Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-28 / 267. szám

2 Duna mull napló 1980. szeptember 28., vasárnap Megkezdte munkáiéi a BDSZ XXII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) kereset kevés, amit jelenleg a túlműszakok és a szabcdnapi termelés tesz csak elfogadha­tóvá, hanem a pótlékok nél­küli bérek nincsenek arányban a végzett munkával. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint az a tény, hogy a XXI. kongresszus határozatá­ban foglalt célkitűzésünket, a 42—40 órás, ötnapos munka­hétre való áttérést nem tudtuk megvalósítani. Bányászaink je­lenleg nem 44 órát, hanem sokszor 50 óránál is többet dolgoznak hetente. Az ismert körülmények miatt a bányá­szok megértőek voltak, de ezt hosszú távon sem tartani, se rendszeresíteni nem lehet és nem is szabad. Főleg úgy nem, hogy már a tervek kiala­kításakor is eleve számítanak a szabad- és pihenőnapok igénybevételével. A baranyai küldöttek közül a vitában tegnap ketten kap­tak szót. Hancsicsák Gábor, a Mecseki Ércbányászati Vállalat !V-es üzemének csapatvezető vájára többek között elmond­ta, hogy a mind nagyobb eredmények mellett szükség- szerű, hogy a bányászatban a műszaki technológiai fejlesztés üteme gyorsuljon, növekedjen a termelékenység és hatékony­ság, és ennek alapján a bá­nyászok munkakörülménye, anyagi megbecsülése gyorsabb ütemben javuljon. — Véleményem szerint a műszaki fejlesztés ütemének gyorsítása igen fontos feladat, az emberi munkaerő megóvá­sa szempontjából is. További erőfeszítéseket kell tenni az ember veszélyzónából való ki­vonására, ami igen tetemes anyagi eszközöket igényel. Vállalatunknál az igen jelen­tős műszaki technológiai intéz­kedések munkafolyamatok lé­tesítése ellenére is magas az általános egészségromlásból eredő megváltozott munkaké­pességű dolgozók száma. Problémát okoz foglalkoztatá­suk. A továbbiakban elmondta, hogy a rehabilitált dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos általános problémák ismertek, anyagi rehabilitációjuk megol­dott, de a vállalati munkahe­lyek telítettek más vállalathoz azonban nem szívesen men­nek, nem is szívesen fogadják őket. Anyagilag sincsenek ösz­tönözve, hogy megmaradt munkaerejüknek megfelelő munkát végezzenek, így sze­rinte szükséges a rehabilitá­ciós rendelet módosítása. — Nálunk plusz problémát okoz az 50 százalékot elérő munkaképesség-csökkent dol­gozók foglalkoztatása. A szén­bánya vállalatoknál ezek rok­kantsági nyugdíjra jogosultak, náluk a 67 százalék a köve­telmény, kérjük ennek egysé­gesítését. A nap másik baranyai hoz­zászólója Keszler Ferenc, a Mecseki Szénbányák szakszer­vezeti bizottságának titkára volt. Felszólalásában ismertet­te, hogy a beszámolási idő­szakban javultak a Mecsekben dolgozó szénbányászok élet- és munkakörülményei. E célra több mint 500 millió forintot költöttek. Úgy ítéli meg, hogy a dolgozók jogos igényeit elé­gítették ki. Ezek között emlí­tette: minden dolgozónak munkaruha helyett védőruhát biztosítottak; munkaidő alatt víz helyett, igények szerint teát, szörpöt vagy kávét kaphatnak; a vidékről bejáró dolgozók szállítása korszerű, jól fűthető autóbuszokkal történik. A 10 000 bányászlakás-akció ke­retében megkapott lakások biztosításával odáig jutottak, hogy az új dolgozóiknak egy, másfél éven belül lakást biz­tosíthatnak. Igaz, hogy az ér­vényben lévő rendelkezések visszaélésre adnak lehetősé­get. Szerinte módot kell ke­resni arra, hogy a bányászla- kás-akciót jogtalan előnyök szerzésére ne lehessen felhasz­nálni. — A termelés növelésére, dolgozóink éiet- és munkakö­rülményeinek javítására tett in­tézkedései meghozták ered­ményeiket. Vállalatunk kollek­tívája az 5. ötéves terv terme­lési feladatait megközelítőleg 350 000 tonnával akarja túltel­jesíteni. — Először vagyok a bányá­szok kongresszusán, ahol az ország és az ágazat helyzetét, lehetőségeit jól ismerő, reáli­san értékelő embereket ismer­hettem meg. A tapasztalat szerint jó képviselőkre bízták gondjaikat az ország bányá­szai — mondta Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára. — Különösen meglepett az a fe­gyelmezett vélemény, ami a körülmények ismeretében a bányászok munka- és életkö­rülményeit, azok megváltozta­tásának lehetőségeit elemezte. Figyelemre méltó ez már csak azért is, mivel a változtatás igényének hangsúlyozása mel­lett mindenki elmondta azon teendőket is,* amelyekkel hoz­zá kívánnak járulni a fejlődés­hez. Nagyon örülök, hogy itt lehetek a kongresszuson - mondta Lukács János elvtárs, a kongresszus első napjának befejezése után. A kongresz- szus ma a vitával folytatja munkáját. Kapuvári László fotózásában a Pécsi Levéltár, a Dunántúli Napló és a Me­cseki Bányász Szerkesztősége, valamint a Pécsi Szikra Nyom­da munkáskollektívája vette ki részét. A hagyományőrző emlékszoba létrehozóinak és kitüntetettek­nek dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára is gratulált. * A Petőfi-laktanyában tisztek és tiszthelyettesek feleségeit és az alakulat nyugdíjasait fogad, ták laktanyalátogatásra, majd este a Helyőrségi Művelődési Otthonban családi estet ren­deztek. Murányi László Kedvez az időjárás „Nagyüzem" a földeken Jól halad a szója-, a napraforgóaratás, a silózás Fólszáz Volán-kocsi szállítja a terményeket Felénél tart az almaszüret - késik a kukorica érése Vendégünk volt: Baranyában töltött néhány napot és felkereste a Jelenkor szerkesztőségét is íven Fjodo- rovics Kurcsavov, szovjet író, aki a második világháború idején Magyarország, a Dél- Dunántúl felszabadításában részt vett bolgár hadseregről készül regényt írni. Kérdésünk­re így beszélt magáról: — Háborús írónak tartom magam. Huszonnégy könyvem, köztük hét regény, ezen túl hét kisregény látott napvilágot eb­ből a témából. Onnan adódik ez az indíttatás, hogy 1941 jú­liusának első napjaitól 1945. május 9-ig végigküzdöttem az egész háborút. A leningrádi körzetben harcoltam a blokád legnehezebb napjaiban. 42 ki­lóra lefogytam akkor. Hősies és tragikus volt a körülzárt, ke­nyér nélkül maradt városért, a blokád áttöréséért folytatott harc .. . Végül Kelet-Lettor­Vitya bácsi” nádpálcája Az történt egy általános is­kolás táborban, hogy a ,,Vitya bácsi" időnként odasózott a gyerekeknek bottal, tenyérrel, de a hajukat is meghúzgálta és csontos öklével „kokit" osz­togatott az ebadták fejére. Pe­dig a „Vitya” bácsi még nem is egészen pedagógus, csupán másod- vagy harmadéves hall­gatója egyik tanárképző főis­kolának. (Nem a pécsinek!) Ö a riporternek azt mondta, csu­pán viccből alkalmaztc ezt a fölöttébb eredeti fegyelmező módszert. A gyerekek viszont komolyan vették, nyilván, mert fájt és mert megalázónak tar­tották. Egyik tanuló — szüleinek címzett Levélben — többek kö­zött ezt írta: „...Mindent ve­rekedéssel intéznek el. Gyertek értem I” Valamikor a kisiskolások ol­vasókönyvében a rajzolók így ábrázolták a szemüveges taní­tó bácsit: föl-alá sétál a pad­sorok között, hátratett kezében nádpálcával ... És bizony nem egy tanító, tanár verte is a gyerekeket nemcsak pálcával, hanem vonalzóval, az egysze­rűbb megoldás a pofozás volt, szinte mértéktelenül. A felnőt­tek egyike-másika nosztalgiá­val gondol vissza gyermekévei­re és fel-felsóhajt: Hej, ami­kor a számtantanárom fölpofo­zott, milyen igaza volt, most már belátom!” Hát én nem lá­tom be, sem akkor, sem most, sem míg élek. Mert a pofon nyoma perceken belül elmúlik, de a megalázottság talán so­ha. Nem tudom, mikor született meg a rendelet, amely a testi fenyítést szigorúan megtiltotta, de talán mindjárt népi demok­ratikus társadalmunk születése­kor. S ennek harmincöt eszten­deje. Mégis előfordul. Tudom, alig akad iskola ha­zánkban, amely ne tudna „föl­mutatni” néhány istenverte rossz kölyköt, akiket nem árta­na .. . Szóval azokat sem kell verni. Mert, ha ez a fegyelme­zési módszer ismét jogot nyer­ne, akkor elindulna valami, amelynek beláthatatlan követ­kezményeit csak . sejthetjük. Mert, ugye, ha az iskolában vernék a gyereket, ugyan ki tilthatná-meg az idősebb sza­kiknak, hogy néha oda ne su­hintsanak a mellé beosztott szakmunkástanulónak. A fiata­lok nem, de az idősebb kor­osztály emlékezik az „inasvi­lágra'', amikor némely mester azt hitte, hogy a szakmai is­mereteket az inasba bele kell verni és rúgdosni, különben nem megy. Aztán az inasból segéd lett, de még mindig verték: a le­vente-foglalkozásokon. Míg ka­tonasorba nem került, törvény kötelezte a magyar fiatalságot arra, hogy hetente egy egész délutánon át fapuskával hábo­rúsdit játsszon szakadó esőben vagy porban, elvadult levente­oktatók parancsára, akik a menetelő leventeszakaszt bele­fektették a pocsolyába, az út sarába, mocsokba és amelyik nem terült el, mint a béka, an­nak a hátára is ráléptek — „így lesz kemény katona a ma­gyar!" — elv alapján. Aztán a „kemény magyart" a hírhedett hadseregben is ver­ték és megalázták, aztán, ha leszerelt, akkor verték a rend­őrök a külvárosi utcákon, a csendőrök a falusi őrszobákon adjusztálták a „büdös parasz­tot", mert ok mindig volt rá. Ha más nem, hát az, hogy szabadott verni a népet attól kezdve, hogy az ember átlépte az iskola küszöbét, egy egész­életen át. Ettől félni többé soha nem kell. A „jutási" szellemet viszont el kell felejteni. Nagyon-na- gyon el kell felejteni. Rossz emlék. Rab Ferenc szágban ért a háború befeje­zése. Ezekből az élményekből fa­kadtak regényei: az Észtország háború előtti és 1945 utáni életéről írott regény, a Moszk­vai idő; egy másik könyve, amely a partizán felderítők küzdelmeit mutatja be. Feldol­gozta a forradalom előtörténe­tét is Krupszkája asszony éle­tének, fiatal éveinek tükrében, és a polgárháború esztendeit A lőcsapástól nyugatra című könyvében. Amikor arról kérdeztem, ho­gyan fogadja a szovjet olva­sóközönség a háborús témájú könyveket, elmesélte, miként született regény egy rövid írás­ból, amely először a Pravdá­ban jelent meg. Egy lettorszá­gi felderítőről, Olgáról szólt a cikk, melynek megjelenése után olvasók százai kérték a folytatást Olga életéről és mártírhaláláról . . .- És mi hozta ide Magyar- országra, Baranyába a hábo­rús események megörökitőjétí, - kérdeztük végül Kurcsavovtól.- 1972 óta dolgozom egy témán, és ez az orosz és a bolgár nép történelmi kapcso- csalata. Néhány éve jelent meg a Sipka-szorosban lefolyt ütközetről, az orosz—török há­ború e bolgár földön lezajlott sorsdöntő eseményéről írott re­gényem. 1972-ben bejártam egész Bulgáriát, ahol még mindig elevenen él e harcok emléke, különösen az idősebb emberek körében. Jó kritikát kapott a könyv, lefordították Bulgáriában is. Ezt a témát akarom most is folytatni, a né­pek közötti barátság témáját, a szovjet—bolgár kapcsolatok történetét a második világhá­ború idején. Azt szeretném be­mutatni, hogyan lett a bolgár hadsereg a Szovjetunió szövet­ségese és hogyan vett részt aztán Jugoszlávia, Magyaror­szág és Ausztria felszabadítá­sában. Az ő útjukon, az ő nyomuk­ban haladva érkezett tehát Kurcsavov hazánkba, a Dél - Dunántúlra, ahol felkereste a bolgár hadsereg baranyai em­lékhelyeit, a harkányi múzeu­mot és a bolgár hősök teme­tőjét. G. O. gyében. A kéthetes késés, a növények lassú érése azonban még mindig érezteti a hatá­sát. Lassan cukrosodik a sző­lő, a nagy szüret még nem in­dult be, csak az oportó fajta szedését kezdték meg Villány­ban. Alacsony a répa cukor- tartalma is, a Kaposvári Cu­korgyár ezért egyelőre kisebb ütemben kéri a szállítmányo­kat. A hét végéig a megye cu­korrépa területének 15 százaié, kán történt meg a betakarítás. Ezzel szemben most már jó ütemben halad a szója és a napraforgó aratása. A szója 50 százalékát, a napraforgó 35 százalékát takarították be. Nagy volt a lemaradás a siló­zásban is, szombatig bezáró­lag a tervezett mennyiség 60 százalékát készítették el. Ez a munka most mindenütt nagy ütemben halad, az állatok, mindenekelőtt a szarvasmarha- állomány téli alaptakarmány­ellátása forog kockán. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban megkezdték a hibridkukorica betakarítását. Csőtörő gépekkel szedik le és azonnal szárítóba viszik a ve­tőmagnak valót. A szemesku­korica aratása azonban késik. Mivel a szemek nedvességtar­talma még mindig 36—37 szá­zalék, az aratását még sehol sem kezdték meg. S noha a legkoraibb fajták biológiailag már érettek, a magas víztar­talom miatt csak jelentős szá­rítási többletköltséggel lehetne betakarítani ezeket. Jól halad ezzel szemben az őszi vetésű növények talajelő­készítése. A repce és az őszi takarmánykeverékek vetését a hét folyamán befejezték, az őszi árpa vetése 45—50 száza­lékban történt meg a tsz-ek- ben. A megye mezőgazdasági üzemeiben hétvégi, szom­bat-vasárnapi műszakot szer­veznek, dolgoznak a szója- ,és napraforgó-betakarító kom­bájnok, a cukorrépa- és bur­gonyakiszedő gépek, gépso­rok, a szántó traktorok, a vető­brigádok, s néhány gazdaság­ban a búza vetését is meg­kezdték. ötvenkét Volán-teher­autó szállította tegnap a me­zőgazdasági terményeket, köz­tük 14 darab nagy teljesítmé­nyű, 16-20 tonnás Skoda- és Tátra-autószerelvény. A Volán­kocsik többsége cukorrépát szállított a depókra és a MÁV vasúti rakodótelepeire, a többi jármű zöldségfélét és gyümöl­csöt vitt a Szigetvári Konzerv­gyárba. Felénél tart az almaszüret. Tegnap 350 tanárképző főis­kolás és 180 gimnazista - a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulói — szedték az almát Jó- zsefmajorban és Szilágypusz­tán, s 70 fő szüretelte a kör­tét a gazdaság bogádmind- szenti gyümölcsösében. Nagy­üzem volt Danitzpusztán, az almamanipulálóban is, ahol válogatják, osztályozzák és csomagolják a gyümölcsöt. Az export , is megindult. A múlt héten napi 3 vagon golden al­mát indítottak útnak Csehszlo­vákiába. Beértek a piros faj­ták is, szedik a starkingot és a jonatánt. Napokon belül megindul az NDK- és a szov­jet export. Ausztriába - köz­vetlenül az almáskertből — ipari feldolgozásra alkalmas almát exportál a gazdaság. — Rné — Ünnepségek, kitüntetések a fegyveres erők napján (Folytatás az 1. oldalról) cséretet és oklevelet, öten váro­si parancsnoki oklevelet, nyol­cán soron kívül és 32-en soro­san előléptek, a Pécs városi Tanács jutalmát 7 személy kap­ta meg. Kaposi Józsefet, aki 1925-ben lett kővágószöllősi ön­kéntes, az úttörők virágcsokor­ral lepték meg. A kitüntetéseket Hetényi Ferenc tű. alezredes, a B. m. TOP képviseletében, Dukits Károly, tű. alezredes, Baranya megyei tűzoltó pa­rancsnok-helyettes, Czilják Jó­zsef tű. alezredes, a Pécs me­gyei városi tűzoltóparancsnok és dr. Tallián Frigyes, a Pécs megyei város Tanácsának osz­tályvezető-helyettese adta át. * A Munkásőrség Baranya me­gyei Parancsnokságán Vass Ist­ván parancsnok-helyettes olvas­ta fel a honvédelmi- és belügy­miniszter, valamint az országos munkásőr-parancsnok közös ün­nepi parancsát, majd Szabó Erik, a MOP képviseletében és Megyaszai József megyei mun- kásőrparancsnok adott át kitün­tetéseket. A Haza1 Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát dr. Czva- linga István, Kosa József és Sol­ti Dezső (Pécs), Hámori András (Mecseki Szénbányák), Szegedi József és Ziegler István (Siklós) és Brubel Jenő (Mohács), vala­mint Kovács Béla igazgató, Ti- borcz István igazgató és Sző­ke György művezető vették át. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem ezüst fokozatát kapták: Péter Ferenc, Megyaszai József. né. Vörös József (Pécs), Steiner László (Mecseki Szénbányák), dr. Fehér Béla1 és Molnár Jó­zsef (Komló), Berek János (Szi­getvár); a bronzot: Lőcsei Atti­la, Kora Gvörgy (Pécs), Molnár Ferenc és Ursprung József (Me­cseki Szénbányák), Savanya Sándor és Landek József (Sik­lós), Frank Csaba (Mohács). A Munkásőr Emlékjelvényt vették át: dr. Dinnyés Istvánná (Szi­getvár), Vass László (Mecseki Szénbányák), Kablár János (MÉV). Csendes László és Hai- ness Jenő (Pécs), Bende Károly (Boly), Szarka Árpád (Siklós), és Weininger Attila (Komló). Országos parancsnoki dicséret­ben 23, megyeparancsnoki ju­talomban 26 személy részesült. Szentirányi József, a- Pécs vá­rosi Pártbizottság első titkára köszöntötte a munkásőröket, gratulált a kitüntetetteknek, majd megtartotta emlékszoba-avató beszédét. Az ünnepség után át­vágta az emlékszoba1 elé kife­szített szalagot. Sári Ferenc, Pécs városi munkásőrparancsnok ka­lauzolta végig a vendégeket, a társfegyveres erők és testületek parancsnokait, képviselőit — az újonnan létrehozott emlékszo­bán, melynek létrejöttében a munkásőrökön kívül több mint 20 vállalat, száznál is több dol­gozója, a kiállított anyagok gyűjtésében, előkészítésében és A napos, száraz időjárás ha­tására felgyorsultak az őszi mezőgazdasági munkák a me­Ivan Kurcsavov szovjet író

Next

/
Thumbnails
Contents