Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-20 / 259. szám
u Dunántúli Tlaplo 1980. szeptember 20., szombat 1980. SZEPTEMBER 20 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából FRIDERIKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6728 ■— nyugszik 18.46 órakor. A Hold kél 16.35 — nyugszik 1.09 órakor. mmmmm Időszerű külpolitikai kérdésekről, - konzultációval egybekötött előadást tartott tegnap délután Krassó László, a Magyar Rádió munkatársa a Pécsi Nemzeti Színház művészei részére. Az előadó - több évig volt a rádió varsói tudósítója. ♦ — Iskolabővítés. Határidő előtt három hónappal, tanévkezdésre elkészültek a vajszlói általános iskola bővítésével. Négy tanteremmel bővült az iskola és teljesen átrendezték az iskola környékét is, az udvart teraszosan alakították- ki, s végig lebetonozták. A munka értéke mintegy ké.t és fél millió forint. — Piramis klub alakul Pécsett szeptember 22-én, a Puskin Művelődési Házban. Este 6 órakor a megnyitón a Piramis Együttes ad műsort. A programban rock-zenei előadás, valamint Gazdag Gyula—Ár- vay Jolán Piramis című portréfilmjének premier előtti bemutatása szerepel. A továbbiakban havonta egy alkalommal tartanak klubnapot. ♦ A Zöldért mai árai A burgonya kilója 5,40—4,80 Ft. A kelkáposzta 3,40—1,80-ba, a fejeskáposzta 2,50—1,80-ba kerül. A sárgarépa ára: 5— 3,60, míg a gyökér 10, 6,80 forint. A karfiol kilója 20—16 forintba kerül. A zöldbab kilónként 16 forintért kapható. ^ Bőséges a választék gyümöl- csökből, az alma 10 és 6 forintért, a körte 12—9 forintért vásárolható, a szőlő 16—14 forint, az őszibarack ára 15—7 forint kilónként, az étkezési kék szilva 10 forintba kerül. Maesfe MOZI Petőfi; A Nanv Medve fiai (f3, 15), Színes tintákról álmodom (f7. f9). Kossuth: A Nagy Medve fiai (10, 12), Mégis meglátod az eget (f3, f5). Sabine (f7, f9). Ságvári: Kojak Budapesten (4, 6, 8). Tanárképző Főiskola: Huszárkisasszony (4). Rákóczi: Utolsó előtti ítélet (5, 7). Fekete Gyémánt: A híd túl mesz- sze van (4). Jószerencsét: Walt Disney állatbirodalma (4, 6). Vasas, Május 1.: Kabaré (f6). Mohács: Evezz egyedül (6), Bosszúvágy (8). Komló, Zrínyi: Az autóstoppos (4), Ki beszél itt szerelemről? (6, 8). Komló, Május 1.: A tizenötéves kapitány (f5), Gyilkos a tetőn (f7)~. Szigetvár: Csendestárs (8). Siklós: A bumfordi (7). Harkány: Félek (7). Sellye: Az ötödik évszak (7). Várható időjárás szombat estig. A reggeli, délelőtti órákban több, napközben kevesebb felhő, csapadék nélkül. Hajnalban párásság, helyenként köd. Mérsékelt változó irányú szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Elutazott a Ivovi küldöttség, hazaérkezett a baranyai delegáció Lvovból A D. A. Jaremcsuk, Lvov területi pártbizottság ideológiai titkára vezette, testvérterületi küldöttség tegnap hazoutazott. A határig "elkísérte Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára. A Földes Andrásnénak, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója vezetésével Lvovban tanulmányúton volt megyénk pártmunkás küldöttsége szintén hazaérkezett Pécsre. ♦ — Kiállítás. Pinczehelyi Sándornak nyílt kiállítása Lahliban a Taide Museó- ban Jormo Karden képzőművész pécsi kiállításának viszonzásaképpen. — Horgászoknak. A MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága értesíti o horgászokat, hogy a- kovácsszénájai tavon ha- lasítás miatt szeptember 21-től október 10-ig szünetel a horgászat. — Gázpalack-tároló. Sátorhelyen 100 gázpalack tárolására alkalmas helyet készített a nagynyárádi tsz brigádja 40 000 forint értékben. — Egészségház Nagy- harsányban. Orvosi rendelő, váró és lakás épül Nagyharsányban. A kétszintes épületet az újpet- rei termelőszövetkezet épí- tőbrigódja építi. A nyolc- százezer forintba kerülő létesítmény ez év végéig elkészül. — A pécsi Szabó István Üttöröház ma, szombaton délután 4 órakor, az úttörőház parkjában tartja a szakköri évnyitó ünnepségét.-------------------*-----------------— Társadalmi munka gyermekekkel. A Bicsérdi Takarmánytermesztési Kutató Intézet szocialista brigádjainak tagjai társadalmi munkában szépítették a héten a Pécsi Kisegítő Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon udvarát. A több éves patronálósi kapcsolat keretében a felnőttek többnyire olyan munkával igyekeznek támogatni az intézményt, amibe a gyermekeket is bevonják. Oklevélátadás a felsőfokú munkaügyi tanfolyamon Kétéves felsőfokú ólta- lános munkaügyi tanfolyam zárult Pécsett szeptember 19-én. Ilyen jellegű tanfolyamot felsőfokon először szervezett a Baranya megyei Tanács munkaügyi osztálya és a TIT Baranya megyei Szervezete a Pécsi Tudományegyetem oktatóinak a részvételével. Egészségügyi szolgálat KORHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK: Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, oh--, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1., 10 3. sz. gyógyszertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10 8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10 9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécsj Veress E. u. 2. 10 7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Eü. Intézmények Pécs város lakossága részére az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombati napokon: Felnőttek részére összevont rendelés 7—19 óráig az I. kerületben: újmeszesi körzeti rendelő, Korvin O. u. 23. (tel.: 11-169). II. kerületben: Munkácsy M. utcai rendelőintézet, II. emelet 219. (tel.: 13-833 48). III. kerületben: Dr. Veress E. u. rendelőintézet (tel.: 15-833). Gyermekek részére összevont rendelés 7—13 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (tel.: 11-752), Vasas I., II., Hird (dr. Galambos, dr. Bajnai), Hősök tere (dr. Benczenleit- ner), Szabolcsfalu (dr. Székely), Meszes I., II. (dr. Kó- lozdy, dr. Zólyomi) körzetek betegeinek. Zsolnay V. u. 45. (tel.: 13-724), Borbála- és Pécsbá- nyatelep (dr. Fischer), Zsolnay V. u. I., II. (dr. Kovács, dr. Katona), Ady E. u. I., II. (dr. Finta, dr. Jármay) körzetek betegeinek. Munkácsy M. u. 19. II. kér. rendelőintézet, gyermek-poli- klinika földszinti bejárató (tel.: 13-833 75). Munkácsy M. u. 19. (dr. Dörömbözi), Koller u. 9. (dr. Gehring), Móricz Zs. tér (dr. Tóth L.), Semmelweis I. u. (dr. Pánczél), Mikszáth K. u. I. II., (dr. Géczy, dr. Molnár) körzetek betegeinek. Kertváros, Krisztina tér (tel.: 15-708). Kertváros u. (dr Tóth' Zs.), Varsány u. I., II. (dr. Matusovits, dr. Bóna), Krisztina tér I., II., III. (dr. Király, dr. Palaczky, dr. Kiss), Saro- hin t. út (dr. Sásdi), Fazekas M. u. (dr. Schmidt) körzetek betegeinek. Dr. Veress E. u. 2. (III. kér. Rendelőintézet, gyermekpavi- Ion, tel.: 15-833). Mecsekalja (dr. Gothár), I., II., III., IV. uránvárosi körzetek (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Ötvös) betegei részére. Rókus u. 8. (tel.: 10-742). Rókus u. I., II., III. (dr. Kovács Cs., dr. Sediánszky, dr. Mezőlaki), toronyház (dr. Szabó I.), Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis I. u. II. (dr. Örkényi) körzetek betegjeinek. Szombatön 13 órától este 19 óráig az egész város gyermek- lakossága részére gyermekorvosi ügyelet egy helyen: Munkácsy M. utcai rendelőintézet, gyermek-poliklinika földszinti bejárata (tel.: 13-833 75. mellék) . Szombaton este 19 órától vasárnap egész nap és éjszaka, hétfőn reggel 7 óráig ügyeleti szolgálat áll a sürgős ellátásra szoruló betegek rendelkezésére. Felnőttek részére: az I. kerületben: újmeszesi körzeti orvosi rendelő, Korvin O. u. 23. (tel.: 11-169), II. kér.: Munkácsy M. u. rendelőintézet (ügyeleti bejárat, tel.: 12-812), III. kér.: Dr. Veress E. utcai rendelőintézet (tel.: 15-833). Gyermekek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyer- mek-poliklin'rka földszinti bejárata (tel.: 10-895). Injekciós kezelésben részesülő gyermekek ellátása vasárnap délelőtt 8—11 óra között történik ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. Fogászati ügyeleti szolgálat: szombaton este 19 órától hétfő reggel 7-ig a Munkácsy M. u. rendelőintézetben (ügyeleti bejárat). állatorvosi ügyelet ügyeletes állatorvos 1980. szeptember 20-án du. 13 órától szeptember 22-én 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Kolozsvár utca 6. szám. Telefon: Pécs, 12-261. Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és járás részére: Komló, Lenin té# 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós város és járás részére keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére nyugati részen: Sellyei Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás keleti részen: Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 4.' Telefon: Szentlőrinc 71-172. Szigetvár, Állatkórház. Szigetvári járás nyugati részen: Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál „Állatorvosi ügyelet” címen. Baranya és Somogy me- gyéből 39 munkaügyi előadó és csoportvezető vett részt a képzésen. Vizsgát tettek nyolc tantárgyból, így például- közgazdasági és munkaügyi általános ismeretekből, gazdasági matematikából, munkaélettanból, és lélektanból valamint munkaegészségügyből és munkaszociológiából. Jeles erfedményt ért el két résztvevő: Havasi Lajosné, a Baranya megyei Tanácsi Magas és Mélyépítő Vállalat, valamint Lítz József- né, a Pécsi Kesztyűgyár 2-es gyáregységének a dolgozója. Ar-oklevél-átadó ünnepségre szeptember 19-én került sor Pécsett, a TIT Bartók klubjában. Az okleveleket Piti Zoltán, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese nyújtotta ót. ♦ — A pécsi Mecsek Kórus ma este egyhetes olaszországi útra indul, a Cernoseo sül naviglioi városi kórus meghívásá/a. A Milánó melletti városkában három koncertet ad a 48 tagú kórus Tillay Aurél vezényletével. — Titkárnőképző tanfolyam. A TIT Baranya megyei szervezete irodavezető-titkárnőképző tanfolyamot szervez. Jelentkezni személyesen és telefonon lehet a szervezet titkárságán szeptember 30-ig. (Telefon: 10-808).------A RÁDIÓ-----É S TELEVÍZIÓ RÍM O s o ftt A a KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Dalok a magyar munkásmozgalom történetéből. 9.11 : örökzöld dallamok. 10.05-:—Thomas Mann és a muzsika. 10.53: Dunántúli népdalok. 11.22: A Rádiószínház bemutatója. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Beethoven: F-dúr vonósnégyes. 13.00: Kapcsolásos műsor 3 helyszínről. 14.00: Téli fagyialtosok. 14.10: Bárdos Lajos műveiből. 14.30: Kármegelőzés kockázatvállalással. 15.05: Üj Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.45: Rádiószínház. 19.53: Népi zene. 20.20: Strauss-művek. 21.00: -Ismeretlen ismerősök. 22.15: Esti hangverseny. 23.15: A longjumeau-i postakocsis. Operarészletek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Korda György énekel. . 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Operettfinálék. 9J0: Cigánydalok. 9.42: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: A Lipcsei Rá- . dió fúvószenekara játszik. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosok a mikrofon előtt. 14.40: Operettekből. 15.10: Népdalok. 15.33: Fiúk a tilosban. Rádiójáték. 16.33: Pophullám. 17.30: Állami telek, magánház. 17.45: Negyedóra ,,soul" zene. 18.00: Szivárvány. 20.00: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. 20.38: Táncházi muzsika. 21.00: A Rádió Dalszínháza. 22.00: Szombat-esti diszkó. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.00: A szolnoki1 stúdió román nyelvű műsora. 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Iskolarádió. s 8.38: Évszázadok mesterművei. 9.28: Bemutatjuk új lemezeinket. 10.10: Versek. 10.20: Újdonságokból. 11.05: Új lemezeinkből. 11.35: Operarészletek. 12.25: 2000 felé. 13.07: Zenekari muzsika. 15.09: Sarkantyú hava, július. 15.14: Harminc perc beat. 15.44: Új operalemezeinkből. Közben: 16.09: Ohridi nyár 1980. 17.22: Kritikusok fóruma. 19.05: Zenekari muzsika. 20.19: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 20.49: Ének a semmiről. Bologh László előadása. 21.05: Művészlemezek. 22.03: Spsztakovics: Tíz poéma. 22.37: Napjaink zenéje. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.00: Jó munkát, jó pihenést. A pécsi’ stúdió háromnyelvű, zenés szolgáltató műsora. Hírek. Szerb-horvát nyelvű műsor. 8.30: Német nyelvű műsor. 9.00: Magyar nyelvű műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Kovács Imre. 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna, (ism., sz.) 9.05: Perpetuum mobile, (ism., sz.) 9.50: Könnyen jött örökség. Francia tévéfilm. (ism., sz.) 11.25: A rajzfilmek kedvelőinek: 1. Blöki, a kolbászőr. 2. Életbiztosítás. Francia rajzfilmek. (sz.) 11.35: Tv-kon'cert. Narciso Yepes gitározik, (sz.) 15.15: Nagy tévében kis mozi. összeállítás a Pannónia Filmstúdió kisfilmjeiből. (sz.) 15.45: Az emberiség hajnala. Olasz filmsorozat: A tűz meghódítása. (ism., sz.) 16.45: Hírek. 16.50: Nyitott boríték. 17.20: Nemzetközi ügetőverseny. (sz.) 18.00: Reklám. 18.10: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai, (sz.) 18.30: Parabola, (sz.) 19.00: Reklám, (sz.) 19.10: Tévétorna, (sz.) 19.15: Esti mese. (sz.) 19.30: Tv-hiradó. (sz.) 20.00: Vers — mindenkinek. . (sz.) ' 20.05: Farkasok ideje. Magyarul beszélő francia film. (sz.) 14 éven felülieknek! 21.45: Egymillió fontos hangjegy. A Hungária Együttes műsora, (sz.) 22.00: Madarak és-ragadozó modarak. Qlasz film. 23.30: Tv-híradó. 3. (sz.) MÁSODIK MŰSOR 18.30 A magyar dráma 30 éve. Vendégség. Tévéjáték, (ism., sz.) 19.30: Tv-híradó. (sz.) 20.00: Vers — mindenkinek, Vörösmarty Mihály: A vén cigány, (sz.) 20.05: Legendák a hűségről. Az Egervári esték. Nyári Színház bemutatója. Közvetítés felvételről — Kisfaludy Károly Hűség próbája. Vígjáték egy felvonásban. — Tömöry Péter: Völegényfo- gó. Zenés játék egy felvonásban. (16 éven felülieknek!) 21.05: Közben: Tv-híradó. 2. (sz.) JUGOSZLÁV TV 16.55: Jugoszláv labdarúgóbajnokság: Borac—Zagreb. 18.35: Tv-naptár. 18.45: Hakim meséi — gyermekműsor. 19.45: Szórakozás az egész családnak. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Mo este. 21.00: Byron Jones szabadulása — amerikai játékfilm. 23.00: Éjféli séta. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Hét. Tv-nap. 18.45: Tudomány. 19.30: Népi muzsika. 20.00: Válogatás. 20.55: Ma este. 21.00: Égy este. 22.00 Huszonnégy óra. 22.10: Tv-tárca. 22.40: Tenisz' EB. 23.10: Sportszombat. Közérdekű közlemények A BÉV közli, hogy Lvov-Kertvá- rosban, a Hajdú Gy. utcát („D” jelű utat), lakóépületek kivitelezése miatt 1980. szeptember 22-töl várhatóan 1981. január 31-ig teljes szélességben lezárja. A Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat Szak- szervezeti Bizottsága 1980. szeptember 22-én hétfőn 15 h. kezdettel a KPVDSZ Kultúrott- honban (Pécs, József u. 15.) nyugdíjas találkozót rendez, melyre ezúton is minden ked♦ A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagyatádon megtartott 38. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 3,19, 71,76, 83 vés nyugdíjas dolgozóját szeretettel várja. A „Bóbita” bábegyüttes minden vasárnop de. 10 órakor előadást tart. (Déryné u. 18.) Műsoron: Padányi—Kós: Játékmaci kirándul, Garay—Ambrus: A három kismalac. * A Dolgozók Ónálló Általános Iskolája (Székely Bertalan u. 19.) pótbeíratást tart szeptember 22—26-ig délutáp 2—6 óráig. Minden 20. életévet betöltött személy jelentkezhet és hiányzó osztályait 5—5 hónap alatt elvégezheti. A 20 éven aluliak számára 10 hónapos képzést nyújtunk. Mindkét esetben hetenként két napon folyik a tanítás. * Az üzemek minden évfolyam elvégzéséhez 6 nap tanulmányi szabadságot biztosítanak a 23 1974. sz MüM. rendelet alapján. A dolgozók ált. iskolájának elvégzése minden olyan továbbtanulásra jogosít, amelyekre a nappali tagozat. Tehát: szakmai tanfolyam, gépkocsi vezetői tanfolyam stb. Iskolánk jól megközelíthető a Kossuth térről induló 33 A jelzésű autóbuszjárattal. Ililillii!! mBBHBIHMIHMHMHHHfllBSIHHESHBR&nBi Az öregségről Azok a nyilvánvalóan csirkefogó görögök kezdtek el vele vesződni. Abban az időben az ember általában nem élt meg olyan hosszú időt, mint manapság. Az a néhány vénebb fickó, aki meg túlélte az átlagot, ahelyett, hogy tiszteségesen örvendezett volna, így valahogy: — Túléltem a többit! Hajjajj! Ehelyett elkezdtek handabandázni az öregkor gyönyörűségeiről. Nyilván ők is ugyanúgy nyözsmögtek, ha fájt nekik valami, mint mi, de ők az istennek be nem vallották volna. Helyette verseket írtak róla, hogy milyen szép az öregség. Még azelőtt nyilván egyszerűbb volt. A majomkorról nem sokat tudunk, még a tudósok se, pedig ők mindent tudnak, amit a közönséges ember nem, és nem ellenőrizhető, de még ők is mis-másoltak. Nyilván az emberrévólás időszakának néhány megidősödött fickójának volt annyi esze, hogy a munka -helyett, amit úgy sem bírt volna már. maga elé meredt, és grimaszpofákat vágott. — A Nagypapi hülye? — érdeklődött az unoka. — Nem, látomásokat lát! — mondta az anyja. — De, hogy jutott eszedbe, te csirkefogó! így beszélni a nagypapáról! Mindjárt kapsz egyet! Szóval azóta a hóhányó régi görögök előtt, és óta, nem is olyan nagy öröm öregnek lenni. A középkorban ügyen a szentek . többnyire öregek voltak, mint olyanok, akiknek nincs bűnök. Azt elfelejtették, hogy nem is igen sikerült volna* mór nekik. No, hogy én is beértem ezt a szép öregkort, illő, hogy számotvessek azzal a gyönyörűséggel, hogy az ember megöregszik. Mi a haszon belőle? Azzal kezdem, hogy semmi. Mi lenne? Az ember öregebb. És hiába, hogy a relativitáselméletet olyan szépen kitalálták, holnapután még öregebb lesz. • Lehet, hogy nagy sebesség mellett az idő álldogál, de a mi időnk, az megy. Még hozzá csúnyán, gyorsan. Volt egy öreg barátom. Mindketten lelkileg a nyugdíjra készültünk, orról beszélgettünk egy sétatéri pádon. — Milyen jó lesz! — mondta. — Bizony! — mondtam én. — Nézd azt az öreg mókust, aki ott araszol! Nekünk is ilyen jó lösz! — Hű! — mondta barátom rémülten. — Ne is emlegesd! — és elfordította a fejét. Volt is miért. Az öreg apró léptekkel karistolt, és közben maga elé vigyorgott. Közben a kezével ki-ki nyúlt, mintha legyeket kapdosott volna. Szegény barátom a nyugdíjazás előtt meghalt, de én elértem ezt a szép kort. Hogy mi a szép benne? Nagyon kevés. Ha bevesz az ember egy altatót, jól alszik. A többi bizonytalan már. Először is az ember fáj. A kopaszodó fejétől a talpáig minden felújításra szorul rhár. A hajára még szedhet Bánffy-hajszeszt. Szedni egyébként mindent szedhet. Nem árt neki semmi. Szóval kezdjük a lúdtalpbetéttel. Ha egy időre más ^ipőbe bújik, már fáj a lába. A lépcsőn fölfelé ballagás sem a régi. Hegymászásra nem vállalkoznék. Nem menne. Marad a síkság, ahogy Petőfi annak idején olyan szépen megénekelte. Más célból. Benn sincs minden rendben. Itt kopog, ott zörög, amott ahrákol. Szóval hiába dicsérték a régi görögök o vénséget, nem jó az semmire. Jó a fiatalság, de azok nem értekeznek róla, mert más a dolguk. Szóval a fene megette az öregséget. Ugye öreg Felebarátaim? Szőllösy Kálmán •k A DDGAZ értesíti a lakosságot, hogy gázvezeték építési munkák miatt szeptember 20- án, szombaton reggel 6 órától 22-én, hétfőn reggel 6 óráig teljes szélességben lezárja a Rókus utcát. Ez időszak alatt a Rókus utcai parkolóhely megközelítésére alkalom nem lesz. Gázvezeték építését kezdik meg szeptember 22-én a Táncsics Mihály útnak a Bolgár Néphadsereg és a Móra Ferenc utcák közötti szakaszán. A kivitelezés ideje alatt ezen az útszakaszon csak a 39 A autóbuszok közlekedhetnek. A Kertváros felé a javasolt terelőútvonal: Bolgár Néphadsereg útja—Árnyas utca. A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1980. szeptember 19-én reggel 6.00-tól 1980. szeptember 22-én 12.00-ig a Rákóczi út Koller utcai kereszteződésben gázvezeték-építés miatt a külső sáv lezárásra kerül. Felhívjuk ezért a gépjárművezetők figyelmét a kitett jelzőtáblák figyelembevételére. Fotó: Soós György Régi városrész Mohácson