Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-27 / 266. szám
\ 1980. szeptember 27., szombat Dunántúli napló Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka (Folytatás a 2. oldalról) sadalmunkat is. Egy ülésre — legyen az párt-, szakszervezeti vagy KISZ-ülés — szinte már csak tudományos felkészüléssel lehet elmenni. Annyi papírt és statisztikai adatot kell elolvasni, hogy szédül tőle az ember. Mindig eszembe jut, hogy milyen nehéz helyzetben lehet egy fiatal magyar állampolgár, például egy leány, aki párttag, szakszervezeti tag, KISZ-tag, s talán még a népfrontban ir aktíva. Vajon hányszor magyarázzák meg neki és sajnos ugyanazokkal a szavakkal, hogy mi a helyzet és mi a tennivaló? Nehezítő tényező a helyenként növekvő bürokrácia is. Ez úgy látszik, nemcsak a kapitalista rendszer sajátossága, hanem sajnos, valamelyest kitermelődik a szocialista rendszerben is. Olyan ez, mint amikor az eleven vízfolyás nyomán lerakódások, vízkövek képződnek. Tehát tartsuk mindig kéznél a drótkefét, és távolítsuk el ezeket a lerakódásokat. Külön szeretnék szólni a nemzeti egységről, a Hazafias Népfront néhány kérdéséről. Mi ezt valljuk, hogy megszületett, növekszik és erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Ez osztályok szövetsége, hiszen társadalmunkban vannak még — bár nem ellentétes érdekű — osztályok, rétegek. Vannak párttagok és pártonkívüliek, különböző világnézetű, nemzetiségű emberek, akiknek összefogása a népfrontmozgalom keretében a nemzeti egység fontos eleme. És ez jó dolog. Erősítjük a szocialista nemzeti egységet A nemzeti egységről szólva gyakran említjük a szocialista jelzőt. Ez helyes, mert ezzel meghatározzuk a nemzeti egység, célját, történelmileg új vonásait. Mert milyen tartós nemzeti egység lehetett, mondjuk, egy kizíákmányoló tőkés és a kizsákmányolt proletár, a nagy- birtokos és a jobbágy között? Most a nemzeti összefogásnak új és szilárd alapjai vannak, az új, szocialista rendszerben mindnyájan közelebb kerültünk egymáshoz. Mi ezt a folyamatot, a szocialista nemzeti összefogást, a szocialista demokráciát erősíteni, fejleszteni akarjuk. A szocialista rendszer nem egy véglegesen befejezett épület, nem egy kifaragott kőszobor, amely így marad az idők végezetéig. A szocialista társadalmi rendszer élő társadalom, amelynek szünet nélkül fejlődnie kell. Belpolitikai fejlődésünk, fő iránya a szocialista demokrácia további kibontakoztatása, másképp kifejezve, szövetségi politikánk folytatása. Ez a számunkra oly fontos szocialista nemzeti egység, a párt és a töímegek összefor- rottsága nem egy pillanat alatt született meg, ezért óvnunk, erősítenünk kell. Ahogyan Biró plébános úr is említette, a minap emlékeztünk meg az állam és a katolikus egyház viszonyát 30 éve rendező nagy jelentőségű megállapodásról. Ez idő alatt kialakult az állam és az egyház rendezett viszonya, amely rendszerünk nagy történelmi vívmánya. Az, hogy az egyház az új társadalom viszonyai között is megtalálja a maga helyét, egyrészt népünk érdeke, államérdek, de érdeke az egyháznak is. Emellett külön is érdeke a hivő embernek. Nincs és nem is lehetséges olyan statisztika, amelyik kimutatná, hogy hány hivő és nem hivő van nálunk, ez magánügy. De tény, hogy jelentős számban vannak hivők Magyarországon. Engem különösképpen nem zavar, hogy valaki vasárnap az öregfiúk csapatában futballozik, vagy misére megy. Sokkal fontosabb, hogy eljutottunk odáig: a vallásos emberek meggyőződéssel szolgálhatják a haladás, a szocializmus ügyét, miközben hitükhöz is hűek maradnak. Nem kell, hogy emiatt lelkiismereti válságba kerüljenek. Ezt az eredményt nagyra értékeljük, és ha lehet, tovább erősítjük. Vallása, hite miatt senkit sem érhet semmiféle társadalmi hátrány. Hazánkban teljes a lelkiismereti szabadság, mindenki maga dönti el világnézeti hovatartozását. Nálunk teljes mértékben érvényesül az állampolgári egyenlőség pártállásra, világnézetre, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. A közfunkciók is, nyitva állnak mindenki előtt. E tekintetben elég körülnézni e teremben. A párttagok mellett jelentős számú pártonkívüli képviselő ül itt. Képviselve vannak a dolgozó osztályok és rétegek: munkások, parasztok, értelmiségiek, alkalmazottak, nők, a legkülönbözőbb korosztályok valamint az egyházak, a nemzetiségek. Országgyűlésünk, legfőbb törvényhozó szervünk híven tükrözi szövetségi politikánkat, szocialista nemzeti egységünket, összefogásunkat. Nyugaton azzal gyanúsítanak minket, hogy a másként gon« dolkozók, a belső ellenzék nem nagy csapatával úgymond szerződést kötöttünk, bizonyos „tabukat" kikötve, például azt, hogy nem szabad támadni a párt vezető szerepét, a szocialista rendszer alapjait, szövetségi rendszerünket. Persze, ilyenfajta szerződések vagy tár. gyalások nem voltak, de úgy látszik tényleg van egyfajta hallgatólagos egyetértés a másként gondolkodók nem különösen nagyszámú táborával, amit talán úgy lehet a legérthetőbben kifejezni, hogy jobb a békesség. Békés belpolitikánkat folytatjuk Időszakonként — jelenleg a nemzetközi helyzet kapcsán — azt mondják, hogy a magyar politika most „keményedni" fog. Erre csak azt válaszolhatjuk, amit már a pártkongresszus is hangsúlyozott, hogy Magyarországon a nagy osztályharcok időszaka befejeződött. Magyar- ország dolgozó osztályai legyőzték és megsemmisítették a volt kizsákmányoló osztályok hatalmát. Nekünk osztályharcot ebben az értelemben már nem kell folytatnunk. De még ennek a harcnak a menetében is az volt a munkásosztály és forradalmi élcsapatának az elve, hogy ne törekedjünk a helyzet élezésére. A harcot akkor éleztük, amikor minket erre rákény- szerítettek. Most erre semmiféle jelentős társadalmi tényező sem késztet bennünket, politikánkat sem kell *,keményítenünk” a pártnak nincs is ilyen szándéka. De figyelnünk kell bizonyos dolgokra, például a nemzetközi helyzet éleződésére. Ilyenkor a világ minden államában arra intik az állampolgárokat, hogy kicsit szorosabbra zárják soraikat. így tehát nekünk semmiféle belpolitikai okunk és szándékunk sincs a dolgok élezésére és bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor. De azt is meg szeretném mondani, hogy aki az alapvető vívmányainkat támadja, annak csak egy régi magyar mondás szerint válaszolhatunk: Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Mi tehát nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, mert vívmányainkat, amelyekért az egész nép . megszenvedett és megdolgozott, senkinek a világon nem engedjük bántani. És amikor azt mondjuk, hogy mi a szocialista demokrácia útját járjuk, akkor a magunk, pártunk, munkásosztályunk, népünk útjára-feladatai- ra gondolunk. Kívülről senki ne próbálja továbbfejleszteni szocialista demokráciánkat. Már jó néhány éve a gazdasági építés új szakaszában járunk. A szocialista fejlődés jelenlegi szintjén megszűnte^, az extenzív fejlődés lehetőségei, a továbbiakban már csak intenzív fejlődésre van mód. Ennek rendeljük alá a növekedési ütemet is. Korábban gyak-. ran büszkélkedtünk azzal, milyen gyors ütemben fejlődött szocialista gazdaságunk. Tény, hogy a kezdeti szakaszban mindig könnyebb egy kicsit gyorsabban haladni, mint később, egy bizonyos szint elérése után. Gondoljunk csak az élsportolókra: a futónak, aki a 100 métert 11 másodpercen belül futja, minden további ti- zedmásodpercekért nagyon meg kell küzdenie. így van ez a gazdasági munkában is. Ma a nyereséget újabb egy- egy százalékkal növelni már nehezebb, mint valamikor 10 százalékkal. A világgazdaságban is új helyzet állt elő. Bekövetkezett az 1973—74. évi óriási árrobbanás, amely minket hátrányosan érint. De érezhetők általános problémák is, ilyenek a különféle pénzügyi nehézségek, diszkriminációk, a kapitalista világ recessziója. Exportunk értéke ma már eléri a nemzeti jövedelem 50 százalékát. A világgazdasági körülményeket megváltoztatni nem tudjuk. Olyan feltételek között kell élnünk, dolgoznunk, előrehaladnunk és boldogulnunk, amilyenek a mai helyzetből adódnak. Az elmúlt másfél évben a korábbinál szigorúbb feltételek között kellett gazdálkodnunk. Ennek bizonyos eredményei már mutatkoznak. A fő célunk a népgazdaság, s’főként o nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi helyzetének javítása volt. Kemény munkát végeztünk és a legkényesebb, legfontosabb területen, az ország fizetési mérlegének alakulásában sikerült bizonyos javulást elérnünk. Tőkés külkereskedelmi forgalmunk idén eddig csaknem egyensúlyban van, exportunk több mint kilencven százalékban fedezte az importot. Ez jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest, ezt a munkát folytatnunk •kell. A javulás lényeges tendenciái mutatkoznak a népgazdaság többi, nem kevésbé fontos egyensúlyi kérdésében is. Az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés dolgozói a terv szerint végezték munkájukat, üzemeink kisebb létszámmal — mintegy százezerrel kevesebb emberrel — oldották meg a feladataikat, o munkaerőhelyzet feszültsége tehát valamelyest csökkent. Az energiafelhasználás is jobb volt az elmúlt másfél évben, mint annak előtte. Korábban évente mintegy hot százalékkal növekedett az ország energiafogyasztása, másfél év óta viszont *- részben az ütem csökkenése,- részben a takarékosabb energiagazdálkodás miatt — az energiafelhasználás nem növekedett. A jövőben tovább kell takarékoskodnunk az energiával. Gazdasági helyzetünkről beszélve érdemes szóba hozni azt is, hogyan tanácskozunk mi mostanában. A Központi Bizottság és végrehajtó szervei, a megyei pártbizottságok, a Minisztertanács, a gazdasági bizottság olykor olyan üléseket tart, amelyekre ha fekete hajjal megv be az ember, akkor meqőszülve jön ki, mert ott többnyire baiokról, nehézségekről, problémákról, az elmaradó üzemekről, ágazatokról tárgyalnak. Bizonyos mértékig ugyanígy von ez nyilvános tanácskozásainkon is. A sajtó, a rádió, a televízió jó szándé- kúan még hozzá is tesz sok más bajt és problémát. Példamutató üzemek Tudjuk, hogy üzemeink fejlődése egyenetlen; vannak kiválóak,- élenjárók, mások megütik a mércét, eleget tesznek a kötelezettségeknek és vannak gyengék is. A közvéleményt általában a problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek kiemelkedőek, hatékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumínium- ipari Tröszt és annak több gyára — amelyek közül tegnap itt veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Chionin, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Medicor, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát. Említésre méltó a Péti Nitrogén Művek műtrágya termelése és az Egyesült Izzó kiváló minőségű árui. Ezek az üzemek jól példázzák, hogy megfelelő hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pedig kövessék őket. Ilyen üzemek természetesen más ágazatokban is adódnak. Ezek a példák is azt mutatják, hogy nem -kevés az, amit mór elértünk. Az ország lélekszá- mát figyelembe véve az autó- buszgyártásban ma Magyarország az első a világon, a termelés nyolcvan százaléka export, a világ autóbusz-exportjának egyötödét hazánk adja. Az izzólámpa-gyártásban az egy fő re számított termelést tekintve ugyancsak' elsők vagyunk, s a termékünk 85 százalékát exportáljuk. Svájc után a második helyen állunk a nemzetközi gyógyszerexportban. Az egy főre számított bauxit-timföld termelésben a világ hatodik-hetedik helyét foglaljuk el. A műanyag-, a műtrágya-, a kénsav-, a cement- és az acélgyártás terén az első húsz ország között vagyunk. Mezőgazdaságunkról szólva nem lehetne felsorolni azokat az üzemeket, amelyekben a sok becsületes törekvés nyomán már szép eredmények születtek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A magyar mező- gazdaság dolgozói, a földek művelői és mindazok, akik részesei az eredményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt elérték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb földterületen kétszer annyi szemesterményt állít elő, mint a háború előtti utolsó békeévben. Az egy főre jutó szemestermény termelésben pedig — több éves átlagot nézve — túlhaladta az egy tő—egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzései között tartja számon. A búza és a kukorica egy hektárra számított átlagtermelésében a világ első öt országa között van o magyar mező- gazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-harmadik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mezőgazdaság szép eredményeit. Mindez a szocialista gazdálkodás, szocialista forradalmunk számottevő eredménye. Ezeket a sikereket a szocialista nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték el, s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kisegítő gazdaságok, sőt a kertbarátok is. Feladatunk, hogy még ezeket az eredményeket is túlszárnyaljuk. Ennek érdekében a jövőben is minden lehetséges támogatást megadunk, mind a szocialista nagyüzemek, mind a háztáji és kisegítő gazdaságok munkájához, mert mindezekre szükség van. Az utóbbi években a közlekedésben is jelentős eredményeket értünk el, A teljesség igénye nélkül: nagymértékben korszerűsítettük a vasutat, dízel. és elektromos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pályatestek és kicserélődött a vagonpank egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségleteit, ami azért is fontos, mivel Magyarország jelentős tranzit út, nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személyszállításban. Nem egy nyugati ország várospolitikusát hallottam némi irigységgel beszélni fővárosunk és általában országunk tömegközlekedéséről. Az előrelépés valóban jelentős, s nemcsak a metróról van szó, hanem a vasútról és az autóbusz-közlekedésről is. Nem' hiszem, hogy sok olyan ország lenne ahol, mint nálunk, úgyszólván minden lakott területet el lehet érni autóbusz- szal. A közlekedés dolgozóitól — az eddigiekhez hasonlóan — az áru. és személyszállítási feladatok megoldását bizalommal várjuk a jövőben is. Életszínvonal: az ígéretet teljesítjük Előreléptünk az életszínvonal terén is. 1979-ben és 1980-ban becsületese^, nyíltan megmondtuk, hogy ebben a szakaszban csak az életszínvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is komoly erőfeszítések kellenek. Amit ígértünk, őzt megtartottuk. Az elmúlt több mint másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az alacsony nyugdíjakat, javítottuk a három- és többgyermekes családok, valamint a segélyezésre szorulók helyzetét. Több évet, nagyobb szakaszt áttekintve megállapíthatjuk: növekedett a kereset, a jövedelem, a fogyasztás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás. Tartós gazdaságpolitikai elhatározásunk, hogy olyan béremeléseket, juttatásokat a jövőben sem szavazunk meg, amelyek fedezetéül nem tudjuk biztosítani a megfelelő árualapot! Ami fizetés és jövedelem formájában a lakossághoz jut, annak árufedezetét is meg kell termelnünk. Gyarapodik tehát az ország. Vonatkozik ez a családi házak, az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésére, s fölösleges is lenne tovább sorolni a bizonyító tételeket. Ha visz- szaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialista építésnek együtt kell járnia a dolgozók élet- színvonalának rendszeres emelésével. Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt erkölcsi kötelezettségünknek. Az emberek ma másképpen élnek, mint 10—20 évvel ezelőtt. Sajnos ennek a változásnak kedvezőtlen hatásef is volt: erősödött az egyénieske- dés, az önzés, a szerzési vágy. Ezek valóban gondok, de az életszínvonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállaljuk, mert biztosak vagyunk abban, hogy leküzdjük azokat. Fontos, hogy népünk érezze: alkotás, munka nélkül nincs életszínvonal-emelkedés! De ennek a fordítottja is igaz hiszen, ha jól halad az ország építése, ókkor az életszínvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazdaság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szocialista rendszerünknek, céltudatos politikánknak és mindenekelőtt munkás- osztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, egész népünk odaadó munkájának köszönhetők. Jelenleg a gazdasági építés olyan szakaszában vagyunk, hogy csak alacsonyabb növekedési ütemet tudunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem évi 3 százalékos növelése látszik reálisnak. Ezzel a’ népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fizetési mérleg javítása, a vásárlóerő és a fogyasztói árualap egyensúlya és sok más tényező. Ezek a népgazdaság alapi vető kérdései, amelyek a családok életkörülményeit is meghatározzák. Önköltségek és árak A hatékony, nyereséges termelés biztosításában nagy szerepet játszanak a kormány által meghatározott gazdasági szabályozók, valamint a termelői és fogyasztói árak. A termelői árakat úgy kell szabályozni, hogy azok ne szakadjanak el a világpiaci áraktól. Fogyasztói árakat pedig úgy megállapítani, hogy azok is tükrözzék az önköltséget. Mindemellett a kormánynak bizonyos folyamatokat, köztük az életszínvonalat befolyásoló órakat nagyon pontosan kell szabályoznia, hogy a fejlődésünkkel, lehetőségeinkkel összhangban tervezett életszínvonal-emelést megvalósíthassuk. Ügy is, mint XIII. kerületi képviselő, egy kéréssel fordulok a Minisztertanácshoz. Javaslom, hogy bizonyos területeken vizsgálják meg az árképzést. Akadnak ugyanis olyan ipari ágazatok, ahol szinte kizárólag csak hazai nyersanyagokkal dolgoznak. Mégis, ami. kor árképzésről van szó, mintha rendkívül meg lennének olajozva o számológépek kerekei, s mintha a számítógépek Is több áramot kapnának, akkora summa jön ki az önköltségre. Magyarázatként azt mondják, hogy magas a világpiaci ár, de valójában nagyon kevés közük van az importanyagokhoz. Esetenként a nyereség kiszámí-- tása megalapozatlan, amit nem szabad hagyni! Az önköltségót az ipari vállalatoknak nem, ■ egyszerűen kiszámitaniok, hanem — ahol lehet — csökkente- niök kell. A haszonkulcsot sem lehet felelőtlenül megállapíto- ni. Reális számítás és szolid haszonkulcs alapján kell dolgozni a vállalatoknak. Egyetértek Lázár elvtárssal, és a többi felszólalóval, okik aláhúzták: a bátor és a kezdeményező embereket, kollektíváikat a kormányzatnak teljes erővel és minden fenntartás nélkül kell támogatnia1. Eredményeink nemzetközileg is elismertek. Még a nyugati kommentárok is azt mondják, milyen bátor ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk — ők-így „dicsérnek" minket — pedig mi csak azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, vigyázva1 a minőségre is. Rendszerünk szocialista és a módszereink is azok. A döntő, hogy nálunk a termelőeszközök köztulajdonban vannak, s amit megtermelünk, az is a népé. Hazánkban nincs kizsákmányoló osztály és nemzetközi monopóliumok sem. zsákmányolják ki a munkást, a népet. A szocializmusban is nyereségesen kell termelni Szocialista a mi rendszerünk abban az értelemben is, hogy nálunk minden gazdasági egység szocialista tervgazdálkodást folytat. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt bevezettük a gazdaságirányítás új rendszerét, egyesek csak azt harsogták, hogy nincs a vállalatokra felbontott kötelező terv. Ez igaz, és valóban nagy a vállalatok önállósága. Az összes beruházásnak a fele a központi, állami szervekben, a másik fele pedig a vállalatoknál dől el. Ez már nagyfokú önállóság, de a vállalatok ezzel együtt is kötelezve vannak arra, hogy el(Folytatás az 5. oldalon)
