Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-06 / 245. szám
e Dunántúlt napló 1980. szeptember 6., szombat Pőlyakexdilk Szakképzett kereskedők lesznek... T alán már nem is okozna feltűnést vagy csodálkozást, ha az élelmiszerboltok és iparcikküzletek kirakataiban nem lenne ott a megszokott táblácska, mely azt tudatja, hogy eladókat — szakképzetteket és szakképzetleneket egyaránt — valamint pénztárosokat felvesznek. A kereskedelem munkaerőgondjai ugyanis közismertek, s éppen ezért magától adódik a kérdés, vajon milyen lesz az utánpótlás, a most tanuló kereskedő-nemzedék, mely majd a pultok mögé áll!? radoznak, hogy mind magasabb fokú legyen a kereskedelmi szakmunkásképzés színvonala, ez a pálya — mi tagadás — még mindig nem tartozik a legvonzóbbak közé. Pedig már bevezették jelentős előrelépésként a negyvennégy órás munkahetet, a keresetre sem lehet különösebb panasz, s a vállalatok azon vannak, hogy a szociális körülményeket állandóan javítsák. A kereskedői szakmának mindezek ellenére mégsincs kellő rangja, s annak visszaállításához vagy újrateremtéséhez kellenek a valóban jól képzett, szakmájukat értő- és szerető kereskedők. Persze az sem ártana, ha a pályaválasztási tanácsadók melegebb szívvel ajánlanák a fiataloknak a kereskedő szak- . mát és a kereskedelmi vállalatok a végzős nyolcadikosok között nagyobb propagandát fejtenének ki, megismertetve velük ennek az ősi foglalkozásnak szépségeit. Ágh Tihamér » Villanygyújtás alkonyaikor riA*TALa Nosztalgia — divat? Sohasem csupán a zenéről van szó S zinte hegyeket kell elhordania — vagy megmásznia? —az érvényesüléshez a fővárosban egy induló rockzenekarnak. Ezzel szemben az Old boys nosztalgiaegyüttes alakulása és gyors sikere a különböző klubokban kivételnek számit. Igaz, indulásuknál egy generáció bábáskodott, és a jó zene mellett más természetű energiatartalékaik is voltak: az, amit nosztalgiának, sőt mindjárt nosztalgiadi- votnak szokás nevezni. Az Old boys ugyanis a hatvanas évek közepének slágereit játssza, és ez a zene szívesen látott vendég a kis és nagy kluboktól az Intercontinental szálloda elegáns báljáig mindenütt. Ha a létszámot vizsgáljuk, nincs okunk különösebb aggodalomra. Az ötödik ötéves terv ugyanis hatvanötezer új kereskedő szakképzését írta elő. E beiskolázási terv realitását igazolja, hogy az ötödik ötéves terv befejezéséig az előirányzott hatvanöt és fél ezerrel szemben hatvanhét—hatvannyolcezren tesznek szakmunkásvizsgát. Az igaz, hogy a fiatalok száma előreláthatóan kétezerrel kevesebb lesz, a felnőttoktatásban viszont a tervezettnél öt és fél ezerrel többen vesznek részt. Ezek a biztató adatok azonban korántsem adhatnak okot különösebb derűlátásra. Hiába vezettek be ugyanis a kereskedelmi szakmunkásoktatásban új szakmai, elméleti és gyakorlati tárgyakat, mint például az etika, az eladástan, az egészségügyi és munkavédelmi ismeretek, a követelmény mégsem lehet több, mint az alapok ismerete. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy gyakran csak azok jelentkeznek élelmiszervagy iparcikk-kereskedő tanulónak, akiket rendkívül gyenge általános iskolai végzettségük miatt máshová nem vesznek fel. Nem véletlenül panaszkodik nem egy üzletvezető, hogy a nemrég szabadult fiatal kereskedőket jószerivel felelősségre sem lehet vonni hibás számolás miatt, hiszen a könnyebb megoldás érdekében — az általános iskolai alapok híján — a számlákat általában kerekítik, mert nehezen végeznék el a viszonylag komplikáltabb számtani műveletet.. . Szerencsére vidéken valamivel jobb a helyzet, mert kevesebb népszerű szakma vonzza el a fiatalokat, s így az általános iskolát jobb eredménnyel végzett fiatalok közül is többen jelentkeznek kereskedőtanulónak. Vitathatatlan, hogy a vállalatok többsége — mivel ez saját érdeke is — lépéseket tesz a tanulóképzés érdekében. Tanegységeket hoznak létre, tanulmányi eredményektől függő ösztöndíjakat adnak, s még számos kedvezményt biztosítanak, ami különben nem lenne kötelességük. Sajnos azonban az üzletekben — a kényszerítő körülmények miatt — a gyerekeket nem mindenhol kezelik tanulóként, hanem ugyanazt a munkát várják tőlük, s néha még a megengedettnél hosz- szabb ideig is foglalkoztatják őket. Többek között ennek is betudható, hogy a képzés első és második évében általában húsz-huszonöt százalékos a lemorzsolódós. Kedvezőbb az iparcikk-kereskedelemben az utánpótlás helyzete, mint az élelmiszer-kereskedelemben. Elvileg ugyan ők is mindenkit Telvesznek — néhány éve még volt módjuk rostálni —, legfeljebb nem arra a szakmára, melyre az illető jelentkezett. Az iparcikk-kereskedelemben ugyanis vannak még „menő szakmák", melyek vonzzák a fiatalokat. Ilyen például a kozmetika és az óra-ékszer, amikre többszörös a túljelentkezés, míg a ruházati szakmánál legalább még a hármas tanulmányi átlag sem lehet követelmény. Amíg az illetékesek azon fáDe vajon valóban csak divatról lenne szó? Hóbortból megidézett futóvendégről? A divat hulláma dobná magasra a hatvanas évek zenéjével fellépőket? Röpke fejezete lenne csak e jelenség annak a szokásnak, hogy elfeledett dolgok leporolásával juthatunk üres, szórakoztató élményhez?! Ma a neves együttesek sikeres koncertjein a zenészekkel együtt lépnek fel a lézerek, füsthabok és énekesek, akik kiismerhetetlen színpadi mozgásukkal egy futballhátvédet is megőrjítenének; egyszóval vizsgázik a propagandagépezet is. Emitt a nosztalgiazenekar viselkedése, felszerelése dacol a milliós értékű berendezésekkel. Szerénynek mondható felszereléssel, utcai ruhában, s hátuk mögött polgári foglalkozással állnak ki. Nem sztárok és nem csinálnak füstöt átvitt értelemben sem. Szünetben hátba lehet veregetni őket, és egy-egy — egyébként rendkívül ritka — elhibázott húrpen- dítés után, nevetve, a közöséggel boronálják el a dolgot. Mintha régi ismerősök lennének, és részben azok is: a műfaj „öregjei", ismert régi egyéniségei lépnek fel velük alkalmanként. A nosztalgiaklubok közönsége nem egyetlen korosztályból áll össze. A rendezvényeken legalább két generáció van jelen; a régi „őskamaszok" mellett egy sokkal fiatalabb, huszonéves réteg szórakozik önfeledten. Pedjg ők a nosztalgiára — életkoruk alapján — még' „jogosulatlanok”, hiszen az első „hangoszenéjű" generáció zajos szálláscsinálását ők legfeljebb óvodásként élhették át, így közvetlen emlékük ehhez aligha fűződhet. Ök másfelől jövet azonosulnak ezzel a zenével, és a régi klubformával, annak kötetlenségében is a közös szórakozást ízlelgetve. Hiszen tizenöt—húsz évvel ezelőtt is összekapcsolta a-korosztályt a zenéhez kötődő jelenség; zászló helyett a magasra emelt zajszinttel adtak jelt magukról. Napjainkig a kezdeti beatzenétől széles út vezet. Ami jó volt akkor - ma sem számít rossznak, és viszont: ami értékes ma, annak köze van a múlthoz. Ezt felismerni nem divat kérdése. Gondoljunk csak arra: nem a mostani húsz év körülieké az első generáció, amelynek tagjai nemcsak élvezik, de vállalják is elődök „megszenvedett" zenéjét, és benne korszakát. Mindazt, amihez az elődök' meggyőződése, lelkesedése fűződött. Nosztalgiájuk — visszavágyódásuk — nem hóbort, nem üres játék az idő múlásával, hanem értékek keresése. Ahhoz hasonlítható, amikor mi. a mai harmincasok mozgalmi dalokat énekeltünk. Lehetett abban nosztalgia, de divat csak any- nyira volt, mint alkonyatkor a villanygyújtás . . . A legfrissebb, látványosabb közönségsiker a legfiatalabbak körében most a Hobo Blues Bandé — fellépéseiket aligha nevezhetnénk nosztalgiakoncertnek. S mégis, repertoárjukban majd féltucat nóta azonos a nosztalgiazenekaréval. Vissza a továbbélő gyökerekhez! — ez a közös jelszó, mert tartós értéke született ezekben a műfajokban a kultúrának, ami maradandónak bizonyul, és mindenkihez elér. Ha zenei kifejezéssel akarunk élni, nevezhetjük örökzöldnek. De meg kell tanulnunk végre: sohasem csupán a zenéről van szó. Kövécs Tamás Pécsi rádiós sikerek Ai elmúlt héten a Fejér megyei Bodajk volt a színhelye az MHSZ Országos Központja és a Magyar Rádióamatőr Szövetség rendezésében megtartott ez évi rádiós országos bajnokságnak. A 7 napos versenyen 19 megye és Budapest 20—20 fős csapatai vettek részt. A ROB egyúttal nemzetközi verseny is volt, mivel az MHSZ testvérszervezeteinek csapatai is vetélkedtek a Testvériség-barátság verseny keretében. A megyénket képviselő pécsi rádiós sportolók kitettek magukért, 1— 1 arany és ezüst, valamint 2 bronzérmet szereztek I A leqsikeresebben Gáspár Tibor, a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola tanulója szerepelt, a rádióiránymérők — népszerű nevén rókavadász — RH ifjúsági kategóriában országos bajnokságot nyert, mely eredménnyel a Testvériség-barátság versenyben is első helyezett lettl A serdülő fiúk Icategóriá jóban Túri László URH versenyszámban ezüstérmet, RH versenyszámban bronzérmet szerzett! A felnőtt nők versenyében az Isgum Ilona, Szabó Zsuzsa páros csapatban bronzérmet szerzett. Egyéniben az 5. illetve a 6. hely jutott. A szép eredményeket elért sportolók valameny- nyien a pécsi Épitők Rádiós klub tagjai és Süveges József edző irányításával készültek fel a ROB-ra. Bosznay Pál „Már sok rajtom a hús, Ez a Rolling Stones Blues” — énekli Ho- bó, vagyis Földes László, a Hobo Blues Band alopitója. Jelenleg a Pécsett is igen népszerű zenekar ezzel a dallal o hazai sikerlista élén áll. Ez bizony másfajta nosztalgia ... Popper: a tagadás tagadása „Az élet egyszerű — csak meg kell tudni fizetni” Szociológusaink még a punk és a csövesség társadalmi hátterével foglalkoznak, miközben nyugat-európai kollégáiknak már egy új jelenséggel kell, szembenézniük. Különösen az NSZK-ban, ahol rohamos gyorsasággal terjed a popper. Kit is illet ez a meghatározás? Épphogy tízen-, alig huszonéves fiatalok ők is, akárcsak elődeik; a hippik, a punkok és a beat, valamint a rockkorszak többi nemzedéke. De míg ez utóbbiak különcségeiken keresztül a tiltakozást, a lázadást, o fiatalság ösztönös ellenállását képviselték a felnőttek mindenkori társadalmával szemben, addig a popperek számára mindez túlságosan „proli”. A popper a fogyasztói társadalom terméke, az „elit". Hosszú haj és virág volt a hippik ismertetőjele, biztosítótű kötötte össze a punkokat. A popper mindig tiszta, szellősen fésült haját hátul rövidre vágatja, nyakát gondosan kiborot- váltatja, elöl pedig hosszúra növeszti és úgy igazgatja, hogy tetszés szerint kiválasztott egyik szeme elől csak előkelő fejbiccentéssel tűnjön el a hajzuha- tag. Felül bő, alul szűk nadrág, V-pulóver, sál és egyéb kiegészítő szerelés a popper öltözéke. Persze, nem mindegy a márka, az anyag és főleg az ár: a Levis és a Wrangler már „túl szokásos". Ezeket már csak a popperutánzók hordják — mert ilyenek is akadnak szép számmal, főleg akiknek szülei nem bírják az öltözködési verseny. Márpedig a külsőségekben lépést kell tartani a többiekkel, hiszen ez biztosítja a tagságot — és egyben ez egy popper legfőbb társalgási témája. Ha megvan a szerelés, lehet gyakorolni a tartást, a kézmozgást és a járást: köny- nyedén, lazán, nem az egész talppal lépkedve. A popperré avatás a diszkókban történik: minél hatásosabban tudja valaki előadni a fenti kötelező gyakorlatokat, annál előbb. A babér az üdvözlésnél aratható le. Ha hangos kiáltással üdvözölnek, vagy a nyakadba ugranak, popper lettél. (Ez utóbbi csak hasonszőrűeknek, esetleg közeli ismerősöknek jár, és főleg mások jelenlétében). A kívülállókat a popper gyors, laza biccentéssel üdvözli, és lenézi. De poppertársaira se jut idő, mert ott a következő, akinek kiáltani kell, esetleg a nyakába ugrani. Lényeg az, hogy minél több embert ismerj és egy percre se unatkozz. Beszélgetni úgyse nagyon lehet miről, hiszen a poppernek nincs problémája, az is olyan „pro- lis". Ez a világ minden világok legjobbika, a popper nem foglalkozik politikával. Vigyázni kell arra, hogy az egyéni vélemény az átlagos véleménytől csak kevéssé térjen el a fő célkitűzéstől: „Látni és látva lenni" — az a legnagyobb popperboldogság a földön. A fenti alapelvek már könyvalakban is megjelentek: két hamburgi diák, „Popper illem- kódex"-be foglalta a legfontosabb tudnivalókat. Az északi kikötővárosból kerültek ki ugyanis az első popperek: hagyományos, jó nevű és méregdrága iskolák azonos szociális helyzetű diákjaiból, akik ma már szájukat elhúzva hangoztatják: „Akik ma úgy öltöznek, mint egy popper, még távolról sem azok. Popper — ez. egy körülbelül 20 emberből álló kör. Mi vagyunk az elit, a többiek epigonok!” ( A problémamentes világ utáni sóvárgás termékei ezek a koravén fiatalok, akik a maguk tizenéves világára vetítik le a papa státusz-szimbólumáTtTMer- cedes helyett robogók és mopedek, ruhák lehetőleg az olasz Fiarucci cégtől, ápoltak, köny- nyedek, semmitmondóak. A nyugati lapok manapság szívesen számolnak be a hatvanas évek lecsendesedett lázadóiról. akik ma már a többi átlagpolgárhoz hasonló életet élnek. A popperek már húszon, alul elkezdik a fogyasztói társadalomba való beilleszkedést. Az élet egyszerű, mindennek megvan az ára, csak meg kell tudni fizetni. Problémák esetleg csak azoknál léphetnek fel, akiknek a gondtalanságát nem képes biztosítani a szülő pénztárcája, De az ilyenek amúgy- se popperek többé. Lambert Gábor
