fejet éppert eltakarta a nagy, kerek lángos, Tálas Tas bosszankodva szólt oda a feleségének: — Szörnyű ez a pasas, de még szörnyűbb ez az uniformizált forma ezekben a lán- gosokban. Mind olyan sablonoson kerek, olyan semmit- mondóan formátlan...! Csak nézd ezt a telihold képűt és előtte a sárga tésztatányér, csapnivaló az összhatás! — Miért? — Nem tudom, de valahogy ez így túl közönséges. Tucat, jellegtelen! Sürgősen ki kell találni valami új formát, már csak azért is, mert a konkurenciára sem árt gondolni. — Ugyan, ne beszélj marhaságokat! Nem mindegy, mit esznek meg? — Nem, egyáltalán nem mindegy! Adni kell az esztétikumra is. Várj csak, majd valamit kitalálok. És másnap már kész tervvel ment a sütödébe. Olyan lángost formált tésztából, akár egy kesztyű. — Ez azért is érdekes - magyarázta a meglepett asz- szonyoknak —, mert alkotó játékra ingerli még a felnőtteket is. Ha leharapják a kesztyű egyik ujját, torzójában is új alakzatot vesz fel. Mindig más lesz az összhatás, változik a forma, ahogy komótosan eszegetik. — Igen, ez csakugyan érdekes, de . .. — De lehetne még érdekesebb is — nézett a feleségére a szobrász. - Ugye, erre akartál figyelmeztetni? És tökéletesen igazad van! Ez csak minimális továbblépés a kerek formától, és valóban; az ember ne legyen igénytelen még egy lángossal szemben sem. Ma mindenesetre megcsináljuk ezt a szériát, de holnapra valami újabbat gondolok ki. Az emberek érdeklődve mustrálgatták a kesztyű- alakú lángosokat, még jobban megnőtt a forgalom, annak ellenére, hogy Tálas drágábban árusította őket. — Aki olcsóbbat akar, az vegyen kereket — oktatott ki egy méltatlankodó vevőt, és fejével a szomszédos lángos- sütöde felé intett. —A magam részéről beérem igé- nyessebbekkel, akiknek nem mindegy, mit sóznak, és tüntetnek el a gyomrukban. Hölgyeim és uraim, nálam erősen dominál az esztétikum is! A következő napokban meglepő formákat eszelt ki. Izgalmas, absztrakt kompozíciók születtek a tésztából, furcsán meghökkentő alakzatok. A vevők csodálkozásánál csak az áruk volt nagyobb, így érthető, ha egyre kevesebben vásároltak az érdekes lángosokból, inkább csak nézegették őket, aztán átpártoltak a szomszédos lángos- sütőhöz, hagyományosan kerek lángost enni, hagyományos áron. — Az emberek nehezen szokják meg az újat — mondta a feleségének elgondolkozva Tálas Tas. — Az viszont természetes, hogy ezeket a lángosokat nem árulhatják bagóért. A beléfektetett energia, az ötlet, a gondolat. . . És tudod mi jár örökösen az eszemben? Hogy lehetne néhányat kisplasztikaszerűen is megcsinálni! Aktokat, népi motívumokat belekarcolva . . . Gondoljunk a külföldiekre! Hadd dicsekedjenek el otthon a magyar lángosokkal! Ez igen! Lángosplasztika a Balaton partján! Meglátod, majd újra fellendül a forgalom! . • Még aznap nekiállt, hogy elkészítse az első lángos- plasztikát. Rengeteg vázlatot, skiccet összegyűrt, amíg végül az egyiknél megállapodott. És egy hét múlva dúgig volt különböző lángoskompo- zíciókkal meg bámészkodókkal a sütöde. Csak éppen vevő nem akadt egy sem. Nézelődtek, mint egy kiállításon, nevetgélve vitatták a borsos árakat, aztán az ínycsiklandó élménytől kiéhezetten átballagtak' a szomszédos sütödébe kerek lángosért. — Érthetetlen — csóválta a fejét Tálas Tas —, hát most mondd meg, sok az a kétszáz forint ezért a matyódíszítésűért? Vagy a kecske- körmös stilizációért az a háromszáz? Vagy a szőlőfürtös aktért az az öt? Bagatell árak! Csak a színűk ne lenne ilyen egyformán sárga! És ez a zsírszag, ez már egyszerűen elviselhetetlen!- Mit akarsz? Milyen legyen egy lángos? Megsózzák, megeszik és kész!- Ezeket? ■— A szobrász felháborodva bámult az asz- szonyra. — Mi az, hogy megeszik? Csak azért vajúdtam velük, hogy azután megsózzák, megegyék és megemésszék?! ... Hát már arra sem méltó egy Tálas-kompozíció, még ha történetesen tésztából is készült, hogy feltegyék otthon a falra? Mondjuk stílszerűen, a konyhában, esetleg két cseréptányér vagy fakanál közé?- De az istenért, ne beszélj őrültségeket! Ne téveszd össze a lángossütödét egy kiállítással!- Kiállítással? Látod, ez nem is rossz, nem ártana néhány barbárnak megmutatni a szakmában, hogy én még- egy lángosból is . . . De nem, mégsem, amilyen irigy disznók, még megzabálják vagy összeharapdálják nekem az egészet! — Na és? - nézett rá évőd- ve az asszony. - Mi történik akkor, ha megeszik? A lán- gosnak, végül is ez a sorsa. De te megcsinálhatod újra időálló anyagból . . . mondjuk bronzból . . . Nem gondolod? Tálas Tas a feleségére nézett, aztán elnevette magát. — No, igen — mondta —, hát persze, hogy megcsinálom! Hiszen ismersz, milyen konok vagyok, ha én egyszer valamit a fejembe veszek. . .! Pedig tudod, hogy ez a lán- gossütöde nem is lett volna bolondság? Csak hát... negyvenen túl nagyon nehéz megszokni a zsírszagot. Fenemód' nehéz! Hidd el, csupán ez mindennek az oka. — Csak ez?... Tálas Tas nem felelt, a tekintete nagyon messze, valahol a műterem tájékán kalandozott, aztán sóhajtva leemelte egyik frissen készült, méregdrága lángosplasztiká- ját, megsózta jól, és lassan, komótosan befalta az utolsó zsírcseppig. 1980. SZEPTEMBER 7. KULTÚRA - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. HERCEG ÁRPÁD 11 Öleljen hát a bánat Jaj! Jeszenyin, — a szerelem a szerelem madarak vére! Úgy hulltunk el mindahányon, mint aki még soha nem volt sirályröptető kedvébe1. Jaj! Jeszenyin, — szárnyaltunk mi, vagy csak a lelkünk? Amikor legjobban zuhogott a múlt s égre kellett volna kelni — az utolsó tanú is eltűnt. Virágok húzták a harangokat, nyírfácska hajtott térdet... Koldus és pópa imádkozának: „Öleljen, öleljen hát a bánat, de egyetlen ének ne zengjen teérted I" ESZÉKI FRIGYES Szintézis jöttünk magányosan, kuszáit utak bozótjaiból a véletlen szükségszerűségével hogy összefussanak lépteink a szükségszerű véletlenben hiszen eleve egy úton jártunk ahogy a vércseppek is keringenek az élő test útvesztőiben súlyos vagy mint a föld mi holtakat takar örök vagy mint az anyag a múló lét felett lényeg vagy mint a mozgás a nyugalom látszata mögött s vad ellentétek harcaként kristály-szintézisem te vagy Tágon István rajzai
