Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-18 / 257. szám

1980. szeptember 18., csütörtök Dunántúlt napló 3 Uj termékek ci Két napja került a pécsi Eozin boltba a gazdagon, de mégis mértéktartóan díszített 4 személyes halaskészlet. A szövetkezeti mozgalom nagy öregjei Szakállas György A mozgalom bölcsőjénél kezdte 0 második gazdaság Háztáji és kisegítő gazdálkodás, magánkereskedés Külföldön értékesíteni Az elmúlt években ugyan szál­lítottak már nagyobb tételben tőkés piacra, (pl. Amerikába, Angliába) és a frankfurti vásárt követően számíthatnak üzleti tárgyalásokra, sajnos a Zsolnay gyárnak még nem igazán sike­rült betörni a nyugati piacra. Ezen a vásáron is beigazoló­dott, hogy a híres, a füleknek jól csengő márkanevekért fizet inkább a vevő. A pécsi gyár a tőkés piacon való részvétellel majdnem 30 évet hagyott ki. Ezt a lemaradást kell most be­hozni, a régi hírnevet külföldön is visszahódítani. Ennek első eredménye az idei évre szóló egymillió dollár értékű tőkés és egymillió rubel értékű szocialis­ta export üzletkötés. A hazai piac, felmérések sze­rint egyelőre disz- és edénytár­gyakból még kielégítetlen, vagyis értékesítési gondok nin­csenek. Különösen nőtt az ér­deklődés a vendéglátó ipar és szállodák részéről a különböző díszterítékek iránt. A Hiltonba és a margitszigeti Thermál Szállóba készített magas mű­vészi színvonalú díszterítékeik méltán aratnak sikert, s ennek nyomán kaptak megrendelést a most nemrég megnyílt, felújí­tott Gundel étterem díszteríté­kének elkészítésére. Ehhez egé­szen új technológiai megoldást alkalmaztak. A tányérok pere­me kidomborodó reliefes, az egész kobaltkék színű és a ki­domborodó motívumok aranyo. zottak. Exkluzív és rendkívül ér­tékes. És ha már újdonságról, új termékekről akarunk beszélni, feltétlen szólni kell a kórházi edénycsaládról, melynek készí­tésével a Zsolnay gyárat bízták meg, és amelyről a Dunántúli Napló már hírt adott. A meg­bízást az Egészségügyi Minisz­tériumtól kapták és a Zsolnay gyár alkotócsoportjának Fürtös Györgynek, Gazder Antalnak és Nádor Juditnak közel egyéves munkájába került a sikeres, az Egészségügyi Minisztérium által elfogadott Mediszet elnevezésű edénycsalád kifejlesztése. Talán hosszúnak tűnik ez az idő, de a tervezéskor rendkívül sokfe­le speciális követelményt kel­lett figyelembe venni. Például az edényeknek meg kell őrizni­ük az étel ízét, vitamintartal­mát, a különböző időpontokban készülő ételféleségek hőmérsék­letét. A jelenlegi kórházi edé­nyek ezeknek a követelmények­nek nem felelnek meg. Ezen ki. vül úgy kellett tervezni, hogy öt darab — két nagy tányér, két kistányér, egy csésze — ráfér­jen a gasztronóm tálcára, ma­gasságuk 10 centinél nem le­hetett nagyobb. Ezen kívül az esztétikai igényeknek is ~ meg kellett felelni, és nem utolsó­sorban annak, hogy a betegek könnyen tudjanak táplálkozni belőle. A kipróbálásra vállal­kozó kórházak tapasztalatai jók, máris megindult a rende­lés. A Zsolnay gyár legnagyobb gyáregysége a szigetelő porce­lánokat gyártó egység. A vál­lalaton belül profiltisztítás követ­keztében 1980. január 1-től Pécs az országban a nagyfe­szültségű szigetelők egyedüli gyártója lett. A kőbányai gyár leállt ennek gyártásával, így in­nen Pécsre szállítottak modern szigetelőt gyártó berendezése­ket. A hazai piac telített, az érté­kesítési lehetőség mintegy két éve beszűkült. Ennek ellensú­lyozására külföldi piacot kel­lett keresni. Nagyobb mennyi­ségű megrendelést elégítenek ki Irak, valamint Irán részére. Új üzleti tárgyalások A szigetelő gyáregység ter­mékei közé tartoznak különbö­ző berendezések belső szigete­lői is. Ez mindig más, attól füg­gően, milyen elektromos beren­dezésről van szó. Egy svájci cég részére már készítenek egyéni megrendelésű szigetelőtesteket és most a nyugatnémet Siemens cég rendelt 100 000 dollár értékben, amelyet még ebben az évben le kelt szállítani. A finnországi Ström- berg céggel most folynak tárgyalások, 12 kV-os készülé­kekhez való szigetelő testek gyártásáról. Az új termékek, az új üzleti tárgyalások mind azt jelentik, a gyár az új gazdasági évben is talpon akar maradni, és az év elején meghirdetett prog­ram, mely szerint nem kicsit jobban, kicsit másként, hanem egészen másként kell csinálni mindent, mint eddig — csak így valósulhat meg. Sarok Zsuzsa Magas, elegáns, jó megjele­nésű idősebb férfi: — Pedig ugyancsak nyamvadt gyerek voltam, mikor szabóinas­nak adtak. A vasalódeszkát alig értem el — mondja Szakállas György, a Minőségi Ruházati Szövetkezet szeptember 1 -tői nyugdíjas elnöke. — Az akkori szóhasználat szerint „lelenc" voltam, egy dombóvári nap­számos családhoz vittek ki, ne­velt gyereknek. A szerencsétle­nek olyan nyomorban éltek, hogy emlékszem olyan időszak­ra, mikor hetekig nem láttunk kenyeret. Krumplit ettünk krumplival, de azt sem jóllaká- sig. A ma már csak könyvek­ben olvasható régi nyomort sa­ját bőrömön éltem át. Mikor inas lettem, tanítómes­terem. minden reggel — már csak úgy megszokásból is — pofon ütött egypárszor, biztos, ami biztos, fő a tekintély. Még­is erre az időre szívesen emlé­kezem vissza. A mester édes­anyja aranyszívű asszony volt, látta, milyen rossz bőrben vo- gyok, mindennap megitatott kakaóval, kalácsot adott. Ak­kor kezdtem nőni, erősödni. 1939-ben lettem segéd és 41-ig, ottmaradtam. A tanító- mesterem társa egy idősebb nadrágkészítő szabó volt. Tőle hallottam az első munkásmoz­galmi történeteket. Fiatalabb korában részt vett az akcióik­ban. A gyerekkorom nyomora, és az ő történetei meghatároz­ták a későbbi életemet. Ezután Budapestre kerültem egy jónevű szabóságba. Emlékszem, első fizetésemből a híres Góbé ven. déglőben majdnem végigettem az étlapot. Szerettem volna én is világot látni, tanulni, ahogy a régiek csinálták. No aztán láthattam világot, csak nem ép­pen úgy, ahogy elképzeltem. A háborúban katonaként jutottam el Ausztriába, Németországba. A háború ul • , 1945-ben be­léptem a kommunista pártba. Voltam később tanácselnök, tsz-elnök, részt vettem az akkori agitálásokban, tsz-ek szervezé­sében. 1954-ben léptem be a pécsi szabókhoz. Itt először pro­pagandista lettem, később há­rom szövetkezetnek a párttitká­ra, 1960-ban a szövetkezet el­nöke. Három szövetkezet egye­süléséből 1964-ben jött létre a mostani Minőségi Ruházati Szövetkezet. Ekkor 115 taggal indultunk, most 320 a dolgo­zók létszáma. Akkor 1 millió 600 ezer forintot termeltünk, most 25—30 milliót. A 70-es évek voltak az első felfutás évei, nagy mennyiségű szovjet exportárut készítettünk. Még 1975 után kezdődött, mi­kor a Rákóczi út—Rózsa Ferenc utca sarkán levő, életveszélyes­nek nyilvánított épületből ki kellett költözni Szabolcsra, igen rossz, zsúfolt körülmények kö­zé. Alig fértek el a gépek, az emberek, örültünk, mikor a ter­mészetes lemorzsolódás megin. dúlt. Sajnos később olyan nagy mértékben, hogy a termelést már kórosan befolyásolta. 1978-ban költöztünk ide az Ágota utcába, g Kesztyűs Szö­vetkezet helyébe, az első évben a nagy létszámhiányt még nem tudtuk pótolni. Mégis lábra áll­tunk. Nyugatnémet cég részé­re női ruhát és blúzt készítünk bérmunkában. Kis tételben a belkereskedelem számára is gyártunk kisszériás minőségi ruhákat. Az országban az egyet­len ruházati szövetkezet va­gyunk, ahol plisszírozást is ké­szítenek. Két év óta a szövet­kezetnek nincs bankhitele. — És most a nyugdíj... Mi lesz ezután? — Van szép kertem, most leg­alább lesz időm többet foglal­kozni vele. És továbbra is vál­laltam pártoktatást, mindent le tudtam adni, de ezt még nem. S. Zs. R ögtön elismerve: már az elnevezés vitatott, van­nak, akik így, mások ki­egészítő gazdaságként, megint mások árnyék-, háttér-gazda­ságként jelölik. Az azonban bizonyos: van, létezik, hat, te­hát vitákra-vitákra is, töpren­gésekre is — okot odhat. A termelés és az elosztás egy sajátos — és: hasznos! — terepéről van szó, a szocialis­ta szektor kiegészítőjéről, köz­napion fogalmazva, a szocia­lista szektor együttműködési réseinek betöltőjéről. Hiba len­ne azonban mindent ide so­rolni, ami „nem illik bele” a nagyüzemi tevékenységbe, ami furcsa, ami esetleg ellenérzést kelt, azaz: a második gaz­daságnak - értelmezésünk szerint — semmi köze a borra­valóhoz,. a hálapénzhez, az üzérkedéshez, olyasmihez, amit jogtalan előnyöknek, munka nélkül szerzett jövedelmeknek, vagy éppen törvényszegésnek nevezünk. Beletartozónak tekinthetjük viszont a magántevékenység olyan, féllegális, fél-illegális terepét, mint a hatósági en­gedély nélküli szolgáltatások — kontárkodás, fusizás, szobaki­adás stb. — viszonylag kiter­jedt körét, s természetesen el­sősorban azt, ami valóban szabályozott jogi keretek kö­zött zajlik: a háztáji és kise­gítő gazdálkodást, a magán­kereskedést, a magánkisipart, ebbe a magánépítő-mestert is beleértve, a fizetővendéglátást. S olyan, meglehetősen átte­kinthetetlen cselekvési kör szintén beletartozik a második gazdaságba — áttekinthetet­len, mert jó néhány mozzana­tában a szabályost, a majd­nem szabályost - majdnem törvénytelent keverő, elegyítő kör ez —, mint az ún. házila­gos építkezés. Más nem lehet a megítélés alapja, mint az: valós szük­ségletek kielégítője-e ez a te­vékenység? Ha tárgyilagosak vagyunk, azt kell felelnünk: igen. Ráadásul: a szocialista szervezetek nem képesek — olykor nem alkalmasak —ezek­nek a feladatoknak az ellá­tására, illetve csak rendkívül gazdaságtalanul hatjhatnák végre azokat. Ilyen és hasonló tényezőkre figyelve kell mérle­gelnünk, s akkor kiderül: ter­mészetes jelenség ma nálunk a gazdaságnak ez a szelete. Természetes és szükségszerű kiegészítőről van szó, hiszen — példával élve — a háztáji, kisegítő és egyéni gazdaságok adják bizonyos mezőgazdasá­gi termékeknek a felét, kéthar­madát — a sertéseknek több mint a fele nevelkedik, s ke­rül vágóhídra innét —, de a hízott libáknak — a májnak!-, különféle bogyósgyümöl­csöknek majdnem a tefjes egészét. A mezőgazdasági szövetkezeteknek ma már je­lentős csoportja segíti ezt a tevékenységet a nagyüzemi munka egyik — különleges — ágaként kezelve. Folytathat­juk a szerepkör illusztrálását: a magánépítés évente a tető alá hozott új otthonokból hatvan, hetven százalékkal ré­szesedik - esztendőnként 57- 62 ezer lakás volt ez az 1976 és 1979 közötti időszakban —, s ennek döntő többsége a második gazdaság keretei kö­zött jön létre. Veszélyes az egyoldalú ítél­kezés, s ezért hibás gondolati út a szocializmust a nagy vál­lalatokkal - azonosítani. S még nagyobb hiba, ha min­denkor és mindent csak sza­bályok közé gyömöszölten, köz­ponti rendelkezésektől „egye­nesre nyírtan" - tudunk elkép­zelni, s ami csak kicsit is szokatlan, nem illik a hagyo­mányos képbe, azt elutasítjuk, sőt gyanúsnak, kiótkozásra érettnek tartjuk. Ez utóbbival már csak azért is vigyázni kell, mert becslések szerint a csa­ládok kétharmadának van va­lamilyen, a második gazda­ságból származó jövedelem- forrása. S itt rie gondoljunk rögtön a kiugró bevételekre — ez egyébként, a szakembe­rek becslései szerint, a máso­dik gazdaságban tevékenyke­dők csoportjának töredékére jellemző -, hanem sokkal in­kább azokra, akik nyugdíjukat, alacsony egy főre jutó családi jövedelmüket így egészítik ki, így érik el, vagy közelítik meg az átlagos életszínvonalat. E zzel már azt is kimondtuk, hogy a szóban forgó te­vékenység bővíti a mun­kaidő-alapot, illetve a társa­dalmi termelésben addig részt nem vevő, de hasznos munka­erőt mozgósít, gondoljunk csak a háztáji — kisegítő — gazdaságokban dolgozó csa­ládtagokra. S ugyanakkor, ha a tevékenység formája, tar­talma nem sérti a közérdeket, hozzájárul a családi életszín­vonal növeléséhez; többletjö­vedelem forrása, az életkörül­mények javításának egyik le­hetséges eszköze, azaz har­monizál az össztársadalmi cé­lokkal. Rugalmas, a szükségletek­hez gyorsan 'igazodó terepe ez a gazdaságnak, azaz tekin­télyes nagyságú mozgósítható tartalékok rejlenek benne, s ezek a tartalékok, hasznosítva, nagyon is valós igények ki­elégítői lehetnek, olyanoké, amelyek máskülönben kielégí­tetlenül maradnának. Lázár Gábor Háztáji sertéstenyészet Tengeriben Díszterítékek a Hiltonba, Thermálba, Gundelbe A nyugatnémet Siemens cég 100000 dollár értékben rendelt szigetelőket A frankfurti őszi vásáron a < pécsi Zsolnay Porcelángyár is | részt vett. Bár kuriózumnak szá- | mit, hogy ezen a vásáron a porcelánkészítés ősi tradíciói- * val rendelkező Japánból, továb- i bá a Dél-afrikai Köztársaságból , érkezett kereskedők is vásárol- j tak pécsi porcelán fajansz edé­nyeket, a siker egyelőre sze- 1 rénynek mondható. i i

Next

/
Thumbnails
Contents